Filmmánia: Sweeney Todd
Spike kritikája következik Tim Burton és Johnny Depp legújabb közös projektjéről.
Sweeney Todd (2007)
“Never Forget. Never Forgive.”
Ki a rendező: Tim Burton. Gondolom az úriember nem szorul különösebb bemutatásra, főleg filmes berkekben nem. Egyik kedvenc rendezőm, aki nem méltatlanul számos Oscar- és Golden Globe-díj nyertese is egyben. A rendezői szék mellett az írói és a designer-i feladatokban is kitűnően jeleskedik. Olyan klasszikusokat köszönhetünk neki mint a Beetlejuice, a mindmáig talán a leghűbb és legeredetibb képregény-feldolgozás, a Batman (1989 - szintén Oscar nyertes), a folytatása a Batman visszatér, vagy a zseniális Ollókezű Edward, melyért szintén Oscarra jelölték (1990). Gyümölcsöző kapcsolata Johnny Depp-pel ezzel a filmmel vette kezdetét, és amely kapcsolatot a mai napig számos remekbe szabott film követett mint az Ed Wood (Golden Globe és két Oscar-díj nyertese, 1994), az Álmosvölgy legendája (a Legjobb rendezőnek járó Oscar-díj, két BAFTA-jelölés, 1999), a Charlie és a csokigyár (2005), a Halott mennyasszony (2005) és legvégül mai témánk a Sweeney Todd (2007), melyet 3 Oscarra jelöltek, és melyért Burton újabb Golden Globe-ot kapott a Legjobb musical és vígjáték kategóriában.
Ki játszik benne: Igazán impozáns a színészpaletta, Burton jól választott, és semmit sem bízott a véletlenre. Telitalálat! Főszereplőnk, korunk egyik legfoglalkoztatottabb, legsokoldalúbb és egyben legtehetségesebb színésze, Johnny Depp, egyik személyes kedvencem, rengeteg impozáns díj nyertese és jelöltje is egyben. Első hollywoodi debütjére a Rémálom az Elm utcában c. mára már klasszikus horrorban került sor, ezt követte az Oscar-díjas Szakasz, majd pedig a 21 Jump Street nevezetű bűnügyi-dráma sorozat, melyben 3 évig szerepelt, és amely a kor tinibálványává is avatta őt. Az igazi áttörést és a hírnevet számára azonban az Ollókezű Edward hozta meg. Még sok remek filmet köszönhetünk neki, bár a közönség legnagyobb elismerését a Karib tenger kalózai filmtrilógiában aratta le mint Jack Sparrow kapitány, melynek megformálásáért Oscarra is jelölték. Továbbá kapott egy jelölést az Én, Pán Péter című drámában nyújtott alakításáért. Jelölték a Brit Filmakadémia díjára (BAFTA-díj) is ugyanezért a két filmért. A Golden Globe-díjátadón összesen hétszer vehetett részt mint jelölt (sorrendben: Ollókezű Edward, Benny és Joon, Ed Wood, Karib tenger kalózai 1., Én, Pán Péter, Charlie és a csokigyár, Karib tenger kalózai 2). 2008-ban megkapta a Golden Globe díjat a Sweeney Todd-ért illetve ugyanezért a szerepéért Oscarra is jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriában.
Láthatjuk még a filmben Depp partnerét, Helena Bonham Cartert, Tim Burton feleségét, aki többszörös Oscar és Golden Globe jelölt angol színésznő. Leghíresebb szerepei többek között Bellatrix Lestrange a Harry Potter és a Főnix Rendje című filmben, Marla Singer szerepe a Harcosok klubjában, valamint Kate Croy Oscar-díjat érő megformálása A galamb szárnyaiban. Idén Golden Globe-ra jelölték Mrs. Lovett megformálásáért a Sweeney Todd-ban.
Mellékszerepben feltűnik még Alan Rickman, akit a Die Hard trilógia első részéből ismerhetünk leginkább mint Hans Gruber, de szerepelt nagyon sok sikeres filmben is. Golden Globe, Emmy- és BAFTA-díjas angol színész. Ő Perselus Piton megformálója a méltán népszerű Harry Potter sorozatban, valamint a nottinghami seriff a Robin Hood, a Tolvajok fejedelme című filmben, de láthattuk őt a Parfüm: Egy gyilkos történetében is.
