Címke: 10/10
Filmmánia: Oldboy
Spike kritikája Park Chan-wook bossszúfilm-trilógiájának legismertebb darabjáról.
Oldboy (2003)
“15 years of imprisonment, five days of vengeance”
Ki a rendező: A koreai származású, igen sokoldalú Park Chan-wook, aki egyben író, rendező és producer is, és megannyi díj illetve jelölés jogos tulajdonosa. Legismertebb alkotása kétségkívül a legendás Bosszú-trilógia, melyben az Oldboy középen helyezkedik el. Az első a szintén fantasztikus és lehengerlő Sympathy for Mr. Vengeance (A bosszú ura), míg a záródarab a Lady Vengeance (A bosszú asszonya). A 3 kultfilm összesen 29 (!) nemzetközi díjat nyert, közülük az Oldboy - mai témánk - a trilógia szerintem legletisztultabb darabja.
Ki játszik benne: A dél-koreai születésű Choi Min-sik, aki hírnevét színházi darabokkal alapozta meg. Igen sokoldalú és zseniális színész, szinte mindenféle karaktert képes emberközelien megjeleníteni: a Failan-ban például egy gengszert alakított, míg a Chihwaeson: Painted Fire-ben egy XIX. századi festőt. A legnagyobb elismerést és a nemzetközi hírnevet azonban a 2003-ban bemutatott Oldboy c. film hozta meg számára.
Mi a sztori: Oh Dae-su (Choi Min-sik) egyszerű ámde annál többet fecsegő ember, akinek az alkohol az egyik legjobb barátja. Trágár szájú és kötekedő személyiség, aki egyáltalán nincs tekintettel környezetére. Egy incidenst követően a rendőrségen találja magát, ahonnan barátja menti ki. Azonban a gondok csak itt kezdődnek: a rendőrörs elhagyása után az esti szakadó esőben egy fülkéből telefonál, de haza sajnos már nem jut el. Hirtelen eltűnik, elrabolják, a tetthelyen pedig csak egy lila esernyős titokzatos embert látunk, miközben az eső továbbra is csak szakad…
Egy rideg szobában ébred fel, ahol minden nap ugyanúgy telik: egyedüllét négy fal között egy televízióval, óramű pontosságú ebédekkel és harsogó orosz takarodóval. Hosszú-hosszú idő telik el, és Oh Dae-su még mindig nem tudja, hogy miért került ide. Az évek bomlott elméjű, kőkemény és bosszúra szomjazó embert eddzenek belőle. 15 év elteltével minden vágya, hogy felkutasssa a lila esernyő titokzatos tulajdonosát, aki tönkretette az életét. Egyetlen cél élteti csak: a bosszú!
Értékelés: Nem most volt a napja, hogy láttam ezt a filmet, de még mindig elevenen él bennem. Igen, az ázsiai filmek már csak ilyenek: mély és sötét ábrázolásmódjukkal, nem mindennapi történeteikkel, felkavaró ábrázolásmódjukkal szöges ellentétei az amerikai álomgyár movie-jainak. Az Oldboy is ebbe a kategóriába tartozik. Az utóbbi évek talán legfelkavaróbb, kifejezetten naturalista ábrázolású, egészen sajátos látványvilágú filmje, mely óriási fricskát nyomott a nagy Hollywoodnak! Tömören szólva, ez egy igazi bosszúfilm! Láttunk már számtalan ehhez hasonló alkotást, egykaptafára menő szemet-szemért klisét, de amit az Oldboy tálal elénk, olyat állítom, még sosem!
A történet főszereplője Oh Dae-su, akit Choi Min-sik egészen elképesztő módon kelt életre, olyan színészi teljesítménnyel, hogy gondolkozás nélkül adtam volna neki egy Oscart! Ritkán látni ennyire erőteljes színészi alakítást: a mindent elsöprő vágy, a szenvedés és a megannyi érzelem ilyetén való hihetetlen ábrázolása egyetlen embertől. Min-sik szinte egybeforr karakterével, hasonló példaként talán Kubrick kultfilmjét a Ragyogás-t tudnám felhozni Jack Nicholson szintén elképesztő alakításával.
