Filmmánia: Defiance (Ellenállók)
Spike kritikája Daniel Craig második világháborús drámájáról.
Defiance (2008)
“És ha úgy halunk meg, ahogyan megpróbáltunk élni,
legalább emberi lényként halunk meg.”
Ki a rendező: Edward Zwick zsidó származású amerikai filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Chicagóban született 1952. október 8-án Illinois államban. A Harvardon végzett 1974-ben, majd 1975-ben fejezte be tanulmányait az Amerikai Filmintézet iskolájában.
Első rendezői munkája a Family című tévésorozathoz kötődik, amely 1976-ban futott. A szérián dolgozott Marshall Herskovitz is, akivel Zwick később közös produkciós céget alapított The Bedford Falls Company néven. Három tévéfilm után Zwick debütjére a nagyvásznon 1986-ban került sor a Mi történt az éjjel?-lel. Ezt követte 1989-ben, az öt Oscar-díjra jelölt háborús eposz, Az 54. hadtest, amely meghozta Denzel Washington számára első elismerését az Akadémiától, valamint Zwick is részesülhetett első Golden Globe-jelölésében.
A The Bedford Falls Company égisze alatt elsőként a Szenvedélyek viharában c. romantikus dráma készült el, olyan színészek főszereplésével mint Brad Pitt, Anthony Hopkins és Julia Ormond. A film megkapta a Legjobb fényképezésnek járó aranyszobrocskát, Zwick pedig ismételten részesülhetett egy Golden Globe-jelölésben.
1998-ban írója és rendezője a Denzel Washington főszereplésével készült thrillernek, a Szükségállapotnak.
A cég és egyben Zwick pályájának legsikeresebb és legelismertebb filmje azonban kétségkívül a Tom Cruise főszereplésével készült és négy Oscar-díjra jelölt Az utolsó szamuráj című háborús kalanddráma (amely 2003 decemberében került a mozikba, és amelynek forgatókönyvét szintén ő írta), valamint az egészen pontosan öt Oscarra jelölt dráma, a Véres gyémánt (Leonardo DiCaprio főszereplésével 2006-ban).
Legújabb alkotása, a II. világháborúban játszódó dráma, amely Nechama Tec, a Connecticuti Egyetem egyik professzora által írt, Defiance: The Bielski Partisans című regényének azonos című adaptációja. A produkció rendezése mellett a forgatókönyv megírását is Zwick vállalta el.
Legpatinásabb produceri munkái között megtalálható az 1998-ban debütált hét Oscar-díjas romantikus eposz, a Szerelmes Shakespeare, valamint a Traffic című krimi is, amelyet négy aranyszobrocskával honorált az Akadémia 2000-ben. Előbbiért többek között Zwick is átvehetett egy Oscart.
Ki játszik benne: Az új éra James Bondja, nevezetesen Daniel Craig, BAFTA-díjra jelölt angol színész.
Daniel Craig 1968. március 2-án született Angliában, Chester városában. Daniel édesapja kereskedő, édesanyja pedig tanárnő volt. A család 1972-ben Liverpoolba költözött. A kis Danielt az édesanyja többször is elvitte a színházba, ennek hatására a fiú beiratkozott az iskolai színjátszókörbe, ahol a tanárai hamar felfigyeltek rá (többek között rögbiben és atlétikában is jeleskedett). Craig 6 évesen kezdett színészetet tanulni. 16 éves korában tagja lett a National Youth Theatre-nek, majd tanulmányait Londonban folytatta, ahol együtt tanult Ewan McGregorral és Joseph Fiennes-szal is. Első kisebb filmszerepét John G. Avildsentől kapta a The Power One-ban 1992-ben.
A folytatás kissé nehézkes volt, mivel utána főleg csak kisebb filmekbe hívták jelentéktelen szerepek erejéig. 1996-ban tűnt fel először a vásznon komolyabb szerepben a BBC égisze alatt rendezett Our Friends in the North című drámasorozatban. Első, komoly hollywoodi filmszerepét a Minette Walters novellájából készült azonos nevezetű filmadaptációban, a Jégveremben kapta 1997-ben, de az 1998-ban rendezett Elizabethben is láthattuk, míg 2001-ben Angelina Jolie-val játszott együtt az első Tomb Raider filmben, a Lara Croft-ban.
2002-ben a Sam Mendes által rendezett Kárhozat útjában is szerepet kapott olyan színészek mellett, mint Tom Hanks vagy a legendás Paul Newman. 2004-ben kétszer is feltűnt a vásznon: előbb a Torta c. krimiben szerepelt, majd a Kitartó szerelem c. drámában játszott hitelesen (mely alakításáért az Európai Filmakadémia a Legjobb férfi alakítás kategóriában jelölte).
