Címke: torture porn
He Always Takes One - The Collector trailer
Az elmúlt néhány évben már jól megszokott újabb adag kínzós-gusztustalankodós torture porn-nak tűnik ez (á lá némi Fűrész). Látszik is, mivel a forgatókönyvírónak a Fűrész IV-VI. filmeket jegyző Patrick Melton - Marcus Dunstan párost kérték fel (bár ez nem kifejezetten előny, ha engem kérdeztek).
A sztori szerint egy Arkin nevezetű kétes múltú jóembernek gyorsan pénzre lesz szüksége, ezért elhatározza, hogy kipakolja a főnöke vidéki házát (mert miért ne). Emberünk éjnek évadján szépen be is tör a kiszemelt házba, az akció azonban nem egészen úgy sül el, ahogyan azt eltervezte, mivel kiderül, hogy egy fura maszkos csávó megelőzte, túszul ejtette a családot, és halálos csapdákat helyezett el az épületben…
Hát izé, így első ránézésre eléggé b-múvinak tűnik. Asszem max. DVD-n nézős. Poszterek itt és itt.
Bemutató 2009. július végén a tengerentúlon.
Filmmánia: Martyrs
És lőn a legújabb bizarr és elmebeteg ámokfutás a gallok jóvoltából… Martyrs kritika.
Martyrs (2008)
“Mártír gör 1. vértanú 2. sokat szenvedő, elgyötört ember”
Ki a rendező: Pascal Laugier, aki a Martyrs előtt mindösszesen egyetlen horrort rendezett Saint Ange címmel Virginie Ledoyen-nel a főszerepben (ő volt DiCaprio csaja A partban). Úgy néz ki, emberünk továbbra is a horrorbizniszben óhajt tevékenykedni, mivel hamarosan érkezik a Clive Barker féle Hellraiser újrájával (nem Bustillóék rendezik, kár). Na meg persze jó hollywoodi szokás szerint már készül a Martyrs amerikai remake-je is (szintén Pascal bácsival a direktori székben).
Ki játszik benne: Két számomra tökismeretlen csaj: egy kezdő színésznőcske, Morjana Alaoui (a Martyrsban azért nem ennyire szendén nézett ki, hehe) és egy viszonylag komolyabb tapasztalatokkal bíró Mylène Jampanoï (jól van, legyen róla is egy kép).
Mi a sztori: A korábban jól megkínzott fiatal csajszi bosszút áll, majd a barátnő is bosszút áll, akit aztán végül jól megkínoznak, amiért a csaj bosszút állt… Persze nem ilyen egyszerű, de röviden így lehetne összefoglalni ezt a sztorit, aminek az első félóráját leszámítva sok értelme ugyan nincsen, viszont legalább van benne gore dögivel (d’oh).
Értékelés: Bázze, fátter! - szólá Bart Simpson (frissítsünk - szólá jamesb). Na szóval Bart-hoz hasonlóan reagáltam én is a Martyrs megtekintése utáni percekben, a nagyívű koncepciónak köszönhetően ugyanis sajnos ismét sikerült jól elcseszni egy egyébként szimpatikusan induló projektet. Nem lenne ez rossz próbálkozás, csak éppen végig olyan érzésem volt, mintha a rendező úr kizárólag a minél nagyobb sokkolásra, a kellő megbotránkoztatásra és a gyors hírnévre gyúrt volna, hogy na majd ez lesz az a film, amire tíz éves távlatban úgy fogunk visszatekinteni, hogy itten vala a legbrutálisabb torture porn, amit valaha celluloidra (rém)álmodtak.
