Moziünnep ‘08: A nyomozó
Sajnos manapság (mondjuk úgy kábé a kilencvenes évek eleje óta) a magyar filmgyártásban némi túlzással háromféle műfaj létezik: az érthetetlen, zagyva és dögunalmas művészfilm, a közönségfilmnek csúfolt gagyi vígjáték illetve ennek egyik sajátságos mutációja a magyar romantikus komédia (ami általában nem romantikus, hanem giccses, és nem komédia, hanem ripacskodás, de mindegy). Nagyon-nagyon csekély számú olyan magyar film készült a rendszerváltás óta, amire azt tudnám mondani, hogy igenis ez egy minőségi, intelligens, szórakoztató és igényes darab, talán csak a Sose halunk meg-et (Koltai azóta sem tudott normális filmet készíteni), a Moszkva teret (Török Feri dettó), a Hukkle-t (a Taxidermiát hamarosan pótolom) vagy a Kontrollt (az Elhagyott szoba nem jött be különösebben) tudnám ide sorolni. Illetve mostantól A nyomozót is.
Gigor Attila bemutatkozó filmje olyan mint a friss és üde hegyi levegő ebben a büdös, fojtó, áporodott szagú posványban amit mostanában magyar filmgyártás címén művelnek. Évek óta nem láttam ennyire jól összerakott forgatókönyvvel rendelkező filmet. A fiatal elsőfilmes direktor szembe mert menni a mostani trenddel, és bebizonyította, hogy mi magyarok is képesek vagyunk minőségi munkákat készíteni, melyek akár nemzetközi szinten is képesek megállni a helyüket (nehogy már az igénytelen szar Meseautó meg az Egy szoknya, egy nadrág féle gagyi remake-ekből álljon a modern magyar filmgyártás!).
Gigor le sem tagadhatja, hogy nagy Sírhant Művek fan, annyira érződik filmjén Alan Ball mestermunkájának hatása. A nyomozó olyan szinten morbid, elborult, abszurd és beteg humorral rendelkezik, hogy én még ilyennel magyar filmben nem találkoztam. A film főhőse ugyanúgy hullákkal foglalkozik mint Fisherék a Sírhant Művekben, sőt a holtak ugyanúgy eldumálgatnak vele, és még a haláluk előtti néhány percnek is szemtanúi lehetünk pont mint a sorozatban. Fogalmam sincs, hogy műfajilag hova lehetne sorolni ezt a különleges és egyedi hangulatú filmet, talán úgy lehetne a legjobban meghatározni, hogy nem más ez mint egy jól adagolt beteg humorral fűszerezett abszurd krimidráma (már ha egyáltalán létezik ilyen műfaj :) ).
A sztori szerint a harmincas évei végén járó Tibor boncmesterként tengeti szürke és unalmas életét a gyakran bizarr módon elhalálozott hullák között. Elege van a körülötte élő emberekből, nem beszél, nem kérdez, csak csendben és monoton módon végzi munkáját akár egy beprogramozott robot. Nincs senkije, az élők világához mindössze az anyja köti, ő viszont a kórház alagsora felett néhány emelettel éppen a halálos ágyán szenved és a rákkal küzd. Tibi barátunk rendszeresen látogatja haldokló édesanyját, mindent megtenne, hogy segítsen a szerencsétlen asszonyon, áthelyeztetné egy rákbetegekre szakosodott svéd klinikára, csak ehhez ugye kellene némi pénzmag. Ekkor jön a képbe egy fura, félszemű csávó, aki felajánlja emberünknek, hogy fizet neki 10 millió forintot, ha hajlandó kinyírni egy pasast. Boncmesterünknek szüksége van a pénzre, ezért vonakodva ugyan, de belemegy a dologba, és végrehajtja a melót. Néhány nap múlva azonban jön a lehidalás, Tibi levelet kap a meggyilkolt pasastól…
A nyomozónak talán a forgatókönyv a legnagyobb erőssége: az első fele a karakterábrázolással, a csávó hullákkal körülvett mindennapjaival és a fura pincércsajjal való bizarr kapcsolatával úgy klasszik mestermunka ahogy van, viszont a második fele sajnos elmegy az egyszerű krimi irányába. Pedig nem feltétlenül lett volna rá szükség, a főhős zseniálisan megírt és vászonra vitt karaktere, illetve a hétköznapi konfliktusai önmagukban elvitték volna a hátukon az egész filmet.