2005 volt a legnagyobb és leginkább sorsfordító állomás az életében, hiszen ekkor került szóba a neve, mint James Bond. Végül megkapta a 007-es szerepét, és ezzel egy csapásra világszerte ismerté vált. A 2006-ban bemutatott Casino Royalban pedig már sorrendben a 6. titkosügynököt köszönthettük a személyében, átvéve ezzel Bond karakterét elődjétől, Pierce Brosnantől. A filmben nyújtott alakításáért BAFTA-díjra jelölték.
2008-ban is két filmben láthattuk őt, csakúgy mint 2007-ben: az egyik a legújabb Bond-film, A Quantum csendje, a másik pedig egy háborús dráma, a Defiance. Legközelebb a nézők és a rajongók a 2009-ben bemutatott Én, Lucifer című fantasztikus horrorban láthatják viszont. 2011-ben pedig két projektje van kilátásban: az egyik a legújabb Bond-film, a másik pedig egy animációs alkotás, a The Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn címmel.
Craig 1992-ben kötött házasságot egy skót színésznővel, Fiona Loudonnal, majd 1994-ben elváltak. Azóta már fűzték gyengédebb szálak Heike Makatsch német színésznőhöz, és egy amerikai-japán filmproducerhez, Satsuki Mitchell-hez is. A Vouge angol divatmagazin szerint Craig napjaink legjobban fizetett angol színésze.
Partnere a vásznon a sokoldalú amerikai színész, rendező és forgatókönyvíró, Liev Schreiber.
Schreiber San Franciscóban, Kalifornia államban született 1967. október 4-én, Heather és Tell Schreiber fiaként. Édesapja osztrák, ír, svájci és skót felmenőkkel rendelkezik, míg édesanyja Németországból, Lengyelországból és Ukrajnából emigrált zsidók utódja. Egy éves korában a család Kanadába költözött, majd 5 éves korában New York-ban telepedtek le, és Liev is itt nőtt fel. Kedvenc színésze Charlie Chaplin volt, később a hindu kultúrkörhöz is közel került.
Schreiber tanulmányait a manhattani Friends Seminary nevezetű magániskolában kezdte meg, ahol együtt tanult Amanda Peet színésznővel. Atlétikában is jeleskedett, bár meglehetősen magának való és népszerűtlen volt az iskolában a bizarr családi háttere és számos bevallott csínytevései miatt. Tanulmányait a Hampshire-i kollégiumban folytatta, Massachusettsben, és egyben itt kezdte el tanulni a színészet alapjait is. 1992-ben, a Yale drámatagozatán diplomázott, ahol szerepet kapott Charles Evered The Size of the World c. alkotásában, melyet Walton Jones rendezett. Tanult a Királyi Színiakadémián is, Londonban. Eredetileg forgatókönyvíró szeretett volna lenni, de a színjátszásban tehetségesebbnek bizonyult.
Kezdetben számos független filmben kapott szerepet. Legelső filmszerepét a Janek: The Silent Betrayal c. drámában kapta 1994-ben, azonban a Sikoly-trilógiában (1996, 1997, 200) remekül megformált Cotton Weary karaktere hozta meg számára az átütő sikert. A Sikoly első része után főszerepet kapott az HBO berkeiben készített RKO 281 című drámában, amely a klasszikus Aranypolgár remake-je volt 1999-ben, és amelyben az ifjú Orson Wellest alakította kimagaslóan. Teljesítményéért Emmy-és Golden Globe-díjra is jelölték.
Pályája felfelé ívelt, és olyan filmekben kapott szerepet mint a Hurrikán című életrajzi film (Denzel Washington oldalán 1999-ben), a Tom Clancy regényéből készült filmadaptáció, a Rettegés arénája (Ben Affleck és Morgan Freeman partnereként), vagy a Mandzsúriai jelölt (Denzel Washington és Meryl Streep mellett).
Egyetlen rendezett filmje a 2005-ös Minden vilángol című dráma, amelynek a forgatókönyvét is ő jegyzi (Jonathan Safran Foer azonos című novellája alapján).
2006-ban a Színes fátyol című romantikus drámában kapott szerepet Edward Norton és Naomi Watts oldalán, míg 2008-ban a Defiance című, valós történetet feldolgozó II. világháborús drámában szerepelt együtt a vásznon Daniel Craiggel.