Mi a sztori: Benjamin Barker (Johnny Depp) tisztes családapa volt, idilli életet élt gyönyörű feleségével és gyermekükkel Johannával. De csak múlt időben, mert élete a gonosz és számító Turpin bírónak (Alan Rickman) köszönhetően gyökeresen megváltozott. A férfi, hogy megszerezze Benjamin feleségét, koholt vádakkal illeti hősünket, és sok-sok évnyi ártatlan rabságra ítéli őt. Barker visszatérve a rabságából hazafelé tart a századfordulós Londonba családjához, azonban az a férfi aki korábban volt, immár elveszett, és énjének sötétebbik fele tér vissza, aki sosem felejt, és sosem kegyelmez. Csak a bosszú élteti, hogy revansot vegyen Turpin bírón és az egész világon, amiért ez az igazságtalanság megtörténhetett vele. Útja a Fleet Street-re vezet, ahol találkozik későbbi bűntársával Mrs. Lovettel (Helena Bonhem Carter), aki pite boltot vezet, és aki feltárja előtte a kegyetlen valóságot: feleségét megerőszakolták, kislányát, a 15 éves Johannát (Jayne Wisener) Turpin bíró a gyámsága alá vette, és hamarosan feleségül kívánja venni. Azonban a lány számára van némi remény a jóképű Anthony Hope (Jamie Campbell Bower) személyében, aki Barkerrel utazott ezidáig a lányért. Az emeleten lévő poros, megfakult szoba recsegő deszkái alól Mrs. Lovett előhúzza és átadja a bosszú eszközeit hősünknek: “régi barátait”, a gyönyörűen megmunkált, elképesztően éles borotvakéseket. A bosszú, a társ és az eszköz tehát adott. Benjamin Barker halott. Az új én neve Todd, Sweeny Todd, aki a szobát kibéreli, és megnyitja saját borbélyüzletét, ahová a betévedt vendégek immár nem a kijáraton a szabadba távoznak, hanem egy pincébe, ahol Mrs. Lovett húsos pitéit ízesítik egyre nagyobb számban.
Értékelés: Nos mielőtt belevágnék az értékelésbe hadd osszak meg némi információt a kedves mozirajongókkal.
Előszőr is tudni kell, hogy a film alapja egy nyolc Tony-díjat nyert Broodway-musical, melyet 1979-ben írt Hugo Wheleer, a zseniális zenét pedig Stephen Sondheim szolgáltatta alá, aki korunk egyik legnagyobb musical-zeneszerzője, és nem mellesleg Oscar-Pulitzer-Golden Globe-Tony-és Grammy-díjas érdemes művész, aki a Dick Tracy c. krimiért Oscart kapott a legjobb eredeti filmdal kategóriában, és Golden Globe-díjra is felterjesztették, de a West Side Story c. 10 Oscar-díjas örökzöld musicalben is közreműködött zeneszerzőként. A film forgatókönyvét pedig John Logan-nek köszönhetjük, aki olyan filmeknek írt már szkriptet mint a Gladiátor, az Aviátor vagy Az utolsó szamuráj.
Másodszor is nem tudom, hogy ki mennyire van tisztában vele, de amikor utánanéztem a neten és is nagyot csodálkoztam, hogy akármennyire bizarr, groteszk is a film világa és a sztorija, bizony ez megtörtént eseményeket dolgoz fel. A mai napig nincsen teljesen bizonyítva, de nagy rá az esély, hogy ezek a rémtettek valóban megtörténtek. Todd a legenda szerint 1748-ban egy textílüzemben dolgozó alkoholista szülők egyetlen gyermeke volt. 14 évesen elárvult, és lopásokból tartotta fenn magát. London abban az időben mocskos, korrupt volt, és ugye a járványok is tizedelték, a fiatal Todd-nak a gyilkosok és csalók között nem volt könnyű élete, mígnem a sors összehozta Elmer Plummer börtönborbéllyal. Mivel abban az időben a borbélyok boncolást is végeztek, így Elmer segédjeként Todd alapszintű anatómiai ismeretekre tett szert. Szabadulása után a Fleet Street 186. szám alatt bérelt szobát egy templom szomszédságában. Boltja alatt hosszú folyosók kígyóztak a templomig, és áldozatait a filmben látott módon ölte meg. Általában elvágta a torkukat, de sokszor a trükkös széket használta, ami egy kallantyú segítségével 180 fokot fordult, és a szerencsétlen áldozat a több méteres zuhanásba halt bele. A tetemeket kifosztotta, a hullákat pedig áthurcolta a templom folyosóira. Ez egészen addig működött is, amíg az egyre inkább burjánzó bűz és oszlott hullaszag fel nem keltette a környék lakóinak figyelmét. Közben Todd megismerkedett Margery Lovett-tel, aki piteboltot üzemeltetett, egymásba szerettek, és a bolt pont kapóra jött hősünknek az egyre nagyobb számú hullatetemek eltüntetéséhez. A párnak végül az a morbid ötlete támadt, hogy az emberi csontokat gyűjtsék nagy halomba, a húst meg süssék bele a pitékbe. Ez ment is egy ideig, azonban amikor a hatóságok kivizsgálták az esetet, megtalálták a templom folyosóin a hatalmas csontrakást, ez pedig elvezette őket Mrs. Lovett sütödéjéhez és Todd borbélyüzletéhez. A tömeghisztéria ekkor vette kezdetét. Todd-ot letartóztatták, és kb. 160 (!) ember meggyilkolásának vádjával kötél általi halálra ítélték. Mrs. Lovett miután bevallotta ízletes “házi receptjének” összetevőit, nem sokkal később öngyilkos lett.
