Filmmánia: Night of the Living Dead (Az élőhalottak éjszakája)
Spike is back! Romero kultikus zombifilmjének kritikája következik.
Night of the Living Dead (1968)
“Senki sem tudja, honnan jöttek…
Senki sem tudja, mitõl éledtek fel…
De az biztosan látszik:
Emberi húsra éheznek!”
Ki a rendező: George A. Romero, a horror- és zombifilmek koronázatlan királya és egyben reformere, aki a rendezés mellett írással, színészettel és zeneszerzéssel is foglalkozik. Korai éveiben főleg rövidfilmeket és reklámfilmeket forgatott. A hatvanas évek végén, 1961-ben barátaival együtt megalapította az Image Ten Productions céget, majd John A. Russo segédletével 1968-ban közösen elkészítették minden idők leghíresebb horrorját, Az élőhalottak éjszakáját, mely örökre meghatározta ezen műfaj irányvonalát, sőt az egész filmgyártásét is (a neves National Film Registry of the Library of Congress 1999-ben érdemesnek tartotta megőrizni a film egy kópiáját). A produkció bemutatása után szinte azonnal kultuszfilmmé avanzsált, és Romero felépített egy olyan zombiuniverzumot, melyet máig sokan próbáltak meg lemásolni, de egyikük sem volt képes felvenni a versenyt a mester mindmáig érezhető legnagyobb hatású alapművével, és mely univerzum trilógiaként folytatta szárnyalását még két remekbeszabott folytatással, nevezetesen a Holtak hajnalával (Dawn of the Dead, 1978) és a Holtak napjával (Day of the Dead, 1985), mely a sorozat legköltségesebb és legnagyobb volumenű darabja lett.
Romero zombifilmjeivel vált igazán elismert rendezővé, de természetesen nevéhez más stílusú alkotások is fűződnek. Tett egy kitérőt például a dráma irányába az 1971-es, There’s Always Vanilla c. filmjével. 1977-ben elkészítette a Martin-t, mellyel megreformálta a vámpírtörténetek műfaját. A film további érdekessége, hogy ebben a filmben dolgozott először Tom Savini trükk- és maszkamesterrel, aki később rendszeres alkotótársává vált. Továbbá Romero rendezte a Csonttörő (2000) című horrort is, illetve Stephen King: Halálos árnyék (1993) c. könyvét is ő vitte vászonra.
Ki játszik benne: A színészpaletta igencsak ismeretlenül csenghet sokunk számára, hiszen szinte egyikük se nagy név. Duane Jones színesbőrű amerikai színész például ezzel a filmmel kezdte hollywoodi pályafutását (majd szerepelt a Vámpírok c. 1986-os horrorban illetve az 1984-es Beat Street című drámában is, mely az 1980-as évek amerikai hip-hop kultúráját mutatta be). Továbbá feltűnik még a filmben Judith O’Dea amerikai színésznő, aki szintén ezzel a filmmel debütált, ő később játszott a Kalóz (1978) c. drámában parádés színészek társaságában, de ismerős lehet a 2004-es Klausztrofóbia c. horror-thrillerből is.
Mi a sztori: Barbara (Judith O’Dea) testvérével apja sírjára visz koszorút. A temetői látogatást azonban csak a fiatal nő éli túl, mivel testvérét, Johnny-t megöli egy váratlanul felbukkanó elkorcsosult emberi lény. Félelemmel teli menekülés veszi kezdetét, és Barbara egy elhagyatott házban próbál menedéket keresni, de borzalommal tapasztalja meg a véres és csontig hatoló valóságot: a tulajt bestiálisan megölték, és a hullaszerű lények egyre nagyobb számban támadnak. Szerencsére idejében érkezik a segítség Ben (Duane Jones) személyében, aki végül segít a lánynak. Elbarikádozzák magukat egy házban, ahol kiderül, hogy nem csak ketten vannak, rajtuk kívül ugyanis még öten leltek itt menedéket. Összesen tehát hét ember próbálja meg túlélni az ismeretlen eredetű lények agresszív támadását, miközben lassan kénytelenek rájönni, hogy ebben a vészterhes szituációban az igazi ellenség saját maguk között keresendő. A ház körül keringő zombikat azonban mit sem érdekli a házban rekedt emberek ellenségeskedései, érzelmei vagy és morális dilemmái: ők csak emberi húsra vágynak!
