Filmmánia: 10000 BC (I.e. 10 000)
Spike kritikája Roland Emmerich legújabb rendezéséről.
10000 BC (2008)
“The legend. The battle. The first hero.”
Ki a rendező: Roland Emmerich, német filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Vizsgafilmje, a Noé bárkája-elv az 1984-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál nyitófilmje volt. Mivel már szülőföldjén is angolul forgatott, így hamarosan felfigyeltek rá, és 1992-ben Amerikába hívták. Hollywoodi debütjét az 1992-es Tökéletes katona c. akciófilmmel kezdte meg, a főszerepekben Jean Claude Van Damme-mal és Dolph Lundgren-nel. Ezt követte 1994-ben a Csillagkapu c. sci-fi, melyben mint forgatókönyvíró vett részt. 1996-ban elkészítette minden idők egyik legnagyobb bevételt hozó filmjét, a Függetlenség napját. Az 1998-as Godzilla c. produkciója hiába került a médiafigyelem kereszttüzébe, ennek ellenére nem aratott nagy sikert a nézők körében. 2000-ben ismételten egy új műfajban kamatoztatta rendezői vénáját, az amerikai függetlenségi háborút dolgozta fel a Hazafiban, Mel Gibsonnal a főszerepben. 2004-ben visszatért a látványos sci-fi akciófilmekhez, melynek újdonsűlt darabja a Holnapután c. mozi lett. 2008-ban készítette el legújabb filmjét, mai témánkat, a 10000 BC-t.
Ki játszik benne: A főszerepben Steven Strait-et láthatjuk, aki a színészkedés mellett modell és rockénekes. A mindössze 22 éves fiatalembert eddig nem sok emlékezetes filmben láthattuk. 2005-ben mutatkozott be a vásznon a Sky High c. szuperhős filmben a Walt Disney Pictures égisze alatt, majd ugyanebben az évben az Undiscoverd c. romantikus vígjátékban is szerepelt. 2006-ban a Testvériség c. sci-fi akcióthrillerben kapott szerepet, majd 2008-ban ismét két filmben láthatta a közönség. Az egyik az őskori civilizációt bemutaó 10000 BC című történelmi film, a másik pedig a Stop Loss c. dráma.

Partnere a vásznon az egzotikus szépségű, Steven-nel egykorú Camilla Belle, amerikai színésznő. Első filmszerepét az 1995-ös Kis hercegnő c. filmben kapta, melyet Frances Hodgson Burnett azonos című novellája alapján rendezett Alfonso Cuarón. Ezután 1995-ben egy családi filmben kapott szerepet, az Annie királyi kalandjaiban. De láthattuk őt az 1998-as Hazafiban is Steven Seagal oldalán vagy a 2006-os Ismeretlen hívás című thrillerben is. 2008-ban a 10000 BC mellett feltűnt még a Push c. sci-fi-thrillerben is. Legközelebb a 2009-ben debütáló Wicked: Witch című movie-ban láthatjuk viszont.
Mi a sztori: Egy távoli, hegyi törzs vadásza, D’Leh (Steven Strait) beleszeret a gyönyörűséges Evolet-be (Camilla Belle). Ám mielőtt szerelmük beteljesedhetne, a falut egy ismeretlen, kegyelmet nem ismerő harcosokból álló banda dúlja fel, és Evoletet illetve néhány társát erőszakkal magukkal hurcolják. D’Leh néhány vadásztársával bosszút esküszik, és elhatározza, hogy ha kell, a világ végére is elmegy kedveséért. A kis csapat szövetséget köt egy másik törzs vezetőjével, akiket szintén megtámadtak a rejtélyes harcosok. Az ellenség közös, így a felmentőcsapat tekintélyes hadsereggé növi ki magát. Azonban nem csak a támadókkal kell megküzdeniük, hanem a zord és kiszámíthatatlan időjárással és a félelmetes, történelem előtti ragadozókkal is. Utazásuk végén rálelnek egy minden képzeletüket felülmúló letűnt, idegen civilizációra. Szembe kell nézniük az istenként tisztelt véres kezű, kegyetlen uralkodóval, aki rabszolgasorsba taszítva dolgoztatja az elhurcolt foglyokat. D’Leh-nek rá kell döbbennie, hogy többre hivatott mint azt korábban gondolta volna: immár nem csak Evolet élete, hanem a világ megmentése is az ő kezében van…

Értékelés: Amikor először megláttam ennek a filmnek a poszterét, nem mondom rendesen belelkesedtem, mivel egyrészt eszméletlenül stílusosra sikeredett, másrészt tudtam, hogy az a Roland Emmerich hegeszti a filmet, akinek már olyan produkciókat köszönhettünk mint a Godzilla, a Függetlenség napja vagy a Holnapután. Így a hangulatos trailerek és poszterek után epedve vártam a filmet, de sajnos lelkesedésem némileg alábbhagyott, miután sikerült megnéznem.
A film alapötlete nagyon eredeti, nem hiszem, hogy mostanság sok ilyen témájú filmet láthattunk. Egyúttal komoly vállalkozás is, hiszen elénk tárni a Kr. e. 10000 évvel élt embereket, mindennapjaikat és az akkori világot, nem egyszerű feladat. Ilyen esetekben jellemzően csak a rendezői spiritusz dominál, hiszen ilyen régmúlt időkből szinte alig maradt ránk feljegyzés avagy régészeti lelet, így nagyon nehéz olyan filmet csinálni, ami hitelesen adja vissza az adott kort.

