Filmmánia: Nick and Norah’s Infinite Playlist
Hosszúra nyúló buli, felemásan induló románc és indie feeling New York utcáin… Nick and Norah’s Infinite Playlist kritika.
Nick and Norah’s Infinite Playlist (2008)
“The world’s been broken into pieces
and it’s everybody’s job to find them
and put them back together again.”
Ki a rendező: A New York-i születésű fiatal független filmes, Peter Sollett, akinek rövid filmográfiájában mindössze egy rövidfilm (Five Feet High and Rising) és egy romantikus dráma (Raising Victor Vargas) található.
Ki játszik benne: Michael Cera, aki a Superbad-ből és a Junóból lehet ismerős a filmkedvelő közönség számára. Mellette a számomra eddig ismeretlen Kat Dennings-et köszönthetjük (de még hogy), ő korábban a meglepően jól sikerült 40 éves szűzben Carrell szíve választottjának lányát alakította (mellékesen jegyezném meg, hogy azóta is ez az Apatow-brigád legjobb filmje). Mellettük feltűnik még Alexis Dziena (a Bolondok aranyában Gemma Honeycutt-ként brillírozott mint azon produkció kábé egyetlen pozitívuma), de cameózik még egyet Sandusky a Tropic Thunder-ből és jómaga a film forgatókönyvírója is.
Mi a sztori: Csaj kidobja a csávót, majd még jobban összetöri a szívét, amikor kiderül, hogy egy másik sráccal kavar. Innen indul a sztori, mely egyetlen őrült éjszaka alatt játszódik, és melyből kiderül, hogy hová vezet a fehér nyúl, mi az a Tikkun olam, milyen érzés részegen flangálni Manhattan-ben, hol van Fluffy, szétesik-e a sárga Yugo, hogy néz ki Jézus élőben, milyen a Jimi Hendrix által épített Electric Lady stúdió belülről, na és persze, hogy minden csalódás csak addig tart, amíg előbb-utóbb újra szerelmes nem leszel valaki másba…
Értékelés: Nos emberek, azt kell mondjam, hogy ez a többé-kevésbé pontosan kiporciózott másfél óra határozottan kellemesen esett. A Nick and Norah ugyanis egy újabb kiváló indie movie a Slumdog Millionaire után - a különbség mindössze annyi, hogy itt aztán nincsen se mesterségesen generált hype, se heveny izomrángást okozó vírusmarketing, se nagynevű rendező tekintélyes produkciókkal a háta mögött, se “A” kategóriás hollywoodi celebekkel megtámogatott sikerstáb. Semmi ilyesmi, csak egy jó forgatókönyv, ügyesen megírt sztorit átlengő indie feeling és egy bűbáj Kat Dennings Salvatorés kabátkában.
Nem terveztem írni erről a filmről, mégis annyira megfogott, hogy egyszerűen nem bírom megállni, hogy ne véssek be néhány keresetlen szót ide. Kábé olyan szinten kellemes csalódás mint tavalyról a Definitely Maybe. Pedig ott is hasonlóak voltak az ellenérzéseim: ott Ryan Reynolds-tól ódzkodtam, itt pedig Michael Cerától. Aztán végülis kiderült, hogy teljesen feleslegesen, ugyanis mindkét filmet elvitte a hátán a jól megírt történet, a végig mosolygós hangulat és a többé-kevésbé biztos kezű rendezés (asszem a Definitely Maybe-ről is össze kéne már dobnom valami kritikaféleséget).
Michael Cerával kapcsolatban mindig is közömbös voltam: soha nem ellenszenveztem vele, de nem is tartottam egy hűdenagy színésznek - bár az is igaz, hogy számos tehetségesebb fiatal pályatársával (Jamie Bell, Andrew Garfield, Jake Gyllenhaal, Joseph Gordon-Levitt) ellentétben az általa alakított felejthető, naív és lúzer figurák soha nem igényelték igazán a method acting - vagy úgy en bloc a drámai színészi eszköztár - bármilyen szintű bevetését. Evan a Superbad-ből, vagy Paulie Bleeker a Junóból? Muhaha, na ne röhögtessenek már!
Apropó lúzer sztori. Ha már itt tartunk, múlt héten verejtékben fürödve valami ilyesmire riadtam fel. Íme egy életszagú, némileg eltúlzott alapötlet ingyen és bérmentve kreatívok számára inspiráció céljából (ezt tessék beleszuszakolni egy forgatókönyvbe): mi a Top 3 legszarabb dolog a világon (növekvő sorrendben)?