Hát, izé. Megmondom őszintén, én bizony a sztori kétharmadát végigunatkoztam. Igen, a forgatókönyvvel van baj, ami - mint már oly sokszor említettem a Filmhíreken - minden valamirevaló horror és parafilm egyik legfontosabb kelléke. Lehet vért ontani hektoliterszámra, nyakat nyiszálni nyuggerosan, elevenen megnyúzni valakit, csak mert az cool, perverzen torturálni, gyereket premier plánban shotgunnal keresztüllőni (csak hogy az oly hőn áhított tabudöntögetés is meglegyen), csajokat kínozni az elképzelhető legőrültebb és legkifinomultabb módokon - szóval mindezt lehet, de ha az egész egy ködös és érdektelen sztorira van felfűzve, akkor gáz van ám, és akkor születnek az olyan öncélú baromságokkal teli oktondi trógerségek mint a Fűrész kábé összes része az első kivételével, vagy Eli Roth barátunk perverz agyszüleménye, a Hostel (amely azért tegyük gyorsan hozzá, legalább nem vette túl komolyan magát: emlékszem, a paródiának is beillő második részen többet röhögtem mint szörnyülködtem). De ugyanígy említhetném a közelmúltból a Vinyant vagy akár a Captivityt is, ami szimplán csak szar.
Tömény erőszakot alkalmazni egy filmben - ráadásul öncélúan, mindenféle racionális indok nélkül - erősen kétélű dolog: egy bizonyos szintig kétségtelenül az újdonság élményével hat az erre fogékony közönség számára, de aztán az egyszeri horrorrajongó akarva-akaratlanul is érzéketlenné válik a brutalitással és a gore-ral szemben (ahogy egyik ismerősöm fogalmazna: egy idő után a kezdő boncmester is hozzászokik a hullák látványához), egy bizonyos szintet túllépve már nem lehet fokozni az erőszakot, a néző megcsömörlik, és a mozi szépen lassan dögunalomba fullad.
Ha én komoly rendező lennék, akkor normális forgatókönyv hiányában tutira nem rendeznék horrort (sőt ha már itt tartunk, semmilyen filmet sem), akármekkora gázsit is kínálnának érte, ez elvi kérdés. Ha viszont meglenne a megfelelő szkript, akkor minden tudásomat és tehetségemet beleadva megpróbálnám a lehető legtöbbet kihozni belőle. Talán az ilyen hozzáállás eredményképpen kap néha az egyszeri horrorrajongó olyan gyöngyszemeket mint az El Orfanato (az ezredforduló utáni európai horrortermés messze egyik legjobbja), a Shutter (az Alone-t szintén érdemes megsasolni, ugyanaz a rendező-testvérpár követte el), a Texasi láncfűrészes (szigorúan csak az eredeti és nem az olcsó tinihorrorrá degradált remake), az À l’intérieur (a műfaj kedvelői számára kötelező és kihagyhatatlan tananyag), vagy Takashi Miike Audition-je. Ja és még valami: egy jó horrorszkript megírása nem feltétlenül agysebészet mint pl. az A Tale of Two Sisters, lehet ezt lájtosan is művelni (lásd pl. Magasfeszültség - egyszerű mint a kő, mégis üt mint a kettőhúsz, izé mint a magasfeszültség…;) ).
Nos ehhez képest a Martyrs olyan mint valami random módon egymásra hajigált ötletdarabkák furmányos halmaza egymáshoz lazán vagy néhol sehogy nem kapcsolódó történeti szálakkal: az elején az a bizonyos családjelenet a döglött egeret himbáló mammerrel egyenesen komolytalan; Anna és Lucie valószínűleg leszbikusok lennének, ha már látványosan csókot váltanak, de hogy erre mi szükség a történet előrelendítése céljából, az egy marha jó kérdés (azon kívül, hogy általában izgató, ha két csaj lesmárolja egymást a vásznon), valószínűleg a direktor úr sem tudta, mivel úgy lóg ott az egész a levegőben mint a pórul járt elefánt.
Arról meg már nem is beszélve, hogy a sztoriban szereplő, decens feketébe öltözött, nívós társaság vajon mi a franccal is foglalkozik valójában? Mi a motivációjuk? Miért kell embereket kínozniuk? Egyszerűen nem hiszem el, hogy az emberi tűrőképesség határának kutatása kizárólag gyilkosságokban vagy “kellemes” kínzásokban merülne ki.