2009-ben négy alkotásban teszi tiszteletét: az X-Men: Kezdetek című akció-sci-fiben Hugh Jackman oldalán; az Every Day című drámában Helen Hunt és Carla Cugino partnereként; a Taking Woodstock című zenés-vígjátékban, Jeffry Dean Morgannel; valamint a Repossession Mambo nevezetű sci-fi-thrillerben Jude Law-al. 2010-ben várhatóan Angelina Jolie partnereként, a Salt c. thrillerben fog szerepelni.
Liev számos narrátori munkát vállal, főleg olyan televíziós csatornák égisze alatt, mint a Nova, a PBS, az HBO vagy a History Channel.
2005-ben kötött házasságot Naomi Watts amerikai színésznővel, akitől azóta két fiúgyermeke született, név szerint Alexander Pete és Samuel Kai.
Láthatjuk még a vásznon az igen tehetséges, BAFTA-díjat nyert angol származású fiatal színészt, Jamie Bellt is.
Jamie 1986. március 14-én született Angliában, Billingham városában. Édesanyjával és idősebbik nővérével, Eileen-nel nőtt fel, mivel édesapja születésekor elhagyta a családot. Az angliai northfieldi iskolában kezdte meg tanulmányait, majd a színészetet a Stagecoach Theatre Arts nevezetű, híres és patinás színművészeti iskolában folytatta, ahol éneklést és táncot is oktattak a növendékeknek.
Tagja lett a National Youth Music Theatre-nek (NYMT), amely egy a fiatal tehetségekért alakult londoni musicalszínház. 1999-ben 2000 fiú közül választották ki a színészi pályája kezdetét és egyben legnagyobb sikerét elért filmjének, a Billy Elliot című drámának a főszerepére, amely szerep hitelessége kedvéért balettozni is megtanult. Alakítását BAFTA-díjjal honorálták.
Karrierje magasan felfelé kezdett ívelni, és olyan produkciókban kapott szerepet mint Peter Jackson 2005-ös King Kong remake-je, a Clint Eastwood rendezte, két Oscar-díjra jelölt háborús dráma, a Dicsőség zászlaja, valamint másik nagy sikerfilmje, a Hallam Foe, amely filmben nyújtott színészi teljesítményéért ismét részesülhetett egy BAFTA-jelölésben.
2008-ban két filmben is láthattuk: az egyik egy sci-fi, a Hipervándor, Hayden Christensen oldalán, a másik pedig egy valós történetet feldolgozó II. világháborús dráma, a Defiance.
2009-ben az In Defiance of Gravity c. filmben láthatjuk, 2010-ben az Eagle of the Ninth nevezetű drámában teszi tiszteletét, 2011-ben pedig ismét együtt játszik Daniel Craiggel, a The Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn című népszerű képregény inspirálta animációs családi filmben.
2005 és 2006 között ismerkedett meg a népszerű amerikai rocktrió, a Green Day Wake Me Up, When September Ends c. videoklipjének forgatásán párjával, Evan Rachel Woods-al. Bell jelenleg New York-ban él.
Mi a sztori: A megtörtént és tragikus eseményeket feldolgozó film fő cselekménye négy zsidó testvér emberfeletti harcáról és egy a németek által üldözött, hányatott sorsú népcsoportról szól, miközben együttesen veszik fel a harcot a Harmadik Birodalom és annak kíméletlen katonái ellen.
A történet 1941-ben, azaz a II. világháború kirobbanása után 2 évvel veszi kezdetét. A hitleri Németország megszállja Belorussziát, majd az SS alakulatok és a helyi rendőrség megkezdi a zsidó családok letartóztatását. Pár hét alatt nem kevesebb mint 50 ezer zsidót ölnek meg kíméletlenül és embertelenül, majd további egy millió várja a szinte biztos halálba tartó deportálást és a holokauszt borzalmait.
1941 augusztusában négy testvérnek sikerül megszöknie a népirtás elöl, és a helyi Lipczanska erdőben találnak menedékre, habár szüleiket tragikus módon elveszítik. A négy testvér, Aron, Asael, Zus és Tuvia igyekeznek minél több rászoruló zsidó menekültnek otthont, biztonságot és szabadságot nyújtani. A kezdetben alig néhány fős rászorulóból Tuviának hála később egy valóságos kis közösség és hadsereg alakul ki. Egyre több embert fogadnak be, megtanítják az asszonyokat bánni a fegyverrel, minden ember szakmája szerint segíti a többi túlélővel a kommuna életét: táborokat építenek, csatlakoznak az orosz ellenállás csapataihoz és kíméletlen vendettát vesznek azon fehérorosz katonákon, akik a németekkel kooperatív módon üldözik és ölik halomra a zsidókat, azaz honfitársaikat.