Értékelés: Amikor először láttam Romero híres zombitrilógiájának második fejezetét, a Holtak hajnalát, azonnal éreztem, hogy ez bizony más mint a többi hasonló stílusú alkotás. Amikor megtudtam, hogy egy legendás trilógia közbülső része, alig vártam, hogy a másik két részt is megkaparinthassam. Imáim meghallgattattak, pár napja ugyanis sikerült hozzájutnom a legendás első részhez illetve a saga befejező részéhez, a Holtak napjához is. Ez utóbbi nagyon gyengére sikeredett (ezt a bevételek és a kritikák is alátámasztják), ezért inkább az első részre, a kultklasszikus Az élőhalottak éjszakájára esett a választásom. Kicsit félve tettem be a DVD lemezt a lejátszóba, hiszen hiába a rengeteg impozáns díj, bevétel és pozitív kritika, egy kicsit megrémített a film kora (te jó ég, ha belegondolok, hogy immár 40 [!] éves, tényleg kiráz a hideg). Azonban szerencsére nagyon kellemeset csalódtam!
1968. Még leírni is elképesztő, a film négy évtized alatt semmit sem veszített fényéből, ma is ugyanolyan fényes glóriával ragyog mint sok-sok évvel ezelőtt a bemutatójakor. Eleinte nem értettem, hogy miként emelkedhetett eme alkotás kultstátuszba, de a megtekintése után teljesen meggyőzött ez a darab. Sok olyan motívum található benne, mely segít megérteni, hogy a rendező mit is akart üzenni nekünk, és ha ez sikerül, akkor döbbenünk rá igazán, hogy Romero valóban úttörőnek számított nemcsak az ilyen stílusú filmek, hanem az egész filmgyártás terén: volt bátorsága olyat mutatni, kimondani és kifejezni filmjeiben, amit előtte szinte senki sem mert…
A film hihetetlenül jól indít: a zene sejtelmes és félelmetes, talán Kubrick Ragyogás c. filmjéhez tudnám hasonlítani. Semmi teketória, bele a közepébe. Kiváló döntés, figyelmünk egy pillanatra sem kalandozik el, mindvégig fenntartja a feszültséget, és az adrenalint is az egekbe emeli. Nagyon jellemző az a rendezői-operatőri fogás, ahogyan rendkívül hatásosan ráközelítenek a színészek arcára, kihangsúlyozva ezzel érzelmeiket (jó példa erre Hitchcock Psycho-ja is!). Az árnyékokkal és a megvilágítással is profin bánik Romero, ezekkel is érzékeltetve az érzelmi töltetet, a feszültséget, illetve az adott szituációra való reakciót.
A másik olyan momentum, amitől egy kicsit szintén ódzkodtam, az a zombik megalkotása volt. Persze ma már sok része megmosolyogtató a filmnek - főleg a mai elképesztő trükkökkel operáló filmeknek és a technika őrült fejlődésének köszönhetően -, de ha ezektől eltekintünk, akkor ezt bizony a hatvanas évek végén minimálköltségvetésből nem lehetett egyszerű összehozni. Nem tudom, de nekem az ebben a filmben látott élőhalottak valahogy sokkalta ijesztőbbek voltak mint a mai filmek hihetetlen részletességgel megalkotott rothadó testű zombijai, amik valljuk be, mára már igencsak eltávolodtak az eredeti klasszikustól. Az itteni lényeknek ugyanis pont abban rejlett a félelmetességük, hogy nagyon is emberiek voltak, nem voltak agyonmaszkírozva vagy animálva. Egy személyben testesítették meg a szánalomra méltó emberi fajt és a félelmetes élőhalottat: csakúgy mint ahogy nekünk is két énünk van, ez rájuk is hatványozottan igaz volt, noha persze más értelemben. Lassan, emberien mozogtak, és az orgánumuk is sokkal félelmetesebb volt. A hörgések, morgások, különféle hanghatások rendkívüli módon teremtették meg az alaphangulatot, és tökéletesen elhitették velem, hogy ezek valóban élőhalott teremtmények, akik feltámadtak, folytatják itteni létezésüket, miközben elvesztettek minden olyan érzelmet, ami valaha emberré tette őket, bár egyetlen tulajdonságuk mégis megmaradt: ez pedig nem volt más mint az ösztön, a túlélés ösztöne!