És mindezt csak fokozza a műfaji jellemzők zavaros kavalkádja: az egész az ijesztgetős jelenetekkel együtt úgy kezdődik, mint valami rossz japán kísértethorror, aztán a sztori a második felében átvált Hostel és Fűrész üzemmódba, ahol a fő cél láthatóan a francia újhullámos horrorokon edződött nézők ingerküszöbének megugrása (megjegyzem, sikertelenül), végül a terrorhullám a megváltás tematikájával cseng le szépen, perverz módon lírai hangvételt kölcsönözve az összeturmixolt katyvasz utolsó perceinek. Egyébként ironikus, de pont ez a többé-kevésbé szépen megkomponált szakasz menti meg a filmet attól, hogy a fentebb említett Vinyan és társaival egy szinten emlegessem.
Ja és még valami. Előzetesen azt lehetett ugye tudni, hogy a film 18+ besorolást kapott Franciaországban, ami arrafelé meglehetős ritkaságnak számít (csak viszonyításképpen: az À l’intérieur 16+ kategória). Nos nem igazán értem ezt a nagy felhajtást, mivel a Martyrs szerintem nem durvább mint Bustillóék filmje (sőt az À l’intérieur engem spec. jobban sokkolt). Aki azt végig bírta nézni, az ennek is simán nekiállhat mindenféle kockázat és mellékhatás nélkül.
A Martyrs egyszer nézhető horror, az elmebeteg franciák legújabb agyszüleménye, amely erős idegzetű horrorrajongók számára ugyan javallott, de sajnos a várakozásokkal ellentétben nem tesz hozzá sok mindent az immár kissé megfáradt műfajhoz. 6/10
Újabb brutál trailer a Martyrs-nak
Na ez nekem kimaradt anno, viszont elborult horrorfanként mindenképpen fel kell posztolnom ide. Korábban már volt két teaser meg egy trailer, amin lehidaltam, de ez most valami egészen más.
A Martyrs európai premierjének dátumát kerestem a minap az imdb-n, amikor valahogy eljutottam a hivatalos oldalra, és összefutottam az alábbi szösszenettel.
Súlyos lesz ez, emberek, nagyon súlyos! A trailer alapján nemcsak egy egyszerű gore filmnek nézünk elébe, hanem egy meglehetősen brutális pszichoterrornak is (nagyon helyesen egyébként - pont mint az À l’intérieur-nél vagy a Magasfeszültségnél, ami szintén nem elsősorban a gore miatt ütött!).
Nagyon várom már ezt a filmet, és remélem, hogy a végeredmény is ugyanilyen bejövős lesz mint a fenti trailer (ellentétben például a Vinyan-nal, amit viszont jól beszívtam, de ez már más tészta).
Filmmánia: WAZ
Egy kis Hetedik + egy kis Fűrész = egy nagy semmi… WAZ kritika.
WAZ (2007)
“Love doesn’t hurt. It kills.”
Ki a rendező: A brit születésű Tom Shankland, aki korábban tévé- illetve rövidfilmeket készített. Ez az első egész estés játékfilmje. Úgy látszik, bejönnek neki a sötét témák, mert jövőre már egy jófélének tűnő véres horrorral érkezik.
Ki játszik benne: Svédország egyik legsikeresebb exportszínésze, Stellan Skarsgård, aki korábban már olyan ismert filmekben játszott mint A lét elviselhetetlen könnyűsége, a Hullámtörés című Lars von Trier dolgozat, a Good Will Hunting, a Ronin, Spielberg Amistad-ja, a Háborgó mélység, illetve A Karib-tenger kalózai második és harmadik része.
Partnere a filmben Melissa George, aki fiatalon jóideig hivatásosan görkorizott az ausztrál nemzeti bajnokságban, majd modellkedett, míg végül a filmezésnél kötött ki. Többek között játszott A rettegés házában Ryan Reynolds-al, a Kisiklottak-ban Clive Owen és Jennifer Aniston mellett, illetve a 30 Days of Night című unalomba fulladó horrorban Josh Hartnett oldalán.