Nagyjából ennyi a történet, amit persze az évtizedek alatt elég rendesen kiszíneztek. Hogy legenda-e, avagy valóság azt mindenki döntse el maga, az mindenesetre elgondolkodtató, hogy ilyen szörnyetegek éltek és élhetnek is manapság körülöttünk.
Na de vissza a filmhez! Adott tehát három zseniális tehetség: Burton, a rendező, Logan, a forgatókönyvíró és Sondheim, a zeneszerző, akik mind-mind géniuszok a maguk területén. Mit sikerült közösen kihozniuk a produkcióból? Nos mindjárt kiderül.
Hogy hamisítatlan Tim Burton filmről van szó, azt a vak is láthatja. Már a film kezdő képsorai is groteszk és bizarr formát öltenek, noha csak rajz- és animációszerű a megjelenítés, nagyon hasonlatos a Charlie és a csokigyár kezdő képsoraihoz. London mocskos, koszos, velejéig romlott, erkölcstelen, járványokkal teletűzdelt századfordulós ábrázolása nagyban hasonlít a rendező korábbi filmjére, az Álmosvölgy legendájára. Burton merít előző filmjeiből, de mindezt teszi úgy, hogy mégsem érezzük önismétlésnek, mivel mindig tesz hozzá valami pluszt. A Burton-feeling főleg a karakterek kinézetében és a színek, képek erőteljességében érezhető. Minden karakter stílusos és egyedi, mintha a Beetlejuice-ból, a Karácsonyi lidércnyomásból vagy az Ollókezű Edward-ból lépett volna ki. Ez utóbbi különösen emlékezetes mű, hiszen ott Edward szürreális és bizarr ruházata és sminkje már eleve elütött az átlagkarakterektől. Erre Burton a Sweeney Todd-ban még rá is tesz egy lapáttal: Depp és Helena arcán a smink mintha halottakra emlékeztetne, de ez igaz a zseniálisan kreatív kosztümökre és a frizurákra is. A megcsömörlés és a világtól való undorodás egyedi bájával vannak felvértezve, ugyanakkor fokozzák az őrültséget, a lelki meghasonlottságot és erősítik a bohókás nézetet. Depp haja különösen bejövős volt: a fésületlen, össze-vissza álló Einstein-re hajazó hajköltemény éjfekete színe jól érzékeltette a főhős meghasonlott lelki világát, bár a fehér csík az ében színű taréjban mégiscsak egy reménysugár, hogy van azért még hősünkben némi emberség. Ehhez még hozzájárul a város, azon belül is a házak és az utcák bizarr megjelenítése, színevesztett, fakó, sötét tónusú ábrázolásmódja, mely felerősíti azt a benyomást, hogy London bizony az akkori időkben nem volt éppen egy leányálom. A képi világ, a színek, a karakterek, a kosztümök mind-mind hamisítatlan Burton filmeket idéznek, hozzáteszem, nagyon eltalált formában tálalva. Talán az egyik legstílusosabb Burton filmmel van itt dolgunk.
Miután a külsőségek megvoltak, foglalkozzunk egy kicsit a “belsőségekkel” is, hogy stílszerű legyek… :D Nos a film egy pillanatra sem teketóriázik: a szentimentalizmust és a romantikát elfelejthetjük, igaz lesz erre is precedens, hogy ne csak vérgőzös, hullaszagú, gore movie-t kapjunk, de az esetek többségében bizony elég tisztességesen spriccel a ketchup az átvágott torkokból és artériákból. Nem tudom, hogy hány liter “műpirosat” használtak el, de a film egyetlen pillanatra sem kegyelmez. Van itt csontrakás, húsospitéből kikandikáló ujjak és emberi testrészek kilószámra. Első nézésre egy kicsit meglepett a film ilyetén való brutális ábrázolásmódja, és az elején ódzkodtam is tőle, akárcsak a Rambo 4. esetében, de szerencsére jól sült el a dolog, nem éreztem erőltetettnek vagy önmaga paródiájának. Mintha csak egy stílusos Tarantino filmmel lenne dolgunk, megfűszerezve nem kis mennyiségű Burton féle groteszk humorral és ábrázolásmóddal. Zseniális lett, piros pont érte!
