Filmmánia: In The Mood For Love (Szerelemre hangolva)
Utánozhatatlanul egyedi hangulatú darab az igényes romantikus filmek kedvelőinek… Szerelemre hangolva kritika.
Fa yeung nin wa (2000)
“It is a restless moment.
She has kept her head lowered…
to give him a chance to come closer.
But he could not, for lack of courage.
She turns and walks away.”
Ki a rendező: Wong Kar-Wai, a shanghai születésű direktor, aki erős vizualitású, stilizált, már-már expresszionista kifejezésmódú filmjeivel vált ismertté. Egyedi hangulatú műremekeinek köszönhetően hamar nemzetközi elismerésre tett szert, és tavaly végre elkészíthette első angol nyelvű produkcióját, a My Blueberry Nights-ot olyan nevekkel mint Jude Law, Natalie Portman, Rachel Weisz vagy Norah Jones. Ezen utóbbi filmen kívül olyan produkciókat köszönhetünk még neki mint a Vadító szép napok, a Csungking expressz, az Édes2kettes, a 2046 vagy az Eros.
Ki játszik benne: Az ázsiai filmek két nagy sztárja, akiket a hongkongi direktor előszeretettel szerepeltet filmjeiben. A férfi főszereplő, Tony Leung a nemzetközi közönség számára a Szigorúan piszkos ügyek, a Hős és az Ellenséges vágyak című filmekből lehet ismerős, míg filmbéli partnere, Maggie Cheung a Rendőrsztori, a Vadító szép napok és Az utolsó éjszaka Hong Kong-ban című daraboknak köszönhetően vált ismertté.
Mi a sztori: Hong Kong, 1962. Chow Mo-Wan, egy helyi újság szerkesztője új bérházba költözik feleségével. Ugyanazon a napon, meglepő módon, a titkárnőként dolgozó Su Li-zhen szintén éppen ekkor költözik be az épületbe vezető beosztású férjével egyetemben. Házastársaik távollétében Chow és Su Li-zhen hamar összebarátkozik, és egyre több időt kezd tölteni egymás társaságában. Nem sokkal később kiderül, hogy mindkettőjüket csalja a partnere (na vajon kit kivel?). Érzelmileg sérülten és kiszolgáltatottan a két magányos ember barátsága szorosabbá válik, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban elvből és hűtlen házastársaik elleni dacból megfogadják, hogy kapcsolatuk a barátság határát semmiképpen nem lépheti át - nem fognak olyan erkölcstelenekké válni mint ők. Ezt azonban nem is olyan egyszerű betartani…
Értékelés: In the Mood for Love. Az abszolút hangulatfilm tökéletes mintapéldája ez: álomszerű történet, mely egyúttal lassú, lírai és melankolikus - csakúgy mint a korábban már méltatott My Blueberry Nights. Azóta egyébként megnéztem Wong Kar-Wai főművét, a Csungking expressz-t is, és hát bizony mondjanak a kritikusok, amit akarnak, szerintem jelen poszt tárgya vagy a fentebb említett My Blueberry Nights akkor is jobb film (vagy legalábbis engem jobban megfogott).
A Szerelemre hangolva szokatlan szerkezeti megoldást alkalmaz: egyszerű jelenetsorok formájában mutatja be két reménytelen szerelmes történetét, ahogyan kerülgetik egymást (egyikük sem mer továbblépni a társadalmi konvenciók megkötései miatt), miközben a történet menetét folyamatosan visszatérő, álomszerű, fülbemászó zenéjű, művészien kilassított képekkel, rövid etűdökkel szakítja meg (példa gyanánt tessék csak megnézni ezt vagy ezt). Szokatlanul egyedi rendezői megoldás, nem sűrűn láttam ilyet filmen - egyszerű, ámde mégis hatásos.
Maga a történet az elfojtott szerelem, illetve a házasság kötelékéből való kitörés miatti félelem aprólékos és teljes mértében visszafogott, mindenféle giccstől mentes ábrázolása. Olyan különös hangulatú, érzékenységű és mélységű szerzői darab ez, mely a hollywoodi álomgyárból jó ideig nem fog kikerülni. Ahogy Ebert bácsi fogalmazott anno: a Szerelemre hangolva tipikusan olyan film, amit remake-elhetnek ugyan Tom Hanks és Meg Ryan főszereplésével, de úgyis tönkre fogják vágni egy oda nem illő happy end-del.
