Rovat: Gépház
Status update (2009. július 16.)
Az elkövetkező négy napban Londonban leszek, és ha már ott vagyok (meg persze ha lesz rá idő), megpróbálom elcsípni a Moon július 17-i premierjét, hogy kapjatok egy kis exkluzív élménybeszámolót a filmről á la jamesb. Drukkoljatok.
Hétfőn jövök vissza. (Azért Danny Boyle majd még befigyel, hogy addig se unatkozzatok.)
Új fícsör: szavazás a Filmmánia rovatban
Nos miután felfedeztem, hogy a polldaddy-nek köszönhetően van már ilyen szavazógépes okosság is a wordpress-en, gondoltam érdemes lenne kihasználni értelmesebb célokra. Ezért egy merész ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy bekötöm a Filmmániás kritikák közé, hogy a kommentelés mellett legyen egy még gyorsabb és egyszerűbb véleménynyilvánítási eszköz számotokra az adott filmmel kapcsolatban: csak rá kell bökni a négy opció közül a legszimpatikusabbra (tetszett, közepes, nem tetszett, nem láttam), és kész. Aki meg bővebben ki szeretné fejteni a véleményét, az továbbra is használhatja majd a kommentelési lehetőséget, vagy mindkettőt. Ennyi.
Persze nem mellékesen van ennek az apróságnak egyéb pozitív hozadéka is a Filmhírek júzerek számára: egyrészt ahogy telnek majd a hetek, hónapok, és összegyűlik pár szavazat, óhatatlanul ki fog derülni, hogy 1. jamesb véleménye mennyire megy szembe a néppel:), 2. mi a Filmhírek olvasók átlagvéleménye az adott filmről, 3. és melyek azok a produkciók, melyeket nemcsak szerintem, hanem szerintetek is érdemes megnézni! És ez utóbbi kettő lesz az igazán hasznos mindenki számára!
Az új funkció a Die Hard 2-nél debütál - használata természetesen nem kötelező, de a fentiek miatt javallott (aztán hogy visszamenőlegesen is beillesztem-e a szavazógépet a korábbi filmmániás posztok közé, az egy marha jó kérdés - majd kifundálom, de egyébként hajlok afelé, hogy igen). Használjátok egészséggel!
Cancel
Jól van emberek, sajnálattal kell közölnöm, de a laptopom három év hűséges szolgálat után meghalt… :((
Meglehetősen kellemetlenül érint a dolog, de azért sem hagyom, hogy elrontsa a fesztiválozást. Képeket továbbra is tudok készíteni, és a már kész filmismertetők sem fognak elveszni. Szept. 7-én megyek haza, akkor folytatjuk!
Back to business
… vagy mifene. Némi szünet után (a szorgalmasabbak legalább átrághatták magukat az archívumon, egészen az “ej de régen volt” legelső posztig :) ) gördülünk tovább!
Boldog új évet minden filmőrültnek!!
A hozzám hasonló filmfanatikusok számára 2008. ragyogó évnek ígérkezik, hiszen olyan produkciók érkeznek majd a mozikba mint a The Dark Knight; az Indiana Jones negyedik része; a Valkyrie; a The Other Boleyn Girl; a Jumper; a Be Kind Rewind; az Iron Man; a Cloverfield; Sly következő nagy dobása, a Rambo 4.; Wall-E, a robot; a Narnia és a Hellboy második része; Richard Kelly új filmje, a The Box; a Coen-tesók legújabb rendezése Brad Pitt, George Clooney és John Malkovich főszereplésével (Burn After Reading); Wachowskiék Speed Racer-e; J.J. Abrams Star Trek-je, illetve Kevin Smith pornózik majd egyet (Zack and Miri Make a Porno) és Daniel Craig is újra a 007-es bőrébe bújik… És ez még csak az apró töredéke annak a rengeteg kiváló filmnek, mely hamarosan érkezik.
Természetesen a Filmhírek 2008-ban is itt lesz veletek, és tudósít majd titeket a legfrissebb filmes hírekről, poszterekről, trailerekről, új bemutatókról, a legfrissebb box office adatokról illetve továbbra is lesznek majd az oldalon filmajánlók, ismertetők, kritikák, fesztiválhírek, filmzenei ajánlók és toplisták is.
Az elmúlt fél évben rengeteget fejlődtünk tartalom, minőség és design szempontjából, büszkén mondhatom, hogy sorra döntjük a látogatottsági rekordokat, és egyre többen és többen iratkoznak fel a Filmhírek RSS hírcsatornájára is. Amikor tavaly elindítottam ezt a filmes blogot, álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire népszerű lesz néhány hónapon belül. Azonban ne felejtsük el, hogy mindez kizárólag Nektek, a Filmhírek olvasóinak köszönhető, és remélem, hogy ezt 2008-ban is minőségi tartalommal hálálhatjuk majd meg!
Szóval így most az év első napján kellemes józanodást mindenkinek (igyatok sok folyadékot + jó forró erőleves délben), pihenjétek ki magatokat, és készüljetek, mert rendkívüli évnek nézünk elébe!













