Címke: dokumentumfilm

Dokufilm metálfanoknak: Anvil! The Story of Anvil

Jóféle indie dokufilmnek tűnik szintén a Sundance-ről, de ezúttal a tavalyiról. Megköröztették már pár nemzetközi filmfesztiválon, míg talált végre magának forgalmazót. Egyébként ha már itt tartunk: pont azt bírom a legjobban ezekben a fesztiválokban, hogy olyan remekművekre bukkanhat a megrögzött filmfanatikus, amik szerencsétlen esetben talán soha a büdös életben nem kerülnek nemzetközi forgalomba (teljesen érdemtelenül), és kizárólag csak efféle filmes összeröffenéseken csíphetők el. Ilyen élmény volt nekem pl. a Goodbye Solo, ami a tavalyi Velencei Filmfesztivál kábé legjobb filmje, legalábbis szerintem.

Anvil

Na de vissza az Anvil-hoz! A két gyerekkori jóbarát, Robb Reiner és Steve “Lips” Kudlow 14 évesen megfogadta, hogy felnőttként befutott zenészek lesznek, és életük végéig együtt fognak játszani. A hetvenes években össze is dobtak egy jó kis metálbandát, kiadtak pár albumot, de az igazi áttörés soha nem sikerült nekik. Nagy ugrás előre az időben: Lips és Robb immár az ötvenes éveikben járnak, de még mindig nem adták fel az elismerésért és a sikerért vívott harcot, és egy csúfos kudarcba fulladt európai turnékörút után elhatározzák, hogy nekiállnak életük talán utolsó stúdióalbumának…

YouTube előnézeti kép

Nos kérem szépen a trailer alapján lesz itt Lemmy, Slash, hosszú haj, bőrszerkó és metál, illetve egy megható történet az örök barátságról, az emberfeletti kitartásról, az örök optimizmusról és egy gyerekkori álom beteljesüléséről - mindez pedig egy gyönyörűen fényképezett filmben. Garantáltan megnézős (lenne, ha valamikor kihoznák DVD-n)!

Trailerek

Végleges Osama poszter

Az előző után kijött szépen a most már vélhetően utolsó poszter Morgan Spurlock legújabb dokufilmjéhez. Az Indiana Jones után ezúttal némi Arábiai Lawrence feeling… :) Nagyon kiváncsi vagyok már erre a filmre, mert nekem emlékszem Spurlock McDonald’s fikázó Super Size Me-je is bejött anno. Előzetes + további infók errefelé.

Where in the World Is Osama Bin Laden?
Poszterek

Poszter az új Spurlock filmhez

Kijött a poszter a Super Size Me rendezőjének aktuális projektjéhez, a Where in the World is Osama Bin Laden?-hez. Katt a nagyobb mérethez!

Where in the World is Osama Bin Laden?

Spurlock nem szarakodik, tisztára mint Indiana Jones… :)

További infók itt és itt.

Poszterek

Where in the World Is Osama Bin Laden?

Morgan Spurlock

Emlékeztek még a McDonald’s-ot fikázó Super Size Me-re? Na szóval ennek rendezője Morgan Spurlock hamarosan újabb dokumentumfilmmel tér vissza, és ezúttal nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint útra kel, és a Közel-Keleten levadássza Osama bin Ladent.

Emberünk túlélőkiképzésen vesz részt, nyelveket tanul és Szaúd-Arábiát, Egyiptomot, Pakisztánt illetve Marokkót bejárva próbál a rettegett terroristavezér nyomára bukkanni.

YouTube előnézeti kép

Eléggé elmebeteg egy ötlet - szinte biztos vagyok benne, hogy még csak a közelébe sem jutott -, de az előzetes alapján ez akkor is egy humoros, szórakoztató és informatív dokufilmnek tűnik a terrorizmusról, a közel-keletiek életéről illetve a kulturális különbségekről. Nekem a Super Size Me is bejött anno, szóval ez tuti megnézős lesz.

A premier néhány hete volt a Sundance Filmfesztiválon.

Trailerek

Sicko: törölt jelenet a filmből

Korábban kritizálták jópáran Moore-t, amiért az USA-val szemben eltúlozta a francia, kanadai és az angol egészségügyi rendszer minőségét. Azonban ez a Norvégiát bemutató jelenet még a végleges filmből is kimaradt, mert a készítők szerint túlságosan hihetetlennek tűnt volna a nézők számára. Nos igazuk van, ez tényleg túl szép, hogy igaz legyen!

YouTube előnézeti kép

Wtf