Családi dráma az esküvő kellős közepén - Rachel Getting Married
Szokatlan egy választás ez a film mind Jonathan Demme, mind pedig Anne Hathaway részéről. Egyrészt Demme-től nem kifejezetten erre számítana az ember (főleg a Bárányok hallgatnak és a Philadelphia után), másrészt Hathaway is látványosan szembefordult a róla kialakult képpel, és korábbi szerepeivel gyökeresen ellentétes figurát vállalt be.
Hogy milyen a végeredmény? Nos a Rachel Getting Married egy csendes és egyszerű indie darab lett, mely a korábban már ismertetett Goodbye Solo-hoz hasonlóan nem rendelkezik nagyratörő ambíciókkal, mindössze csak egy életszerű szituációt szeretne elmesélni, jelen esetben egy esküvő egyetlen napját.
A testileg-lelkileg leamortizált Kym (Anne Hathaway) hosszú idő után végre hazatér a rehabról látszólag tökéletes mintacsaládjához, hogy együtt ünnepeljék meg nővére, Rachel (Rosemarie DeWitt) esküvőjét. A szabad szájú Kym érkezése azonban rendesen felkavarja a Buchman család megszokott hétköznapjait, és a múlt feltépett sebei miatt a kezdeti békés harmónia hamarosan felborul.
Mint a fenti szinopszisból is kiderül, családi drámáról van szó, ám szerencsénkre korántsem az unalmas, elcsépelt, hollywoodi fajtából. Ez pedig elsősorban az intelligens, okos és fanyar humorú forgatókönyvet szállító Jenny Lumet-nek köszönhető (igen, Sidney mester lánya). A kezdő írónak számító Lumet csemete nem esett messze a fájától, és igazi tehetségnek bizonyul: egy meglehetősen egyszerű ámde hatásos és megható történetet mesél el egy múltban elkövetett súlyos tragédiáról, annak következményeiről, a lelki megváltás fontosságáról illetve a megbocsátásról, miközben mindezeket egy esküvő előkészületei illetve maga a nagy esemény hátterébe helyezi.
Eléggé megmosolygtató, de a sajtótájékoztatón valamelyik újságíró megkérdezte Lumet-től, hogy mi a véleménye arról, hogy a filmben ábrázolt konfliktus aktuálpolitikai felhangokkal is rendelkezik. Khm, hát szegény forgatókönyvírónk nézett rendesen…:) Nem is csodálom, ez azért már kekeckedés szerintem - bár az tény, hogy a filmben megjelenített eklektikus kulturális és társadalmi sokszínűség (ami talán némileg el is van túlozva) kifejezetten Amerikára jellemző.
Meglepő, ámde remek visszatérés ez a film Demme részéről, Hathaway-ről nem is beszélve, akinek ha szerencséje van, jópár jelölésre biztosan számíthat a hamarosan közelgő díjszezonban. A 25 éves színésznő élete messze legjobb alakítását nyújtja ebben a filmben (saját bevallása alapján is Kym volt karrierjének eddigi legkomolyabb és legnehezebb szerepe, ám a kezdeti nehézségek ellenére kedvelte ezt a figurát, és a jövőben is szívesen bevállalna hasonló témájú darabokat - úgy legyen, van tehetség a csajban, és egyébként sem tenne jót a karrierjének, ha baskatulyáznák az aranyos pofikájú naíva szerepébe).
Egyébként Hathaway végtelenül szimpatikus színésznő benyomását keltette a premieren. Tetszett, hogy mindenféle sztárallűröktől mentesen viselkedett: a bevonulás előtt kellemesen elfotózkodott a rajongókkal, kiosztott vagy száz autogrammot, és jókedélyűen elcsevegett a közönséggel. Egyébként kiváncsi lennék rá, hogy az egyszerű hétköznapjaiban hogyan viseli a sztárságot, mert a velencei őrület alapján kötve hiszem, hogy bármikor kimozdulhat az utcára anékül, hogy felismernék (arról nem is beszélve, hogy akkor is elvárják tőle, hogy jópofizzon, amikor rohadtul nincs kedve hozzá).
A jól összeválogatott színészgárdának köszönhetően nemcsak Hathaway-t érdemes kiemelni, hanem a többi szereplőt is. A tesó szerepében brillírozó Rosemarie DeWitt, a családfőt alakító Bill Irwin, a nagy visszatérő Debra Winger és a vőfélyt alakító Mather Zickel (aki első ránézésre olyan benyomást kelt mintha George Clooney-t és Robbie Williams-et keresztezték volna) mind-mind kiváló teljesítményt nyújt.
A mindössze 24 órát átfogó történet szinte végig kézikamerával rögzített, mely meglehetősen személyes hangulatot kölcsönöz a filmnek. Le a kalappal az operatőr előtt: olyan képi világot sikerült kreálnia, melynek eredményeképpen úgy érzed mintha a szereplőkkel együtt te is ott lennél azon a bizonyos nagy napon, miközben végig át tudod érezni a szemed előtt zajló konfliktusokat.
Demme jókora irányt változtatott karrierjén a Rachel Getting Married-del, és rendesen meglepte a nézőket illetve a kritikusokat egyaránt. Filmje mégis kellemes meglepetés: megváltani ugyan nem fogja a világot, viszont egyszeri megtekintésre határozottan alkalmas darab. 7.5/10
Kommentek
7 hozzászólás ehhez: “Családi dráma az esküvő kellős közepén - Rachel Getting Married” Hozzászólok!-
[...] Rachel Getting Married Image by filmhirek Anne Hathaway vigyorog A filmről: filmhirek.com/2008/09/21/csaladi-drama-az-eskuvo-kellos-k… [...]
-
[...] Getting Married Image by filmhirek Anne Hathaway vigyorog A filmről: filmhirek.com/2008/09/21/csaladi-drama-az-eskuvo-kellos-k… Posted in Anne Hathaway Tags: Anne, Cool, Hathaway, images « Q&A: Where are some nice [...]
-
[...] Anne Hathaway vigyorog A filmről: filmhirek.com/2008/09/21/csaladi-drama-az-eskuvo-kellos-k… [...]
-
[...] Anne Hathaway vigyorog A filmről: filmhirek.com/2008/09/21/csaladi-drama-az-eskuvo-kellos-k… [...]
Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Remélhetőleg Hathaway kap idén egy Oscar kinevezést, egyébként ez a film most dráma vagy komédia?
olyan dráma, ami néha megnevettet (de nem az hangosan röhögős fajta)
“…mindenféle sztárallűröktől mentesen viselkedett: a bevonulás előtt kellemesen elfotózkodott a rajongókkal, kiosztott vagy száz autogrammot, és jókedélyűen elcsevegett a közönséggel…”
Ezen a mondaton elsőre jót röhögtem. Értem, hogy mire gondolsz, nem mellet villantva, bedrogozottan támolygott be meg ilyesmi de a mondat elején arra utalsz, hogy milyen szende a csaj, a másik felében meg már arról írsz, hogy hogy hájpoltatta magát…