Mint minden emberi közösségben, itt is szabályok uralkodnak a rend fenntartása érdekében, a fivéreket hírük hamar megelőzi: mindenki csak a Bielski-partizánokként ismerik őket. Azonban Tuvia mindent elsöprő emberszeretetét nem mindenki osztja egyformán: testvére, Zus inkább az orosz rebellis csoporthoz tér át, és a bujkálás helyett a nyílt harcot választja.
A testvéreknek és a többi túlélőnek is rá kell döbbenniük, hogy egy ilyen embertelen, vészterhes és kilátástalan érában a valódi fenyegetés mellett sokszor saját maguk jelentik egymás legfőbb ellenségeit. A kis erdei család - amin belül igaz barátságok és szerelemek szövődnek - rájön arra, hogy az egymásba és a győzelembe oltott remény, az önzetlen szeretet és önfeláldozás, a végsőkig való kitartás és alázat felvértezi őket egy olyan páratlan erővel, amelynek segítségével sikeresen vehetik fel a harcot az agresszorok ellen. Hiszen az akarat és a szabadságba vetett hit ereje minden nap új reménnyel ruházza fel őket, mert ha az ember úgy hal meg, ahogyan megpróbált élni – méltósággal -, akkor legalább emberi lényként hunyhatja le örökre a szemét…
Értékelés: Mielőtt belekezdenék a film értékelésébe, szokásomhoz híven szolgálok némi háttérinformációval a film alapjául szolgáló regény és az író személyét illetően.
Dr. Nechama Tec Lengyelországban, Lublin városában született 1931-ben lengyel zsidók gyermekeként. 1939-ben 8 éves korában Németország megszállta Lengyelországot. A holokauszt borzalmait sikeresen túlélte, amiért külön köszönetét fejezte ki a Lengyel Katolikusok felé, akiket a mai napig megmentőjének tekint. A háború lezárta után Izraelbe emigrált, majd 1952-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol a Kolumbiai Egyetemen doktorált.
A professzor asszony több mint 70 cikk szerzője, továbbá gyakran vesz részt nemzetközi konferenciákon és találkozókon. Az ő nevéhez fűződik többek között a National Endowment for the Humanities, a Social Science Research Council, és a Memorial Foundation for Jewish Culture nevezetű közösségek megalapítása is. Könyvei közül kettőt jelöltek Pulitzer-díjra és National Book Awardra: az egyik a Dry Tears: The Story of a Lost Childhood (1984), amelyben a lengyel túlélőknek állított emléket, a másik pedig a When Light Pierced the Darkness: Christian Rescue of Jews in Nazi-Occupied Poland (1986). Nechama kezdetben meglepődéssel és kétkedve fogadta a hírt, miszerint fő életművéből, az 1993-ban írt Defiance: The Bielski Partisans című munkájából filmet készítenek (a valós alapokon nyugvó regényt holland, német, francia, héber, olasz, és lengyel nyelvre fordították le, és hamar a The New York Times bestsellerévé vált).
A Bielski-partizánok bámulatos, szívbemarkoló és feledhetetlen igaz története egy olyan zsidó ellenállókból álló csoportról szól, akik egy erdőközösségben éltek Nyugat-Belorussziában. Vezetőjük Tuvia Bielski volt, aki később csatlakozott az orosz ellenállás harcosaihoz. Ez a fegyveres csoport volt a zsidók legnagyobb megmentője és az ellenállók legnagyobb csoportja a II. világháborúban.
Tec, a Holocaust egyik túlélője, elbeszélésében írja le annak részleteit, hogy miként éltek és maradtak életben a hideg és fagyos teleken, és hogyan sikerült azon menekülteknek védelmet nyújtaniuk, akik bizalommal és reménnyel fordultak a rebellis csoporthoz. A megmenekített embereket (melyek között egyaránt volt nő, idős túlélő és gyermek is) kiképezték, és a több mint 1000 főből álló felkelő sereg szembeszállt az agresszor nácikkal. Közösen ástak kutakat, kórházat és iskolát építettek, fegyvereket készítettek és más gerillaegységeknek tettek szolgálatot. Bielski irányítása alatt a partizánok kicsempésztek a zsidókat szigorúan őrzött gettókból, szökevényeknek derítettek fel az utakat, és megtorló rajtaütéseket vezettek olyan fehéroroszok ellen, akik a nácikkal működtek együtt a korábbi zsidó szomszédok likvidálásában. 1943-ig éltek az erdőben, és a háború végéig összesen 1200-an menekültek meg. A túlélők gyermekei és unokái napjainkban több tízezren vannak - hála a Bielski-tesvéreknek, akik cselekedetükért soha semmilyen elismerést nem kértek.
