Filmmánia: A.I. - Mesterséges értelem
Spike kritikája következik Spielberg filmjéről. Az írás nyomokban spoilereket tartalmaz!
Artificial Intelligence: AI (2001)
“David is 11 years old. He weighs 60 pounds. He is 4 feet, 6 inches tall. He has brown hair. His love is real. But he is not.”
Ki a rendező: Steven Spielberg, a négyszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező, producer, KBE (a Brit Birodalom lovagja), aki korunk egyik legnagyobb, legsokrétűbb és legtermékenyebb filmrendezője. Szinte minden témában képes volt maradandót alkotni: a Schindler listájában a holokauszt borzalmaival, a Ryan közlegény megmentésében a háború viszontagságaival, míg a Münchenben a terrorizmus témájával foglalkozott. De ezen művek mellett olyan örökzöld klasszikusokat is köszönhetünk neki mint a horrorbeütésű Cápa; a sci-fi egyik alapműve, a Harmadik típusú találkozások; a kalandfilmek koronázatlan királyai, a Jurassic Park és az Indiana Jones trilógia; vagy személyes kedvencem, a szintén sci-fi vonalat meglovagoló E.T. a földönkívüli. Egyébként Spielberg nevéhez fűződik még a DreamWorks SKG filmgyártó és filmforgalmazó cég megalapítása is 1994-ben.
Ki játszik benne: Elég impozáns színészpalettát sikerült megnyernie Spielbergnek a filmhez. A főszerepben Haley Joel Osment-et, korunk talán legtehetségesebb gyerekszínészét láthatjuk, aki a Hatodik érzékben Bruce Willis oldalán már brillírozott egyszer (nem mellesleg Golden Globe-ra és Oscar-díjra is jelölték ottani alakításáért). Feltűnik Jude Law is, a tehetséges és sokoldalú színész, aki számos Oscar, BAFTA és Golden-Globe jelölést begyűjtött már (Hideghegy, A.I, A tehetséges Mr. Ripley). Továbbá meg kell még említenünk a nagyszerű William Hurt-öt (Erőszakos múlt, A híradó sztárjai) illetve az ezúttal narrátor szerepben feltűnő Robin Williams-et is.
Mi a sztori: A XXI. század közepére a globális felmelegedésnek köszönhetően a sarki jégsapkák megolvadnak, szinte teljesen eltűnnek, és az így megemelkedett világtenger elárasztja a part menti sűrűn lakott városokat. Az emberiség a véget elkerülendő szuperintelligens komputereket alkot, amik lehetőséget teremtenek számukra a túlélésre. A technika fejlődése megállíthatatlanul tör előre, és a számítógépek érző, álmodó, szeretni vágyó robotokat hoznak létre, melynek mintapéldánya egy kis robot (Haley Joel Osment) lesz.
Egy fiatal pár - Monica (Frances O’Connor) és Henry Swinton (Sam Robards) - nemrégen veszítette el kisfiát, azonban a bánattól és fájdalomtól szenvedő pár számára váratlan lehetőség bukkan elő a semmiből: örökbefogadhatják a fentebb említett kis robotot, David-et, akit teremtője, Hobby professzor (William Hurt) saját elhunyt fiának képére alkotott. Egyikőjük sem sejti azonban, hogy David más mint a többi robot: mindennél jobban vágyik a szeretetre, és legfőbb vágya, hogy viszontszeressék.
Értékelés: Az A.I. meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült bemutatása után, ez látszik is több neves kritikus véleményén illetve az átlagnézők értékelésén is. Az azonban elodázhatatlan tény, hogy a XX. század egyik legnagyobb rendezőegyénisége, Stanley Kubrick utolsó filmterve alapján készült. Kubrick-ot már korábban is foglalkoztatták a modern kor technikai vívmányai, el is kezdte írni a filmhez a forgatókönyvet, de befejezni sajnos már nem tudta, ezért rábízta rendezőbarátjára, az egyetlen olyan emberre, aki szerinte képes vászonra álmodni géniuszának legutolsó fejezetét. Ez a bizonyos barát pedig nem volt más mint korunk egyik legnagyobbja, Steven Spielberg, aki látván a filmterveket azonnal elfogadta a megtisztelő feladatot, és lelkesen elkezdett dolgozni annak megvalósításán. Két rendezőzseniről van itt szó: az 1999-ben elhunyt sokoldalú géniuszról, aki az alapötletet szolgáltatta, illetve a jelenleg élő talán legnagyobb renoméval rendelkező direktorról, aki mindezt méltó módon vászonra varázsolta.
