Címke: Dennis Quaid
Filmmánia: G.I. Joe - The Rise of Cobra (G.I. Joe: A kobra árnyéka)
Spike kritikája a G.I. Joe című akciószösszenetről.
G.I. Joe: The Rise of Cobra (2009)
“Evil Never Looked So Good”
Ki a rendező: Stephen Sommers, amerikai születésű rendező és forgatókönyvíró. 1962. március 20-án született Ohio államban, Dayton városában, gyermekéveit Minnesotában töltötte. 1980-ban a Saint’s John Egyetemen, Minnesota államban, Collegeville városában az egyik, míg Spanyolországban, a Sevillai Egyetemen a második diplomáját is sikeresen megszerezte. Ezután négy évet töltött el különböző színházi csoportokban és rockbandákban, átszelve egész Európát. Végül visszatért az Egyesült Államokba, Los Angelesbe költözött, ahol három éven keresztül tanult a USC School of Cinematic Arts nevezetű intézményben, amely Amerikai legrégebbi és egyben legnagyobb filmszakos egyetemén. Megszerezte harmadik egyetemi diplomáját is, és rendezője és írója is volt a Perfect Alibi című rövidfilmnek, amelyért díjazásban is részesítették. Itt ismerkedett meg Bob Ducsay-jal is, aki azóta is szervesen segédkezik filmjeinél, mint szerkesztő.
A Perfect Alibi sikere segített neki több független finanszírozót is szerezni, amelynek hála megrendezhette élete első komolyabb filmjét, az úgynevezett „tinédzserversenyzős” filmet, a Catch Me, If You Can-t, amelyet St. Cloud városában forgatott, 80 ezer dolláros büdzséből. Alkotása bizonyította tehetségét, hiszen a Cannes-i Filmfesztiválon nem kevesebb, mint 7 millió példány kelt el művéből, és később videón is debütált az Államokban.
Négy évvel később az anyagi helyzete is veszélybe került, így megírta és megrendezte Mark Twain, amerikai író világhírű novellájának feldolgozását, az Adventures of Huck Finn-t 1993-ban, a Disney égisze alatt, a főszerepben Elijah Wood-dal. Ezt követte 1994-ben egy szintén Disney film, a Dzsungel könyve, Rudyard Kipling, angol Nobel-díjas író örök érvényű klasszikusának egy újabb adaptációja. Még ebben az évben megrendezte a Gunman c. akcióvígjátékot, majd rá egy évvel, azaz 1995-ben következett a The Adventures of Tom and Huck című Disney film, amelynek szintén írója és producere is volt. 1998-ban egy másik műfajban is kipróbálta tehetségét, ez volt a Deep Rising c. horrorfilm, a főszerepben Treat Wiiliamsszel és Famke Janssennel, a Hollywood Pictures berkein belül. 1999-ben megrendezte élete talán máig legnagyobb sikerű és bevételt termelő akció-kaland-fantasy filmjét, a Múmiát, amely az 1932-es klasszikus film azonos című adaptációja volt; két Saturn Award jelöléssel honorálta munkásságát az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films, a Legjobb rendező és a Legjobb író kategóriákban. 2000-ben, az alkotás sikerén felbuzdulva ezt követte 2001-ben a Múmia visszatér, majd 2002-ben a Skorpiókirály c. ún. sequel, azaz előzmény, amely kronológiailag a folytatás előzményének volt tekinthető, de már jóval kisebb bevétellel és népszerűséggel. Tovább»
Filmmánia: Vantage Point (Nyolc tanú)
Gonosz terroristák az elnök életére törnek… Vantage Point kritika.
Vantage Point (2008)
“8 Strangers. 8 Points of View. 1 Truth.”
Ki a rendező: A brit származású Pete Travis, akinek ez az első mozifilmes bemutatkozása. Korábban tévéfilmek illetve sorozatok rendezésével foglalkozott.
