Filmmánia: Slumdog Millionaire
Csávó nyer húsz millát a népszerű kvízműsorban, de egyáltalán nem érdekli a pénz… Slumdog Millionaire kritika.
Slumdog Millionaire (2008)
“Jamal Malik is one question away
from winning 20 million rupees.
How did he do it?
A. He cheated.
B. He’s lucky.
C. He’s a genius.
D. It is destiny.”
Ki a rendező: A brit születésű Danny Boyle, akinek legismertebb munkája a Trainspotting nevezetű kult alapvetés. De ezen kívül még olyan ismert munkákat köszönhetünk az immár 53 éves direktornak mint a Sekély sírhant (nem láttam), A part (az első fele klasszik, a második már nem annyira), a REC egyik ihletőjének számító 28 nappal később (szintén alap), illetve a Napfény (nem rossz, de nem is kiemelkedő).
Ki játszik benne: Boyle jórészt noname indiai színészeket castingolt be a Slumdog-ba, sőt a három gyerekszereplőt egyenesen az indiai nyomornegyedek mélyéről szedte össze. Egyedül a főszereplő srácot alakító londoni születésű Dev Patel lehet ismerős a sorozatfanoknak, ő a Skins című brit dramedy-ben játszik.
Mi a sztori: Nyomornegyedből származó fiatal srác Indiában megnyeri a helyi Legyen Ön is Milliomos-t, a dolog azonban felettébb gyanús, mivel minden kérdést fejből vágott. Vizsgálat indul, mely során hamarosan kiderül, hogy a srácot tulajdonképpen nem is érdekli a fődíj, csak a szerelmét szeretné megtalálni…
Értékelés: Számos kritikus a tavalyi év Juno-jának tartja ezt a filmet. Nos nem értek egyet velük: a Slumdog Millionaire fényévekkel jobb film mint a terhes tini története.
Pedig féltem tőle rendesen a nagy hype miatt, meg aztán Danny bácsi sem teljesítette túl magát az elmúlt években (a Sunshine nem egy nagy durranás szvsz). Mikor nekiálltam a Slumdog-nak, az előzetes infóknak köszönhetően egy egyszerű romantikus feel-good történetet vártam, ehhez képest sokkal de sokkal többet kaptam. Sőt még csak azt sem mondanám, hogy a Slumdog Millionaire egy könnyű bollywoodi love story, a románc mellett ugyanis rendesen keverednek benne a súlyos melodráma elemei az izgalmas thriller stílusjegyeivel (sőt néha már-már az Isten városát juttatta szembe), szinte dokumentarista hitelességgel kapunk betekintést az indiai nyomornegyedek mindennapi életébe, és ha ez nem lenne elég, a forgatókönyvíró Simon Beaufoy még egy jó adag finom humort is belecsempész ebbe a szívmelengető és életigenlő történetbe.
Apropó forgatókönyv. Na kérem szépen így kell egy egyszerű történetet hatásosan elmesélni. Emlékeztek még arra, amit néhány poszttal korábban az Ausztráliával kapcsolatban írtam: hogy sokkal jobb és izgalmasabb lett volna a film, ha Luhrmann a két mikrotörténet szálait párhuzamosan egymás mellé illeszti? Nos íme a Slumdog Millionaire példája, pontosan erre a fajta történetvezetésre gondoltam.