Nos talán amitől a legjobban féltem, és gondolom ezzel nem vagyok egyedül, no nem a sötétben, hanem a gondolataimmal, hogy egy ilyen vérgőzös sztorijú filmhez hogyan is illik a musical mint zsáner. Azt kell mondjam, nagyon is jól: ilyen bizarr éneklős-hentelős movie garantálom, nincs még egy a musicelek világában. És a zene még inkább hozzájárul a film sötét tónusú, néhol romantikus és idilli hangulatához. Sondheim zseniális munkát végzett: ahol a Depp és Helena duó zendít rá, ott bizony melankolikus, lehúzó és sötét hangzás csendül fel, viszont a másik végleten ott a történet részét képező románc, a szerelmes gerlepár éneke, melynek célja a sötét és depresszív hangulat oldása. Mikor Anthony és Johanna hangját halljuk, szívünk megtelik reménnyel, a szűziesség, az ártatlanság és az odaadó kölcsönös szeretet hangjai ezek, melyek eleve arra hivatottak, hogy némi fényt vigyenek a sötétségbe. A zene fantasztikus szimbiózisban van a karakterekkel, azok lelkivilágával, illetve magával a környezettel is. Azonban mindez mégsem teljesen fenékig tejfel. Tudomásom szerint egy musical akkor bír igazi értékkel és páratlan erővel, ha egy-két megtekintés után néhány szám akaratlanul is megmarad az emlékezetünkben, és felidézve azt bármikor örömmel dúdoljuk el. Nos ez itt valahogy hiányzik: egyetlen számnál sem éreztem igazi katarzist, sőt maguk a zenebetétek is eléggé közepesre sikeredtek, pedig ugye egy musical-nek ez lenne az egyik legnagyobb erőssége. Van itt pár jó szám, ez tény, de a legtöbbjük mégis elég felejtősre és kidolgozatlanra sikeredett szerintem. Valahogy nem tükrözik azt az erőt, amit például az Operaház fantomja, a Macskák vagy a West Side Story képvisel. Lehet, hogy nem teljesen fair, hogy ilyen klasszikusokhoz hasonlítom eme alkotást, de mégicsak elmond valamit, hogy a Sweeney Todd-ban egyetlen zenei betét sem maradt meg igazán emlékezetesen.
A másik olyan pont, ahol a film megint egy mínuszt kap, az a zene túlzott mértékű, sokszor unalomba fulladó használata. Komolyan mondom, nem telik el úgy egy-két összekötő mondat, hogy azokat ne kövesse valami ének felcsendülése. Természetesen tudom, hogy zenés filmről van szó, ennek ez lenne az egyik legnagyobb éke, de míg egy Broadway darabnál megértem a folytonos dallamokat, addig egy filmes adaptációnál ezt eléggé túlzottnak és erőltetettnek éreztem. Persze nem kell annyira tragikusan felfogni, másoknak még bejöhet ez a zene, csak engem nem fogott meg annyira, és kicsit soknak találtam, de ez lehet, hogy csak az én szőrös szívemnek tudható be… :D
Elérkeztünk az értékelés másik fontos momentumához, a színészi játékhoz. Nos erre a szerepre egyértelműen Depp kicastingolása volt a legnagyobb piros pont. Félelmetes beleéléssel játszik, és nem mellesleg fantasztikusan is énekel! Egy kicsit féltem ettől, de szerencsére nem kellett csalódnom: Depp jól adja elő a számokat, mélyen, szívből énekel, semmi erőltetettség. Fantasztikusan játssza el a megcsömörlött gyilkost, aki bosszút akar állni, nem csak Turpin-on, hanem kollektíve az egész világon. Pofátlan egyszerűséggel és közönnyel nyisszantja át a torkokat, miközben rázendít egy-egy énekre, majd ugyanezen nemtörődömséggel lép rá az általa átalakított borbélyszék kallantyújára, aminek következtében egy újabb delikvens gazdagítja Mrs. Lovett húsos pitéit. Depp-ben hatalmas potenciálok rejlenek, ezt sok filmjében megmutatta már, elég ha csak Sparrow karakterére gondolunk a Karib-tenger kalózai trilógiában. Hihetetlenül tud azonosulni szerepeivel, és ezt ebben a filmben mindennél jobban érzékelteti. Nem hiába az Oscar jelölés meg a Golden Globe-díj, amit hozzáteszem teljesen jogosan meg is érdemelt! Ha belegondolok, hogy eredetileg Russel Crowe-ot akarták Todd figurájára megnyerni, akaratlanul is mosolyra görbül a szám. Milyen jó, hogy így választottak!
Helena Bonham Carter még Depp-en is túltesz sok esetben, néha úgy éreztem le is mossa a vászonról: nagyon jól hozza a kissé bohókás és remek humorú Mrs. Lovett figuráját, és nem mellékesen gyönyörűen énekel. Kétségtelenül az egyik legjobb és legmeghatározóbb karakter a filmben, a bűnei ellenére is szeretnivaló egyéniség. Milyen meglepő, ha azt mondom, hogy őt is jelölték Oscarra. Nagyon jól kiegészíti egymást a Johnny-Helena duó, öröm őket együtt látni gyilkolászni, játszani és énekelni. Zseniálisan mutatnak együtt!
