Filmmánia: G.I. Joe - The Rise of Cobra (G.I. Joe: A kobra árnyéka)
Spike kritikája a G.I. Joe című akciószösszenetről.
G.I. Joe: The Rise of Cobra (2009)
“Evil Never Looked So Good”
Ki a rendező: Stephen Sommers, amerikai születésű rendező és forgatókönyvíró. 1962. március 20-án született Ohio államban, Dayton városában, gyermekéveit Minnesotában töltötte. 1980-ban a Saint’s John Egyetemen, Minnesota államban, Collegeville városában az egyik, míg Spanyolországban, a Sevillai Egyetemen a második diplomáját is sikeresen megszerezte. Ezután négy évet töltött el különböző színházi csoportokban és rockbandákban, átszelve egész Európát. Végül visszatért az Egyesült Államokba, Los Angelesbe költözött, ahol három éven keresztül tanult a USC School of Cinematic Arts nevezetű intézményben, amely Amerikai legrégebbi és egyben legnagyobb filmszakos egyetemén. Megszerezte harmadik egyetemi diplomáját is, és rendezője és írója is volt a Perfect Alibi című rövidfilmnek, amelyért díjazásban is részesítették. Itt ismerkedett meg Bob Ducsay-jal is, aki azóta is szervesen segédkezik filmjeinél, mint szerkesztő.
A Perfect Alibi sikere segített neki több független finanszírozót is szerezni, amelynek hála megrendezhette élete első komolyabb filmjét, az úgynevezett „tinédzserversenyzős” filmet, a Catch Me, If You Can-t, amelyet St. Cloud városában forgatott, 80 ezer dolláros büdzséből. Alkotása bizonyította tehetségét, hiszen a Cannes-i Filmfesztiválon nem kevesebb, mint 7 millió példány kelt el művéből, és később videón is debütált az Államokban.
Négy évvel később az anyagi helyzete is veszélybe került, így megírta és megrendezte Mark Twain, amerikai író világhírű novellájának feldolgozását, az Adventures of Huck Finn-t 1993-ban, a Disney égisze alatt, a főszerepben Elijah Wood-dal. Ezt követte 1994-ben egy szintén Disney film, a Dzsungel könyve, Rudyard Kipling, angol Nobel-díjas író örök érvényű klasszikusának egy újabb adaptációja. Még ebben az évben megrendezte a Gunman c. akcióvígjátékot, majd rá egy évvel, azaz 1995-ben következett a The Adventures of Tom and Huck című Disney film, amelynek szintén írója és producere is volt. 1998-ban egy másik műfajban is kipróbálta tehetségét, ez volt a Deep Rising c. horrorfilm, a főszerepben Treat Wiiliamsszel és Famke Janssennel, a Hollywood Pictures berkein belül. 1999-ben megrendezte élete talán máig legnagyobb sikerű és bevételt termelő akció-kaland-fantasy filmjét, a Múmiát, amely az 1932-es klasszikus film azonos című adaptációja volt; két Saturn Award jelöléssel honorálta munkásságát az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films, a Legjobb rendező és a Legjobb író kategóriákban. 2000-ben, az alkotás sikerén felbuzdulva ezt követte 2001-ben a Múmia visszatér, majd 2002-ben a Skorpiókirály c. ún. sequel, azaz előzmény, amely kronológiailag a folytatás előzményének volt tekinthető, de már jóval kisebb bevétellel és népszerűséggel.
2004-ben megalapította társa, Bob Ducsay szerkesztő-producer segítségével a The Sommers Company nevű filmprodukciós céget. Még ebben az évben elkészítette a Van Helsing c. nagysikerű akció-horror filmjét, a főszerepekben olyan sztárokkal, mint Hugh Jackman, vagy Kate Beckinsale. A Van Helsing megjelenése előtt Sommers és Ducsay elkészítettek egy minisorozatot az NBC égisze alatt, Transsylvania címmel, amelynek koncepciójából bontakozott ki később az egész estés film is. Sommers karrierje mondhatni a csúcsra ért, és egyre több projektet kapott: Az éjszaka a múzeumban c. vígjátékot is ő rendezte volna eredetileg, de ezt jóval nagyobb volumenű és kreatívabb produkciók miatt elvetették.