1. A legjobb barátod összejön azzal a csajjal, akire már régóta hajtasz.
2. Jól megdugja, és ezt neked egyik éjszaka végig is kell hallgatnod a szomszéd szobából.
3. Másnap a csaj kedvesen érdeklődik hogyléted felől - te pedig jó lúzerhez méltóan - illendőségből és jókedvet színlelve hazudsz neki egy nagyot…
Brrrr, még belegondolni is borzadály, viszont alapanyagnak ütős, és gyönyörű dramedyt lehetne belőle kihozni - Cera barátunk jelentkezhet a főszerepre, megírom-megrendezem neki!:)
Na de komolyra fordítva a szót, annak ellenére, hogy emberünk a Nick and Norah-ban sem nyújt éppen szárnyaló színészi teljesítményt, számomra mégis ez az eddigi legjobb filmje. Ha majd 2-3 év múlva azt mondják nekem, hogy Michael Cera, akkor pavlovi reflexként kapásból azt fogom rá válaszolni, hogy infinite playlist.
De. Az igazi nagy meglepetés itt mégsem ez a kanadai színészpalánta (aki pedig elvileg a húzónév lenne a Superbad-en szocializálódó multiplexlátogató, popcornzabáló tiniközönség számára), hanem legújabb szerelmem, Kat Dennings. Soha a büdös életben nem hallottam még róla korábban (pedig volt egy kisebb szerepe a 40 éves szűzben), lehet, hogy nem is fogok többet, de ahogy belemerültem a filmbe, úgy fogott meg egyre jobban és jobban az általa alakított tünemény Norah személyisége (btw első pillantásra egy másik nagy kedvencem ugrott be, pedig nem hasonlítanak egymásra különösebben). Amúgy nem meglepő a dolog: van ugyanis Dennings-nek egy olyan megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan karizmája, ami marhára bejön nekem (egyfolytában azon kaptam magam, hogy mantraszerűen a so cute, so cute féle angol szerkezetet ismételgetem magamban - hát nem őrület?). Utoljára talán Kelli Garner-nél éreztem ilyet a Lars and the Real Girl-ben, vagy Isla Fisher-nél a Definitely Maybe-ben. Hiába na, van amikor a férfiember szíve ellágyul: plusz 0.5 pont Kat Dennings miatt. Egy élmény volt.
Persze azért a lényeget se felejtsük ki: a csaj tehetséges. Nyilván nem egy Scarlett Johansson kategória, de a műfajhoz képest nagyon is korrekt teljesítményt nyújt és az ő hiteles alakítása illetve a Cerával való kezdetben “se veled, se nélküled” kapcsolata az, ami elviszi a hátán az egész filmet (mint mondottam fentebb, nem vagyok különösebben elájulva Mikeyboy-tól, de ebbe a filmbe most határozottan jól beleválasztott: igazán szép párost alkotnak Miss Dennings-szel).
Amúgy az első néhány perc alapján önkéntelenül is több korábban látott produkció jutott eszembe (hiába na, én már csak ilyen vagyok), mely jól láthatóan inspirálhatta a rendezőt illetve a forgatókönyvírót. Először is a gitárpengetős-éneklős, rajzolt, animált, élénk-kontrasztos, színes-szagos főcím egy az egyben akkora Juno koppintás mint állat (mondjuk engem speciel nem zavart, de nem lehetett nem észrevenni a hasonlóságot).
Aztán ott van a “csajnak telefonálós-bocsánatkérős” nyitójelenet, ami meg furamód a Swingers című alapvetés egyik klasszikus jelenetét elevenítette fel bennem, amikor szerencsétlen csávó hajnali három óra magasságában hatszor próbál telefonon üzenetet hagyni a potenciális kedvesnek, csak a fránya rögzítő miatt egyszer sem jön össze neki (annyira kínos, hogy az már nekem fájt).
A befejezés szintén érdemel még néhány szót. Oly gyönyörűen van összerakva, hogy az utolsó másfél percet kétszer is visszatekertem: ahogyan a kamera lassan kiúszik a Pennsylvania állomásról a neonkék színekben leledző, álmosan ébredező városra, az egyszerűen klasszik. Tökéletes hangulatkép és frappáns lezárás egy mindössze egyetlen éjszaka alatt játszódó történethez, és sikerült felelevenítenie bennem pár kellemes emléket.
Összességében a Nick and Norah egy egyedi hangulatú, mosolygós, aranyos és végig szerethető romantikus komédia nagy zenékkel és még nagyobb dumákkal (bár a Beatles - I Want to Hold Your Hand című remekének filmben elhangzott, ilyeténfajta értelmezésére speciel én még nem gondoltam:)). Korántsem Oscar kategóriás darab, és a világot sem fogja megváltani, viszont másfél órán keresztül kellemesen elszórakoztat, és mérföldekkel igényesebb mint bármely hónaljszagú próbálkozás, ami az elmúlt két évben az Apatow-istállóból kikerült. Ennyi, tessék megnézni! 8/10
Kommentek
Egy hozzászólás ehhez: “Filmmánia: Nick and Norah’s Infinite Playlist” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Nekem a rágógumi a kedvencem az egész történetben. :)
Egyébként tetszett, kedves film egy csomó életszerű problémával.
És ott van New York City, ami valóban így pörög éjszaka. Aki már járt ott, jól tudja azt, hogy nem hasonlítható semmi más helyhez.
A város nélkül nem lenne kerek a történet…