Három egymásba kapcsolódó sztori fut egymás mellett. Nyomornegyedből származó srác megnyeri a 20 millió rúpiás fődíjat, majd csalásért letartóztatják és kihallgatják (első szál). Ezzel indít a film, egészen pontosan egy durván jól vágott, meglepően erőszakos vallatási jelenettel (meg is lepődtem, hogy hogy jön ez ide a beígért romantikához:) ), majd a kihallgatás során végignézik - illetve a szereplőkkel együtt mi is végignézzük - az ominózus műsor felvételét (második szál), miközben ezt meg-megszakítva a csávó flashbackek formájában felidézi a rend túlbuzgó őreinek, hogy honnan is tudta a kérdésekre a válaszokat (harmadik szál). Nem akarok nagyon spoilerkedni, de minden egyes kérdés valamilyen módon a csávó korábbi nyomorúságos életének egy-egy meghatározó pillanatához tartozik. És itt jön be talán az egyetlen kritizálható tényező a szkriptben: ha racionális szemmel nézed a filmet, akkor egyszerűen képtelenségnek tűnik, hogy a srác a kvízműsor minden egyes kérdését a helyes válasszal együtt képes a saját múltjához kötni. Viszont a forgatókönyvíró Beaufoy javára szóljon, hogy a filmet elnézve ez valahogy kurvára nem érdekelt.:) Sőt még éppen hogy belefért a filmben is említett - így volt megírva, a sors is ezt akarta - elméletbe (ha jobban belegondolok, hajlamos vagyok hinni abban, hogy bizonyos dolgok előre meg vannak írva az életünkben).
Egyébként ami a legjobban tetszett, az nem is a kiválóan felépített és végigvezetett történet (btw Simon Beaufoy borítékolhatja magának az Oscar-jelölést), hanem annak technikai megvalósítása, ami egyszerűen lenyűgöző. Ezúton emelem kalapom az operatőr, a vágó, na és persze Mr. Boyle előtt, mert amit ebben a filmben technikailag műveltek, az egyszerűen elképesztő. Az IMDb-n olvastam, hogy valaki a Jesse James operatőri teljesítményéhez hasonlítja a filmet - nos van benne valami: ugyanis ritkán látható igényességgel felvett képekről van szó. Az operatőr (Anthony Dod Mantle) maximálisan kihasználja a digitális (kézi)kamera kínálta lehetőségeket (jó kis cucc, többek között ilyennel dolgozott): a kamera szabadon mozog a térben fel-alá, végigúszik a jeleneteken, villámgyorsan ki-be zoom-mol, mindenféle szokatlan szögekben kifordul (remekül érzékeltetve a nyomornegyedes jelenetek túlzsúfoltságát és kaotikusságát, ráadásul ugyanolyan diszorientatív hatása van mint a Cloverfield kameratechnikájának), a rázkódó handycam pedig a dokufilmek realisztikusságát idézte fel bennem.
És akkor még nem is említettem az erősen kontrasztos színhasználatot (az aranysárga, az élénkpiros és az éjkék árnyalatai dominálnak), az árnyékkal való játékot, illetve a megvilágítás tökéletes kihasználását. Na és persze ehhez jönnek még hozzá a pengeéles, videoklipszerű vágások (pl. a nyomornegyedes életképeknél), és a pontosan a zene ütemére vágott snittek. Vagy nagyon tetszett például a fentebb már említett kihallgatásos jelenet technikai megoldása: amikor is az indiai vágópista megkérdezi Jamalt, hogy hol dolgozik (kvízműsoros szál), mire villámgyors vágás, és a csávó feje azonnal egy vízzel teli vödör alján landol (kihallgatásos szál), majd a kirántott fej közli a választ: telefonos ügyfélszolgálat… Cool!
Emlékszem, jópár kritikus lehúzta a felnőtt Latikát alakító csaj teljesítményét, de szerintem nem volt vele semmi baj (mármint a csajjal - sőt még jól is nézett ki, kind of hot, vagy hogy mondják az amerikánusok). Az a tény pedig, hogy az összes gyerekszereplőt indiai nyomornegyedekből halászták ki, csak még jobban erősítette a történet hitelességét. Egyedül a Salim-ot alakító srác (a 100 dolláros rész után) játéka nem tetszett - amilyen bele(nem)éléssel előadta magát, azt szerintem bármelyikünk meg tudta volna csinálni.