A mellékszereplőkben sem kellett csalódnom. Alan Rickman, mindenki Piton professzora is nagyon jó volt ismételten ebben a szerepkörben. Annyira jól tudja előadni magát a gonosz szerepében, hogy az hihetetlen. Az a gyűlölet a szemében, a rideg, megvető tekintet nagyon jól áll neki, nem hiába volt emlékezetes a Die Hard első részében vagy a Robin Hood-ban is. Nagyon jó színész, bár igaz, hogy az ő orgánuma lógott ki leginkább a sorból, annak ellenére, hogy jól énekelt.
Aztán tiszteletét teszi még itt Sacha Baron Cohen is, alias Ali G, aki fantasztikusat alakít mint a rivális borbély, Signor Adolfo Pirelli. Ismét sikerült őt úgy elmaszkírozni, hogy tényleg nem jöttem rá, hogy ki is ő, de ezt már a Borat-ban is kihasználta. Nagyon hitelesen és viccesen játszott, le a kalappal előtte!
A Johannát alakító Jayne Wisenerről és az Anthonyt megszemélyesítő lányos külsejű Jamie Cambell Bowerről a fenti pozitívumok sajnos már nem mondhatóak el. Eléggé harmatgyenge alakítást nyújtottak, nem is beszélve az erőtlen előadásmódjukról vagy a karakterrel való gyenge azonosulásukról. A fenti színészek mellett nehéz érvényesülni, talán majd máskor, más szerepben hallani fogunk még róluk.
Mint sejthető, én bizony élveztem a film minden egyes percét, ami azért nagy szó! A készítők méltó formában álmodták vászonra a Broadway darabot, gyönyörű képi világgal, hamisítatlan Tim Burton hangulattal, szép énekekkel, és nagyszerű színészi játékokkal. Nekem az egyik kedvenc Burton filmemmé avanzsált eme alkotás, bár tisztában vagyok vele, hogy nem mindenki ízlését fogja elnyerni. Hardcore Burton rajongóknak biztosan be fog jönni, no nem csak a Burton-ös hangulat miatt, hanem a 19. századi London feeling miatt is. Szerintem mindenki tegyen vele egy próbát (sőt akár többet is), mert nagyon jó kis éneklős-hentelős-vérgőzös-poénos movie lett, és tényleg kimagaslik a mostanság burjánzó tucatmozik közül!
Sokat gondolkoztam a végső értékelésen, de mivel mind az IMDb-n (8/10 csillag), mind pedig a Rotten Tomatoes-on (86%) méltó módón értékelték, így én is megreszkírozok neki egy 8/10-et. Ha a zene kevesebb lett volna, és egy kicsit jobb és emlékezetesebb számok csendültek volna fel, gondolkozás nélkül vágtam volna rá a 10/10-et. Azonban még így is megkerülhetetlen, kihagyhatatlan és zseniális alkotás! 8/10
Pozitívumok:
- hamisítatlan Tim Burton hangulat
- nagyszerű színészi játékok, szép énekek, eszelős hent
- méltó feldolgozása a Broadway darabnak
Negatívumok:
- túl sok ének
- eléggé felejtős és középszerű számok
Kommentek
19 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: Sweeney Todd” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Na igen, én is a musical mint zsáner miatt ódzkodtam tőle, pedig ez egy tényleg nagyon jó kis film lett. Márcsak azért is megéri megnézni, mert ugye az a Burton-Depp páros követte el, amely ha jól számolom az öt közös filmmel a háta mögött, szart még nem adott ki a kezei közül.
Amúgy láttátok az imdb-n, hogy Burton következő projektje az Alice Csodaországban élőszereplős változata lesz? Na arra leszek én még marha kiváncsi… :)
Egyetértek az értékeléssel! Egyébként a számok csak akkor maradnak meg, ha az ember többször hallgatja őket (én már kb. 10x megtettem :P :D).
Nagyon jó film, de hát ki várt mást a Burton-Depp párostól? :) A kritika is jó lett, alapos és nem kevés új infot is kaptam. Azért azon meglepődtem, hogy (javíts ki ha tévedek) befolyással volt a végső pontszámra, hogy mit mond a rotten, de főleg az imdb.