No, de kanyarodjunk vissza a filmhez! Főhősünket egyszer csak elrabolják, és 15 - igen 15 - évig tartják fogva egyetlen szobában. Persze ne gondoljunk lágeri bánásmódra: hősünket etetik, itatják, gondoskodnak róla, de 15 év rendkívül hosszú idő egy ember életéből. Itt lehet csak igazán megfigyelni, hogyan változik át Oh Dae-su; hogyan jeleníti meg az őrület, a magatehetetlenség, az elhagyatottság és a magány érzelmeit; hogyan szántják fel arcát barázdák az egykor életerős férfinak; és hogyan törik meg a kilátástalanság szörnyű súlya alatt. Az itt megnyílvánuló színészi játék az, melyet sosem feledek el, és ilyen teljesítményre csak nagyon-nagyon kevesen képesek.
Ki az emberrabló, mi a szándéka, miért, mivel, mikor, és miért pont én? - ezek a kérdések kavarognak hősünkben 15 év után, miután szabadon engedik, miközben egyetlen dolog élteti csak: a bosszú! Igen, szabadon engedik, bár elég különös körülmények között, nem messze onnan, ahonnan elrabolták, egy lakótömb tetején. Az idő múlását is jól mutatja, hogy a telefonfülke, ahonnan az ominózus jelenet indult, már csak a múltban létezik: helyére új házak épültek, hiába 15 év nagy idő!
Te mit tennél, ha 15 év után kiszabadulnál fogságodból; ha 15 év után először látnád újra embertársaidat; ha 15 év után újra fel kellene fedezned a világot, melyről úgy véled, ismered, de valójában mégsem, hiszen átalakult veled együtt? Talán elindulsz válaszokat találni a kérdéseidre. Ahogy azonban hősünk is egyre mélyebben ássa bele magát a megpróbáltatásait okozó múltba, szembe kell néznie a ténnyel, hogy talán jobb lett volna, ha a miért miért marad, és soha nem bolygatja a válaszokat.
A film képi világa egyszerűen lenyűgöző, szép és letisztult. A csavaros és nem mindennapi történet lassan de folyamatosan bontakozik ki, logikai bukfencnek nyoma sincs, minden félelmetesen precíz és pontos. Fantasztikus fényképezés, kiváló operatőri munka, és szerény, ámde tartalmas dialógusok fokozzák a feszültséget és kíváncsiságot a nézőben, mindvégig fenntartva ezzel az érdeklődést, az első perctől az utolsóig!
Legyen elég ennyi kedvcsinálónak! Ha tudjátok nézzétek meg, nagyon ajánlom mindenkinek, de előtte egy jótanács: tisztítsátok ki szíveteket és lelketeket, nyugodtan, előítéletektől mentesen üljetek le a film elé, mert olyan élményben lesz részetek, melyet jó ideig nem felejtetek majd el! A Hatodik érzék csavaros volt? A Rekviem egy álomért felkavaró? A Fűrész elgondolkodtató? Nos az Oldboy mindezekre rátesz még egy lapáttal, és olyan erős befejezést produkál, amelyet filmben én még nem láttam! Ha jól figyeltek, a legvégén minden puzzle a helyére kerűl, és az utóbbi évek talán legprofibb és legfelkavaróbb befejezését láthatjátok. Kiváló példája annak, hogy bizonyos esetekben jobb, ha nem derül fény az igazságra!
Park Chan-wook valódi mesterművet alkotott, amelyről évek múltán is csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ezt a filmet mindenkinek látnia kell, aki kellő nyitottsággal rendelkezik.
MESTERMŰ, így csupa nagy betűvel! 10/10
Filmmánia: 1408
Mai Filmmánia rovatunkban Spike kolléga kritikája következik Stephen King egyik novellájának filmes adaptációjáról, a 1408-ról. Lássuk!