Nagyon tetszett, hogy a filmben a zombik pont attól a dologtól féltek legjobban, ami szinte egyidős az emberrel, és amitől már kezdetektől fogva az állatok is velünk együtt rettegnek, nevezetesen a tűztől. Kiváló ötletnek tartom ezen motívum belecsempészését a filmbe: jól érzékelteti a fentebb említett alapösztönt, mely egyetlen kicsiny szelet formájában ott él még bennük valahol mélyen.
A zombik külső megjelenése, ábrázolása rendkívül változatosra sikeredett: van itt idős asszony, fiatalember, meztelen nő. Mindenki pontosan ugyanúgy jelenik meg a filmben, ahogyan a végzetük az átváltozáskor érte őket. Minden részlet teljesen természetesen és hitelesen van kidolgozva.
A zombik megalkotásakor Romero-t érezhetően illetve szemmel láthatóan nagyban inspirálta Richard Matheson I Am Legend című munkája, de ugyanigy hatással lehettek rá a Mesék a kriptából képregények vagy az 1959-es Invisible Invaders című B-film is. Egyébként is le a kalappal az itt megjelenített látványvilág előtt, főleg annak tudatában, hogy a film nevetségesen alacsony büdzséből gazdálkodott: hihetetlen, de mindössze 115 ezer dollárból hozták tető alá a movie-t, ami valljuk be igencsak mosolyra fakasztó, no nem csak a mostani közel 200 milliós tripla A-kategóriás költségvetésű produkciókhoz képest, hanem az akkori filmekre szánt bankókra értendően is. Jó példa erre az 1963-as Kleopátra, melynek költségvetése 1 millió (!) dollár volt, és mind a mai napig a világ legdrágább filmjének számít (az az akkori 1 millió, jelenleg kb. 400 milliónak felelne meg). Persze esztelenség lenne a két film között párhuzamot vonni (márcsak a műfaji különbségek miatt is), de talán még a Kleopátra sem ért el akkora kultuszt, mint amekkorát ez az alacsony költségvetésű Romero-film!
Érdekesség egyébként, hogy maga a film végig fekete-fehérben lett rögzítve, és a kevés statiszta helyett is sokszor maguk a producerek álltak be játszani! A költségek alacsonyan tartása végett Romero szinte mindent magára vállalt: kezdve a rendezéstől az író, vágó és operatőr feladatokon át egészen a színészkedésig. Megmosolyogtató, de nagyon ötletes dolog, hogy a filmben a vért csokoládésziruppal helyettesítették, mert így az nem ütött el a fekete-fehér képi világtól, és állaga sokkal hatásosabban érzékeltette a vér sűrűségét. Zseniális ötlet! Egyébként is az egész produkció újabb bizonyítéka annak, hogy nevezetesen kis költségvetéssel, jó színészekkel, szakértelemmel és ragyogó ötletekkel is lehet maradandó és mintapéldaként követendő kultfilmet forgatni (több horrorra is igaz ez egyébként, gondoljunk csak a Texasi láncfűrészes mészárlásra, a Halloween-re vagy az Ideglelésre).
A színészi alakításra szintén kitérnék. Egy kicsit mosolyogtató, hogy pont egy horrornál szeretnék erről beszélni, de mégis azt kell mondanom, hogy a színészek nagyon jól játszottak, és ahhoz képest, hogy szinte az egész produkció noname szereplőkből állt, le a kalappal előttük. Természetesen nem várhatja el az ember, hogy egy ekkora költségvetésnél Cary Grant vagy Elizabeth Taylor szintű tehetségek jelenjenek meg a vásznon, de amit eme színészek ki tudtak hozni a szerepükből, azt ki is hozták. Nekem egyébként az ‘50-es, ‘60-as, ‘70-es vagy akár még a 80-as évek horrorokban játszó színészei is valahogy sokkalta jobban megmaradtak mint a mai tucatsztárok. Valahogy az akkori horrorokban jobb volt a színészi játék, hitelesebbek voltak, a színészek is jobban azonosultak filmbeli karaktereikkel. Manapság meg mi kell egy “jó” horrorhoz: egy nagymellű bombázó csaj, egy jóképű Adonisz, agyatlan történet, jóadag vulgaritás, esztelen vérengzés, gore ezerrel, és már kész is a produktum, ami az esetek legnagyobb részében sajnos a kutyának sem kell, persze tisztelet a kivételnek! Régebben ez nem így volt szerintem: akkoriban nem lehetett sztárocskákkal bármit eladni, a horrorokban játszó színészek is jobban becsülték munkájukat. Anno voltak újítások, frappáns ötletek, követendő irányvonalak, ma már sajnos kifogytunk ezekből, ezért is gyártanak futószalagon rengeteg középszerű, egyszer nézhető tucatfilmet, amikben a címszereplő hölgyeményre is csak azért emlékszünk, mert a fél melle kilógott a filmben. Ezen sztárocskákhoz képest az itteni színészek nagyon is jól játszottak, le a kalappal előttük!
