Meszelt fejű gyerekek ijesztgetnek - Vinyan
Illetve csak ijesztgetni próbálnak, kevés sikerrel. A fesztivál legnagyobb csalódása ez, pedig nagyon-nagyon vártam az előzetes alapján, és a vetítés alatt bizonyisten próbáltam megkedvelni, de egyszerűen nem ment. Azt hittem, hogy egy fasza kis hardcore horror lesz, erre egy baromi unalmas és vontatott zagyvalékot kapunk összecsapott szkripttel és gyakorlatilag zéróra redukált ijesztgetéssel (némi túlzással annyi benne a feszültség mint mackósajtban a brummogás). Igénytelen, szar, horrornak álcázott drámakezdemény ez, melynek se füle, se farka. Nem is értem, mi volt ebben a horror: no para, no blood, no suspense - csak ásítás és alukálás a kellemesen puha székben.
Paul (Rufus Sewell) és Jeanne Bellmer (Emmanuelle Béart) hat hónappal ezelőtt vesztette el kisfiát a délkelet-ázsiai térséget sújtó szökőárban. Az esetet - érthető módon - a mai napig nem bírták kiheverni, és még mindig Phuket-ben, Thaiföldön tartózkodnak, hátha valahogy nyomára bukkannak az elveszett kis srácnak. Egyik este a helyi segélyszervezet az aktuális összeruccanáson levetít egy videofelvételt a Burma legeldugodtabb részében található falvak és az ottan élők nyomorúságos helyzetéről. Jeanne meg van győződve róla, hogy az egyik képkockán saját elveszett gyermekét pillantotta meg. A felvétel azonban túlságosan homályos, és a férj sem hisz igazán az egészben, mégis saját lelkiismeretük megnyugtatása érdekében a házaspár egy helyi emberkereskedő banda tagjának segítségével (Thaksin Gao rulez:) ) beveti magát a burmai dzsungel kellős közepére, ahol az események néhány nap múlva váratlan fordulatot vesznek.
Az alapötlet egész jó, sőt még jól is kezdődik (a főcím és a nyitójelenet technikai megvalósítása vérprofi - a Visszafordíthatatlan című sokkoló brutáldráma operatőrének munkája), viszont a sztori az első félóra után egyre érdektelenebbé válik (elsősorban azért mert a dzsungelben történő események sorozata egyszerűen eltúlzott és nevetséges hülyeség, ami nemhogy hihető, de még komolyan se lehet venni).
Nagyon nem jött be ez a film: horrornak harmatgyenge, drámának meg túl felületes. Néha konkrétan az volt az érzésem, hogy Fabrice Du Welz rendező úr maga sem tudta eldönteni, hogy akkor most horrort vagy drámát kíván forgatni. Egy-kicsit-ebből-egy-kicsit-abból maszlag az egész, a sokkolónak szánt rizstálas jelenetet egyszerűen nem bírtam ki röhögés nélkül. Meg egyébként is, sorry, de fehérre meszelt képű, 10 éves forma lurkóktól egyszerűen nem tudok beparázni, akárhogy is szeretnék. Arról nem is beszélve, hogy ehhez hasonló sztorit egyszer már amúgy is láttunk az Ils jóvoltából (az is gyenge horror volt, mégis klasszisokkal jobb mint ez a langyizás).
A film végén lévő zárójelenet meg inkább sajnálatra méltóan szánalmas mint sokkoló: hiába erősít rá a horrorvonalra a rendező úr, ha egyszer valószerűtlen és megmosolygató az egész. A közönség nem is díjazta, az eddigi filmek közül ez kapta a legkisebb tapsot a vetítés után (elég égő pillanat volt a jelenlévő Béart és Du Welz számára - nem lettem volna a helyükben akkor).
Nagy csalódás számomra a Vinyan: egy paráztató belga pszichoterrorra számítottam bemelegítésképpen a hamarosan közelgő Martyrs előtt, erre egy-két jól összerakott jelenet kivételével kapunk egy teljesen átlagos, igénytelen B-filmet. Ez azonban édeskevés. 4.5/10
Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.