Mi a sztori: A sztori szerint Eddie Argo nyomozó és új társa, Helen egy bizarr sorozatgyilkosság ügyében nyomoznak, melyben az elkövető a brutálisan megkínzott áldozatok testére egy különös matematikai jelet pingál (WAZ, vagyis W delta Z). Ahogy a nyomozók egyre jobban beleássák magukat az ügybe, rájönnek, hogy a gyilkos az áldozatait minden esetben egy morbid döntés elé állította: öldd meg egyik szerettedet, vagy meghalsz!
Értékelés: Nos ez a film újabb lelombozó példa arra, hogy hogyan is kell elbaltázni egy ígéretes lehetőséget. Pedig a WAZ-ban igazán lett volna fantázia: az alaphangulat meglehetősen sötét, nem szarakodnak benne, kellően véres és brutális. Viszont az egész nem áll össze jópár hiányosságnak köszönhetően.
A már jó előre beharangozott marketingfogás, miszerint a WAZ olyan mintha a Hetediket keresztezték volna a Fűrésszel, nem igazán állja meg a helyét. Vagyis részben igen, de az nem válik a film erényévé (Shankland lenyúlta a Hetedik sötét hangulatát, pakolt a filmbe jópár sokkoló jelenetet, hogy kiszolgálja a torture porn rajongói bázisát, viszont az egész mit sem ér koherens és jól összerakott forgatókönyv nélkül). Ez a Fűrész összehasonlítgatás egyébként is kétélű dolog: lehet, hogy jó marketingduma, de nem biztos, hogy örülnék neki, ha a filmemet egy kínzós horrorhoz hasonlítgatnák. Az egész Fűrész univerzumból amúgy is csak az első részt tartom jó filmnek, és azt sem a hentelés miattt. James Wan és Leigh Whannell low budget horrorjában ugyanis még volt intelligens és csavaros történet, miközben a két srác a 2000-es évek elején képes volt megreformálni a horror műfaját azzal, hogy az összhatás növelése érdekében mindezt jól megtámogatta az amerikai mainstreamben korábban soha nem látott mennyiségű gore-ral, és kikövezte az utat a szigorúan R besorolású horrorok előtt, melyeknek egy idő után közös jellemzőjévé vált a kínzás, a szadista jelenetek és a meztelenség explicit ábrázolása (a torture porn mellett lassan már ide tartoznak a francia extrémflmek is Bustillo-val, Aja-val, Noe-val, Gens-al vagy Laugier-el). A probléma csak az, hogy ezen filmek jelentős részében a hangsúly átkerült az intelligens történetről és feszültségteremtésről a minél gyomorforgatóbb jelenetek öncélú ábrázolásásra. Semmi bajom a vásznon megjelenő nyers erőszakkal, ha az értő kezekben van, kizárólag a feszültségteremtés eszköze, és a történet szerves része (mind a három tételre klasszikus példa: Mechanikus narancs by Kubrick), és nem öncélúan sokkol (lásd Fűrész összes folytatása, Eli Roth munkássága, Captivity). Most komolyan a Fűrész 3. arcunkba nyomott 8 perces agyműtétéjét, vagy a 4. rész behatóan tanulmányozható boncjelenetét vajon mi a franc indokolta? Ez utóbira persze lehet azt mondani, hogy a kazetta, de akkor kérdem én, hogy az a bizonyos szalag vajon miért pont a gyomorban landolt? Nyilván azért, hogy Jigsaw barátunk a mindenféle cenzúra nélkül forgó kamerával egyetemben tegyen egy kellemes látogatást a proszektúrára, amit aztán a kedves néző végig is “élvezhet” a nagyvásznon.