1408 (2007)
“The Dolphin Hotel invites you to stay in any of its stunning rooms. Except one.”
Ki a rendező: Jan Mikael Háfström, svéd származású televíziós- és filmrendező. Több alkotásának forgatókönyvírója is egyben, illetve ő jegyzi az idehaza is vetített Zsernyákok c. díjnyertes svéd film szkriptjét is. Hollywoodi debütjére 2005-ben került sor a James Siegel regényéből készült Kisiklottak-kal, a főszerepben Clive Owennel és Jennifer Anistonnal, mely egy egész kellemes kis thriller lett. A nyitány tehát jól sikerült, nézzük a folytatást, amely a 1408 c. horror, mai témánk, mely Stephen King hátborzongató novellája alapján készült.
Ki játszik benne: A zseniálisan sokoldalú John Cusack, akinek a hírnevet az 1980-as évek tinivígjátékai hozták meg (pl. az Egy tuti dolog, Egy őrűlt nyár vagy a Mondhatsz akármit). Az 1990-es években megelőzendő a beskatulyázást, Cusack sokoldalúságát kiterjesztette olyan művekkel mint a Con-Air című zseniális akciófilm, a John Malkovich menet vagy a kellően hátborzongatóra sikeredett Azonosság c. thriller.
Láthatjuk még a filmben Samuel L. Jacksont, a különösen termékeny, sokoldalú és igen tehetséges színészt, aki átütő sikerét és karakteres egyéniségét egyértelműen a Ponyvaregény című kultdarabnak köszönheti. Ezen alakításáért Oscar- illetve Golden Globe-díjra jelölték, és megkapta a Brit Filmakadémia (BAFTA) kitüntetését is. Számtalan nagyszerű színésszel szerepelt már együtt a mozivásznon, például Dustin Hoffman-nal, Sharon Stone-nal (A gömb) vagy olyan rapperekkel mint LL Cool J (S.W.A.T, Háborgó mélység).
Mi a sztori: Michael Enslin (John Cusack) tehetséges író, aki paranormális tevékenységekről illetve szellemjárta házakról és hotelszobákról írja könyveit, miközben megpróbálja bebizonyítani, hogy szellemek márpedig nem léteznek.
Enslin éppen aktuális művén dolgozik, amikor váratlan és bizarr módon a levelei között egy képeslapot talál, mely arra figyelmezteti, hogy messze kerülje el a Dolpin Hotelben lévő 1408-as szobát. Természetesen a hitetlenkedő írónknak több sem kell, a kiváncsiságtól fűtve azonnal New York-ba utazik, és természetesen úti célja a hotel illetve azon belül is a 1408-as szoba.
Persze a bejutás nem ennyire könnyű, hiszen a hotel igazgatója Gerald Olin (Samuel L Jackson) megtiltotta minden vendégnek, hogy ideiglenes lakói legyenek eme szobának. Azonba hiába a figyelmeztetések sora - a szobában az évtizedek alatt több tucat megmagyarázhatatlan (ön)gyilkosság történt - Enslint ez sem tántoríthatja el attól, hogy beköltözzön hőn áhított szobájába. Olin végül enged, és egy széfből előkeresi a régi kulcsot (manapság már mágneskártyát használnak a hotelekben, ez alól csak eme szoba a kivétel), és egy üveg whiskeyvel illetve az itt történt rejtélyes haláleseteket taglaló könyvvel ajándékozza meg Enslint, aki végre eléri célját és megkapja a szobát.
A zár csikorogva enged, Enslin belép, de még nem sejti, hogy a kezdeti nyugodt percek után minden erejét próbára kell majd tennie, és rá kell döbbennie, hogy amikben ezidáig nem hitt, az most csontig hatoló valósággá teljesedik ki és a szoba többé nem enged el…
Értékelés: Előre szeretném leszögezni, hogy a film alapjául szolgáló Stephen King novellához nem volt szerencsém, de igyekszem majd pótolni eme hiányosságomat, bár így legalább elfogulatlanul tudok véleményt alkotni a műről.