Ki játszik benne: Dennis Quaid, a Lost-os Matthew Fox, Forest Whitaker (aki már a Jó reggelt Vietnám óta egyik kedvenc karakterszínészem), az Oscar-díjas William Hurt illetve Sigourney Weaver, aki ezúttal egy nyúlfarknyi szerepben tűnik fel.
Mi a sztori: Az Egyesült Államok elnöke (William Hurt) egy terrorizmus elleni nemzetközi konferencián vesz részt Spanyolországban. Az elnök az óriási tömeg előtt színpadra lép, de gyorsan két lövést adnak le rá, majd azonnal kitör a pánik és káosz. A titkosszolgálat embere, Thomas Barnes (Dennis Quaid) ügynök a merénylő nyomába ered. Segítségére van pár szemtanú, akik segítségével lassan fény derül a merénylet mögötti apró részletekre…
Értékelés: Nos az a nagy harci helyzet, hogy a Vantage Point formájában újra kaptunk végre egy igazi zúzós-adrenalinpumpálós akciófilmet a tavalyi Bourne Ultimatum után. És igen, ebben az akcióínséges időszakban ez kifejezetten becsülendő, a Vantage Point megtekintése kellően üdítően hatott eksönőrült énemre.
Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de a film némileg a 24 szebb időket látott első két évadjára emlékezetett (több szálon futó cselekmény, pörgős vágások, elnökmerényletes sztori, folyamatos eksön, terrorista konspiráció, titkosszolgálat, NSA stb.), már csak Jack-et, a védjeggyé vált osztott képernyőt meg a hülye hangon bippegő CTU telefont hiányoltam… :) Na de komolyra fordítva a szót, ugyanazt a dramaturgiai módszert használták itt is mint a díjnyertes sorozatban: a cselekmény egyes szálait mindig éppen a legizgalmasabb jelenetnél vágják el (hadd rágja az egyszeri néző a körmeit izgatottan), majd egy gyönyörű huszárvágással áttérnek egy másik szálra, amit aztán ismét egyfajta cliffhanger-rel zárnak le, és így tovább. Baromi hatásos módszer egyébként (többek között emiatt is kattantam rá a 24-re anno), végig fenntartja az érdeklődésed, izgalmassá teszi a cselekményt és egyetlen percre sem enged el: csak nézed és nézed, mert kiváncsi vagy rá, hogy mi fog történni a következő percekben.
Szóval ezt a fenti 24 analógiát fejelték meg azzal, hogy miután a filmben bemutatták a merénylet 23 percét, majd gyorsan visszatekertek, ugyanezt az időtartamot illetve jelenetsort láthatjuk újra egy teljesen más nézőpontból - létrehozva ezáltal egy olyan intelligens puzzle-t, melyet magunknak kell kiraknunk a szépen lassan adagolt információmorzsákból. Btw szavamat ne feledjem, összesen öt ilyen nézőpontot kapunk: a tévécsatorna adásrendezője, Barnes, a polgármestert védő zsaru, az elnök illetve az amerikai turista formájában. Az utolsó 20 percet illetve a terroristákkal történt eseményeket már nem saját nézőpontból látjuk, szóval nem igazán értem, hogy miért nyolc tanú szerepel a magyar címben illetve a tagline-ban.
A merényles jeleneteket nagyon profin megtervezték, két dolgot leszámítva reális és életszagú az egész (SPOILER 1. Ha az USA elnöke bazi nagy nyílt téren tart beszédet, akkor gondolom kivétel nélkül az összes környező lakást, hotelt, épületet lezárják/átvizsgálják, oda elvileg sehogy nem jut be merénylő. 2. A PDA-ról irányított távcsöves automata puska azért jókora nagy túlzás szvsz SPOILER VÉGE). Ha viszont ezeken túltesszük magunkat, akkor egy nagyon ötletesen kitervelt merényletet illetve izgalmas cselekményt kapunk, amely akár a valóságban is bármikor megtörténhetne.