Maga a film szerintem igen sokat merít a XX. század egyik legnagyobb sci-fi írójának munkásságából. Isaac Asimov-ról van szó, aki az Alapítvány-Birodalom-Robot Univerzumával halhatatlanként írta be magát eme műfaj legnagyobbjai közé, és műve azóta is etalonként szolgál az utókor számára. Persze érdemes megemlíteni Arthur C. Clarke-ot, Brian Aldiss-t illetve Ian Watsont is (ez utóbbi többszörös Hugo- és Nebula-díjas író, legismertebb művei nálunk az Inkvizítor és az Űrgárdista), akik Kubrick-kal együtt mind-mind hozzájárultak a film alapjául szolgáló történet megírásához.
A kétszáz éves ember is hasonló morális témát feszegetett (Asimov novellája alapján), bár szerintem az A.I. sokkal mélyebb annál: minden eddiginél jobban keresi a választ olyan kérdésekre, hogy vajon rendelkezhet-e egy robot emberi tulajdonságokkal, illetve képes-e egy ilyen teremtmény valódi érzelmek kimutatására.
Adott tehát jópár sci-fi író és két kultrendező, egy olyan csapat, melynek tagjai külön-külön is alkottak már maradandót, de hogy együtt mire voltak képesek, nos az alább kiderül!
Hiszem, hogy egy filmkritika megírásához akkor érdemes virtuálisan tollat ragadni, mikor az élmények még frissek, a mű hatása alatt állunk és lelki szemeink előtt még peregnek a film eseményei. Ennek megfelelően cselekedtem hát az A.I. esetében is. Nem is tudom, hányadszor látom már, de még mindig elönti szívem a szeretet a film magával ragadó hangulatának köszönhetően. Nem egyszerű erről a műről írni, egyébként is nagyon mély morális témát feszeget, de azért megpróbálom.
Nos, ami már a film elején nagyon megnyerő volt, az a nem is olyan távoli jövő emberközeli ábrázolása. A globális felmelegedés az egyik legfájóbb és legfoglalkoztatottabb témája az emberiségnek, úgy gondolom, remek választás volt ezzel indítani a filmet.
A film maga a robotokról és az emberek hozzájuk való viszonyáról szól. Ahogyan Isten is megteremtette az embert saját képmására, úgy mi is létrehoztuk saját alteregóinkat ún. mechanikus organizmusok formájában. Ezek szinte ugyanúgy néznek ki mint mi, bár érzéseik nem annyira kiforrottak mint a mieink. A kezdeti robotok még nem rendelkeztek mély érzelmekkel, azonban a Hobby professzor által teremtett robotfiúnak köszönhetően ez gyökeresen megváltozott. A szeretet az emberi kapcsolatok legfontosabb lételeme, bár azért valljuk be, a kis David teremtésének célja nem pusztán technológiai csoda megalkotása volt, Hobby elsődlegesen saját elvesztett fiát próbálta meg pótolni David személyében. Egyfajta önzés ez a részéről: maga a motiváció dícséretes, de nem biztos, hogy erkölcsös is.
Ezzel pedig el is érkeztünk magához a kis robotot alakító főszereplőhöz, Haley Joel Osment-hez. A forgatáskor még a 14-et (!) sem töltötte be, mégis elképesztő, hogy ez a srác milyen tartalékokat volt képes felmutatni. A Hatodik érzékben is remek volt, de itt szó szerint megdöbbentő alakítást nyújtott. Az ártatlan kék szem, az aranybarna haj, a film elején a fehér öltözete szinte angyali megjelenést kölcsönzött neki. Az első pár jelenetében nem sokat beszél, inkább a testbeszédével kommunikál, mégis együtt nevetünk és együtt könnyezünk vele. Igazi érzelmekkel rendelkező robotot alakít, aki a szeretetre lett programozva, ez létezésének egyetlen célja, ez élteti és csak erre vágyik. Nagy piros pont Spielberg-nek, hogy Joel Osment-et castingolta ki, mert egy ilyen összetett szerepet csak nagyon kevesen tudtak volna ennyire jól eljátszani. Le a kalappal előtte, csakúgy mint az édesanyját alakító színésznő előtt.
Frances O’Connor a kezdetben a robottól idegenkedő édesanyát alakítja, aki később nyílik meg ugyan, de annál jobban kedveli meg David önzetlen természetét. Kialakul a családi idill, de mint tudjuk, semmi sem tarthat örökké, így David boldogsága is csak addig tart, amíg a házaspár valódi gyermeke fel nem ébred a kómából és haza nem tér. Érthető, hogy ebben a helyzetben az elsődleges figyelmet a valódi gyermek kapja. Nem ismervén az emberi érzelmek teljes palettáját, David gyermeki naívsággal csak az édesanyja szeretetére vágyik, azonban a szülők is tudják, hogy egy gép - legyen akármennyire érzékeny is - nem pótolhat egy igazi gyermeket, pláne nem a sajátjukat. Végül arra a döntésre jutnak, hogy megszabadulnak tőle, ami a szabályok szerint annyit jelent, hogy a robotot vissza kell küldeni megsemmisítésre. Monicának ehhez nincsen szíve, de végül mégis magára hagyja David-et.