Nagyon örülök, hogy mostanság egyre nagyobb teret kapnak az ún. pszichológiai thrillerek, melyek Hitchcock Psycho-ja után szabadon a lelki világunkat korbácsolják fel, utat engedve ezzel a legnagyobb borzongáshoz, az emberben megbújó félelmek tárházához.
Nos ez a film pontosan ilyen. A horror mint zsáner elég tág fogalom, így én inkább a fentebb említett pszichothriller műfajba sorolnám be. Ma már ha horrorról van szó, akkor mindenki nulla történettel rendelkező sablonos, erőtlen és hektószámra ömlő vérgazdag moviekra gondol, holott régebben azért a műfaj mást takart. De aki ezt várja a 1408-tól, az csalódni fog, hálistennek! Elég volt már a zombikból, a Földet lerohanó idegen lények agresszív támadásából, az inkább nevetséges mintsem félelmetes, végtagokkal operáló B-kategóriás filmekből. Ez a film bizony erősen az emberben megbújó félelmekre helyezi a hangsúlyt, zseniális atmoszférát teremtve ezzel. Nem egy könnyen emészhető darab szvsz: sok szimbólum avagy mozzanat csak sokadik megnézésre tudatosul bennünk. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ilyen egy jó film, a szavatosságára tehát egy csepp panaszunk sem lehet!
A másik telitalálat az a két színész szerepeltetése és karakterük zseniális eljátszása. John Cusack olyan ritka színész, aki minden szerepben képes hitelesen és magával ragadóan játszani. Emberközelien és valósághűen alakítja az egyre inkább a saját elméje és a szoba által keltett víziókat, melyeket a film szépen, fokozatosan adagol, miközben a feszültség cseppet sem lankad, sőt, még inkább nyomasztóvá válik, és kiderül, hogy az életben mindennek van célja és ok-okozati összefüggése, és talán ez a szoba, illetve az ide tévedt emberek sorsa is összekapcsolható. Bár valószínű, hogy a szoba saját félelmeik melegágya is egyben.
Amolyan Rosemary gyermeke párhuzamot vélek felfedezni, és mint ahogy az a klasszikus horror is javarészt egy lakásban játszódott, úgy ez a film is egyetlen szobában riogatja a nézőket. Ahogy leszűkűl a mozgástér, úgy válik egyre nagyobbá a feszültség illetve a félelem. Zseniális! Cusack ismét brillírozok, bár már volt egy hasonló látogatása egy másik fura hotelbe a fantasztikusra sikeredett Azonosságban. Nem véletlenül választották őt a szerepre: akárhogy is nézzük, Cusack zseniális és felejthetelen alakítást nyújt, melyért még az Oscar-esélyesek közé is felterjeszteném!
És akkor még nem is ejtettünk szót a film másik figurájáról, Samuel L. Jacksonról, aki érdekes karaktere a filmnek. Egyrészt próbálja védeni főhősünket a szoba rejtélyes és természetfölötti erejétől, másrészt a csontig hatoló ravasz és sejtelmes tekintete, valamint rébuszokban folytatott dialógusa elég vegyes benyomást kelt a nézőben. Olin (Jackson) talán ha összesen 15-20 percre tűnik fel a filmben, mégis mindvégig nyomasztó a jelenléte és személyisége, és zseniálisan mutatja be a karakterét jellemző kettőségét. Vajon jó avagy rosszakaratú személyiség? Nos ezt döntsétek el ti, kedves nézők! Mindenesetre Jackson tökéletes választás a szerepre és briliánsat alakít!
