Heti Hírek

Hírek

Odateszik magukat - The Losers trailer

Megéri pár szót szólni a Vesztesekről, mert ez a trailer üt, oda és vissza. Sylvain White rendező úr valószínűleg ismeretlen számotokra, hiszen meglehetősen kevés film fémjelzett a nevével, azonban most letehet valamit az asztalra ezzel a mozival. Az ilyen kategóriájú filmek gyakran közönség kedvencek tudnak lenni. Igen, az a Zoe Saldana is szerepel benne aki az Avatarban csak kék lényként láttunk, most emberként bizonyíthat.  Meg kell mondjam rég szórakoztam már ilyen jól előzetesen – és hát, mi ez a 2 és fél perc egy egész filmhez képest. Most tényleg, cool lesz, vagy cool lesz?

YouTube előnézeti kép

Trailerek

Arany Málna és Oscar jelölések

Azért elviekben szöges ellentéte a kettő egymásnak, de most mégis egy helyre kerülnek. Amiről főként a médiában szó van az nyilván a 82. Oscar jelöltjei (a Málna 30. évében jár). A helyzet az, hogy két egészen korrekt listát olvashatunk, nem is nagyon számítottunk másra (ugye?). Az Avatar a maga 9 jelölésével már biztos nem fogja überelni a Titanicot aranyszobrok terén – ugyan bevételben már az utóbbi hetekben messze megelőzte (nagyban hála az imax jegyáraknak), az Inglourious Basterds pedig 8 jelöléssel vághat neki a gálának. Nem kívánok most belebonyolódni, hogy mennyire reális, vagy érdemleges a két lista, döntse el mindenki maga. Személy szerint akiknek szurkolok Oscarban: Avatar (legjobb film), Kathryn Bigelow (legjobb rendező), Christoph Waltz (férfi mellékszereplő), UP (animációs), Up In The Air (adaptált forgatókönyv). Málnáról nem sok mindent tudok mondani, aki megkapja valószínűleg úgyis megérdemli, azt pedig, hogy az évtized legrosszab színésznője kategóriában Lindsay Lohan az egyetlen, aki elsősorban színész, azt még mindig komolytalannak tartom.

arany málnaoscar Tovább»

Díjak, Hírek, Lista

Ramin Bahrani: Man Push Cart és Chop Shop

Na ez az a poszt lesz az, amit valószínűleg senki nem fog elolvasni, de nem érdekel, erről a rendezőről és erről a két filmről akkor is írnom kell.

Ramin Bahrani

Ramin Bahrani nevével akkor találkoztam életemben először, amikor tavalyelőtt szeptemberben kinn voltam a Velencei Fimfesztiválon, és ösztönösen, pusztán sztori alapján kiszúrtam a Goodbye Solo című filmjét, mint potenciális megnézendő alkotást, beültem rá, és bizony elég rendesen beütött (részletes kritika itt), és a fesztivál egyik legnagyobb élménye lett számomra. Ezzel valószínűleg nem csak én lehettem így, mivel a film nem sokkal később elnyerte a Velencei Filmfesztivál közönségdíját, és a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) legjobb rendezői díját. Tovább»

Filmmánia

Ki legyen Pókember?

Az Empire összeállított egy listát, hogy szerintük kinek kéne felvenni a kimosott pókjelmezt. Tíz színészt neveztek meg, és ahogy elnézem nem mentek messzire a találgatásban, szóval van egy-két érdekes választás.
Közben pedig a Marvel stúdiója megerősítette, hogy valóban Marc Webb fogja rendezni a reboot-ot. Na akkor a tovább mögött a Coulumbia Pictures elnökének érvei és Webb válasza, plusz az Empire-féle lista.

Tovább»

Hírek, Lista