Archívum: 2007. június

Karlovy Vary Filmfesztivál - 1. nap

Néhány napnyi szervezés után, az utolsó pillanatban végre sikerült ma kijutnom Kelet-Európa egyik legnevesebb filmünnepére, melynek a Prágától kb. 140 km-re fekvő Karlovy Vary ad otthont minden évben. Így ha a technika is úgy akarja, akkor a következő napokban fesztiválhírek következnek majd.

A rendezvényt tegnap Tom DiCillo filmje, a Delirious nyitotta meg. A Steve Buscemi és Michael Pitt főszereplésével készült szatíra a legendás amerikai függetlenfilmes legutóbbi díjnyertes munkája. A zseniális Buscemi egy paparazzót játszik benne, aki tanítványává fogadja a lecsúszott színészaspiránst, Toby-t (Michael Pitt), aki aztán nem várt bonyodalmakat okoz.

Renée Zellweger személyesen jött bemutatni legújabb fimjét, a Miss Pottert. Minden róla szólt itt ma, a helyi bulvármédia tele van a vele kapcsolatos hírekkel (a cseh elnökkel, Vaclav Klausszal fotózkodott, meg állítólag elhagyta a csomagját a londoni reptéren, mikor idefele jött, ezért volt rajta farmer a vörösszőnyegen). Be akartam menni a délutáni vetítésre, de egyszerűen lehetetlen volt, iszonyat nagy tömeg gyűlt össze. Ez egyébként igaz a fesztivál egészére is, még a kevésbé ismert filmeket sem könnyű megtekinteni minimum 1 napos előfoglalás nélkül.

Meglepő, hogy nem csak filmőrültek vannak errefelé, hanem a 10 év körüli kisgyerekektől kezdve a nyugdíjasokig mindenféle korosztály képviselteti itt magát. Olyan az egész mint valami vásári mulatság, a fesztiválközpont, a Hotel Thermal betonszörnyetege előtti téren rendszeres koncertek, rendezvények vannak, sátrakban lehet iszogatni a jóféle cseh söröket, sült kolbásztól kezdve a melegszendvicseken át a legdrágább éttermi kajákig mindent lehet itt kapni (minden sarkon van legalább egy vendéglő a belvársoban).

Na de vissza a filmekhez. Szintén ma van műsoron az Antenna című argentín némafilm, mely a legutóbbi Titanic egyik díjnyertes produkciója volt, és megköröztették már vagy egy pár fesztiválon. Biztos értékes film na, de nem igazán keltette fel az érdeklődésem már a Titanicon sem. Viszont Ethan Hawke legújabb rendezését, a The Hottest State-et mindenképpen be kellene iktatni. Már minden jegy elkelt, de fesztiválbérlettel elvileg beengednek vagy plusz 40 nézőt, szóval bepróbálkozunk azért. A filmet egyébként a tavalyi velencei filmfesztiválon is sikerrel vetítették.

Remélem sikerül majd bemennem az éjszakai vetítésekre is. Minden este éjféltól jóféle horrorok, zombie filmek, slasherek, thrillerek és B mozik mennek a világ különböző országaiból. Van itt japán, új-zélandi, orosz, hongkongi, kanadai, norvég, dél-koreai horror, de itt játsszák majd az Eli Roth féle Hostel II.-t vagy Tarantino Death Proof-ját is.

Oké, mára ennyi, ha sikerül áttöltenem a fotókat, akkor holnap lesznek képek is.

Kapcsolódó anyagok:

Karlovy Vary Filmfesztivál - 1. nap
Karlovy Vary Filmfesztivál - 2. nap
Karlovy Vary Filmfesztivál - 3. nap
Karlovy Vary Filmfesztivál - 4. nap
Karlovy Vary Filmfesztivál - 5. nap
Karlovy Vary Filmfesztivál - 6. nap
Karlovy Vary Filmfesztivál - 7. nap
Karlovy Vary Filmfesztivál - 8. nap
Karlovy Vary Filmfesztivál - 9. nap

Filmfesztivál

Új bemutatók júliusban

A következő filmeket adják majd a magyar mozik júliusban.