Sommers rendezi majd a 2010-ben debütáló, When Worlds Collide c. 1951-es sci-fi film azonos című adaptációját, amely Philip Gordon Wylie és Edwin Balmer 1932-ben írt novelláján alapul; készül a Flash Gordon c. klasszikus képregény újabb filmváltozata; 2011-ben debütál az Airborn című romantikus-kalandfilm, Kenneth Opel, kanadai szerző azonos című novellája alapján; elkészül a francia Les Victims c. film adaptációja; végül szintén 2010-re van datálva a Magic Kingdom for Sale c. fantasy-kalandfilm is.
Legújabb, 2009-ben megjelent filmje, a G.I. Joe: The Rise of Cobra a kultikus G.I Joe franchise-t veszi alapul, amely először a Hasbro égisze alatt vált világhírűvé játékkatonái által, majd a történet a Marvel képregény hasábjain is feltűnt a nagy sikerre való tekintettel.
Sommers 1993. július 24-én házasodott meg. Feleségétől, Jana Sommers-től két lánya is született: Samantha 1996-ban, míg Ashley Nicole 1999-ben.
Ki játszik benne: Channing Matthew Tatum, amerikai származású modell, producer és színész. 1980. április 26-án született Alabama államban, Cullman városában. Hat éves korában szülei elköltöztek Mississippibe, hogy felkutassák édesanyja még mindig élő családját. Tatum a Mississippi folyó melletti mocsaras területen nőtt fel, itt töltötte gyermekéveit, amit állítása szerint nagyon élvezett. Jeleskedett atlétikában, futballban, rögbiben, baseballban, és a harcművészetekben is jártas volt, kung-fuzni is tanult. Tinédzserévei számos részét Floridában töltötte, és a tanulmányait is itt kezdte meg; beiratkozott a Vivian Gaither High Schoolba, majd a Tampa Catolic High Schoolban folytatta tanulmányait, ahol 1998-ban sikeresen lediplomázott. A diploma megszerzése után a Nyugat-Virginiai Glanville State College nevezetű intézmény labdarúgó ösztöndíjra terjesztette fel, de Tatum nem fogadta el. Hazatért szülővárosába, majd alkalmi munkákból tartotta el magát, Később Miamibe költözött, ahol az utcán modell-tehetségkutatók figyeltek fel rá, így beindult a modell pályafutása.
Tatum betörése a zenés videók világába Ricky Martin „She Bangs” c. népszerű zenés videójával kezdődött, amelyben egy táncost alakított. Egy floridai meghallgatás után kapta meg ezt az ún. első nívósabb „munkáját”, amelyért 400 dollárt kapott. Első tapasztalatát a divatiparban olyan patinás cégeknek köszönheti, mint az Armani vagy az Abercrombie & Fitch, akik felfedezték tehetségét, és modellként alkalmazták. Ezután televíziós reklámfilmekben is szerepet kapott: többek között a népszerű Mountain Dew és a Pepsi videóiban is feltűnt 2002-ben. Egy Miamiban működő modellügynökséggel szerződést írt alá, melynek köszönhetően a népszerű amerikai Vogue magazinban is megjelentek fotói, és olyan divatcégek is profitáltak tehetségéből és szavaztak bizalmat neki, mint a Dolce & Gabbana, a Nautica vagy az American Eagle Outfitters. A Tear Sheet magazin 2001-ben, az “50 Most Beautiful Faces” verseny előkelő listájára is beválasztotta. Később olyan híres modellügynökségekkel írt alá szerződést, mint a milánói Beatrice Model Agency vagy a New York-i Ford Models.
