Címke: Mirrors

Előzetes az új Aja horrorhoz

Horror a Magasfeszültség rendezőjétől? Király! Újabb ázsiai remake? Nagyon nem király! Bizony, erősen kétélű a dolog, az alábbi trailer alapján még bármi lehet itt. Én mindenesetre bízom a direktor úrban!

YouTube előnézeti kép

Trailerek

Dosszié: Alexandre Aja

Alexandre AjaA mai Dossziéban Alexandre Aja, a fiatal francia kultrendező következik.

Aja, aki nemzetközi sikerét a Magasfeszültség című horrornak köszönheti, 1978. augusztus 7-én született Párizsban, Franciaországban. Mindössze három filmet rendezett ezidáig, de már most komoly kultstátuszt vívott ki magának a horrorrajongók között. Az egyedi látásmóddal rendelkező direktor alapjaiban formálta át a horror műfaját még a 2000-es évek elején.

Első filmes szárnypróbálgatása az Over The Rainbow című rövidfilm volt, mely később a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma jelölésééig vitte a legjobb rövidfilm kategóriában. Néhány évvel később pedig elkészíthette első egészestés játékfilmjét a Furiát. A romantikus film, a science fiction és politikai parabola elegyéből álló történet alapjául Julio Cortazar: Graffiti című novellája szolgált. Végül 2003-ban következett az a film, mely megreformálta a modern horror műfaját. Tovább»

Dosszié

Mirrors

Alexandre AjaAlexandre Aja lesz a rendezője egy újabb koreai horror remake-nek, mely Mirrors címmel fut majd a mozikban. A francia származású rendező neve ismerősen csenghet a filmfanatikusok számára, mivel ő követte el 2003-ban a Magasfeszültség című brutális horrort, és neki köszönhetjük a valamivel gyengébb Sziklák szemét is (az 1977-es Wes Craven film feldolgozása). A 28 éves tehetség nagyon ért a feszültségteremtéshez, így bízhatunk benne, hogy a rendezés jó kezekbe került, és a film nem fogja gazdagítani az Ázsiából importált, félresikerült amerikai horror adaptációk hosszú sorát.

A Mirrors főszereplője egyébként Kiefer Sutherland (Jack Bauer a 24-ből), aki egy biztonsági őrt játszik, és egy bevásárlóközpontban zajló rejtélyes gyilkosságsorozat ügyében nyomoz. A legújabb információk szerint Amy Smart (Pillangóhatás, Felpörgetve) szintén csatlakozott a projekthez.

A forgatás jelenleg is zajlik Romániában.

Update: kritika itt.

Hírek