Hannibal Lecter ismét sorozatgyilkol
A Bárányok hallgatnak saga első része a sorozatgyilkosos thrillerek műfajának koronázatlan királya (na és persze nem mellesleg egy kegyetlen jó rendezés). Azon kevés zsánerdarabok egyike, amelyet több - egészen pontosan öt - Oscar-díjra jelöltek, és 1993-ban még a legjobb film díját is elhozta. Mind Anthony Hopkins, mind pedig Jodie Foster karrierje legjobb alakítását nyújtotta ebben a filmben (a kígyószemű, merev tekintetű, kimért modorú Lecter - lehet-e ezt egyáltalán elfelejteni?).

Aztán jött a második rész Ridley Scott úr rendezésében, ami a pszichocucc helyet inkább a gyomorforgatásra ment rá (emberevő disznók, meg Ray Liotta szépen felnyitott koponyája, ilyesmik). Voltak benne jó pillanatok, thrillernek nem rossz (de nem is túl jó) - elmegy kategória.
A Vörös Sárkány sikerült talán a legjobban a folytatások közül, pedig ezt is fikázták rendesen, hogy mekkora szar (szerintem nem az). Nem kell nagy durranásra gondolni, nyilván a Bárányok hallgatnak közelébe sem érhet, de ettől függetlenül simán veri a Hannibált, és tetszett, ahogyan az első rész előzményeit bemutatatták (azért a Manhuntert is csak be kéne pótolni - ugyanez a sztori Michael Mann tálalásában ‘86-ból, állítólag jóféle).
Végül aztán következett a fiatal Lecter életét bemutató, Hannibal Rising, amely viszont orbitálisan nagy bukta lett. A főszereplő srácnak köze nem volt Hopkins alakításához (hiába állították váltig, hogy hónapokig tanulmányozta a nagy elődöt).
Azért tegyük gyorsan hozzá, hogy ez a projekt már az ötlet felmerülésekor halálra volt ítélve: most komolyan, hogyan is képzelhették, hogy majd megússzák a Hopkinsszal való nyilvánvaló összehasonlítást (ebből pedig, férfiasan valljuk be, lehetetlen győztesen kikerülni). A sztorit és a rendezést még fikázni sem érdemes: messze a leggyengébb az egész sorozatban.
Nos itt tartunk jelenleg. Erre jön a napokban a hír, hogy Anthony Hopkins és Ridley Scott ismét összeállna egy újabb Hannibal Lecter filmre. Hűha, örvendetes dolog (már csak azért is, mert nagy Hopkins/Lecter fan vagyok), de azért óhatatlanul ott motoszkál a fejember a kérdés, hogy vajon pusztán csak egy újabb bőrt óhajtanak lehúzni a franchise-ról, vagy valóban komolyan gondolják ezt a reboot-ot. Ha előbbiről van szó, akkor bele se kezdjenek, ha meg az utóbbiról, akkor viszont nem lesz egyszerű dolguk, mivel az eddigi folytatások közül egyik sem ért fel a zseniális első részhez (sem sztori, sem rendezés szempontjából). Arról nem is beszélve, hogy a Hannibal Rising utáni csorbát kiköszörülni nem lesz egyszerű.
Ja és még valami: Claris Starling szerepére állítólag Cate Blanchett érkezik (miután Jodie Foster látványosan tojik az egészre, és inkább Evan Rachel Woodot rendezi a Flora Plum-ban - lehet, hogy sejt valamit).

Azért ez a megszellőztetett Blanhett-dolog elég erősen wtf-os kategória. Egyébként is hagyni kéne már ezt a Starlingos erőltetést (anno Julianne Moore sem volt az igazi). Ha Foster nem vállalja, akkor találjanak ki helyette másik karaktert, és kész, mert ennek így sok értelme nincsen (alapból nem szeretem, ha egy jól megszokott karaktert egy másik színész visz tovább, csak úgy).
Mindenesetre a fentiektől függetlenül a Universal szóvivője kijelentette, hogy Hopkins és Scott komolyan veszi a folytatást (mi mást is mondhatnának, hehe), elkötelezettek a projekt iránt, és egyébként is egy nagyon jó szkriptet sikerült szermányolniuk. Úgy legyen.
Címkék: Anthony Hopkins, Hannibal Lecter, kult, pszichothriller, reboot, Ridley Scott, sorozatgyilkosKommentek
8 hozzászólás ehhez: “Hannibal Lecter ismét sorozatgyilkol” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.





