Nagyon tetszett a szkript eredetisége: teljes mértékben kiszámíthatatlan, meghökkentő, zavarba ejtő, és köze nincs a magyar filmekben megszokott klisékhez - nem akarok spoilerkedni, de a film végefelé az a bizonyos jelenet annyira váratlan, abszurd és morbid, hogy egyszerűen nem bírtam ki röhögés nélkül (ok, kell hozzá némi fogékonyság a beteg humorra… :) ). A zárójelenet szintén telitalálat, így kell lezárni egy történetet anélkül, hogy átmennék sziruposságba vagy giccsbe.
A főszereplő Anger Zsolt tökéletes választás a szótlan, magányos, mindenféle humorérzéktől és érzelemtől mentes, első pillantásra teljesen megkattantnak tűnő boncmester szerepére, aki a felszeletelésükön kívül nem igazán ért az emberekhez. Gigor hihetetlenül egyedi karaktert hozott létre (az arcizomrángásos dolog mekkora ötlet már!), Anger pedig úgy vitte vászonra ezt az egyáltalán nem hétköznapi melankolikus figurát, hogy csak néztem (kimért hangsúly, tökéletes érzelemmentesség, gyakran önmagába feledkező, belassult személyiség, mely néha olyan mintha nem is ezen a földön járna). Az a legdurvább, hogy a csávó alig beszél, nem hajlandó megnyílni mások számára, kifelé alig kommunikál, és valamiért mégis megfogja a nézőt a személyisége: ahogy haladunk előre a történetben, minden hibája ellenére egyre szimpatikusabb lesz a figura. Félelmetesen jó karakterábrázolás, és ez nem csak a főhősre, hanem a többi szereplőre is igaz: a fáradhatatlanul türelmes pincércsaj, a negédes nyomozónő vagy a félszemű megbízó mind-mind emlékezetes figura.
Sajnos van némi negatívum is. Valószínűleg kevés pénzből készülhetett a film, ugyanis a trükkök meglehetőesen gyengék, például a kutyás marcangolós jelenet olyan látványosan fake volt, hogy én ebben a formában biztosan kivágtam volna. Vagy voltak olyan dolgok, amiket én másképpen csináltam volna: például a gyilkosság utáni jelenetben az az idegbeteg zene totál nem illett oda. A hullák megjelenését a főhős gondolataiban szintén profibban oldották meg a Sírhant Művekben (Ball jobban elválasztotta a valóságot a képzelettől). Na de ezek inkább csak apró kekeckedések, a film minőségéből és kreativitából szerencsére nem sokat vonnak le.
Gigor Attilára határozottan érdemes lesz odafigyelni a jövőben, nagyon tehetséges a srác, és büszke vagyok rá, hogy végre valahára mindezt egy fiatal magyar rendezőről mondhatom el. A nyomozó az elmúlt 7 év toronymagasan legjobb magyar filmje, ha szeretitek a morbid és szokatlan történeteket, akkor feltétlenül nézzétek meg! 8.5/10
Címkék: 8.5/10, A nyomozó, Anger Zsolt, Czene Csaba, dráma, fekete komédia, Gigor Attila, Kerekes Éva, krimi, Moziünnep, Rezes Judit, Terhes Sándor, Tóth Ildikó, Zágoni Zsolt
Kommentek
5 hozzászólás ehhez: “Moziünnep ‘08: A nyomozó” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Na, felkeltetted az érdeklődésem, lehet, hogy holnap el is megyek rá :)
ha nem láttad, csak ajánlani tudom: Zuhanórepülés, tavalyi opusz, de sztem tetszeni fog. kivételes próbálkozás kitörni a gagyiból.
nekem a TRAILER alapján a Nyomozó sem tűnt emészthetőnek, de az írásod alapján jöhet. kössz!
Volt szerencsém tavaly a Zuhanórepüléshez, magyar filmhez képest egész korrekt próbálkozás, de A nyomozó jobb! Nézzétek meg mindenképpen - a kifejezetten amatőr módon összetákolt előzetest meg tessék hanyagolni (ha azt látom először, tuti nem nézem meg a filmet).
A rendező-forgatókönyvíró azért dolgozott olyan sokat a (talán kicsit túl hosszú) expozíción, hogy végre gyilkolhasson a főhőse… Eszébe se jutott a hétköznapi konfliktusokról filmet csinálni, hanem extrém helyzetbe vitt bele egy élhetetlen figurát, hogy megnézze, mire képes.
A “rendelkezik” ige jelentését meg gondold újra, a filmek nem rendelkeznek semmivel, humorral legfőképpen nem…
Nagyon jó film, én is csak ajánlani tudom! Meglepő, vicces, morbid és elgondolkodtató is. A tévés ismertető pedig borzalmas, semmi nem jön át a film hangulatából.