A II. világháborúnak - és azon belül a holokausztnak - a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtásnak körülbelül hatmillió zsidó esett áldozatul. Sokan csak a zsidó népet számolják bele a holokauszt borzalmaiba, de a nácik más embercsoportokat is üldöztek: cigányokat, orosz hadifoglyokat, lengyeleket, fogyatékosokat, homoszexuálisokat, politikai vagy vallási ellenállókat (szocialistákat, kommunistákat), Jehova tanúit, valamint szabadkőműveseket. Az összes faji csoportot figyelembe véve kb. 9 és 11 millió közé tehető az áldozatok száma Európában.
A nácik koncentrációs táborokat építettek - a leghírhedtebb Auschwitz-Birkenau -, ahol kényszermunkát végeztettek nőkkel, férfiakkal, gyermekekkel egyaránt, amíg azok bele nem haltak a kimerültségbe, miközben kegyetlen és embertelen kísérleteket végeztek rajtuk (Dr. Joseph Mengele). A Harmadik Birodalom újonnan meghódított területein ún. Einsatzgruppéknak nevezett speciális alakulatok tömegesen végeztek ki zsidókat és a náci politika különféle ellenségeit. A cigányokat és zsidókat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal haláltáborokba vagy megsemmisítő táborokba vitték őket. Akik túlélték az embert próbáló utazást, gázkamrában végezték.
Az emberi történelem legnagyobb, legfájóbb és megbocsáthatatlan tévedése, az elítélendő és megvetendő borzalmak, valamint a romlott ideológia örök és kitörölhetetlen sebet ejtett a XX. század emberének szívében. A téma örök aktualitása szinte megköveteli, hogy eme emberiség elleni bűntett sose merüljön feledésbe, így a filmek világában is egyre több olyan alkotás született, amely a világháborúkat vagy a holokauszt borzalmait mutatja be, ezzel hiteles, korhű tablóképet nyújtva emberek generációinak - elrettentésképpen azon éra embertelenségeiről, amelyeknek nem szabad újra megtörténniük.
Ezek közül messze a legelismertebb monumentális opusz, Steven Spielberg 7 Oscar-díjat nyert Schindler listája című alkotása, amely egy valóban létezett személyről, Oscar Schindlerről nyújt reális kordokumentumot. Schindler lőszer- és fegyvergyáraiban dolgoztatta a zsidókat, így mentve meg őket a biztos haláltól.
A másik ilyen jelentős alkotás, a 3 Oscart nyert Zongorista (Roman Polanski rendezésében), amely filmet egy lengyel zsidó szörnyű megpróbáltatásai ihlették: Wladyslaw Szpilman legyel zsidó zongorista, aki miután túlélte a varsói gettóba való deportálást, visszaemlékezésként eleveníti fel megpróbáltatásait.
A legújabb, ezen témát feszegető mű pedig a Defiance, amelyet a készítők a holokauszt-túlélő Dr. Techama Net azonos című novellája alapján adaptáltak vászonra. Bevallom őszintén, hogy az akkoriban kiadott Ellenállók című film előzetes poszterei nem igazán keltették fel az érdeklődésemet, mivel úgy gondoltam, hogy ismételten egy kommersz alkotást kapunk a már jól ismert témán belül. A film egyébként is elkerült mindenfajta hype-ot és felhajtást, egyszerűen és csendben jelent meg (bár jellemző, hogy sokszor ezen művek avanzsálódnak igazi, felejthetetlen műremekekké).
Miután utánanéztem a film hátterének, tudtam meg, hogy eme produkció is valós történetből nőtte ki magát, láttam a kiváló színészek neveit, és az egyre több megjelenő előzetes megtekintése után a kezdeti bizonytalan és szkeptikus hozzáállásom a film iránt merőben megváltozott, természetesen pozitív irányba. Ha a Defiance nem is lett hivatkozási alap a témában, és nem éri el a fent már említett, két örökérvényű klasszikust, azért egy nagyon is izgalmas, reális és korhű filmet tekinthettem meg. De ne szaladjunk ennyire előre, következzen a kritika!
Nos, talán minden adaptációnál a legfontosabb dolog, hogy a forgatókönyvíró mennyire hitelesen tartja meg az eredeti művet, annak leglényegesebb mozzanatait. Mivel Techama Net novellájához ez idáig még nem volt szerencsém, így csak a fent taglalt műről írt rövid összefoglalóra tudok támaszkodni. Ez esetben viszont azt kell mondanom, hogy egy meglehetősen realista adaptációt kaptunk Zwick-től, aki a munka során végig szorosan együttműködött Techamával. Úgy gondolom, egy rendező-forgatókönyvíró annál nagyobb megtiszteltetésben nem részesülhet, ha a feldolgozott mű írója is elismerően bólint a kész produkcióra.