Itt jelenik meg az egyik legfontosabb morális dilemma: megteremtünk egy robotot, szeretettel teremtjük, hogy szeressen, a saját képmásunkra alkotjuk, de közben megfeledkezünk arról, hogy minden érző lénynek joga van a szabadsághoz, és amit alkottunk azért maradéktalanul felelősek is vagyunk. Mert szép dolog egy robotot alkotni, de ne felejtsük el, hogy míg mi emberek halandóak vagyunk, addig az ő tartalékaik szinte kimeríthetetlenek. Beléjük programozhatjuk, hogy egy életre szeressenek minket, de ha mi már nem leszünk, csak számukra okozunk fájdalmat, mivel hiányozni fogunk nekik. Akinek érzései vannak, az érzi a fájdalmat is. Ez az, amit az emberek nem gondolnak át. Kubrick Watson-nal karöltve morális szempontból igenis gondolkodtató történetet alkotott, zseniálisan bemutatva, ahogyan a robotok kiállnak egymásért, miközben mi emberek félünk tőlük, amiért mások; és rettegünk, hogy egyszer átveszik majd a hatalmat felettünk.
Jó példa erre a Cirkusz, ami a régi római időket és a Colosseumot idézi fel. Pusztán annyi a különbség, hogy míg ott embereket feszítettek keresztre, és falattak fel állatokkal, addig ebben a történetben robotokat gyűjtenek be, és minél változatosabb módon semmisítik illetve alázzák meg őket. Jellemző emberi példa, a múlt ismétli önmagát, az ember nem tud elszakadni a pusztítástól, a rombolástól, telve van a szívünk haraggal és gyűlölettel, mert félünk attól amit teremtettünk, de elfelejtjük azt, hogy ők részben mi vagyunk, csak organikus organizmus helyett mechanikusak, de telve szeretettel, érzelmekkel, nem mondhatunk felettük ítéletet, mert akkor egyben magunk felett is ítélkezünk.
Szóval David egy ilyen megsemmisítőhelyre kerül, és itt ismerkedik meg a körözés alatt álló - hozzátenném teljesen alaptalanul - Gigolo Joe-val (Jude Law), aki felkarolja kicsi főhősünket, és együtt menekülnek a biztos pusztulás elől. Jude lenyűgöző alakítást nyújt robot Gigolo-ként: sokszínű személyiségével ezt a karaktert is hitelesen formálja meg. Felhőtlenül ropja a táncot, imádja a nőket - ők is őt -, kellően intellektuális alkat - egyszerűen telitalálat választás mind a színész, mind a karakter.
Külön méltatnám a film fantasztikus díszleteit, amelyek egy kicsit Mad Max-esek (gondolok itt a Cirkuszra) vagy a városra, ami élénk, harsány színeivel amolyan asimovi hangulatot áraszt, megspékelve némi William Gibson féle cyberpunkos beütéssel. A nem is olyan távoli jövőben járunk, mégis emberközelinek érezzük a helyszíneket és a környezetet.
David és Gigolo együtt mennek tehát tovább a városba megkeresni a Kék Tündért, aki remélhetőleg majd igazi kisfiúvá változtatja robotunkat. Külön plusz pont a rendezőnek és forgatókönyvírónak, amiért ezt az elemet beépítették a forgatókönyvbe. Ki ne hallott volna már Pinocchio-ról, akit a Kék Tündér igazi kisfiúvá változtatott. David ezt a mesét még otthon hallotta, amikor Monica a kisfiának olvasta fel, és ekkor körvonalazódott benne a felismerés, hogy ha ő is igazi lenne, akkor talán szülei mindennél jobban szeretnék őt. Monica is biztos csak azért hagyta el őt, mert ő csak egy robot és nem igazi ember - gondolja David naívan. Már csak azért is ügyes ötlet volt ez a készítők részéről, mert mindenki hisz valamiben: a hit nagyon fontos, hiszen ez határozza meg mindennapi életünket is. David robot létére olyan ábrándot kerget, mely valójában nem létezik, mégis képes hinni bene: az egyetlen dolog, ami élteti őt az az, hogy az út végén majd ott vár rá a Tündér, akinek segítségével hús-vér emberré válhat.
