Retro horror a legigényesebb fajtából - Drag Me To Hell
Na szóval ez a film lenne itten a londoni kiruccanásom másik jelentős mozis állomása. Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy meg ne nézzem: a trailer megtekintése óta ugyanis ez volt az első igazán várós horror nálam idén.
Az Odeon Mezzanine moziban néztem szintén a Leicester Square-en. Ez valamivel kisebb mozi mint az Odon Covent Garden, de szerencsére nem voltunk túl sokan a teremben (kábé 60-an - a Moon-nal ellentétben a Drag Me to Hell ugyanis nem számít errefelé újdonságnak, mivel május 27. óta országszerte játsszák a mozik).
Egyébként már a Moon-nál is akartam említeni azt a némileg meglepő apróságot, hogy itt még az előadás előtt vetített reklámok is tudnak szórakoztatóak lenni. Még hogy csak unalmas üdítőital és chipsreklámok léteznek (meg mosópor és intim betét a tévében, hehe). Baromság, tessék csak megnézni például ezt. Az egyik leghangulatosabb reklámszpot, amit valaha láttam - talán azért, mert nem is néz ki reklámnak. 
Vagy ezt (ami ugyan kevésbé üt, de még mindig jóval kreatívabb mint a hazai mozis és tévés hirdetések 90%-a). 
Ilyeneket nálunk miért nem tudnak gyártani? Igazán nem pénzkérdés, csak képzelőerő és kreativitás kellene hozzá.
Ne de akkor látogassunk el végre a pokolba. Szóval büszkén jelenthetem, hogy Sam Raimi barátunk visszatért a gyökereihez. Aki nem tudná, Raimi úr korántsem a Pókember franchise révén vált ismertté (ami az első részt leszámítva egyébként is felejthető), hanem a nyolcvanas évek hajnalán egy bizonyos Evil Dead névre hallgató kultikus gorefeszttel, amely olyan mesteri szinten keverte a horrort és a paródiát, hogy az akkori közönség csak bámult ki a fejéből. Két folytatás is készült hozzá, és a trilógia máig alapműnek számít a horrorrajongók körében.
Raimi barátunk a lájtos-pókemberes kitérő után pontosan ide kanyarodott vissza idén. És mennyire jól is tette. A Drag Me To Hell ugyanis akkora klasszik és übercool horrorparódia lett, tele önironikus fricskákkal, hogy le merem fogadni, hogy még 10 év múlva is az Evil Dead sorozattal egy szinten fogják emlegetni.
A sztori szerint a fiatal és ambíciózus Christine Brown (Alison Lohman) egy neves pénzintézetnél dolgozik hitelügyintézőként, és nagyon szeretne már végre feljebb lépni a ranglétrán. A lehetőség hamarosan el is érkezik, és Christine a rátermettségét és határozottságát bizonyítandó keményen visszautasítja egy bizarr kinézetű (és akkor még finoman fogalmaztam…:) ) cigány asszonyság immár sokadik jelzálogkölcsön-hosszabbítási kérelmét, aminek következtében a fizetésképtelen mammer elbukja a házát.
Erre aztán a fogsorát előszeretettel ki-betologató vénasszony durván bepöccen (I beg and you shame me??) és jól megátkozza hősnőnket, hogy a pokolban rohadjon el a teste, amiért ilyen szemét volt vele. Innentől kedve Christine-nek összesen három napja van, hogy megszabaduljon a szörnyű átoktól, különben tehet egy “kellemes” látogatást a holtak birodalmának legmélyebb bugyraiba, ahonnan aztán tényleg nincsen visszaút.
Nos emberek, a legdurvább az az, hogy ez a film PG-13 besorolású lett. Ezt egyszerűen máig nem hiszem el: annyi - sokszor már csak a poén kedvéért is eltúlzott - gore, vér és para van a Drag Me To Hell-ben, hogy az átlagos hollywoodi tinihorrorok ehhez képest ártatlan és habkönnyű délutáni Disney-mesék. De most komolyan: ennyi kihullott szemgolyót, nyakig vérben tocsogó jóembert, torkon könyékig lenyomott kart (ez ráadásul visszatérő téma…:) ), lemészárolt állatot, rothadó hullát a temetőben (akit jól ki is ásnak), össze-vissza csöpögő gusztustalan testnedveket és egyéb “finomságokat” én még PG-13-as horrorban az életben nem láttam. Jó, mindez azért eléggé rendesen el van túlozva, és a szörnyűségek ellenére inkább hat morbidan groteszknek mint gyomorforgatónak, de akkor is. Raimi mindenesetre egyszer s mindenkorra bebizonyította, hogy nem csak a Rated R kategóriában lehet ütős horrort csinálni (fene se gondolta volna).
Ezúton szeretnék gratulálni a casting directornak, mert amit ehhez a filmhez hozzátett, arra még sokan fognak hálával vegyes borzongással visszaemlékezni: még a legapróbb jelentőségű figurákhoz is a lehető legtökéletesebben passzoló jóembert válogatta be (de télleg - bárcsak más filmekben is ennyire alapos előválogatást végeznének). A Sylvia Ganush névre hallgató vén boszorka szerepére soha a büdös életben nem találtak volna jobb színésznőt (hihetetlen nagy alakítás és átváltozás: tessék csak megnézni az ezen és ezen fej közötti gyönyörű kontrasztot…:) ). De ugyanígy tökéletes döntés az elsőfilmes Dileep Rao beválogatása a habókos, pénzéhes, műmájer (kamu)vajákos szerepére, vagy David Paymer szerepeltetése mint seggfej főnök, sőt akár a mexikói születésű Adriana Barrazát is említhetném a látnoknő emlékezetes szerepében.