A forgatókönyv jórészt improvizatív, Kar-Wai egyébként sem szokott előregyártott szkripttel dolgozni (ezért is tolták át a film forgatási helyszínét Pekingből Makaóra, mivel a kínai hatóságok a forgatás előtt látni akarták a kész szkriptet, Kar-Wai úr azonban ilyennel nem tudott szolgálni… :) ).
Egyébként nagyon oda kell figyelni a történetre, mivel az időrendben egymástól eltérő események mindenféle feltűnés nélkül, leheletfinoman úsznak át egyik szcénából a másikba (kiváló példa erre az éttermi jelenet, vagy amikor taxival mennek haza a csajjal, vagy amikor madzsongozik a jónép). Kétszer néztem meg a filmet, és még másodjára is sikerült kiszúrnom olyan részleteket, melyek először elkerülték a figyelmemet.
Mondanom sem kell, hogy a két főszereplő remek teljesítményt nyújt, elvégre Ázsia két nemzetközi szinten is elismert, kiváló színészéről van szó. A pasast a Szigorúan piszkos ügyekben vagy az Ang Lee féle Ellenséges vágyak-ban láthattuk korábban, míg a csaj számos népszerű filmben dolgozott együtt Kar-Wai-jal. Az ő esetük újabb ragyogó példa arra, hogy az ázsiai színészekre vétek lenne nem odafigyelni: az átlagnéző számára talán kevésbé ismertek, mégis ettől függetlenül sokan közülük simán alázzák amerikai kollégáikat (tessék csak megnézni például Choi Min-sik teljesítményét az Oldboy-ban).
A fényképezés vérprofi, bár ez annyira nem meglepő, mivel Kar-Wai kiváló házioperatőre, Christopher Doyle követte el. Szokatlan kameraszögek, bizarr beállítások, sejtelmes megvilágítás, játék az árnyakkal, eklektíkus színhasználat (lásd pl. a csaj jelenetről-jelenetre változó, változatos színkompozíciókból álló ruhatárát - egyébként ez a fajta, Kar-Wai-ra jellemző szín- és vizuálorgia a fentebb említett My Blueberry Nights-ban is fellelhető). Szintén Doyle ötletességét dicsérik a félprofilból, kitekert szögből, résnyire nyitottt kamerával felvett jelenetek, melyek néha már-már voyeurködésre kényszerítik a nézőt: úgy érzed, mintha szó szerint egy kulcslyukon keresztül kapnál bepillantást a másik életébe. Vagy az is emlékezetes rendezői-operatőri megoldás, hogy a félrelépő férjet és feleséget soha nem látjuk szemtől szemben: mindig csak háttal állnak, a homályban vannak félprofilban, vagy csak a hangjukat halljuk.
A filmzene eklektikus, érzéki és bizarr. Utánozhatatlan módon keverednek benne Nat King Cole latin dallamai Michael Galasso hegedűszólóival, amelyek egyedülállóan keverik a nyugati hangzásvilágot a tradícionális keletivel. És ehhez jön még hozzá Shigeru Umebayashi emlékezetes főtémája (szomorú, kísértetiesen gyönyörű, reménytelenül romantikus és szívszaggató kompozíció, amit azóta már bőven rongyosra hallgattam). A film hangulatához remekül passzoló OST ez, mely újabb kiváló példát szolgáltat a film és a zene tökéletes integrációjára (melynél a két összetevő külön-külön is megállja a helyét, viszont így egymás mellé helyezve, valami hihetetlenül egyedi műalkotást képes létrehozni).
A Szerelemre hangolva szerkezeti, hangulati és rendezési szempontból az egyik legjobb romantikus film, amit valaha láttam. Wong Kar-Wai talán legérettebb műve egy igazi gyöngyszem Távol-Keletről, melynek egyértelműen ott a helye a minőségi szerzői filmek pantheonjában. Ha a My Blueberry Nights bejött, akkor ezt is feltétlenül nézdd meg! 8.5/10
Címkék: 8.5/10, dráma, Fa yeung nin wa, In The Mood For Love, Maggie Cheung, romantikus, Szerelemre hangolva, Tony Leung, Wong Kar-Wai
Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.