Na de ne kalandozzunk el, vissza a WAZ-hoz! Szóval a Fűrészhez képest a Hetedikkel való összevetés már pozitívabb érzéseket kelthet(ne) az egyszeri filmrajongóban. Elvégre az a darab Fincher és egyben a kilencvenes évek egyik legsúlyosabb alapfilmje: miközben a Fűrész a horrort újította meg, addig a Hetedik a thriller műfajával tette ugyanezt ‘97-ben a maga hihetetlenül komor, brutális, nyomasztó és depressziós hangulatával. Nos a WAZ ezen jegyeket próbálta magáévá tenni, persze kevés sikerrel (mondjuk kiváncsi lettem volna, mi történik, ha a rendezői székben Fincher ül, Darius Khondji az operatőr és Andrew Kevin Walker szállítja a szkriptet, hehe…).
A színészi alakítás gyenge mint a harmat. Stellan még elmegy, de Melissa George sehol sincsen (a szép pofika meg a formás hátsó önmagában kevés a színésznői érvényesüléshez). Emellett a rendező elkövetett egy óriási casting bakit: kiválasztott főgonosznak egy olyan valakit, aki akárhogy is erőlködött, az istennek nem bírtam róla elhinni, hogy elmebeteg, brutális, szadista gyilkos (ahhoz túlságosan hiteltelen feje volt - vagy én vagyok perverz, fene tudja). Ekkora félrecastingot filmrajongói pályafutásom alatt én még nem pipáltam (bár lehet, hogy túlságosan élénken élt még bennem a Kegyetlen játékokban alakított figurája… :) ).
Klisékkel telepakolt tucat-sorozatgyilkosos szkriptről van szó. Az alapötlet nem lett volna rossz (ismeretlen gyilkos furmányos jelet pingál áldozatai bőrébe), azonban a megvalósítás gyenge (a gyilkos motivációja illetve a WAZ magyarázata úgy baromság ahogy van). Sablonos, rosszul megírt kétdimenziós karakterek, gyakorlatilag semmit nem tudunk meg róluk (látjuk, hogy az állandóan komor Stellan töke tele van a világgal, de hogy miért, az már nem derül ki). Kolléganője hasonlóan magányos figura (ha jól emlékszem, van valami homályos utalás rá, hogy pasijával összebalhézott, de ezen kívül nem sok mindent tudunk meg róla). A ketaminos dokis rész egyenesen erőltetett és láthatóan csak arra szolgált, hogy a történet menetét késleltesse. Az olyan apróságokat meg már meg sem említem, hogy valaki pont akkor ér oda egy parkolóba, amikor egy számára fontos másik valaki, mit ad isten, éppen arra autózik. Ez így gyenge, ha minőségi sorozatgyilkosos filmet akartok nézni, akkor inkább a Bárányok hallgatnak, a Henry - egy sorozatgyilkos portréja, a Tökéletes másolat vagy a Hetedik közül érdemes válogatni (sőt még a Parfümöt is idebiggyeszteném, bár az nem éppen egy klasszikus értelemben vett serial killer movie).
Az operatőr legalább kitett magáért: a sötét tónusú képek, az árnyakkal és a fénnyel való játék, illetve a nyers kézikamerás stílus rendben van, nem egy Cloverfield féle dokumentum-reality kategória, de azért képes volt bevonni pár jelenetbe, és dobott valamicskét a valósághűségen, már ha lehet ilyet mondani.
A film befejezése és a végső csavar sajnos ismét negatívum: annak ellenére, hogy drámainak szánták, pont az ellenkező hatást váltotta ki belőlem és inkább megmosolygtatónak éreztem (bár hozzátenném, hogy a korábbi események függvényében ekkorra már rég elvesztettem érdeklődésem a történet menete iránt).
Összességében a WAZ egy közepes produkció, afféle pelenkás Hetedik, amiből sokkal de sokkal többet ki lehett volna hozni egy tehetségesebb rendező, egy minőségi szkript és nem utolsósorban jobb színészgárda segítségével. Az év egyik nagy csalódása. Kár érte. 5/10
Fűrész 5. teaser trailer
Ez is befutott végre, bár eléggé semmitmondó kis beetető cuccról van szó.