- Transformers
- Candy
- Salvador
- Harry Potter és a Főnix Rendje
- A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó
- Vénusz
- Elhagyott szoba
- Ocean’s Thirteen - A játszma folytatódik

Nézzük akkor őket szépen sorjában (forrás: IMDb és Port.hu).
Tovább»

Bemutatók

Resurrecting The Champ

A történet szerint Erik (Josh Hartnett) a feltörekvő sportriporter egy nap segít egy koldusnak (Samuel L. Jackson), akiről történetesen kiderül, hogy egy híres bokszoló, de mindenki úgy tudja, hogy már rég meghalt. Az újságíró remek lehetőséget lát a sztoriban saját karrierjének előremozdítása szempontjából, de a lecsúszott férfi korántsem biztos, hogy az akinek mondja magát.

A megtörtént eseten alapuló filmet augusztus 24-én mutatják be.

YouTube előnézeti kép

Trailerek

Inland Empire

Inland EmpireHamarosan nálunk is bemutatják David Lynch legújabb agymenését, az Inland Empire-t. Van itt minden kérem, mi szem szájnak ingere: fiatal hollywoodi színésznő nagy bajban, elátkozott filmforgatás, gyilkosságok, bizarr család nyúlfejekkel, álomszerű jelenetek, hallucinációk, félelmetes hangulat.

A nyúlfejes jelenetek egyébként egy az egyben Lynch Rabbits című minisorozatából vannak átvéve. Az online megtekinthető kisfilmekben a Mulholland Drive két főszereplője - Naomi Watts és Laura Harring - adja a hangját a bizarr teremtményeknek. Az alábbiakban egy kis ízelítő a Rabbits-ból.

YouTube előnézeti kép

A Laura Dern és Jeremy Irons főszereplésével készült Inland Empire hazai bemutatója november 15-én lesz.

YouTube előnézeti kép

Kapcsolódó anyagok:

Filmmánia: Inland Empire

Poszterek, Trailerek

Filmmánia: Donnie Darko

Mai filmajánlónkban Richard Kelly kultfilmjét, a Donnie Darko-t nézzük meg közelebbről.

Donnie Darko (2001)

“What would you do if you knew the future?”

Donnie DarkoKi a rendező: Richard Kelly, aki 26 évesen elsőfilmes rendezőként saját forgatókönyvéből készítette el az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű független filmjét.

A 28 nap alatt forgatott produkció a mozikban nagyon szerény bevétellel kezdett, a 4 és fél milliós költségvetésből mindössze 110 ezer dollárt hozott vissza a nyitóhétvégén.

A DVD kiadása után azonban egyre többen és többen fedezték fel, és masszív rajongótáborának köszönhetően igazi kultuszfilmmé nőtte ki magát az évek folyamán.

Műfaji szempontból gyakorlatilag bekategorizálhatatlan, remekül vegyíti a thriller, a sci-fi, a dráma, a komédia, a családi film és a romantika jellemzőit.

Ki játszik benne: Jake Gyllenhaal (Brokeback Mountain, Zodiákus), Jena Malone (Élet háza, Büszkeség és balítélet), Maggie Gyllenhaal (A titkárnő, Felforgatókönyv), Patrick Swayze (Dirty Dancing), Drew Barrymore (E.T., Zene és szöveg), Noah Wyle (Vészhelyzet)

Mi a sztori: A történet Virginia államban játszódik az 1988-as elnökválasztási kampány alatt. Donnie Darko (Jake Gyllenhaal) a tinédzserek érzelmileg zaklatott életét éli, éjszakánként alvajáróként közlekedik, gyógyszereket szed és pszichiáterhez jár.

Egyik éjszaka váratlanul a mennyezeten át egy repülőgép hajtóműve zuhan be Donnie szobájába. A fiú elkerüli a katasztrófát, mivel akkor éppen alvajáróként egy Frank nevű óriásnyúl hangját követi odakinn. A fura teremtmény közli vele, hogy a világnak 28 nap, 6 óra, 42 perc és 12 másodperc múlva vége, és csak Donnie képes megmenteni, ha megteszi azt, amire Frank kéri.

Értékelés: 9/10. Többszörösen újranézős film, már csak azért is, mert elsőre gyakorlatilag lehetetlen összerakni a számos utalással teli, filozofikus történetet.

A film hangulatához és cselekményéhez tökéletesen passzoló soundtracket szintén érdemes beszerezni (Echo & The Bunnymen, Tears For Fears, Duran Duran, The Church, Joy Division, Gary Jules).

YouTube előnézeti kép

Filmmánia, Kultfilm