Kicsit OFF: Batman unalmas és akció szempontból is siralmas. Ráadásul Nicholson se olyan hú de nagy szám benne (lőjjetek :D). Ha Batman, akkor az új, ha Nicholson akkor a Ragyogás nálam. :)
Lövök :) nekem spec nagyon bejött a ‘89-es film hangulata, a Burton-re oly jellemző sötét és komor képi világ, a füstös és lepukkant Gotham City designja, Danny Elfman überklasszik score-ja + Nicholson simán lejátszott mindenkit mint Joker (többek között a Keaton féle bőregeret is, ami jó mondjuk nem volt túl nehéz :P). Hiába na, azon a filmen nőttem fel (láttam vagy hatszor), gyerekkorom egyik nagy klasszikusa. Viszont emlékszem, a Batman Begins is legalább annyira ütött mint a Tim Burton-ös, szóval nálam alapklasszik mind a kettő, de más-más okok miatt: a Nolan-es verzióban pl. jobb a színészi gárda, lásd Bale, Caine, Neeson, Oldman, Murphy, több az eksön, közelebb áll a Batman képregényhez, illetve magát Nolant is legalább akkora rendezőtehetségnek tartom mint Burtont. Nagyon jó film mind a kettő, felesleges hasonlítgatni.
Ragyogásban egyetértünk, az a valaha készült egyik legjobb Stephen King feldolgozás Nicholson zseniális alakításával. Mondjuk, ha már az SK adaptációknál tartunk akkor csekkoljátok a Mist-et is, az is nagyon jól sikerült.
VVega: Köszi, örülök hogy tetszett, mind az értékelésem, mind pedig a film:) Nem, ez nem teljesen így bvn:) Én az IMDB-t és a Rottent csak megemlítettem, hogy ott is milyen impozánsan teljesített a film, de a végső értékelésemnél soha! sem veszek alapul más oldalakat. Csupán jól esett, hogy megkapta azt a tisztelete, ami megilleti:) Lehet, hogy én írtam egy kicsit félreérthetően, de nem azért adtam neki annyit amennyi, hanem mert így éreztem.
Nita: Köszi:) Lehet, hogy igazad van, majd teszek vele egy próbát:)
Amúgynem rosszak a számok, nekem főleg a film elejéán Depp áriája tetszett, amikor Mrs. Lovett átadja neki a késeket, no meg az is igencsak jóra sikeredett, amit duettben adtak elő Turpinnal, a borotváláskor, és a hölgyek erényeit méltatták:)
jamesb: Így van, Batman forever, Nicholson pedig nem kevésbé! Mondjam azt, hogy én ezen nőttem fel, akkor mondom:) Bár tény, hogy az új Batman is fantasztikus lett!
Spike: okés, megnyugodtam :)))
jamesb: Mist nem rossz, de tele van baromságokkal, amik levesznek a feelingből. Én például tovább bujtattam volna a szörnyeket.
Ennek örülök VVega:D
A Mist-et nem káttam, de bepótolom:)
VVega: bizony, 20. perc környékén ellőni nagy kár volt, ellenben Marcia Gay Harden letaszította Imelda Staunton Dolores Umbridge-ét a legutáltabb nő trónjáról :)
Sweeney Todd cikkhez gratulálok, a dalokkal nekem is voltak gondjaim (különösen a két vérgyenge fiatallal), meg.. a sztori teljesen Burton-ös volt, a díszletek szintén, hiányzott már Elfman bácsi (gyorsan hallgattam is egy kis Stolen Babies-t, Danny Elfman-rock női vokállal, atom elborult avantgárd marhulás). Ami azért nem túl jó, ha egy musicalnél a zenébe lehet belekötni, de ez van. Meg hát a fordulat előtt kevesebb rávezetést is adhatott volna a végén, így elég evidens volt.
Amúgy jó, hogy Johnny Depp azok után, hogy üldözte a XIX. század egyik legfelkapotabb sorozatgyilkosát (Jack the Ripper - From Hell), most eljátsza a másikat. Kétségtelenül ez a jobb film :)
Köszi Malibu:)
Igen, Johnny most mint “nyakfelmetsző” tette tiszteletét, és milyen igazad van, sokkal jobban, mint a Pokolból c. eléggé felejthető movie-ban, szvsz:)
Spike: Nem hiszem, hogy ismernéd a nevem (nickem :D)nem is kérem, hogy adj a véleményemre, de azért mégis elmondom.
A kritikád nagyon jónak találom, lerí róla, hogy értesz a filmekhez.
Azért pár dologra felhívnám a figyelmed, és tényleg nem muszáj megfogadd, ha nem tetszik, üzenetem vedd semmisnek:
Nem láttam eddigi írásaid (ha van, szerintem elolvasom :D), ehhez az egyhez mondanék pár javaslatot:
-az értékelésnél túl sokáig ecsetelted azt, hogy igaz történeten alapszik.
-van pár olyan szó, szókapcsolat amit túlkapóan használsz a kritikádban (lehet ez név is).
-a smileykra nagyon vigyázz egy ilyen értékelésnél.