2004-ben kezdte színészi karrierjét: a CBS égisze alatt futó CSI: Miami helyszínelők c. népszerű amerikai televíziós krimisorozatban tűnt fel először a vásznon. Első komolyabb filmje és egyben hollywoodi debütálása, a Carter edző c. dráma 2005-ben, amelyben olyan kiváló színésszel játszhatott együtt a vásznon, mint Samuel L. Jackson. Ezek után egy amerikai rapper, Twista, „Hope” c. zenés videoklipjében is szerepelt, majd ezt követte még ebben az évben egy motocross versenyzős akció-dráma, a Supercross, majd a Havoc című romantikus-krimi is. 2007-ben, a monumentális Mongol c. életrajzi-történelmi filmnek a főszerepére kérték fel, de Dzsingisz Kán karakterét végül Tadanobu Asano-ra osztották. Tatum 2006-ban egy romantikus vígjátékban kapott szerepet, She’s the Man címmel, amely világszerte sikeres bevétellel büszkélkedhetett. Még ebben az esztendőben szerepelt a pozitív visszhangot kapott Step Up c. táncos-romantikus filmben, Jenna Dewan - későbbi párja - oldalán. 2006-ban szintén láthattuk a vásznon Shia LeBeouf és Robert Downey Jr. oldalán A Guide to Recognizing Your Saints c. drámában. A 2006-os Sundance-i Filmfesztiválon méltatták alakítását, és kiérdemelt egy Independent Spirit Award jelölést is a Legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.
2007-ben a The Trap c. drámában, és a Battle in Seattle-ben tűnt fel a vásznon, majd egy évvel rá szerepelt a Sereg nem enged c. háborús-drámában. A Poor Things c. filmben is szerepet kapott volna, de végül egyéb konfliktusok miatt elvetették a személyét.
2009-ben, azaz az idei évben több alkotásban is láthatjuk a vásznon: Michael Mann Közellenségek c. nagyszabású gengszterfilmjében Johnny Depp és Christian Bale társaságában lép színre; a Fighting c. drámában ismételten együtt dolgozik Dito Montiel rendezővel; legvégül elkészül a G.I Joe: A kobra árnyéka c. adaptáció - az egyik főszerepet osztották rá -, amely a népszerű és közkedvelt amerikai patrióta, elitkatonai univerzumának egy kicsiny szeletét mutatja be.
Népszerűségét mutatja, hogy 2010-ben három produkcióban láthatjuk: az egyik, a Nicholas Park bestselleréből készült Dear John c. romantikus-háborús-dráma; a másik a The Eagle of the Ninth, Jamie Bell partnereként; legvégül a The Brotherhood of the Rose, amelyet szintén Montiellel forgat, és amely David Morell novellatrilógiájának első részét dolgozza majd fel. 2011-ben Oliver Stone - a Szakasz utáni - következő vietnami háborús produktumában, a Pinkville-ben szerepel majd együtt Bruce Willis-szel. Négy olyan jövőbeli projektje van, amelyekről nem tudni még konkrétumokat, kivéve kettőt: ez a Parkour és a The Stanford Prison Experiment; az előbbi debütálását 2010-re, míg az utóbbit 2011-re datálják.
Tatum a Step Up c. filmben ismerkedett meg Jenna Dewan színésznővel, 2006-ban, majd 2009. július 11-én a pár összeházasodott Kaliforniában.
A filmben Tatum partnere a jóval tapasztaltabb, Dennis William Quaid, amerikai színész. 1954. április 9-én született Texas államban, Houston városában, Juanita Bonniedale „Nita” ingatlanügynök, és William Rudyy Quaid villanyszerelő fiaként. Öccse a színész-komikus Randy Quaid-nek. Tanulmányait a houstoni Pershing Middle Schoolban kezdte meg, majd drámaszakon képezte magát tovább a texasi Bellaire High School nevezetű intézményben; a kollégiumi évek után a Houstoni Egyetemen tanult tovább, Cecil Pickett tanár keze alatt, szintén drámaszakon.