A másik olyan pont, amiért a film kilógott az akkori kor filmjei közül, az Romero kíméletlen társadalomkritikája volt, mely görbe tükröt tartott a kor embere elé, bár ez szinte minden filmjére igaz. Gondoljunk csak bele: a film 1968-as, javában tombol a hidegháború, túl vagyunk a kubai rakétaválságon (1962. október 24.), pár éve javában tart a vietnámi háború, Kennedy elnököt 1963-ban megölik Dallasban, Amerikában tombol a rasszizmus és az az elleni harc (Martin Luther King is pont ebben az évben veszti életét egy merényletet követően). Vészterhes időszak, pattanásig feszült idegek. Na de hogy jön ide Martin Luther King meg a rasszizmus? Nos egy feketebőrű színészt kicastingolni a főszerepre eléggé bátor cselekedetnek számított akkoriban, arról nem is beszélve, hogy a történetben egy ponton ez a fekete férfi kezet emel a másik főszereplő, fehér nőre, Barbarára. SPOILER Vagy az se semmi, amikor a fehér férfiakból álló felmentősereg zombinak nézi Bent, lelövik, húskampókkal kivonszolják és tűzre vetik a tetemét! SPOILER VÉGE Ezeket a jeleneteket abban az időben így vászonra álmodni nem semmi merészség volt Romero részéről, de a rendező mert újítani, és felvállalta a kényes témákra való egyértelmű utalásokat, melyek az akkori éra társadalmát meghatározták. Szélsőséges dolgokat tárt a mozinézők elé, és a filmben látható provokatív és bizarr jelenetek csak még tovább sokkolták az akkori nézőközönséget. Ott van példának okáért a zombivá váló kislány, aki szétszabdalja saját anyját, majd eszik belőle! Ez alaposan megbolygatta a nézők lelkivilágát, mivel ilyen merész és naturalista jelenetekkel ritkán találkoztak az emberek a mozivásznon. A film azonban ennek ellenére is siker lett: a közönség értékelte a filmet, vette a rendező célzásait, az emberek nem fordultak el tőle, sőt egyenesen követelték a folytatást (amit aztán szintén óriási ováció övezett). Az Élőhalottak éjszakája azonnal kultfilmmé avanzsált!
Úgy érzem, örökre nyomot hagyott bennem ez a film. Élvezettel és félelemmel néztem végig minden egyes percét, és ez csak nagyon kevés produkcióról mondható el nálam. Egyszerűen nem tudok róla rosszat mondani, talán a szűk költségvetésből adódó hátrányokat (pl. a fekete-fehér képi világot) sorolnám a negatívumok közé, de ez inkább csak szőrszálhasogatás. Ki tudja, talán még mindig jobb ez mintha egy gigaprodukciót kaptunk volna színes körítéssel.
Romero mesterien mert újítani, és olyan filmet alkotott, ami nem csak rendezőknek, hanem generációknak is meghatározta az életérzését és gondolkozásmódját, és amely mindmáig követendő példaként szolgál az utókor számára. Kötelező és kihagyhatatlan film! 10/10
Pozitívumok:
- a horror- és zombifilmek koronázatlan királya
- fantasztikus ötletek, kiváló színészi játék, lenyűgöző trükkök
- negyven év távlatából is klasszikus kulthorror
Negatívumok:
- aki tud valamit, írja meg :)
Kommentek
9 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: Night of the Living Dead (Az élőhalottak éjszakája)” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Zsigerelős horror 95%-kal a Rottenen? Ilyet is régen láttam már… :)
Egyébként, akit érdekel, az az Internet Archive-ról full ingyen és legálisan lehúzhatja a teljes filmet: http://www.archive.org/details.....iving_dead
Off: Jó a kritika, csak így tovább!