És akkor itt van nekünk még ugyebár a két főszereplő, Alison Lohman és Justin Long. Általában egyiküktől sem dobom el az agyam, ha meghallom a nevüket egy-egy új film kapcsán, viszont ezúttal el kell ismernem, hogy a Drag Me to Hell-ben valóban profi munkát végeztek. Főleg Lohman a nagy meglepetés, akit egyébként sem tartok egy kiemelkedő tehetségnek, mégis itt úgy hozza az egyszerre naív, kedves, dögös, belevaló és cool csajszit, mintha ráöntötték volna Christine figuráját. Longot korábban főleg csak komédiákban láttam, nála inkább az volt a meglepő, hogy mennyire hitelesen tudott egyensúlyozni Clay Dalton professzor egyszerre komoly és humoros személyisége között.
A forgatókönyv és a rendezés profi: baromi régen paráztam és röhögtem így egyszerre egyetlen filmen. Raimi már a súlyos nyitójelenettel kellően megalapozza a hangulatot, és kreatívan fenn is tartja azt egészen a váratlan és meglepő lezárásáig (totál másra számítottam, erre emberünk egy akkora morbid poént pakol a végére, hogy még a stáblista közepén is a hasamat fogtam a röhögéstől - bár lehet, hogy másokat majd pont ez a pofonegyszerű ötlet fog kiakasztani… :) ).
Az egész film egyszerre paráztat (a klausztrofóbiás mélygarázsos jelenet klasszik) és szórakoztat a maga váratlan és morbid jeleneteivel (kiváló példa, amikor a légynek sem ártó, jámbor Christine egy bazinagy bökővel nekimegy a kedvenc házimacskájának [Here kitty, kitty, kitty...], vagy az mekkora őrült ötlet már, amikor az áldozati kecske szerepére kinézett jámbor állat váratlanul és dühödten belemekeg a kamerába, lol [You tricked me, you black-hearted who-o-o-o-o-ore! You b-i-i-i-i-i-i-i-itch!]).
A Drag Me to Hell a 2009-es év eddigi legszórakoztatóbb horrorja, olyan kötelező látnivaló a műfaj szerelmesei számára, amely mindenféle erőlködés nélkül, simán és lazán hozza az Evil Dead első két részének színvonalát. El bírom képzelni, hogy néhány kényes mozilátogató szörnyülködni fog a rengeteg eltúlzott, elmebeteg és morbid jeleneten, de ez legyen az ő bajuk. A Drag Me to Hell számomra az idei év egyik legnagyobb és legeredetibb filmélménye, amely garantáltan 100% tömény fun, és amelyet tutira újra fogok nézni, ha majd augusztus 13-án behozzák a magyar mozikba! 8.5/10
Címkék: 8.5/10, Alison Lohman, Drag Me To Hell, exkluzív, fekete komédia, gore, horror, Justin Long, kult, London, Lorna Raver, morbid, Pokolba taszítva, Sam Raimi
Kommentek
6 hozzászólás ehhez: “Retro horror a legigényesebb fajtából - Drag Me To Hell” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Én még nem láttam, de Raimi rendezésében én összesen max egy nézhető filmet láttam, az is a z Army of Darkness volt. Az előzetesen jó volt, a filmhez készült poszter meg az év posztere címét megkaphatná, de szekptikus vagyok a filmmel kapcsolatban. De legalább Neked tetszett:)
Pedig pont az Army of Darkness a leggyengébb szösszenet az egész Evil Dead trilógiából. :) Az első kettő viszont minimum 8-9/10 - ha minden igaz, lesz ezekből is kritika hamarosan.
Az első Evil Dead szerintem kőkemény horror. A második a legnagyobb, a horror-vígjátékok legalapabbika, a harmadik pedig egy önironikus fantasy vígjáték már, de az is hatalmas szórakozás.
Az első órája a Drag Me To Hell-nek is zseniális, aztán az árnyalatnyi stílusváltás nem tetszett annyira, szerintem ehhez a filmhez nem teljesen illik a gonosz halott féle humor. A végét pedig kitaláltam :(
De még így is az év egyik legjobbja eddig, fantasztikus és számomra néhol parás móka volt :)
emlékeztek a youtube-on azokra a videókra, ahol rávesznek, hogy meredten bámuld a képernyőt (pl.: döntsd el mi a különbség két kép között) aztán egyszer csak egy hatalmas üvöltés kíséretében megjelenik egy torz pofa, te meg be…zol az ijedségtől? na, ez a film 5 percenként produkálja ezt. szánalmas, hogy ennél az ijesztegetésnél nem tudtak jobbat kitalálni. javaslom alacsony hangerőn hallgatni…. nem is értem kinek tetszhet az ilyesmi?!
“emlékeztek a youtube-on azokra a videókra, ahol rávesznek, hogy meredten bámuld a képernyőt?”
Hehe, ismerős. :P Anno linkeltem is egy efféle szösszenetet:
http://filmhirek.com/2007/10/3.....halloween/
De azért ezeket ne hasonlítgassuk a Drag Me to Hell-hez, nincs túl sok értelme.
Pont tegnap néztem meg a DRAG ME TO HELL-t. Már nagyon vártam… A film a várakozásomat is felülmúlta… csúcs szuper volt. Nagyon megszerettem (a kedvencem lett - tegnaptól már 4-szer láttam) A horror filmek terén nagyon kényes z ízlésem, de ez tényleg NAGYON, NAGYON, NAGYON JÓ volt. Szerintem Alison Lohman (a főszereplő) és Lora Raver (a banya) is nagyot alakított.
A filmet bátran 10-ből 10-re értékelem.