Ez végülis jó hír, mert, ha Anthony Hopkins és Ridley Scott adják hozzá nevüket, akkor talán nem lehet gond.
Mondjuk megjegyzem, nekem az összes eddigi Hannibal-film bejött. Az igaz, hogy a Bárányok hallgatnak a legjobb, s az is, hogy a Hannibal Rising filmen elég lightos lett (én regényformában is elolvastam, s amiatt néztem meg a filmet is, mert az alapsztori nagyon bejött), de szerintem a Ridley Scott-féle Hannibal az nagyon jó lett szintén. Lírai, csendes, lassú az egész, olyan, mintha egy vérmocskos szimfóniát “néznénk” egész végig. Az agyas dolgot kissé erősnek éreztem én is, de végülis elég szar lett volna, ha csupán úgy bünteti meg szegény Ray Liottát, hogy kiharapja a torkát :D.
Várom szeretettel, én is nagy Hopkins-fan vagyok, illetve Ridley Scott filmjeit is szeretem.
Ez fake.
Pár hónapja egy oldal kitalálta és mindenki átvette, aztán kiderült, hogy kacsa.
http://www.cinemablend.com/new.....13171.html
http://www.moviehole.net/20091.....bs-already
Betoltam két linket is, de nem jelent meg.
Megfogta a spamszűrő, de egyébként igazad van, tényleg kacsa:
http://www.bloody-disgusting.com/news/16222
Azért picit sajnálom, mert megnéztem volna egy negyedik részt Lecter proffal..
A franc, igen… Sajnos akkor tényleg nem lesz belőle semmi. Mondjuk gondolhattam volna arra, hogy Hopkins már elég öreg a szerephez (72 éves, ha jól számolom).
Mindenesetre, ha készül is valaha film, akkor találjanak hozzá valami jobb szereplőt, mert bár a Hannibal Risingos gyerek nem volt rossz szerintem, de azért igen távol volt attól, amit Anthony Hopkins alakított.
Bizony, talán a legintelligensebb pszicho-triller, amely valaha napvilágot látott! Ráadásul most egy olyan film sem jut az eszembe, amelyben mind a főszereplő színész, mind pedig színésznő partnere egyaránt aranyszobrocskát kapott volna kivételes színészi alakításárt. Bár lehet, hogy most nagyon fáradt vagyok, és van ilyen alkotás, nem tudom.
Viszont érdekes lesz, amit kijelentek: én örülök, hogy ez csak kacsa volt! Nem kell ezt tovább feszegetni és erőltetni. Bár nekem a két folytatás(Hannibál, Vörös sárkány) sem tetszett, viszont a az Ébredés c. prequel nagyon szuper lett, és egyetértek Tenebrábal, hogy fantasztikusat alakított benne a srác! De, azért azt hozzáfűzném, hogy eléggé egyenlőtlen őt Anthony Hopkins-szal egy lapon említeni. Amit tudott, szvsz kihozott a karakteréből(Brr, az a hátrazselézett haj, és ahhoz az a fejszerkezet; nem szívesen találkoznék vele egy sötét sikátorban:D), de az tény és való, hogy Hopkins zsenialitását senki sem képes felülmúlni, mint ahogyan Fosterét sem! Azt ne feledjük, hogy Jodie nélkül nem lett volna a film ennyire sikeres: ketten együtt teremtették meg a tökéletes remekművet, és mint a jin és jang: megkülönböztethetőek, de el nem választhatóak. Szóval ha készülne is egy ilyen film a jövőben, Foster is látni szeretném benne! Julain Moore karaktere nekem nem volt szimpatikus a folytatásban. Remek színésznő, de szvsz nem illet rá a szerep.
Én is örülök, hogy hápog. A siralmas Risinggel olyat rúgtak az egészbe, hogy én nem vagyok kíváncsi még egy filmre. Amúgy Ridley neve nem olyan nagy garancia…vannak nagyon jó filmjei, de vannka nagyon gyengék is…sajnos olyan fele-fele az arány, szvsz.