Rendkívül megrázó, hiteles és korhű tablóképet kaptunk, amely megtekintése után szinte azonnal tudatosul bennünk, hogy mennyire borzalmas események történhettek meg a való életben. Igaz, kisebb-nagyobb változtatások vannak a filmben, de valljuk meg őszintén, nagyon kevés az olyan produkció, amely teljes mértékben hű marad az eredeti alkotáshoz. Néha a rendelkezésre álló anyagi keret szab ennek gátat, néha pedig a rendező gondolja úgy, hogy egy-két jelenet az ő szájíze szerint jobban idomul a film többi jelenetéhez.
Például ezen film esetében a tankokkal való konfrontáció a valóságban nem történt meg, a filmben mégis fontos szerepet kapott, véleményem szerint nagyon is jó ötletként. Az ember és a gép elleni harc mindig is az ilyen műfajú filmek alapmotívuma, a klasszikus Ballada a katonáról és számos orosz film után gyakorlatilag védjegye lett ezen produkcióknak. A rendező ezzel látványt és dinamizmust vitt a filmbe, és nagyon is jól tette, hogy megtartotta ezen jeleneteket.
Olvastam véleményeket, miszerint a film erősen messze állt a korhűségtől, már ami az öltözékeket illeti, míg egy másik negatív kritika a színészeket érte, akik direkt akcentussal beszélnek végig a film közel 137 percében.
Nos, ami a jelmeztervezőket illeti, én csak elismerően tudok róluk nyilatkozni. Mivel az akkori éra divatját nem ismerhetem (hacsak nem viszonyítok több klasszikus alkotáshoz, amelyekhez, megvallom, már nem egyhez volt szerencsém). Én úgy gondolom, hogy ahány fajta film, annyi díszlet- és jelmeztervezői kreativitás, ötlet és fantázia. Számomra ez a film nagyon is hűen tükrözte az akkori viseletet: orosz kucsmák, vastag és meleg prémkabátok, parasztnadrág betűrve a lábközépig érő csizmába, korhű német- és fehérorosz egyenruhák. Főleg a zsidók és az átlagemberek ruházata volt szembetűnő, amely igenis ilyen volt akkoriban, és nem csak azért, mert ők hordták, hanem mert a negyvenes évek divathulláma jóval konszolidáltabb volt, mint a mai merész és trendi ruhakölteményeké (nagymamámék ruhatárát tudnám magamban felidézni).
A filmet végigkísérő akcentus kezdetben nekem is kissé furcsa volt, de valljuk meg, nem sok hasonszőrű alkotásban vállalják a készítők ezt a merészséget, holott az élvezeti faktoron és a karakterek bőrébe való beleélésben intenzíven tud segíteni. Ha belegondolunk, hogy Belorusszia Ukrajna, Lengyelország és Oroszország szomszédja, akkor egyáltalán nem meglepő, hogy a szereplők keleti szláv nyelvjárásban beszéltek egymással, igaz angolul (bár amikor a Vörös Hadsereg elvtársaival kommunikáltak, már oroszul folyt a társalgás). Belorusszia hivatalos nyelve a belarusz, azaz fehérorosz és orosz, nem mellesleg Lengyelországban is jelentős számban beszélik a beloruszt, mellette pedig a kasubot, a németet és az ukrán nyelveket. Mivel Bielskiék lengyel származásúak voltak, nem is beszélve a számos zsidóról sem, így a fentiek tudatában teljességgel érthető a verbalitás ilyetén való ábrázolása, amely számomra nagyban fokozta a film élvezeti faktorát. Persze az sem elhanyagolandó szempont, hogy ez a fajta előadásmód nagy erőtartalékokat követelhetett a színészektől, hiszen akcentussal végigbeszélni egy nem éppen átlagos hosszúságú filmet, nem mindennapi dolog, de végül is mind remekül oldották meg a feladatukat.