Az OST nagyon nagy, azonnal beszerzendős kategória: tradicionális indiai dallamok keverednek modern poppal (a fülbemászó Paper Planes mekkora már). De hát végül is ez egy Danny Boyle film lenne ugyebár, a pasas pedig azon rendező urak közé tartozik, akik ösztönösen értenek az adott film hangulatához tökéletesen passzoló zenék kiválogatásához (az ínyencek házi feladat gyanánt tanulmányozhatják többek között Cameron Crowe vagy Wong Kar-Wai munkásságát).
A romantikus jelenetek ízlésesen és szerényen lettek megolvda, így szerencsére nem kellett belefájdulnia a gyomromnak a szirupos negédességbe. Egyébként az indiai filmekre jellemző stílusjegyek is hiányoznak, a főcím közben futó össznépi táncolást leszámítva (lehet hogy nevetségesen hat, de a legtöbb bollywoodi produkcióban megtalálható ilyesmi a tradicionális énekbetétekkel és a kötelező táncikával egyetemben).
Szó ami szó, a Slumdog Millionaire a tavalyi év egyik legigényesebb, legszórakoztatóbb és technikailag legjobban kivitelezett darabja, mely még a Benjamin Button-nál is jobban bejött nekem (ami azért igen nagy szó, tekintve fanatikus Fincher-rajongásomat). Ja és nem mellesleg ez a direktor legjobb munkája a Trainspotting után. Welcome back, Mr. Boyle! 8.5/10
Címkék: 8.5/10, Bollywood, Danny Boyle, Dev Patel, dráma, Freida Pinto, indie, Loveleen Tandan, romantikus, Slumdog Millionaire, thriller
Kommentek
7 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: Slumdog Millionaire” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Sztem is Boyle legjobbja a Trainspotting óta.
A Slumdog első kétharmada kimagaslóan jó, nekem az uccsó harmad nem jött be annyira. Ott egy kicsit túl kiszámíthatóvá és sablonossá válik. De így is egy 8-as!
Sokszor nézős, “letehetetlen” film, különösen a gyerekkori részek tetszettek. A végefelé tényleg érezni lehet, hogy ennek ha törik, ha szakad feelgood véget kerekítenek, mégis izgultam és élveztem :)
De a Benjamin Button egyértelműen nagyobb hatással volt rám, szóval én érte és Fincherért szorítok majd az Oscaron :)
Nagyon jó ötlet, keményen, valósan mutatja be a kilátástalan “cigánykodó” erőszakos indiai mindennapokatbelecsempészve a humort és az orzságimázst is. De a Golden Globe ide-oda, a végéért kár. Nem az a gond, hogy hihetetlen, hogy tudta a válaszokat az élete miatt, mert a történetek lehetnek meseszerűek, ha van értelme a dolognak. De a lényeg a lány megtalálása volt, ezért nemcsak hiteltelen, hanem a sztori szempontjából teljesen felesleges volt az utolsó kérdést is jól megválaszolnia, s nyernie. Ez abszolút lényegtelen volt, s elvett valamit az értékéből a dolognak. Odáig hibátlan film, de az utolsó 20 percet újra kellene forgatni, nem gondolva az indiai vagy akár a nyugati közönség-elvárásokra. Bár szerintem a közönségnek is elég lett volna a love story happy endje.
Az még hagyján, nekem inkább az volt furcsa, hogy a 20 milliós utolsó kérdés mennyire könnyű volt. Ha a valóságban is ilyeneket kérdezgetnének a Legyen ön is milliomosban, akkor sorra vinnék el a főnyereményeket.
A többszörösen Oscarral (ki)tüntetett Slumdog Millionaire (a magyar keresztségben a khm… Gettó milliomos nevet kapta) csak most megy a kolozsvári mozikban, s ennek az apropóján kiveséztük kicsit a filmet. Nézzuk csak
Nekem tetszett, de ennyi díjat azért nem kellett volna szerintem rásózni…
A Sekély Sírhantot ne hagyd ki! Nagyon jó film.