Nos, úgy gondolom, hogy két pozitívuma mindenképpen van a filmnek. Az egyik a sztori, a másik pedig a hihetetlen látványvilág. Nem tudom, hogy hogyan élhettek őseink számunkra ilyen régmúlt időkben, de úgy gondolom, az animátorok és jelmeztervezők pompás munkát végeztek, és valahol hajlamos vagyok elhinni, hogy ilyen lehetett az élet akkoriban. Mesésen stílusos jelmezek, amik ugyanígy elmondhatóak az akkori harci eszközökről is. A film egyik éke az akkori állatok, különösen a mammutok ábrázolása. Elképesztő érzés volt - hacsak vírtuálisan is - megelevenedni látni a vásznon ezeket az elképesztő erejű és nagyságú állatokat! A vadászjelenetekben vagy a gigantikus csorda elöli menekülés során valósággal kapaszkodni kellett, nehogy kiessünk a moziszékből! Olyannyira jól sikerült ezen állatok számítógépes animációja, hogy azok egyáltalán nem ütöttek el a hús-vér emberektől: le a kalappal a designerek előtt, no meg természetesen Emmerich előtt is (bár aki látta korábbi filmjeit az tudhatja, hogy a rendező ha másban nem is, látványalkotás terén nagyon ott van).
Láthattunk még kardfogú tigrist is, bár csak egyetlen egyet. Igaz itt már az animáció nem volt olyan tökéletes mint az elefántok őseinél, de még így is frenetikus élmény volt látni ezt a hatalmas ragadozót. Volt még egy óriásstrucc is a dzsungelben, de ezzel sajnos ki is fogytunk az állatokból. Pontosan ez a film egyik nagy hibája, hiszen ebben a korban az állatvilág rendkívül színes palettán mozgott, és nagyon nagy lehetőségek lehettek volna ezen téren, csak sajnos nem használták ki őket eléggé a készítők. A film elsősorban az emberek közti konfrontálódásra helyezi a hangsúlyt, így aki látványos harcokra számít állatokkal, az csalódni fog, hiába na, becsapósak a film poszterei.

Viszont ami piros pontot érdemel és mindenre felteszi a koronát, az a filmben látható fejlettebb civilizáció mesésen impozáns ábrázolása! Amikor elénk tárul a kép, ahogyan emberek tízezrei mammutok segítségével építik a piramisokat és nagy templomokat, az egyszerűen lenyűgöző! Elképesztően nagy tér, mindenhol emberseregek, valótlansága ellenére mégis elhisszük egy pillanatra, hogy úgy és akkoriban kezdték építeni azokat a ma már legendás és misztikummal övezett épületcsodákat. Az egyiptomiak őseit, az atlantiszi civilizáció fennmaradt populációját láthatjuk - nem győzöm elégszer hangsúlyozni - félelmetes animációval, gyönyörű fényképezéssel és hangulattal karöltve.
Ezzel azonban ki is fulladnak a film pozitívumai, és sajnos a 10000 BC beáll egy erős közepes szintre. Ez egyrészt köszönhető a már fentebb is taglalt lehetőségek nem megfelelő kihasználásának, másrészt a rendkívül gyenge színészi játék még tovább rontja a filmet. Zsenge a színészi felhozatal: csak nagy mozifanok fognak felfedezni egy-két “ismerős” arcot, ráadásul a harmatgyenge alakítások és a mindenféle átélés nélküli színészi játék lerontja a film színvonalát.
Camilla Belle gyönyörű eye candy, csak sajnos játszani nem igazán tud; bár ez igaz partnerére, Steven Strait-re is. Erőltetett monológok, gyenge teljesítmény, karakterekkel való szinte nulla azonosulás jellemző rájuk. Strait főterepe egyébként is a modellszakma és az éneklés, a színészkedést inkább nem kellene erőltetnie. Még a film főgonosza, pl. Marco Khan vagy a Tic’Tic-et alakító Cliff Curtis is simán lemosta őket a vászonról. Persze nagyon fiatalok még, biztos sok lehetőség áll előttük, ez világos, de láthattunk már a filmtörténelemben sokkalta jobb alakításokat is fiatal színészektől (példának okáért Drew Barrymore az E.T.-ben vagy Haley Joel Osment a Hatodik érzékben).