A járművekről, díszletekről és a fegyverekről is csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Mindegyikük hozza az akkori kor jellemzőit: van itt elmaradhatatlan horogkereszt (szvasztika), amely nélkül szinte elképzelhetetlen egy ilyen témájú film, embertelen „gépszörnyek”, tankok és hiteles fegyverek (a hírhedt német pisztoly, a PO8 Parabellum, azaz a Luger, a Gewehr 43 nevezetű félautomata puska, az MP40-es géppisztoly), valamint különböző gránátok, aknák és rögzített nehézgéppuskák is tiszteletüket teszik a filmben. A fegyverek ropogása, az újratöltés jellegzetes hangja, a fülsüketítő robbanások, a kristálytiszta és valós hangeffektek mind-mind parádésra sikeredtek.
A forgatókönyv szinte hibátlan lett, bár ez el is várható egy olyan rendezőtől, aki már olyan műveket tett le az asztalra mint Az utolsó szamuráj c. nagyszerű dráma.
Azonban hiába a történelmi hűségről tanúbizonyosságot tévő forgatókönyv, ha az egyik legfontosabb összetevő, nevezetesen a színészi játék nem éri el azt a szintet, amely méltó egy ilyen adaptációhoz. Szerencsére a film ezen részével nincsen baj, sőt, mondhatni, sikerének talán ez az egyik legfontosabb záloga.
Daniel Craig remek színész, és ezt itt, ebben a formában ragyogóan be is bizonyítja. Amilyen ambivalens érzéseket keltett a 007-es szerepkörében, olyannyira erőteljes és hiteles játékot kaptunk tőle ebben az alkotásban. Való igaz, hogy pár sármos nézéstől és egyéb tipikus Bond-védjeggyé avanzsálódó manírtól nem tud elszakadni, de olyannyira intenzíven éli bele magát karaktere, Tuvia Bielski bőrbe, hogy ezekről szinte teljesen el is feledkeztem a film nézése közben. Emberiesség, magtehetetlenség, fájdalom, lemondás, szeretet, beletörődés – és még hosszan lehetne sorolni azon alapvető, releváns emberi érzelmeket, amelyeket Craig kivételes módon képes megjeleníteni. Kiváló színész, már a München c. film óta figyelem színészi fejlődését, kvalitásának egyre intenzívebb módon való kibontakoztatását, és azt kell mondanom, figyelembe véve eddigi szerepeit, ez volt számomra karrierje eddigi legnagyobb színészi teljesítménye. Amennyire megosztotta a kritikusokat és a rajongókat James Bondként, olyannyira kiemelkedően nagyot alakított most egy drámai szerepkörben. Igazi, kimért angol úriember, akiben igenis nagy tartalékok rejlenek még. A sors furcsa fintora, hogy pont a főszereplésével készült első Bond-moziban való teljesítményét honorálták BAFTA-díjjal. Nagyot nőtt a szememben ezzel a filmjével, érdemes lesz rá odafigyelni a közeljövőben.
Liev Schreiberről is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, aki már az RKO 281 c. életrajzi filmben bizonyította rátermettségét (Golden Globe-díjra jelölték). Nem hiába a Yale drámatagozatán szerzett diploma; a tehetség időbel beér és a felszínre tör.
A mindössze 23 éves BAFTA-díjas Jamie Bell is kihozott mindent a karakteréből, amit csak lehetett. Jamie egy nagyon fiatal, rettentő erővel, tűzzel és szenvedéllyel játszó színész, aki még egy olyan kommersz filmet, mint a Jumper (Hipervándor) is képes elvinni a hátán (holott nem is ő volt a film főszereplője). Energikus, szerény és tehetséges srác, aki előtt fényes jövő áll. Számomra korunk egyik legnagyobb affinitású színésze, aki rendkívül sok arccal képes játszani, és a filmben teljesen méltó partnere Craignek és Schreibernek. Remekül egészítik ki egymást, mintha valódi testvérek játékát figyelnénk.
A film összes többi szereplője is méltó módon segíti a „nagyok” munkáját, olyannyira, hogy ritkán látni ennyire a családiasság és az egyetértés szellemében fogant filmbéli teljesítményeket. Kivétel nélkül még a legutolsó mellékszereplővel is képes voltam azonosulni, amely nagyon fontos a külső szemlélő, azaz a néző, és a belső, bennfentes személy, azaz a színész között. A példaértékűen együttműködő munka képes valóban meghozni a gyümölcsét.