Miután bátyja, a The Last Detail c. dráma-vígjátékban nyújtott alakítása után Oscar-jelölésben részesült, Jack Nicholson partnereként, ez nagyon inspirálóan hatott rá, így még mielőtt sikeresen megszerezhette volna egyetemi diplomáját, otthagyta az iskolát, és Los Angelesbe költözött, hogy elkezdhesse színészi karrierjét. Kezdetben sokat kellett dolgoznia azért, hogy felfigyeljenek rá és szerepeket kaphasson, de végül 1979-ben megkapta első komolyabb szerepét a vásznon a Breaking Away c. tinédzserfilmben. Ezt követe a kritikailag negatív visszhangú, de kereskedelmileg sikeresnek bizonyult Jaws 3-D 1983-ban, amely Spielberg, 1975-ös, klasszikus horrorjának, a Cápának volt a második folytatása, végül még ebben az évben szerepet kapott a The Right Stuff c. történelmi-drámában, amely Tom Wolfe könyvének azonos c. adaptációja volt, és amelyben olyan színészek voltak a partnerei, mint Ed Harris vagy Lance Henriksen. Később a csak rá jellemző, védjegyévé váló arcmimikájának és mosolyának köszönhetően vígjátékokban és drámai szerepekben is megcsillanthatta affinitását. Az 1985-ös sci-fi-ben, a Kedves ellenségemben Louis Gossett Jr. partnereként láthattuk, amely Barry B. Longyear azonos című novellájának adaptációja volt, majd ezt követte egy évvel rá a hasonló műfajú sci-fi-vígjáték, a Vérbeli hajsza, Meg Ryan és Martin Short oldalán; végül ráosztották a Great Balls of Fire! c. életrajzi filmben a legendás Jerry Lee Lewis rock and roll és countryénekes szerepét 1989-ben.
Karrierje a 90-es évek elején veszített a lendületéből, mivel a kokainnal is összefüggésbe került, így a legközelebbi nagyszabású film, amelyben szerepet kapott, az 1994-es Wyatt Earp c. western volt, parádés színészpalettával. 1998-ban egy romantikus filmben, a The Parent Trap-ben szerepelt, amely az 1931-es eredeti, azonos nevezetű feldolgozása volt. 2002-ben pályája csúcsára ért a Távol a mennyországtól c. drámában, mely filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért Golden Globe-díjra is jelölték, és számtalan elismerésben részesült. 2004-ben szerepelt a Jó társaság c. romantikus-vígjátékban, a The Alamo c. háborús alkotásban, a Phoenix útjában és Roland Emmerich világvége filmjében, a Holnaputánban is. 2005-ben jött a Yours, Mine and Ours c. remake, az 1968-as eredeti újragondolása, Rene Russo oldalán. 2008-ban a Nyolc tanú című politikai-thrillerben szerepelt együtt szintén nívós művészekkel, de még ugyanebben az évben két produkcióban is láthattuk: az egyik egy vígjáték, a Smart People, a másik pedig egy sportdráma, a The Express volt.
Az idei esztendőben, azaz 2009-ben számos filmben viszontláthatjuk: a Horseman c. horrorban, a Pandorum c. sci-fiben, valamint a G.I. Joe: A kobra árnyéka c. adaptációban is. Jövőbeni projektjei között szerepel egy fantasy-thriller, a Legion, valamint egy politikai film, a The Special Relationship; előbbi debütálást 2010-re, míg az utóbbit 2011-re datálják.
Mi a sztori: James McCullen családfája egészen az 1600-as évekig nyúlik vissza: ősét, James McCullent a középkori háborúk idején elfogták Franciaországban, mivel klánja nem csak a hazájának, hanem ellenségének is árulta fegyvereit. Egy átforrósított maszkkal örökre megbélyegezték az árulót, példát statuálva, hogy arca örökre a feledés homályába vesszen. Azonban vére nem halt ki, hiszen a névrokon, XXIV. McCullen a nem túl távoli jövőben, a technika fejlődésének hála megalapítja az ún. M.A.R.S. (Military Armament Research Syndicate) nevezetű fegyverfejlesztési szervezetet, amely a nanotechnológia bevetésével szállítja a kor legpusztítóbb fegyverarzenálját a NATO-nak és az Egyesült Államoknak.