Az ilyen típusú filmek esetében az egyik legnagyobb problémám mindig a rendelkezésre álló játékidő nem megfelelő kihasználásával van. Könyörgöm, miért kell ennyi mindent összecsapva egybeömleszteni, egy ilyen epikus történetet egyébként sem lehet valamivel több mint másfél órában kibontani. Ha némileg hosszabbra tervezik a filmet, talán jót tett volna neki.
Nagy csalódást okoztak számomra az innen-onnan más filmekből pofátlanul és látványosan összelopkodott jelenetek. SPOILER A piramisok és a végső harc egyaránt a Csillagkapu c. filmet juttatja az eszünkbe, de a film végi fő boss jobblétre szenderítése is triviális koppintás a zseniális 300 c. filmből. SPOILER OFF Aztán vannak itt még “elrabolták az asszonyomat, Messiásként a népem élére állok, megmentem őt és leszámolok a gonosz hordával” féle közhelyek, néha akaratlanul is Mel Gibson filmje, az Apocalypto jutott eszembe (főleg a dzsungeles résznél). Azonban a legnagyobb nyúlás mégis a Pathfinder (Ösvényjáró) c. movie-ból volt, szvsz. Aki látta, az tudja miről beszélek.
A történelmi hűségre mint olyanra nem is igazán érdemes kitérni. Az asztalon a térkép Európa, Afrika és Amerika vonalaival, rajtuk körzővel meg távcsővel, azért ütött rendesen. Nem is beszélve arról, hogy a filmben a bennszülött civilizáció angolul diskurált, miközben chilipaprikát ettek. No comment… Vagy a másik logikátlanság, hogy hőseink a hőfedte, fagyos hegyvidékről kezdik meg utazásukat, majd ripsz-ropsz a perzselő sivatagban találják magukat, ahol mammutok húzzák az igát. Ez így nekem kicsit illúziórombolónak tűnt.
Ha összességében nézem a filmet, akkor egy nagyon erős közepes nyújt - ha külön veszem a fantasztikus látványvilágot, akkor jobb a helyzet -, de a gyenge színészek és a szemtelen lopkodások korábbi produkciókból így is a film részét képezik (ez utóbbi nem is lenne baj, hiszen jótól lopni nem szégyen, csak mindezt úgy teszi a 10000 BC, hogy közben saját maga alatt vágja a fát).

Nagyon nagy lehetőségek rejlettek volna ebben a movie-ban, csak sajnos a készítők nem használták ki őket, így megint csak egy újabb középszerű, egyszer nézhető filmet kapunk Emmerich-től (úgy látszik nála ez már trend). Hiába a mesés CGI, a csodálatosan fényképezett helyszínek, a trailerek és az ütős poszterek, ha a végeredmény csalódást okoz (pont mint a Jumper).
Egyszer nézzétek meg, mert a látványvilága miatt érdemes megtekinteni (ha el tudtok vonatkoztatni a logikai bakiktól, akkor kellemes kikapcsolódásban lehet részetek), viszont aki történelmi hűségre vágyik, az inkább kerűlje el! Középszerű movie ez, ami hamar a felejtés homályába vész, de talán pár év múlva ismét elővehető. Talán. Kár érte. 5/10
Pozitívumok:
- Mesés vizuális orgia
- Lehetőségekben gazdag és izgalmas alapötlet
- Gyönyörűen fényképezett helyszínek
Negatívumok:
- Harmatgyenge színészi játékok
- Innen-onnan összelopkodott jelenetek és ötletek tömkelege
- Sajnos a történetben rejlő lehetőségeket nem eléggé aknázták ki, így hamar unalomba fullad
Kommentek
7 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: 10000 BC (I.e. 10 000)” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.





























Szerintem csalódás a film kimondottan, Emmerichtől eddig jó produkciókat láttam, de ezen csak ásítozni tudtam
Klisé klisé hátán. Lopkodás mindenhonnan, zéró színészi játék és történet, szánalmas akció- és egyéb jelenetek (tigrises…bahh). Iszonyat gyenge csakúgy, mint a Pathfinder vagy a Jumper.
Egyszer nézhető darab, a színészi játékról viszont ne is beszéljünk. A leggázabb logikai baki talán az volt amikor a havas tájról mindenféle átmenet nélkül áttolják magukat a sivatagba (hogy ez hogyan maradhatott benne a végleges változatban, fogalmam sincsen).
A mammut cgi viszont korrekt szvsz.
Nagyon sajnálom ezt a moie-t, mert nagyobb odafigyeléssel emlékezetes darab lehetett volna belőle. Párszór megnéztem már egy-két jelenetét, bár mondanom sem kell, hogy mindezek a CGI mezsgyéjén voltak tettenérhetőek, mert ezekre azért emlékszik az ember, a többi sajnos a feledés homályába vész, ami elég zsenge vígasz.
jamesb: Csak jelézem ez (majdnem) így van Afrikában: a havas hegyekből indulva alig pártucat kilómétert megtéve sivatagba/dzsungelba ér az ember
Szaky: egészségükre, jó nekik, ha a fagyos tájból hipp-hopp sivatagban teremnek, bizos gyakran lejárnak szaunázni a hegyekből..
Hát szerintem is sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle… nem is nagyon emlékszem már a részletekre, nagyvonalakban áll csak össze a kép a fejemben. Ja, és tényleg rakhattak volna bele több ősállatot.
És ha egy környezetben játszódik az egész, valamint egy huszáros vágással megröidítik a movie hosszát, az jót tett volna neki…