Mi a baj a Moziünneppel?
1. Konstans tömegnyomor, végeláthatatlan sorok és kilátástalan hajsza a legjobb helyekért és jegyekért. Yikes.
2. A max. 550 Ft-os kedvezményes jegyár nem éppen olcsó, alapállapotban kellene ennyinek lennie (így a nézőszám éves szinten is emelkedne, és nem csak ezen a 4 napon - jó, tudom, üzemeltetési költség blablabla, de mégis).
3. Az ismét vászonra került filmek nagy részét már láttad korábban (ha tetszett, akkor többször is). Most akkor minek menj el rá még egyszer?
4. Arra a kevés filmre, ami éppenséggel érdekelne, nem, vagy csak kompromisszumokkal tudsz bejutni, mert a) elkelt minden jegy, b) némi túlzással már csak az első sor szélén van szabad hely, c) az előadást túl kevés moziban és/vagy túl kevés időpontban játsszák (emiatt már tavaly is szívtam). A brigantik este 8-as vetítésére a westendben például délután ötkor -2 db jegy volt (biztos betettek még két széket, hehe). Sebaj.
5. Hihetetlenül érdekfeszítő és friss a kínálat.
Tessék csak megnézni. Asszongya, premier előtti filmek szekció: A csúf igazság, Az Admirális, Családban marad, Köntörfalak, Megtört ölelések, Pippa Lee négy élete, Tréfa, Utolsó idők, Vérvonal, “1″.
Na hát ezek közül csak a Megtört ölelések, a Pippa Lee négy élete, az 1, meg a Vérvonal érdekelt többé-kevésbé, bár ez utóbbit 2007. júliusában már láttam a Karlovy Vary Filmfesztiválon (hamar ideért, mi?).
A premierfilmekre keresztelt “válogatás” szintén tetszett a benne árválkodó egyetlen animációs filmmel.
* * *
Tisztelt Szervezők! A Moziünnep maximálisan becsülendő és támogatandó kezdeményezés, de ez így, ilyen formában, nem jó.
Javaslatok:
- Max. 300 Ft-os jegyár (pl. a megugrott nézőszámnak köszönhetően a nagyobb büféfogyasztásból úgyis visszajön a különbözet).
- Tessék több vidéki mozit bekapcsolni a programba.
- Ne az ismét vászonra kerülő filmek szekcióra erősítsünk (illetve ne kizárólag arra), hanem a premier- és a premier előtti filmekre.
- Legyen több vetítési időpont, több moziban, több napra elosztva.
- Ha már tartják ezt a jegyárat, akkor tessék igényesebb és frissebb filmekből szemezgetni a premiereknél (az aktuális vagy a max. 1 évvel korábbi berlini, Karlovy Vary-i, velencei, torontói, cannes-i filmfesztivál programjában mindig lehet gyöngyszemekre bukkanni - és most nem feltétlenül a drága blockbusterekre gondolok).
Címkék: mozi, MoziünnepKommentek
2 hozzászólás ehhez: “Mi a baj a Moziünneppel?” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.





























Egyetértek. Azért a “moziünnep” ne ilyen legyen már. Összehánynak egy csomó, tavalyi filmet, meg ideiből néhányat, illetve ilyen “premier előtti” címeket, s azzal el van intézve? 550 Ft ide vagy oda, én ilyenekre biztos nem ülnék be. (Ingolorious Basterdset, meg még 1-2-t kivéve.)
Ja és legyen minden előtt mosolygós hostess lány, valamint 5 jegy vásárlása esetén járjon ingyenpizza, ami a film nézése alatt elfogyasztható!
Úgy érzem ez a poszt kicsit értelmetlen. Persze, én is jobban örülnék a fentebb felvázolt moziünnepnek, de inkább annak örüljünk, hogy a jelen magyar filmnézési kultúra mellett egyáltalán van még Moziünnep.