A bosszúhadjáratáról még mit sem sejt egyik fél sem, így a háttérben szőheti tovább konspirációs terveit a világ meghódítása érdekében. Egy balul elsült katonai akció során Conrad S. Hauser „Duke” őrmestert (Channing Tatum) és társát, Wallace A. Weems „Kioldó” (Marlon Wayans) tizedest bízzák meg a McCullen robbanófejek biztonságos célba juttatásával. Sajnos nem várt fordulat következik be: egy ismeretlen és hihetetlenül fejlett, agresszor csoport tűnik fel, akik szintén a láda tartalmára vadásznak, de a segítség még idejében érkezik: az ún. G. I. Joe (Global Integrated Joint Operating Entity) nevezetű patrióta és a hazájukhoz messzemenően lojális, a legkorszerűbb fegyverekkel és technikai kellékekkel felszerelt, legmodernebb és legjobban kiképzett, nőkből és férfiakból álló NATO fennhatóság alá tartozó elit katonai csoport is feltűnik, amelyet Clayton M. Abernathy „Hawk” (Dennis Quaid) tábornok vezet.
Duke-ot és társát a sivatagban működő szigorúan őrzött és elrejtett katonai támaszpontjukra szállítják, a „Pitre”, ahol kérésükre Joe-kká válnak. A személyes vendetta hajtotta Duke érzése teljesen érthető, hiszen volt mennyasszonya, a titokzatos Ana Lewis „Bárónő” (Siena Miller) szervezte a rajtaütést, amelyben sok bajtársa elesett. A színfalak mögött húzódó összeesküvésről mit sem tudva, Duke és társa kooperatív módon veszi fel a harcot vállvetve a többi G.I Joe harcostársaikkal, a titokzatos Kobrák, az időközben világuralomra vágyó, bosszú vezérelte James McCullen/Destro, és a rejtélyes doktor/Kobra parancsnok (Joseph Gordon-Lewitt) ellen. A mindent elsöprő harc és a totális pusztítás a világ eliminálásáért és annak békéjéért, földön, vízen, levegőben még csak most kezdődik el!
Értékelés: Mára már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a XXI. században a képregény-rajzfilm-játékfigura feldolgozások aranykorát éljük. Nem csak minőségben, de mennyiségben is kegyes volt hozzánk Hollywood, és mind a mai napig ontja magából a sikeresebbnél sikeresebb, és kommerszebbnél kommerszebb produktumokat. Michael Bay nagyon magasra helyezte a képzeletbeli mércét óriásrobotjaival, és most a G.I Joe-kon a sor, amelyek a Hasbro berkeiből nőttek ki 1964-ben, és váltak a patinás cég egyik legfényesebb glóriával ragyogó zászlóshajójává, majd folytatták sikerszériájukat a Marvel Comics égisze alatt képregényformában, később pedig rajzfilmsorozatban is viszontláthattuk őket a vásznon, nem is beszélve a temérdek játékadaptációról.
A forgatókönyv talán legfontosabb része egy adaptációnak, de ilyen téren sajnos nagyon illogikátlan lett a film, amelyet az a Stuart Beattie követett el, aki már kiérdemelt egy BAFTA-jelölést a Collaterallal (két Oscar-díjra jelölt krimidráma Tom Cruise főszereplésével). A történet túlontúl szövevényes és nyakatekert, ráadásul nagyon sokat merít több alkotásból: a Kobra parancsnok/doktor láttán azonnal a legendás Darth Vaderre asszociálhatunk, de a sivatagos részek is egyértelmű utalások a Múmia filmekre, és ezekre még rátesz egy lapáttal Arnold Vosloo (Múmia 1-2-Imothep) szerepeltetése és Brendon Fraser cameói is. A flashback, ún. múltba visszatekintő jelenetek viszont nagyon tetszettek, mivel így bepillantást nyerhettünk az adott szereplők korábbi életébe. A karakterek megalkotása és az őket eljátszó színészek kiválasztása is jónak mondható, bár azért az érthető, hogy a rendkívül széles palettájú G.I Joe-univerzumnak csak töredék szereplőivel találkozhattunk a vásznon, és bizony ezen téren nem egy hiba és baki került a filmbe.