Sok-sok kérdés merül fel a történettel kapcsolatban, melyekre talán sosem érkezik válasz, de ez így is van rendjén. Mert ugye ki érti azt, hogyha ennyi szörnyűség történt a szobában, akkor miért van még mindig hozzá kulcs és miért lehet kivenni? Miért üzemeltetik még mindig, és miért adták ki az évtizedek alatt annyi vendégnek, akik mind halálukkal fizettek a vizitért? A sejtetés az egyik legnagyobb félelemfaktor, és ezt itt zseniálisan oldották meg. A néző dönt a látottakkal kapcsolatban, ő az ítélő is egyben, és az a jó benne - akár egy versben is - hogy sokféleképpen lehet elemezni, értelmezni.
A film másik ékköve, hogy nagyon szerény de mégis sokat ad. A filmben látott CGI-effektek felteszik arra a bizonyos i-re a pontot, és sok hatalmas költségvetésű filmet lepipálnak, mindezt úgy, hogy a helyszín csak egyetlen szoba! A film nézése közben tényleg úgy érezzük magunkat akár egy hullámvasút résztvevői. Egyik ámulatból esünk a másikba, miközben úgy véljük, hogy amit látunk talán meg sem történt, talán csak főhösünk elméjében játszódott le. Igen, a szoba játszik az érzelmeinkkel, és kérdések garmadáját intézi a nézőhöz, de egyben próbál válaszokat is adni.
1408. Egy szoba, amit soha senki nem szeretne meglátogatni, azonban az egyik legellenállhatatlanabb emberi természet a kíváncsiság, így talán mndig lesz valaki, aki újból és újból a szoba vendége lesz, mert a teljes igazságra talán csak így derülhet fény.
Mint a fentiekből is látható, engem teljesen elvarázsolt a film, és még párszor biztosan újra fogom nézni. A film messze kiemelkedik a tavalyi év termései közül, kategóriáján belül pedig minden vetélytársánál szebben és magasabban szárnyal. Sok helyen olvastam, hogy talán a legjobb King-adaptációval van dolgunk, mely méltán foglal helyet a képzeletbeli dobogón a Remény rabjai és a Halálsoron mellett! Úgy legyen! 10/10
Pozitívumok:
- talán az eddigi legjobb King-adaptáció
- zseniális színészi játék(ok)
- elképesztő hangulat
Negatívumok:
- aki tud valamit, az írja meg :)
Filmmánia: Fight Club
Mai Filmmánia rovatunkban David Fincher talán legjobb filmje, a Fight Club (Harcosok klubja) következik.
Fight Club (1999)
“Mischief. Mayhem. Soap.”
Ki a rendező: Napjaink egyik legtehetségesebb rendezője, David Fincher, aki a videoklip bizniszből váltott a filmek világára. Olyan kiváló filmeket köszönhetünk neki mint a Hetedik, A Játsz/Ma, a Pánikszoba és a nemrég bemutatott Zodiákus.
Ki játszik benne: Edward Norton (Legbelső félelem, Amerikai História X), Brad Pitt (12 majom, Hetedik, az Ocean’s trilógia), Helena Bonham Carter (Szellem a házban, A galamb szárnyai, Nagy hal).
Mi a sztori: A jól szituált, cinikus és az életből kiábrándult fiatal üzletember (Edward Norton) önismereti terápiákra jár, mégsem kerül közelebb valódi énjéhez és embertársaihoz. Véletlenül azonban összeismerkedik a szappannal üzletelő Tylerrel (Brad Pitt), akiben felfedezni véli az önmagából hiányzó tulajdonságokat.
A két különc figura egy különös, titkos társaságot alapít, melynek keretében kezdetben puszta szórakozásból ökölre menő harcot vívnak egymással, majd később radikális, anarchista tevékenységbe kezdenek a városban, és megszállottan próbálnak úrrá lenni a világ káoszán.
A társaság híre hamar elterjed a gyorsan meggazdagodott menedzsernemzedék tagjai között, akik fásultságukban egyre intenzívebb élményekre vágynak. A szervezet két rokonlelke közé pedig befészkelődik egy problémás nőszemély (Helena Bonham Carter), aki kétségbe vonja Tyler erőltetetten férfias ideológiáját.