A pörgős vágásért külön piros pont jár. Az a hollywoodi veteránnak számító Stuart Baird követte el, aki olyan akciófilmekben bizonyított már korábban mint a Halálos fegyver, a Még drágább az életed, Az utolsó cserkész, a Casino Royale, a Tűzparancs vagy az Életre-halálra (ez utóbbi kettőt rendezte is). Valahol olvastam egyébként, hogy egy kritikus még ironikusan meg is jegyezte, hogy a Vantage Point valószínűleg azért sikerült olyan videoklipszerűen pörgősre, mert Baird-öt valószínűleg a vágások száma alapján fizették… ;) Hehe, na igen, nem tudom, hogy így van-e, de az tény, hogy az akciójelenetekben egyetlen másodpercre sem pihen meg a kamera.
Konkrétan az autóüldözéses eksön igen durván látványosra sikeredett: olyannyira profin kivitelezett, hogy gyakorlatilag lélegzetvisszafojtva néztem végig az egészet. Legalább akkora klasszik jelenet mint a Ronin vagy a Bourne-trilógia bármelyik autós üldözése, már ezért a pár percért simán megéri megnézni a filmet.
A színészi játék nem éppen egetrengető (főleg a Lost-os Matthew Fox-é nem az), bár azért Dennis Quaid alakítása nekem bejött: az az elborult, elszánt fej, amit néha vág, az valami hihetetlen nagy. William Hurt-öt szintén hitelesnek éreztem Ashton elnök szerepében, bár igaz, hogy a karaktere nem igényelt túl nagy színészi képességet (egyébként jellemző, hogy Hurt legutóbb az Út a vadonba-n és a Mr. Brooks-ban is mellékszerepet játszott, mégis mindkét karaktert emlékezetessé tudta formálni). A másik mellékszereplő, Forest Whitaker néha úgy nézett ki mint valami jóllakott napközis (bár még mindig jobban passzolt ehhez a gyermeteg karakterhez mint mondjuk a korábban szóba került Danny Glover, Sam Jackson vagy Will Smith). Sigourney Weaver szintén kapott egy kisebb szerepet, de gyakorlatilag említésre sem méltó, mivel az egész filmben játszik kábé 10 percet vagy még annyit se.
Van azért pár logikátlanság a filmben (különösen a végefelé), amik eléggé lerontják az egyébként remek alapötletet illetve forgatókönyvet. SPOILER Tipikus példa, hogy kőkemény terroristák lelkiismeretfurdalás nélkül kinyírnak bárkit, felrobbantanak több száz embert, de ha egy gyerek kerül a kocsijuk elé, akkor bizony összecsinálják magukat. Vagy ott a másik nagy klasszikus: da prezident bekötve ugyan nincsen, mégis simán túléli a brutális ütközést. Arról nem is beszélve, hogy ha ez a két dolog nem történik meg, akkor bizony Barnes ügynökünk a büdös életben nem találja/menti meg kedvenc munkaadóját. SPOILER VÉGE
A zene átlagos, semmi extra, bár azért kellően energikus és segít fenntartani az adrenalinpumpálós jeleneteket, néhol a John Powell féle Bourne Ultimatum OST-re emlékeztetett.
Őszintén megvallom, gyakorlatilag nulla elvárással ültem neki a Nyolc tanúnak, mégis mindenféle túlzása, logikátlansága illetve elcseszett befejezése ellenére bejött, és kiválóan szórakoztam rajta. Azon kevés filmek egyike (a Bourne Ultimatum-mal egyetemben), melynél a folyamatos akciónak köszönhetően egyszerűen nem érdekeltek a negatívumok, és képtelen voltam kritikus szemmel nézni. Csekkoljátok mindenképpen, határozottan kellemes és üdítő darab kiemelkedően magas szórakoztatófaktorral! 8/10