Köszi jamesb:) Bizony-bizony. A Rottenen 95%, míg az IMDB-n 10/8 csillag! No comment… Köszi a linket jamesb, ha tehetitek mindenféleképpen nézzétek meg, mert kihagyhatatlan darab! Senit se riasszon el a film kora, a fekete-fehér kópia, vagy az alacsony büdzsé. Ez a movie bizony sok mai produktumnak óriási fricskát nyom az arcába!
Hozzátenném, hogy a YouTube-on is megtaláljátok a teljes filmet: http://www.youtube.com/watch?v=XhgVHTVi_h4. Sőt, még a színes változata is fellelhető az oldalon, igaz részletekben, de ez csak részletkérdés, ugye:)
Szégyen s gyalázat, de még csak a feldolgozását sikerült megtekintenem (a Tony Todd-osat), az igen jó volt, most már sort kerítek erre is.
A Zack Snyder féle Dawn of the Dead szintén korrekt remake. Horrorfanatikusoknak kötelező, csakúgy mint az eredeti Romero változat illetve a fenti Night of the Living Dead.
Én ezt még vagy 6 éve hoztam ki a tékából, nem csalódtam benne, tetszett, jó kis horror volt
jó a film a korához képest de érthetetlen miért nem próbálnak meg menekülni a szereplők inkább sikitanak és hagyják hogy elkapják őket meg bemenekülnek egy házba és körülzárják magukat.
Sztem flash volt az egész…
Felhozott
A Day of the Dead egyáltalán nem rossz film. Ahogy Romero bácsi fogalmazott “komor, depresszív, nem olyan kalandos-karikatúraszerű “képregényfilm” mint a Dawn, talán ezért bukott meg. Én nagyon szeretem azt is, nem beszélve arról, hogy az elmúlt 25 évben nem láttam jobb maszkokat és gore-effekteket, mint abban a filmben.
Sajna nem tudom szó nélkül hagyni ezt a majd’ két éves cikket. Alapvetően nem rossz, de néhol rettenetesen körülményesen és/vagy naivan fogalmaz a szerző. Az embernek az az érzése, hogy “ma jött le a falvédőről”.
Néhány tárgyi tévedésre szeretném felhívni a figyelmet:
Az első, hogy a film egyáltalán nem lett kultuszfilm első blikkre, sőt, nem is termelt számottevő bevételt. Évek teltek el, mire felfigyeltek rá. Roger Ebert egy délutáni matinévetítésen látta, és teljesen megdöbbent, hogy a film micsoda döbbenetes hatással van a gyerekekre. Nyüszítettek, sírtak, egyesek remegtek. Talán az első hatásos horror a filmtörténetben. Az ehhez hasonló filmek következtében alakították át az addig az öncenzúrára épülő korhatár besorolási rendszert. Amúgy az 1970-es évek elején került a new yorki Elgin moziba mint éjféli műsorszám. Itt lett kultikus.
A másik: a film nem azért fekete-fehér, mert nem volt pénz szines filmre. A független és anti-mainstream hatást akarták hangsúlyozni, és az sem kizárt, hogy tisztelgés volt ez a szintén ff Psycho előtt. Az a film is tudatos döntés következtében monokróm.
És a nekem leginkább szemet szúró: igen, a Cleopatra valóban giga-mega-brutál költségvetésű szuperprodukció volt, de az 1 milliót a szerző sem gondolja komolyan. A the-numbers.com-on elég jó box office adatbázis van. A Cleopatra 36 millióba került. Az 1 millió már akkor is kis költségvetés lett volna, ezért sokkal nagyobb teljesítmény hogy Romero-ék 100 rugóból ki tudták hozni ezt. A 2001 Űrodisszeia is bőven 10 millió fölötti összegbe került, a Vad Banda az évtized végén pedig a 20-at is megközelítette. 40 év alatt azért nem csökkent a dollár értéke a 400-ad részére. :) Egyelőre ennyi. Ja igen, és 1961 rohadtul nem a ‘60-as évek vége. :)