Értékelés: Instant kultklasszik: erőszakos és provokatív, egyúttal lenyűgöző és zseniális film. Aki még nem látta, az igen sürgősen pótolja a mulasztást.
Brad Pitt ezzel és Hetedikkel bizonyította be nálam, hogy bárki bármit is mond, a pasas igenis tehetséges színész, és már rég kinőtte az üresfejű szépfiú szerepeit.
Maga a film erőteljes vizuális képi világgal rendelkezik, érződik rajta, hogy rendezője a videoklipes szakmából érkezett.
Kiváló forgatókönyv és remek színészek, ja és külön plusz pont a The Dust Brothers-nek a filmzenéért. Régi nagy kedvencem ez a film. 10/10.
Filmmánia: Garden State és Station Agent
Mai filmajánlónkban két, Magyarországon kevésbé ismert színész - Zach Braff (Scrubs) és Thomas McCarthy (Good Night And Good Luck, Flags Of Our Fathers) - még kevésbé ismert rendezői bemutatkozását nézzük meg.
Garden State (2004)
“You gotta hear this one song, it’ll change your life I swear.”
Ki a rendező: A Scrubs-ban játszó Zach Braff, aki nemcsak rendezője és főszereplője, hanem egyúttal a film forgatókönyvírója is.
Ki játszik benne: Zach Braff, Natalie Portman, Peter Sarsgaard és Ian Holm.
Mi a sztori: A húszas éveiben járó nyugtatókon és antidepresszánsokon élő középszerű színész, Andrew Largeman (Zach Braff) kilenc év után újra hazatér szülővárosába, miután megtudja, hogy édesanyja elhunyt.
A saját világában élő, és az emlékeitől elzárkózó Large újra találkozik rég nem látott ismerőseivel, újraértelmezi kapcsolatát a pszichiáter apjával (Ian Holm), és megismerkedik egy lánnyal (Natalie Portman) is, aki szinte mindenben az ő ellentéte: Sam életvidám, optimista, és talán képes arra, hogy Large szemét ráirányítsa az élet napos oldalára.
A film a Sundance Filmfesztivál hivatalos versenyfilmje volt 2004-ben, és Zach Braff rendezői bemutatkozása is egyben.
Értékelés: 9/10, alapfilm. Érdemes beszerezni a filmhez remekül passzoló soundtracket is, melyet Braff saját kezűleg állított össze. A remek zenékből álló válogatás 2005-ben Grammy díjat nyert.
Station Agent (2003)
“Loneliness is much better when you have got someone to share it with.”
Ki a rendező: Thomas McCarthy, aki egyúttal a film forgatókönyvét is jegyzi.
Ki játszik benne: Peter Dinklage, Patricia Clarkson, Bobby Cannavale és Michelle Williams
Mi a sztori: Az apró termettel megáldott Finbar “Fin” McBride a saját szabályai szerint próbál élni. Amikor azonban elveszíti egyetlen barátját, úgy dönt, inkább remeteként folytatja tovább, és átköltözik a vidéki hangulatú New Yersey elhagyatott öreg vasútállomására.
Itt azonban a magány helyett szomszédjául kap egy frusztrált festőnőt, Oliviát (Patricia Clarkson) és egy folyamatosan fecsegő hot-dog árust, Joe-t (Bobby Cannavale).
Fin rájön, hogy amikor a legkevésbé számítunk rá, a sors akkor sodor az utunkba olyan embereket, akikről hirtelen nem is gondolnánk, milyen hatással lehetnek az életünkre. Pedig ha közel engedjük őket magunkhoz, még a boldogság is ránk találhat újra, és akkor a törpéből óriás lehet, a fecsegő meghallgattatik és meghallgat másokat, illetve az önsajnálat belső pusztítása is elfogadássá szelídülhet.
A film a Sundance Filmfesztiválon 3 díjat nyert.
Értékelés: 10/10, zseniális első rendezés. Nem is értem, hogy a DVD kiadás miért nem jelent még meg Magyarországon.