A színészi alakítás a film kétségkívül legellentmondásosabb része. Míg az egyik oldalon ott van a többiekhez képest veteránnak számító Dennis Quaid, aki tökéletes választás volt Hawk tábornok szerepére, mint rangidős és ebből kifolyólag tapasztaltabb művész, mondhatni, uralta a vásznat. Ducsay producer a The Express c. filmben figyelt fel Quaid-re, és miután látta tehetségét azonnal felhívta Sommerst: „megvan Hawk tábornok. Dennis Quaid az” - mondta. És milyen igaza lett. Ellenben Channing Tatum és a többi színész bennem nagyon erőltetett benyomást keltett: egyszerűen egyikükkel sem tudtam azonosulni, ami nagyon nagy hiba, hiszen a beleélés szerves része a néző-színész kapcsolatnak. Azért egy kivételt megemlítenék, akiben pozitívan csalódtam, bár eme úriembertől nem is vártam mást, csak kiváló alakítást, és a szerepével teljesen azonosulni tudó színészt. Ő nem más, mint a koreai szupersztár, Lee Byung-hun, aki a 2005-ös Bosszú című ázsiai krimi-drámában már megcsillantotta kivételes affinitását. Itt érhető tetten, hogy a nagy Hollywood álomgyárának színészeihez képest mennyire szívből jövő alakításra képesek ezen kontinens művészei, ezért is becsülöm őket egyre inkább.
A fényképezésért Mitchell Amundsen felelt, aki ezen filmben jócskán alulmúlta önmagát, fényében annak, hogy többek között a Transformes első része is az ő keze munkáját dicséri, mégis ég és föld van a két produkció között: nagyon gyors, néhol követhetetlen a kamerakezelés, így a pörgős, non-stop akció lényegi része szinte teljesen elveszíti varázsát.
A zenét Alan Silvestri, két Oscar-díjra jelölt zeneszerző komponálta, aki már bizonyított az utánozhatatlan Forrest Gumppal vagy a Polar Express c. animációs film szívmelengető zenéjével, így a neve általában garancia a sikerre, de sajnos ő is csak gy több sebből vérző komponenst alkotott a filmhez: teljesen sterilek a dallamok, nyoma sincs a rá jellemző dinamikus, virtuóz, autentikus és katarzist kiváltó témáknak. Egyszerűen laposnak éreztem a film ezen összetevőjét, pedig a zene mondhatni alapvető része kellene, hogy legyen egy alkotásnak, és a koherencia is szükséges a sikerhez, de ez itt sajnos nem sikerült.
A film egyetlen eleme, amelyet mérnöki precizitással alkottak meg, az a CGI-vizuálorgia, bár ez nem is csoda, köszönhetően a 170 millió dolláros büdzsének. Eszméletlen iramú tempót diktál a film, főleg a lélegzetelállító, eddig sosem látott effektek társaságában. Sommers ismételten mozgósította a látványért felelős csapatát, így a Múmia I-II. részének tudatában nem is várhatott mást a néző, mint impresszív külcsínt, amit meg is kapunk a film első percétől az utolsóig, szépen, simán és gördülékenyen. A párizsi ámokfutás és konfrontálódás egyértelműen az utóbbi évek leglehengerlőbb popcorn-mozi betétje, amelyért valóban érdemes megtekinteni a filmet!
Összességében, a fentiek tükrében azt tudom mondani, hogy Sommers G.I Joe adaptációja, a lojális patrióta katonák játékfigurákba oltott amerikai szimbólumai nem tudták megismételni azt a nívós bravúrt, amely sikerült a szintén Hasbro égisze alatt született Transformersnek és folytatásának. Az igen tekintélyes, 170 millió dolláros büdzséből forgatott alkotás világszerte negatív visszhangot váltott ki, nem csak a kritikusokból, hanem a rajongókból egyaránt, az utóbbi évek egyik legkommerszebb filmje ez: a Metacriticen 32%, míg a RottenTomatoes-on 36%-on áll, addig az IMDB-n is mindösszesen 5,9 csillagot tudott a magáénak a 10-ből. Érdekes ellentmondásra ad viszont okot, hogy a nyitóhétvégén 56.2 millió dolláros világbevételt termelt, amellyel Észak-Amerika legsikeresebb debütálását tudhatja eddig a magáénak.
