Filmmánia: WAZ
Egy kis Hetedik + egy kis Fűrész = egy nagy semmi… WAZ kritika.
WAZ (2007)
“Love doesn’t hurt. It kills.”
Ki a rendező: A brit születésű Tom Shankland, aki korábban tévé- illetve rövidfilmeket készített. Ez az első egész estés játékfilmje. Úgy látszik, bejönnek neki a sötét témák, mert jövőre már egy jófélének tűnő véres horrorral érkezik.
Ki játszik benne: Svédország egyik legsikeresebb exportszínésze, Stellan Skarsgård, aki korábban már olyan ismert filmekben játszott mint A lét elviselhetetlen könnyűsége, a Hullámtörés című Lars von Trier dolgozat, a Good Will Hunting, a Ronin, Spielberg Amistad-ja, a Háborgó mélység, illetve A Karib-tenger kalózai második és harmadik része.
Partnere a filmben Melissa George, aki fiatalon jóideig hivatásosan görkorizott az ausztrál nemzeti bajnokságban, majd modellkedett, míg végül a filmezésnél kötött ki. Többek között játszott A rettegés házában Ryan Reynolds-al, a Kisiklottak-ban Clive Owen és Jennifer Aniston mellett, illetve a 30 Days of Night című unalomba fulladó horrorban Josh Hartnett oldalán.
Mi a sztori: A sztori szerint Eddie Argo nyomozó és új társa, Helen egy bizarr sorozatgyilkosság ügyében nyomoznak, melyben az elkövető a brutálisan megkínzott áldozatok testére egy különös matematikai jelet pingál (WAZ, vagyis W delta Z). Ahogy a nyomozók egyre jobban beleássák magukat az ügybe, rájönnek, hogy a gyilkos az áldozatait minden esetben egy morbid döntés elé állította: öldd meg egyik szerettedet, vagy meghalsz!
Értékelés: Nos ez a film újabb lelombozó példa arra, hogy hogyan is kell elbaltázni egy ígéretes lehetőséget. Pedig a WAZ-ban igazán lett volna fantázia: az alaphangulat meglehetősen sötét, nem szarakodnak benne, kellően véres és brutális. Viszont az egész nem áll össze jópár hiányosságnak köszönhetően.
A már jó előre beharangozott marketingfogás, miszerint a WAZ olyan mintha a Hetediket keresztezték volna a Fűrésszel, nem igazán állja meg a helyét. Vagyis részben igen, de az nem válik a film erényévé (Shankland lenyúlta a Hetedik sötét hangulatát, pakolt a filmbe jópár sokkoló jelenetet, hogy kiszolgálja a torture porn rajongói bázisát, viszont az egész mit sem ér koherens és jól összerakott forgatókönyv nélkül). Ez a Fűrész összehasonlítgatás egyébként is kétélű dolog: lehet, hogy jó marketingduma, de nem biztos, hogy örülnék neki, ha a filmemet egy kínzós horrorhoz hasonlítgatnák. Az egész Fűrész univerzumból amúgy is csak az első részt tartom jó filmnek, és azt sem a hentelés miattt. James Wan és Leigh Whannell low budget horrorjában ugyanis még volt intelligens és csavaros történet, miközben a két srác a 2000-es évek elején képes volt megreformálni a horror műfaját azzal, hogy az összhatás növelése érdekében mindezt jól megtámogatta az amerikai mainstreamben korábban soha nem látott mennyiségű gore-ral, és kikövezte az utat a szigorúan R besorolású horrorok előtt, melyeknek egy idő után közös jellemzőjévé vált a kínzás, a szadista jelenetek és a meztelenség explicit ábrázolása (a torture porn mellett lassan már ide tartoznak a francia extrémflmek is Bustillo-val, Aja-val, Noe-val, Gens-al vagy Laugier-el). A probléma csak az, hogy ezen filmek jelentős részében a hangsúly átkerült az intelligens történetről és feszültségteremtésről a minél gyomorforgatóbb jelenetek öncélú ábrázolásásra. Semmi bajom a vásznon megjelenő nyers erőszakkal, ha az értő kezekben van, kizárólag a feszültségteremtés eszköze, és a történet szerves része (mind a három tételre klasszikus példa: Mechanikus narancs by Kubrick), és nem öncélúan sokkol (lásd Fűrész összes folytatása, Eli Roth munkássága, Captivity). Most komolyan a Fűrész 3. arcunkba nyomott 8 perces agyműtétéjét, vagy a 4. rész behatóan tanulmányozható boncjelenetét vajon mi a franc indokolta? Ez utóbira persze lehet azt mondani, hogy a kazetta, de akkor kérdem én, hogy az a bizonyos szalag vajon miért pont a gyomorban landolt? Nyilván azért, hogy Jigsaw barátunk a mindenféle cenzúra nélkül forgó kamerával egyetemben tegyen egy kellemes látogatást a proszektúrára, amit aztán a kedves néző végig is “élvezhet” a nagyvásznon.
