A filmjeimnek nem kell feltétlenül más alkotásokkal versenyezniük - Francis Ford Coppola interjú, 2. rész
Szóval az első rész után következzen a Coppola interjú második fele.
Emberünk beszél a bérrendezőségről, korábbi pénzügyi problémáiról, immár jól menő borvállalkozásáról, a Pinokkió és a Megalopolis című projektekről, a Jack Kerouac féle filmes adaptációról, filmjeinek negatív fogadtatásáról, a pénzügyi és kreatív szabadság előnyeiről, a 2009-es rendezői visszatéréséről, jövőbeli terveiről, valamint még sok minden másról.
A One from the Heart után két S.E. Hinton novellát is adaptált, a Rumble Fisht és a The Outsiderst. Erre hogyan emlékszik vissza?
Ezen időszak a tartozásaim visszafizetésének időszaka volt. A The Outsiders után egyből következett a Rumble Fish - hamar letudtam a kettőt egymás után. Gyakorlatilag ugyanazt a szereplőgárdát és stábot használtuk mindkét filmhez. Bár volt némi nézeteltérés a producerekkel, mivel ők kifejezetten azt kérték, hogy szépen lassan először az Outsiderst forgassam le, és csak utána vágjak bele a Rumble Fishbe. Na ehhez képest gyorsan lezavartam mindkettőt – talán emiatt is lett olyan kaotikus a Rumble Fish.
Egyébként jellemző a szakmára, hogy a forgatókönyvekkel minden fiatal írónak rengeteget kell kilincselnie - arról nem is beszélve, hogy sokan bele akarnak szólni a végső változatba, és jócskán kell a szkripten módosítani, amíg az eljut odáig, hogy végül film készülhet belőle. Persze ha saját magad finanszírozod a filmjeidet, akkor ez a felesleges nyűg kikerülhető, de ebben az esetben rád hárul mindenféle kockázat és felelősség.
A fia és a lánya is megpróbálkozott a filmkészítéssel… [Sofia Coppola tizenévesen nem túlzottan sikeresen Mary Corleonét formálta meg a Keresztapa III-ban, amíg ki nem derült, hogy a rendezéshez és forgatókönyvíráshoz nagyobb tehetsége van. A leányzó később olyan filmeket készített, mint a Virgin Suicides, a Marie Antoniette vagy személyes kedvencem, a Lost in Translation. Roman Coppola pedig a ‘92-es Darculában second unit directorként segédkezett, illetve ugyanezt a szerepet töltötte be többek között két Wes Anderson filmben, a The Life Aquatic with Steve Zissou-ban és a The Darjeeling Limited-ben is - jamesb]
Sofia 17 évesen olyanokat mondogatott nekem, hogy festő akar lenni, történeteket szeretne írni, meg a divattal, esetleg a fényképészettel szeretne foglalkozni, de a színészetet soha nem említette. Csak az én kedvemért vállalta el Mary Corleone szerepét. Majd a forgatás után óvatosan megkérdezte: “Apa, ugye nem nekem való ez a szakma?” Azt válaszoltam neki: Sofia, csak azzal foglalkozz, amit szeretsz csinálni, és egy nap rá fogsz jönni, hogy melyek is azok a dolgok, amelyekben igazán tehetséges vagy, és akkor már tudni fogod, hogy mit is szeretnél majd hivatásodul választani.
És Roman?
Ő egy nagyon tehetséges srác. Miután meghívtam, hogy second unit directorként vegyen részt a Dracula készítésében, a forgatáson számos kameraeffektet köszönhettünk neki. Mindig is bátorítottam a filmkészítésre. De persze egy jó apa nem parancsolhatja meg a fiának, hogy márpedig te filmkészítéssel fogsz foglalkozni. Azt mondtam neki: Roman, gyere el a forgatásra, dolgozz velem, és tedd azt, amit a legszívesebben tennél. Azt hiszem, ha valamit is megtanultak tőlem a gyerekeim, akkor az az, hogy a világon minden ember különleges, és ha kreativitást igénylő munkával foglalkozol, akkor annak mindig személyesnek és egyedinek kell lennie.
A családi ügyektől eltekintve, hogyan birkózott meg az ezen nehéz évekkel?
A producerek kb. 40 éves koromtól kezdve 10 éven át rabszolgaként kezeltek: az volt a jellemző, hogy kezembe nyomtak egy megrendezendő szkriptet, én meg még örülhettem, hogy egyáltalán van munkám. Minden egyes áldott pénteken faxot meg emaileket küldözgettem a stúdiófőnököknek, és személyesen köszöntem meg nekik minden egyes kiállított csekket. Tíz hosszú éven keresztül hajbókoltam ezeknek az embereknek.
És mikor fordult meg a szerencséje?