Az 1964 óta töretlen népszerűségnek örvendő G.I Joe franchise renoméján ezen egész estés alkotással óriási folt esett, de a készítők bizakodva tekintenek a jövőbe, hiszen máris az esetleges folytatáson gondolkoznak, nem is beszélve a hamarosan megjelenő játékfeldolgozásról. A színészekkel opciós szerződést írattak alá, tehát ha szabad utat kap a folytatás, és vélhetően megtéríti az első rész gyártási költségeit, akkor nagy valószínűség szerint ismét találkozhatunk majd a már megszokott színészekkel a vásznon. Ha zöld utat kapna a prequel, akkor már egy esetleges jövő nyári forgatásban gondolkozik Sommers, amelyből minden bizonnyal trilógia fog avanzsálódni, akárcsak a Transformers vagy az X-Men esetében. A kérdés már csak az, hogy képes lesz-e felnőni az imént említett két nagy szériához, és mindenkivel elfeledteti-e ezt a középszerű nyitányt, amelyet már elvileg egy kiforrottabb, komplexebb és professzionálisabb alkotás fog követni. Én mindenesetre bizakodom, mivel a franchise óriási potenciálokat rejt, és nagyon remélem, hogy a folytatásban sikerül kiköszörülni a sok bosszantó anomáliát. Nagyon reménykedem, hogy végre egy olyan produkciót kapunk, amelynek megtekintése közben visszatérnek azon Hasbro kiskatonák által felelevenített gyermekkori emlékek, amelyek révén az egyszerű kisgyermek is hősnek és világmegmentőnek érezhette magát. Ha csak egy kis időre is, de szeretném, hogy újból elöntsön minket a nosztalgia, amely generációk életérzését határozta meg, és határozza meg mind a mai napig. Hiszen gyermeknek lenni jó, és gyermek lelkületű felnőttnek lenni talán még jobb. 5/10
Pozitívumok:
- Szemkápráztató CGI
- Színészi alakítások
- Flashback jelenetek
- Egészen hűen megalkotott szereplők
Negatívumok:
- Középszerű script, sok-sok bakival
- Túlbonyolított történet
- Ha nem tennék ennyire megosztottá a filmet
- Gyors, szinte követhetetlen kamerakezelés
- Felejthető zenék és dallamok
Kommentek
2 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: G.I. Joe - The Rise of Cobra (G.I. Joe: A kobra árnyéka)” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Pontosan a nosztalgiafaktor volt az, ami miatt nagyon jól szórakoztam ezen a kis szösszeneten - az agyamat valahol ott eldobtam, amikor kiderült, hogy a nanotöltetek élesítéséhez részecskegyorsító kell :), de nem bántam meg, újra tízévesnek éreztem magam két órára.
A Transformers-en (az elsőn) nagyon szenvedtem, a Terminator 4-en még jobban, ezen viszont kifejezetten jól elvoltam - hála az égnek nem vették komolyan magukat.
Dagenham: Abban teljesen egyetértek veled, hogy nem vették komolyan magukat. Abban is, hogy a nosztalgiafaktor is érzékelhető volt, igaz a legtöbb helyen a filmre kivetítve csak latens módon volt tetten érhető. Egy ilyen volumenű univerzum vászonra adaptálása nagyon nagy vállalkozás és egyben bátor is, és ha megoldották ezt okosan a Transformers(amelyet imádok a 2-ik részével egyetemben) és az X-Men esetében, akkor nem tudom, hogy egy nem éppenséggel McG színvonalú rendező(számomra is jogos a kommersz Terminátor 4 iránti lesújtó kritikák tömkelege) hogyan volt képes mindössze ennyivel előállni a Múmia után.
Sajnos annyira sablonossá, ízetlenné vált mára már Hollywood, hogy az egyszeri rajongó vagy populáris filmfanatikus nem tudja, hogy sírjon-e, avagy nevessen; dekoratív hölgyemények+jóképű, izmos amarózók+CGI orgia+kiszámítható, erőtlen történet és fordulatok+legalább egy színes bőrű színész, aki elsüt valami agyatlan poént-ez a mai amerikai filmgyártás, persze tisztelet a kivételeknek!
Sokkal, de sokkal jobb is lehetett volna ez a film, így viszont azt tanácsolom mindenkinek, hogy inkább a képregények vagy a rajzfilmek olvasása/ nézése közben fedezzék fel újra a nosztalgikus érzéseket…