Címke: dráma
Filmmánia: Boy A
Vajon megbocsátható-e valaha egy múltban elkövetett gyilkosság? Boy A kritika.
Boy A (2007)
“Who decides who gets a second chance?”
Ki a rendező: John Crowley ír születésű elismert színházi rendező, aki a közelmúltban bepróbálkozott a filmezéssel is (Martin McDonagh, anyone?). Utóbbi úriemberhez hasonlóan újoncnak számít a filmszakmában: a temérdek színdarab mellett mindössze két egész estés játékfilm és két rövidfilm van a háta mögött.
Ki játszik benne: Andrew Garfield, akiről most előre megjósolom, hogy néhány éven belül nemzetközileg elismert nagy név lesz. Crowley-hoz hasonlóan a színház világából érkezett, meglehetősen tudatosan válogatja a szerepeit, akármilyen hulladékot nem vállal be (ahogy nyilatkozta, nem az Emile Hirsch, Shia LaBeouf utat járja, hehe). Négy film van a háta mögött: A másik Boleyn lány; a Gyávák és hősök, jelen poszt témája, a Boy A; illetve a hamarosan érkező The Imaginarium of Doctor Parnassus.
Mi a sztori: Fiatal srác (Garfield) frissen szabadul a javítóintézetből miután lehúzott 14 évet egy gyerekfejjel elkövetett brutális gyilkosságért. Új személyazonosságot kap, segítője szerez neki munkát és tisztes lakást Manchesterben. Jack társadalomba való visszailleszkedése viszonylag jól halad: új barátokra tesz szert, munkaadója elégedett vele, kapcsolata egyre szorosabbá válik újdonsült barátnőjével. Azonban a hazugságra épülő idill hamarosan megszakad, mivel a múltját senki nem tagadhatja meg… Tovább»
Bayona rendezi a Hater-t!
Yikes, nagyon helyes! Az El Orfanato (kritika itt) óta várom, hogy a spanyol származású Juan Antonio Bayona előálljon a következő rendezésével, erre most olvasom, hogy a Hater lesz az, méghozzá ismét Guillermo Del Toro produceri védőszárnyai alatt!
Maga a szkript egyébként David Moody egyik regényén alapul, és kellően sötét témájú, szóval jöhet mindenképpen: történet egy olyan társadalomról, amelyben a véletlenszerű erőszakos támadások száma ugrásszerűen megnő, és az emberek mindenféle racionális indok nélkül egymást kezdik kinyírni…
Hm, egy kis posztapokaliptikával megfűszerezve így első blikkre tisztára Signal + 28 nappal később utóérzés, ami nem feltétlenül jó pont, de majd meglátjuk! Egyébként is elfogult El Orfanato fan vagyok (ne feledjük, november 13-án végre valahára nálunk is bemutatják), szóval bizalom megelőlegezve señor Bayona-nak!
Moziünnep ‘08: Die Welle (A hullám)
Weh, nem is tudom, hol kezdjem, eléggé vegyes érzéseim vannak ezzel a filmmel kapcsolatban. Na de ne szaladjunk ennyire előre, haladjunk csak szépen sorjában. Réz András a bevezőként szánt kiselőadását kapásból azzal kezdte, hogy meglepődött, hogy mennyire sokan vagyunk (full teltház az Uránia dísztermében), mert hogy manapság, senki nem jár moziba, ha egyszer ott a DVD… :) Majd úgy jó negyedórában a szokásos laza stílusában tömören levezette a modern német filmgyártás történetét az 1998-as A lé meg a Lolától kezdve a Goodbye Lenin-en és az Edukators-on át egészen a Mások életéig. Méltatta, hogy németek mertek szembenézni saját múltjukkal, majd utalt rá, hogy bevállalós nézők vagyunk, mert ami most fog következni az a Moziünnep legtöbb filmjével ellentétben egyáltalán nem szórakoztató lesz: ettől a darabtól ugyanis nem lesz olyan könnyű szabadulni, ha majd egyszer kisétálunk a moziból a vetítés után. Tovább»
Moziünnep ‘08: A nyomozó
Sajnos manapság (mondjuk úgy kábé a kilencvenes évek eleje óta) a magyar filmgyártásban némi túlzással háromféle műfaj létezik: az érthetetlen, zagyva és dögunalmas művészfilm, a közönségfilmnek csúfolt gagyi vígjáték illetve ennek egyik sajátságos mutációja a magyar romantikus komédia (ami általában nem romantikus, hanem giccses, és nem komédia, hanem ripacskodás, de mindegy). Nagyon-nagyon csekély számú olyan magyar film készült a rendszerváltás óta, amire azt tudnám mondani, hogy igenis ez egy minőségi, intelligens, szórakoztató és igényes darab, talán csak a Sose halunk meg-et (Koltai azóta sem tudott normális filmet készíteni), a Moszkva teret (Török Feri dettó), a Hukkle-t (a Taxidermiát hamarosan pótolom) vagy a Kontrollt (az Elhagyott szoba nem jött be különösebben) tudnám ide sorolni. Illetve mostantól A nyomozót is. Tovább»
Moziünnep ‘08: The Fall (Zuhanás)
Nem egy egyszerű filmélmény, az biztos. Nagyon régóta vártam már ezt a produkciót (kábé azóta, amióta meghallottam, hogy David Fincher és Spike Jonze közösen producerálja), és most végre sikerült megnéznem nagyvásznon. A végeredmény korántsem tökéletes, viszont olyannyira lenyűgöző képi világgal rendelkezik, hogy egy életre nem fogom elfelejteni.
Inkább művészfilm ez mint hollywoodi tucatkommersz, bár nem annyira értelmezhetetlen darab, mint amilyennek az előzetes alapján tűnt. Alapvetően egy drámáról van szó, melyben David Lynch filmjeihez hasonlóan erőteljesen elmosódik a határ a képzelet és az álomvilág között (sőt ha már itt tartunk, akkor érdemes megemlíteni, hogy a túlságosan erős képzelőerővel megáldott gyermek témája már a Del Toro féle Faun labirintusában is megjelent). Tovább»