-és végül, ne befolyásoljon semmilyen más oldal, ez a Te döntésed kell legyen, hogy hányast adsz, Te érzed, hogy mennyire ragadt meg a film. Ezek szerint egy filmre se adnál 10-est, mivel ugye az imdbn a zseniális Keresztapa is csak 9-es :D
u.i.: Nem oktatni akartalak (de tényleg), én sem vagyok tökéletes, sőt írásaim messze nem jóK, ez csak jótanács volt :)
Izprince: Köszi, nagyon megtisztelsz:bow: Mindenki tanácsát igyekszem megfogadni, főleg ami emberi hangnemű, és udvariasan iródott:) Mivel te ebbe a csoportba tartozól, így természetes, hogy tanulok a tanácsaidból, és fontolóra veszem őket. Az okos ember meghallgatja mások tanácsát, a bölcs igyekszik eme tanácsban rejlő potenciálokat a maga malmára hajtani.
Mindennel egyetértek amiket említettél, csupán az elsővel, és az utolsóval nem:)
Az én írásaim ilyenek. Amik igaz történeten alapúlnak, avagy egy regény inspirálásából születtek, esetleg egy híres személy életét dolgozzák fel, mindig igyekszem tárgyilagos és a lehető legprecízebb. legartalmasabb lenni, hogy minél több információt osszak meg a kedves mozinézőkkel. Mások ezt még nem találták soknak, sőt tetszett nekik.
A másik szegmens az értékelés. Igen, már más is felvetette ezt, hogy akkor az IMDB és a Rotten volt a mérvadó? Nos mint fentebb is írtam, határozottan nem!
Az utolsó elötti mondatom így szól: “Ha a zene kevesebb lett volna, és egy kicsit jobb és emlékezetesebb számok csendültek volna fel, gondolkozás nélkül vágtam volna rá a 10/10-et.”
Mindebből sejthető, hogy nem szoktam adni más oldal véleményére, így örülnék, ha elolvasnád az új Halloween(2007)-es írásomat, akkor megértesz majd, hogy miért ajánlom figyelmedbe:) Lehet, hogy egy kicsit félreérthetően írtam, amit írtam, csupán azért említettem meg eme két nagy filmkritikus oldalt, mivel örültem, hogy ezt a filmet méltó módon értékelték. Máskor is felszoktam őket emlegetni:)
De bizony, hogy igen! Vannak filmek, amik számomra gondolkozás nélküli 10/10-ek, bár itt is megemlíteném neked, hogy olvasgasd el az A.I. vagy az Oldboc c. filmek kritikáit. Persze mindenben! lehet hibát találni, és semmi sem tökéletes, de ezek a filmek olyan klasszikusok, hogy az ember csak tényleg apró, nem oly zavaró negatívumokat talál bennük, vagy csupán tiszeletből nem is keresi azokat ellentétben más filmek zavaróbb hibáival, szerintem.
Ha már a Keresztapa szóba jött, véleményem szerint egy egyedülálló film, bár egy kicsit túlságosn is pedesztálra emelték, a Remény rabjaival egyetemben. Bár ez csak az én véleményem. Hol vannak az olyan, régi, klasszikus örökzöld alkotások, mint pl. a Ben-Hur, ami még minden idők 30 legjobb filmjébe sem került be, de a sort a Keresztapa nyitja, a második szorosan mögötte pedig a már megemlített Remény rabjai?! Számomra ezek instant legendák, amik gondolkozás nélküli 10/10-est érdemelnének. Bár még folytathatnám a sort, de nem vagyunk egyforma ízlésűek.
Remélem, hogy sikerült tisztáznom eme félreértést, már ami főleg a két filmkritikus oldalból adódott. Én sem ismerlek téged, eddig még nem láttalak itt az oldalon, de értelmes emberkékkel mindig öröm beszélgetni, már ezért megérte:) Örülnék, ha az ediggi irásaimat is elolvasnád a nevem alatt, kíváncsi lennék, hogy azok milyen érzéseket váltottak ki belőled.
Ha te is írsz kritikákat, akkor szívesen olvasnék tőled is, ha lehet.
Azért egy kicsivel több optimizmust, így a végére, ha értesz:)
Remélem, hogy még találkozunk, és mégegyszer köszi az észrevételeidet!
Üdv
Spike
“Ha már a Keresztapa szóba jött, véleményem szerint egy egyedülálló film, bár egy kicsit túlságosn is pedesztálra emelték, a Remény rabjaival egyetemben.”
De jó, hogy ezt valaki “lemerte” írni és nem vagy egyedül, én is pont így gondolom. Csak most a hétvégén láttam a Remény rabjait és nagyon jó, nagyon szép, nagyon szívmelengető film, fantasztikus alakításokkal. De ennyi és nem több, nem is értem, hogy hogy lehet ennyi ember szerint !!!minden idők!!! második legjobbja. A Keresztapa meg hogy lehet az első? Én személy szerint ezt sem vágom. Nem értek a filmekhez (pedig szeretnék), csak szeretem őket, de a Remény rabjaiban semmi olyan dolgot nem láttam ami ilyen magasra juttathatná.