Végül Manhattan elárasztott városa alatt, a víz szívében talál rá a Kék Tündérre, azonban hiába szól hozzá, nem jön rá, hogy az csupán egy szobor, egy mese szimbóluma. David nem adja fel a reményt, a Tündér jóságos arca nyugodtan tekint le rá és viszont. Így telik el 2000 év.
Egy kritikában olvastam valahol, hogy ez a történeti átfedés, a 2000 év nem tett jót a filmnek: túl nagy ugrás volt, miért kellett pont ennyi időnek eltelnie. Nos én viszont pontosan úgy gondolom, hogy ez az óriási ugrás adja meg igazán a film koronáját, ékét, ami nélkül biztosan szegényebb lenne a történet.
2000 év után minden befagyott, az egész világot jégpáncél borítja. Megjelennek a Földön az idegenek, akik az emberiség után kutatnak, és jégbe fagyva találnak rá a kis David-re, akit az utolsó megmaradt emberi lénynek vélnek. Kubrick és Spielberg keze nyoma különösen érezhető ennél a jelenetsornál: az idegen civilizáció Spielberg-nél visszatérő motívum, de Kubrick-nál is találkozhattunk vele a 2001: Ürodüsszeiában, igaz más megközelítésben. Nagyon jó ötletnek tartom az idegenek ábrázolását, teljesen egyedi hangulatot kölcsönöz a filmnek, ráadásul a lények szándékaikban olyan civilizációt testesítenek meg, mely barátságos és nem ellenséges szándékkal érkezett a Földre. Úgy érzem, hogy az a bizonyos 2000 év is talán egyfajta biblikus utalás Kubrick és Spielberg részéről, hiszen maga a film 2001-ben készült és ugye Jézus születésétől számítjuk az eltelt éveket. Az idegenekre pedig egyfajta új megváltókra is tekinthetünk - ha az emberiségnek nem is, David-nek mindenféleképpen azok, legalább egy napra.
Az utolsó perceket nem szeretném lelőni, sőt kérek inkább mindenkit, aki idáig eljutott ebben az írásban, és még nem látta ezt a filmet, hogy feltétlenül nézze meg, és készüljön fel rá, mert olyan katarzist kiváltó befejezésben lesz része, amelyet filmben ritkán látni! Legyen annyi elég, hogy David-nek teljesül az álma, de nem egészen úgy, ahogyan azt eltervezte - olyan érzelmi töltetet kölcsönözve ezzel az utolsó pár percnek, hogy szégyen, nem szégyen a végén elmorzsoltam pár könnycseppet.
Mint látható, engem teljesen magával ragadott a film, akárhányszor is nézem, mindig nyújt valami újat számomra. Nagyon kevés az olyan produkció - nincs is talán még egy hasonló - mely ennyire gyönyörűen hirdetné a szeretet fontosságát, és amely ennyire mély érzelmekkel és morális témával operálna.
Úgy gondolom, Spielberg kifogástalanul vitte vászonra a néhai Kubrick grandiózus jövőképét, és a Mester nyugodt szívvel tekinthet le odafentről, hiszen amit megálmodott, az fantasztikus tálalásban került minden rajongó és néző elé. Kihagyhatatlan mestermű, mely semmihez sem hasonlítható alkotás. Nézzétek meg - akár többször is -, de ne csak nézzéték, hanem értsétek is, és gondolkozzatok el rajta, vajon robot is lehet-e ember, illetve képes-e olyan érzelmek közvetítésére mint mi. Számomra egyértelműen igen, számotokra pedig ott a lehetőség, hogy megtekintsétek eme gyöngyszemet, és saját magatok értelmezzétek a mondanivalóját. Jó szórakozást mindenkinek hozzá! 10/10
Pozitívumok:
- Kubrick mester utolsó filmtervének méltó feldolgozása
- Grandiózus alkotás a szeretetről illetve a robotokról
- Megfelelő hosszúságú játékidő
Negatívumok:
- Ha valaki tud ilyet, az írja meg! Mindenki véleményét szívesen olvasom. :)
Kommentek
3 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: A.I. - Mesterséges értelem” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Érdekes, hogy az összes kritika közül ez az egyetlen, amire még senki sem reagált…:)
Amugy Spielberg mondta is valamikor, hogy 2 ezer év mulva nem idegenek találtak rá, hanem szuperrobotok, akik persze tulélték az embereket. Egyébként egy másik netes helyen (régota keresem de nem találom) zsido “mitologiai” szempontbol elemezték a filmet és rédekes párhuzamokat vázoltak fel, (David neve, mint Dávid, ja és mint az Ürodüsszeiában David) stb. Szvsz sokkal inkább szol az ember szeret-életértelme kereséséről ez az egész mint robotokról.
Ez a film úgy jó, ahogy van. Mindenkinek ajánlom.