Pénzügyi szempontból a Dracula idején álltam helyre, legalábbis ekkorra már kilábaltam az adósságokból. Nem voltam ugyan tehetős, de a folyó pénzügyeimet már tudtam intézni. Ráadásul ekkorra már a borvállalkozásom is évről-évre növekedett. Ma pedig már jelentős pincészettel rendelkezem, amely minden évben rengeteg pénzt termel. Enyém a döntés joga a legtöbb kérdésben, elsősorban az ötletek tekintetében: milyen fajta borokat gyártsunk, a csomagolás hogyan nézzen ki, milyen címkéket használjunk stb. Nem vagyok egy nagy borszakértő, de imádom a jó borokat.
Számos film - például a Jack és a The Rainmaker - esetében gyakorlatilag kibérelték Önt, mint rendezőt. Ezekre Ön is kevésbé személyes projektekként tekint vissza?
Az említett filmek egyikének sem én írtam a forgatókönyvét. Megrendeztem őket, de ezen kívül semmi közöm nincs hozzájuk. A stúdió rendezőt keresett, én meg ki akartam fizetni az adósságaimat. Ennyi. Aztán egy idő után elegem lett ebből.
10 év telt el a The Rainmaker és a Youth Without Youth között. Nem volt ihlete akkoriban?
Azért sokat dolgoztam ezekben az években is. Forgatókönyveket írtam, de senki nem volt hajlandó pénzt adni rájuk. Ugyanakkor folyton azon járt az eszem, hogy miként tudnék saját forrásból pénzt előteremteni. Rájöttem ugyanis arra, hogy sokkal egyszerűbb, ha magam termelem meg a szükséges pénzt, mint hogy térden állva könyörgök a producereknek, hogy ugyan engedjék már megcsinálni ezt meg ezt a filmet.
Számos projektbe belevágott ekkoriban, például Jack Kerouac On The Road című filmes adaptációjába. Ezzel mi lett?
Próbáltam megírni a szkriptet, de soha nem voltam biztos benne, hogy miként is fogjak hozzá. Ugyanis egy nehéz, teljes korszakot felölelő történetről van szó, amely közvetlenül a háború után játszódik. Ha meg is csináltam volna, kellett volna bele például egy csomó oldtimer autó, meg az ezen korszakra jellemző hajköltemények. Ezek pedig - mint minden kosztümös film esetében - nagyon sok pénzbe kerültek volna.
Írt egy szkriptet a Pinokkió élőszereplős változatához is. Ez a filmmel mi történt?
Már minden elő volt készítve. Úgy volt, hogy a világ leggyönyörűbb stúdiójában, a Pinewood-ban fogunk forgatni, és abban is biztos voltam, hogy nagy érdeklődés övezi majd a produkciót, mivel gyakorlatilag ez lett volna a legelső hollywoodi, Pixar-típusú családi film. Keményen tárgyaltunk a Columbiával és egy másik stúdióval is, amely azt állította, hogy övéké a megfilmesítés joga. Aztán a jogi vitákkal elment szépen két év, amit végül ugyan kínkeservesen megnyertünk, de akkorra már teljesen elment a kedvem az egésztől, és egyébként is az járt a fejemben, hogy ez egy reménytelen eset, ebből már sehogy sem jöhetek ki jól. Ezért inkább elhatároztam, hogy a Pinokkió leforgatása helyett megírom életem legszemélyesebb, legambiciózusabb és leggrandiózusabb projektjét, a Megalopolist.
És ez miért nem látott soha napvilágot?
Kínos kérdés. Egy nagy és ambiciózus produkcióról lett volna szó, amely pár izgalmas ötletet hivatott volna felvetni. Egy olyan utópiáról szólt volna, amelyben az emberi faj korlátlanul képes megoldani minden saját problémáját, és amelyben a világ mindenki számára jobb és élhetőbb hely. Na és persze a gyönyörű New York szívében forgattuk volna az egészet. Aztán egyszer csak a legnagyobb munka kellős közepén – nem mintha, amúgy minden gördülékenyen ment volna – bekövetkezett az ikertornyok katasztrófája, amely után a világ és New York is rohamosan megváltozott. És nem csak metaforikus értelemben véve. Persze ezt már hiába próbáltam korrigálni a szkriptben.
Nagy gond lett volna pénzt szerezni a filmre?
Igen, sőt fogalmam sem volt, honnan szerezhetnék további támogatást. Ezért csalódottságomban fogtam az egész stábot, felültünk egy gépre, és Romániába repültünk, ahol leforgattunk egy másik filmet, amire éppen elegendő volt a költségvetés.
A Youth Without Youth-ot Sofia Coppola low budget indie mozijai - mint például a Lost in Translation - ihlették?
Amikor Sofia az első filmjét rendezte, segítettem neki. Nem annyira a rendezésben, hanem inkább a gyártás előkészítésében. Jómagam is alacsony költségvetésű filmekkel szereztem első tapasztalataimat, ezért segítettem neki előteremteni mindazon eszközöket és lehetőségeket, amelyekkel leforgathatta első filmjét. Tulajdonképpen bizonyos értelemben, én tanítottam meg Sofiának, hogy miként is kell low budget filmeket gyártani. Később pedig miután végleg letettem a Megapolisról, éppen az járt a fejemben, hogy ha Sofia a Lost In Translation kedvéért hajlandó volt abszolút minimálköltségvetésből Japánban forgatni, akkor valami hasonlóra én is biztosan képes lennék.