Köszi VVega:) Igen, sokan nem merik támadni eme két filmet, de magamnak miért hazudjak?! Ahogyan te is említetted két fantasztikus, és klasszikus filmről van szó, csupán úgy érzem, hogy túlságosan is felül lettek értékelve. És ha már Keresztapa, akkor szerintem minden idők legjobb, az olsz maffia működését bemutató filmje-persze inkább sorozata-, szerintem a megismételhetetlen Polip, ennyi. Félreértés ne essék, szuper filmek, és imádom is őket, csak valamiért ezt az érékelést én egy kicsit túlzónak tartom. Szvsz minden idők 10 legjobb filmjét csak örökzöld filmekkel tölteném meg, és hogy miért?-mert megérdemlik, és nagyon sokat tanultak rendezők generációi belőlük, és formálták, alakítoztták a filmek világát, és generációk életérzését is.
Számomra a No 1. a Ben-Hur, de ide sorólhatnám még az Elfújta a szelet, a Most és mindörökkét,a Barry Lyndont, a 2001: Űrodüsszeiát,a Casablancát, az Óz a csodák csodáját, vagy a Kleopátrát is. Még lehetne folytatni a sort a kult-klasszik legendákkal, de a mai tendencia azt mutatja, hogy ezek a filmek már nem annyira “menők”, mint a “mostaniak”. És megmondom őszíntén, hogy nem iagzán érdekel egyik filmkritikus oldal véleménye sem. Számomra ezek az elsődleges filmek!, a többieket csak utánuk rangsorólnám.
Spike: Nem tudok jelenleg mindenre reagálni, mert most keveset leszek gép előtt, de a válaszod korrektnek tartom, és az imdbs félreértés is kiküszörölődött. :D
Elhiszem, hogy sokaknak tetszik, hogy hosszan írsz valamiről, mert nagyon választékosan és szépen fogalmazol, nem tudom tegnap nekem mért nem jött be az a rész. Gondolom nagyban befolyásolt az, hogy éjjel olvastam és már kicsit kihagyott az agyam :D (számolj rá az ottani időre még +1 órát..)
A másiK:
“Félreértés ne essék, szuper filmek, és imádom is őket, csak valamiért ezt az érékelést én egy kicsit túlzónak tartom. Szvsz minden idők 10 legjobb filmjét csak örökzöld filmekkel tölteném meg”
Félreértés ne essék, én sem gondolom, hogy a Keresztapa kellene az első legyen, ennek ellenére elismerem a zseniális alkotást. A remény rabjai is piszok jó, de az én listámban, csakúgy mint a tiédben, azért az örökzöldek lennének elől. A részedről leírt klasszikusok mellé még betenném Orson Welles Aranypolgár-át, Hitchcock bácsi Psychoját, A Metropolist és bónuszként a brüszeli tizenkettőből is (habár ebből még sokat nem láttam).
Kétségtelenül ezek a filmek a filmművészet alapjai, mérföldkövei.
(azért mindezek mellett, még mindig Burton nálam az igazi :D )
elnézést a hibáért :D :
* kiküszöbölődött
u.i.: Én is írogatok, de nem merem bemutatni, még csak a szárnyaim próbálgatom egy másik blogban.
Izprince: Köszi:) Nekem mondod, hogy milyen, amikor valaki már hulla fáradt. Akkor aztán érdekesen működik az agy, no meg a kéz, melyet írásra késztet…:X:D
Amiket említettél szintén kiváló művek, én csak blindre említettem meg párat:)
Semmi gond a hibáért:) Huh, én mennyi ilyen “mea culpa” javító hsz-t írhatnék ez ügyben:D
Nem baj, és drukkolok neked. Aki a szárnyát próbálgatja, az, amikor eljön a megfelelő idő, repűlni fog!
itt találsz tőlem írást, Régebbi bejegyzésekre menj, ott találsz kritikákat:
removieon .blogspot .com
a kritikáim rövidségének mentségére szolgáljon, hogy eredetileg egy újságba vannak írva, ott meg kötött az egy oldal :D
Kicsit már unalmas, hogy majdnem mindenki egekbe magasztalja Burtont és leszólja Sondheimet. Sondheim kiváló zeneszerző, nagyjából olyan a túlértékelt Webberhez képest, mint Wagner Johann Strausshoz viszonyítva.
Persze, ahhoz, hogy a zene szépsége átjöjjön, az kéne, hogy ne vágják meg, ne hagyják ki a balladát, és főleg Lucyn és Tobyn kívül mások is tudjanak énekelni, hogy Mrs. Lovett ne egy finom szoprán legyen, hanem egy vérbő, komikus vénával megáldott alt, hogy Toddnak olyan hangja legyen, ami egy operai basszbaritonnak is becsületére válna, és még Johanna se legyen idegesítő.
Egy jó Todd:
http://www.youtube.com/watch?v=2cNy_uhzK2k