Na de ne kalandozzunk el, vissza a WAZ-hoz! Szóval a Fűrészhez képest a Hetedikkel való összevetés már pozitívabb érzéseket kelthet(ne) az egyszeri filmrajongóban. Elvégre az a darab Fincher és egyben a kilencvenes évek egyik legsúlyosabb alapfilmje: miközben a Fűrész a horrort újította meg, addig a Hetedik a thriller műfajával tette ugyanezt ‘97-ben a maga hihetetlenül komor, brutális, nyomasztó és depressziós hangulatával. Nos a WAZ ezen jegyeket próbálta magáévá tenni, persze kevés sikerrel (mondjuk kiváncsi lettem volna, mi történik, ha a rendezői székben Fincher ül, Darius Khondji az operatőr és Andrew Kevin Walker szállítja a szkriptet, hehe…).
A színészi alakítás gyenge mint a harmat. Stellan még elmegy, de Melissa George sehol sincsen (a szép pofika meg a formás hátsó önmagában kevés a színésznői érvényesüléshez). Emellett a rendező elkövetett egy óriási casting bakit: kiválasztott főgonosznak egy olyan valakit, aki akárhogy is erőlködött, az istennek nem bírtam róla elhinni, hogy elmebeteg, brutális, szadista gyilkos (ahhoz túlságosan hiteltelen feje volt - vagy én vagyok perverz, fene tudja). Ekkora félrecastingot filmrajongói pályafutásom alatt én még nem pipáltam (bár lehet, hogy túlságosan élénken élt még bennem a Kegyetlen játékokban alakított figurája… :) ).
Klisékkel telepakolt tucat-sorozatgyilkosos szkriptről van szó. Az alapötlet nem lett volna rossz (ismeretlen gyilkos furmányos jelet pingál áldozatai bőrébe), azonban a megvalósítás gyenge (a gyilkos motivációja illetve a WAZ magyarázata úgy baromság ahogy van). Sablonos, rosszul megírt kétdimenziós karakterek, gyakorlatilag semmit nem tudunk meg róluk (látjuk, hogy az állandóan komor Stellan töke tele van a világgal, de hogy miért, az már nem derül ki). Kolléganője hasonlóan magányos figura (ha jól emlékszem, van valami homályos utalás rá, hogy pasijával összebalhézott, de ezen kívül nem sok mindent tudunk meg róla). A ketaminos dokis rész egyenesen erőltetett és láthatóan csak arra szolgált, hogy a történet menetét késleltesse. Az olyan apróságokat meg már meg sem említem, hogy valaki pont akkor ér oda egy parkolóba, amikor egy számára fontos másik valaki, mit ad isten, éppen arra autózik. Ez így gyenge, ha minőségi sorozatgyilkosos filmet akartok nézni, akkor inkább a Bárányok hallgatnak, a Henry - egy sorozatgyilkos portréja, a Tökéletes másolat vagy a Hetedik közül érdemes válogatni (sőt még a Parfümöt is idebiggyeszteném, bár az nem éppen egy klasszikus értelemben vett serial killer movie).
Az operatőr legalább kitett magáért: a sötét tónusú képek, az árnyakkal és a fénnyel való játék, illetve a nyers kézikamerás stílus rendben van, nem egy Cloverfield féle dokumentum-reality kategória, de azért képes volt bevonni pár jelenetbe, és dobott valamicskét a valósághűségen, már ha lehet ilyet mondani.
A film befejezése és a végső csavar sajnos ismét negatívum: annak ellenére, hogy drámainak szánták, pont az ellenkező hatást váltotta ki belőlem és inkább megmosolygtatónak éreztem (bár hozzátenném, hogy a korábbi események függvényében ekkorra már rég elvesztettem érdeklődésem a történet menete iránt).
Összességében a WAZ egy közepes produkció, afféle pelenkás Hetedik, amiből sokkal de sokkal többet ki lehett volna hozni egy tehetségesebb rendező, egy minőségi szkript és nem utolsósorban jobb színészgárda segítségével. Az év egyik nagy csalódása. Kár érte. 5/10
Címkék: 5/10, horror, Melissa George, Stellan Skarsgård, thriller, Tom Shankland, torture porn, WAZ
Kommentek
Egy hozzászólás ehhez: “Filmmánia: WAZ” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
A Waz nem egy tökéletes film, ahogy a többi sem. Valóban csalódást okoz, hogy nem egy pszichopata külsejű a fő gonosz. Sajnos gyengén játssza a szerepét Melisssa, Stellan viszont a lehető legjobbat alakítja, amit ebben a filmben lehetséges nyújtani. Mikor a címét meghallottam jobb filmre számítottam, nagy csalósáért amikor megnéztem