A másik olyan komponens, amely rendkívüli mértékben elnyerte a tetszésemet, az a négy évszak megjelenítése a filmben, amelyek felfoghatóak egyfajta szimbólumként is. Míg a nyár a melegségé, úgy a filmben is a lüktető vérű cselekedetek és gondolatok sorolhatóak ide. Az ősz az elmúlás jegyében telik, ezt jól érzékelteti a filmben hallható szomorkás, hegedűvel tarkított zene és a kis csoport reménytelen kilátástalansága, amelyet azonban hamarosan megtör Tuvia a fehér lovával (amely szín és állat a tisztaságot és a reményt hivatott jelképezni). A tél fagyos, hideg és rideg évszak: ahogy mindent betakar a hó és jégpáncél, úgy vesz erőt az embereken a harag és a düh, a betegség és az elidegenülés, amelyet egy gyönyörű házassági motívummal ellensúlyoz az a bizonyos jelenet, így csempészve egy kis jókedvet, reményt és melegséget az emberek szívébe. Végül a tavasz, a megújulás évszaka, amikor a természet visszatér örök körforgása legelső darabkájához. Az erdő megtisztulása és a rügyező fák a győzedelmeskedő kommuna és a rebellis partizánok metaforái. Gyönyörű és depresszív képsorok kreatívan és ötletesen megvalósítva. A két véglet nem éppen hétköznapi találkozása egyedülállóan költői és festői módon.
A fényképezés szemkápráztatóan gyöngyörű lett, ami nem is csoda, hiszen a portugál származású, két Oscar-díjra jelölt és egy BAFTA-díjjal büszkélkedő Eduardo Serrának köszönhetjük a nem mindennapi szépségű és minőségű képeket. A kamerakezelés végig profizmusról tanúskodik: a harcok és ütközetek megjelenítése gyönyörűen kivitelzett, nagyon sok a közeli kép, amely még inkább érezteti velünk a karakterek gondolatait és érzelmeit. A képek önmagukért beszélnek: a csörgedező patak kristálytiszta vizébe hulló levelek éppúgy impozáns látványt nyújtanak, mint a jégpáncél olvadásakor a havas fák között beszűrődő napsugár. Mindegy, hogy premier plán vagy harc utáni csendélet, a hatás minidg önmagáért beszél.
Végezetül ejtenék még pár szót a zenéről, amelyet nem kisebb legenda szerzett, mint korunk egyik legnagyobb komponistája, zenei producere és zeneszerzője, az eddig nyolc ízben Oscarra jelölt James Newton Howard (aki olyan neves filmeknek szerzett már zenét, mint a Szökevény, a Michael Clayton, a Vírus, a Véres Gyémánt vagy A sötét lovag). Az Ellenállók filmben nyújtott teljesítményét nem hiába jelölték Oscar-díjra a legjobb eredeti betétdal kategóriában. Howard szívbemarkolóan gyönyörű zenei témát alkotott, a film műfajára jellemzően prioritást szentelve főleg a vonós hangszereknek. A chello, a nagybőgő és a hegedű mesés elegyével olyan zenei atmoszférát teremtett, amely kiválóan simul bele a filmbe. Autentikus és euforikus dallamok kényeztetik hallószerveinket, amelyek lehengerlő szimbiózisban vannak a képi világgal: hol érzelmes, letargikus és szomorú, hol pedig katarzist kiváltó, felemelő és dinamikus.
Az Ellenállók egy kivételes és ritka filmalkotás, amelybe egyszerűen képtelen vagyok belekötni. Kevés olyan produkció létezik, amellyel szemben ugyan lehetnénk szőrszálhasogatóak - hiszen semmi és senki sem tökéletes - de az igazat megvallva, mégsem tesszük, és az élmény miatt nem foglalkozunk vele. Az Ellenállók pontosan ilyen film.
Kétszer tekintettem meg, és bizton állíthatom, hogy minden ízében mértani pontossággal megszerkesztett műalkotás. A mai szuperprodukciókhoz képest egyébként nagyon kevés, mindösszesen 30 millió dolláros büdzséből készült film már meg is térítette gyártási költségeit, és egészen pozitív kritikákat tudhat magáénak szerte a világon.
Olyan alkotás ez, amely a semmiből tört elő, hogy erejével óriási hullámokat gerjesszen (sikerült is neki, legalábbis, ami engem illet). Olyan opusz, amely rendelkezik mindazon összetevővel, amely miatt jogosan sorolható a Schindler listája és a Zongorista mellé (ez pedig, valljuk meg, nem kis szó). „Szerény” alkotás, amely nem a világmegváltást tűzte ki céljául, mégis a gondos és odafigyelő kezek munkájának köszönhetően sikeresen révbe ért. Mindenkinek csak ajánlani tudom: szívbemarkoló, tanulságos és intelligens film. 10/10
Pozitívumok:
- Techama Net felejthetetlen novellájának méltó feldolgozása
- Brilliáns színészi alakítások
- Bravúros fényképezés
- Mesés zenék és dallamok
Negatívumok:
- Talán lehetett volna egy kicsit hosszabb is
Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.