Kiábrándították a kritikusok Youth Without Youth-ra adott negatív reakciói?
A sajtó olyanokat írt, hogy felesleges megnézni a Youth Without Youth-ot, mert zavaros és tele van mindenféle bizarr és elvarratlan ötletdarabkával, és egyébként is eleve kudarcra van ítélve. A briteket például kifejezetten nem érdekelte ez film, de ez legyen az ő bajuk, nem tudják, mit hagytak kit. Persze utólag rájöttem, hogy talán nem a film a legmegfelelőbb médium egyes ötletek kifejezésére. Az emberek a Youth Without Youth-ban szereplő témákról inkább olvasni szeretnek mint nézni, és a saját tempójukban kívánják felfedezni és értelmezni a mondanivalót. A nézők talán jobban kedvelik az érzelmek hatásos ábrázolására épülő mozikat, ezért feltettem magamban a kérdést: vajon mit is írhatnék, ami az emberi érzelmekről szól? Így jutottam el a saját kamaszkoromhoz. Ahhoz a korhoz, amikor még érzelmi szempontból a leginkább fejlődünk, amikor még egyszerre szeretünk és gyűlölünk.
A filmet Matt Dillon számára írta, de ő végül egyeztetési problémák miatt kiszállt. Hogyan került a képbe Vincent Gallo?
Nem ismertem korábbról Vincentet. Bár hallottam, hogy rendkívül ellentmondásos személyiség, és nem egyszerű vele dolgozni, mert meglehetősen hajlamos a botrányokra. Valaki Argentínában javasolta, hogy nézzem meg a Buffalo 66 című filmjét. Megtettem, és lenyűgözött az alakítása. De továbbra is mindenki óva intett attól, hogy vele dolgozzak: kibírhatatlan személyiség, kész rémálom – mondogatták sokan. Nem törődtem velük, egyszerűen felhívtam Vincentet, és meghívtam a birtokomra egy hétre, hogy jobban megismerhessük egymást. Kimentem érte a reptérre, és amikor megláttam, már biztos voltam benne, hogy ő az én emberem. Na de ami a lényeg: Vincent egy intelligens pasas, és nagyon is kellemes élmény volt vele dolgozni.
A Youth Without Youth-hoz hasonlóan a Tetrót is saját pénzből finanszírozta. Mit nyújtott Önnek ez a fajta szabadság?
A legtöbb rendező egy körülményes forgatás után a szíve legmélyén úgy érzi, soha többé nem forgat új filmet: túl sok nyűggel jár pénzt szerezni rá, a stúdió elvárja, hogy felesleges erőszakos jelenetek legyenek benne, vagy esetleg olyan elcsépelt témákból kell filmet forgatnia, mint a mindenkit legyilkoló bosszúvágyó főhős. Számos rendező sokszor elgondolkodik rajta, hogy elvállalja-e egyáltalán ismét ezt a fajta kötöttséget. Én viszont biztos lehetek benne, hogy lesz következő filmem, mivel megvan rá a saját pénzem, és meg is fogom csinálni.
Saját maga forgalmazta a Tetrót. Miért?
Mert azt szerettem volna, ha kora tavasszal vagy nyáron jelenik meg, és nem akkor, amikor a legtöbb forgalmazó szeretné, vagyis októberben a díjszezonra időzítve. Az én filmjeimnek nem kell feltétlenül más alkotásokkal versenyezniük.
Mik a tervei a jövőre nézve?
Írok mostanában valamit, amivel nagyon elégedett vagyok, és felhasználom hozzá az előző filmem során szerzett tapasztalataimat is. Az elmúlt évek során rengeteget tanultam önmagamról, és sokszor a filmkészítés révén jöttem rá az igazán fontos dolgokra. Filmeket készíteni mindig személyes dolog, és ha még tanulhatsz is belőle, az a világ egyik legcsodálatosabb érzése. Szóval igen, most remekül érzem magam, és kész vagyok szinte bármiről írni, ami érdekel. És írok is. Méghozzá egy olyan történetet, amelyet mindig is el szerettem volna mesélni. Közben pedig vár rám egy másik projekt is - így talán mindkettőn egyszerre dolgozhatom.
Címkék: Dracula, Francis Ford Coppola, Jack, Jack Kerouac, Megapolis, On The Road, Pinokkió, rendező, Roman Coppola, Rumble Fish, Sofia Coppola, Tetro, The Outsiders, The Rainmaker, Youth Without Youth
Kommentek
Egy hozzászólás ehhez: “A filmjeimnek nem kell feltétlenül más alkotásokkal versenyezniük - Francis Ford Coppola interjú, 2. rész” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Jó volt ez a hosszú interjú, jól szórakoztam rajta. ráadásul érdekes dolgokat tudhattunk meg a híres rendezőről. Köszi. :)