Címke: Channing Tatum
Filmmánia: G.I. Joe - The Rise of Cobra (G.I. Joe: A kobra árnyéka)
Spike kritikája a G.I. Joe című akciószösszenetről.
G.I. Joe: The Rise of Cobra (2009)
“Evil Never Looked So Good”
Ki a rendező: Stephen Sommers, amerikai születésű rendező és forgatókönyvíró. 1962. március 20-án született Ohio államban, Dayton városában, gyermekéveit Minnesotában töltötte. 1980-ban a Saint’s John Egyetemen, Minnesota államban, Collegeville városában az egyik, míg Spanyolországban, a Sevillai Egyetemen a második diplomáját is sikeresen megszerezte. Ezután négy évet töltött el különböző színházi csoportokban és rockbandákban, átszelve egész Európát. Végül visszatért az Egyesült Államokba, Los Angelesbe költözött, ahol három éven keresztül tanult a USC School of Cinematic Arts nevezetű intézményben, amely Amerikai legrégebbi és egyben legnagyobb filmszakos egyetemén. Megszerezte harmadik egyetemi diplomáját is, és rendezője és írója is volt a Perfect Alibi című rövidfilmnek, amelyért díjazásban is részesítették. Itt ismerkedett meg Bob Ducsay-jal is, aki azóta is szervesen segédkezik filmjeinél, mint szerkesztő.
A Perfect Alibi sikere segített neki több független finanszírozót is szerezni, amelynek hála megrendezhette élete első komolyabb filmjét, az úgynevezett „tinédzserversenyzős” filmet, a Catch Me, If You Can-t, amelyet St. Cloud városában forgatott, 80 ezer dolláros büdzséből. Alkotása bizonyította tehetségét, hiszen a Cannes-i Filmfesztiválon nem kevesebb, mint 7 millió példány kelt el művéből, és később videón is debütált az Államokban.
Négy évvel később az anyagi helyzete is veszélybe került, így megírta és megrendezte Mark Twain, amerikai író világhírű novellájának feldolgozását, az Adventures of Huck Finn-t 1993-ban, a Disney égisze alatt, a főszerepben Elijah Wood-dal. Ezt követte 1994-ben egy szintén Disney film, a Dzsungel könyve, Rudyard Kipling, angol Nobel-díjas író örök érvényű klasszikusának egy újabb adaptációja. Még ebben az évben megrendezte a Gunman c. akcióvígjátékot, majd rá egy évvel, azaz 1995-ben következett a The Adventures of Tom and Huck című Disney film, amelynek szintén írója és producere is volt. 1998-ban egy másik műfajban is kipróbálta tehetségét, ez volt a Deep Rising c. horrorfilm, a főszerepben Treat Wiiliamsszel és Famke Janssennel, a Hollywood Pictures berkein belül. 1999-ben megrendezte élete talán máig legnagyobb sikerű és bevételt termelő akció-kaland-fantasy filmjét, a Múmiát, amely az 1932-es klasszikus film azonos című adaptációja volt; két Saturn Award jelöléssel honorálta munkásságát az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films, a Legjobb rendező és a Legjobb író kategóriákban. 2000-ben, az alkotás sikerén felbuzdulva ezt követte 2001-ben a Múmia visszatér, majd 2002-ben a Skorpiókirály c. ún. sequel, azaz előzmény, amely kronológiailag a folytatás előzményének volt tekinthető, de már jóval kisebb bevétellel és népszerűséggel. Tovább»













