Filmmánia: Die Hard (Drágán add az életed)
Bruce beindítja hollywoodi karrierjét, és seggberúg pár rosszfiút egy los angelesi toronyházban… Die Hard kritika.
Die Hard (1988)
“Twelve terrorists. One cop. The odds are against John McClane… That’s just the way he likes it.”
Ki a rendező: John McTiernan amerikai direktor, aki a nyolcvanas-kilencvenes években élte karrierje fénykorát. Olyan népszerű akcióklasszikusokat köszönhetünk neki mint a Ragadozó, a Die Hard két része, a Vadászat a Vörös Októberre, Az utolsó akcióhős vagy a Thomas Crown ügy.
Ki játszik benne: A német származású Bruce Willis, akinek máig John McClane a leg(el)ismertebb szerepe, pedig temérdek akció- és egyéb műfajú filmben szerepelt (Az utolsó cserkész, Hatodik érzék, Az ötödik elem, Armageddon, Ponyvaregény, Grindhouse, Sin City, csak hogy az ismertebbeket említsük). Willis mellett felbukkan még a filmben egyik kedvenc karakterszínészem, Alan Rickman illetve Bonnie Bedelia is.
Mi a sztori: Karácsonyi parti a Nakatomi-toronyház harmincadik emeletén. A buli javában tart, amikor egy terroristákból álló csapat váratlanul elfoglalja az egész épületet, és túszul ejti az alkalmazottakat illetve az ottan ünneplő embersereget. A rendőrség nagy erőkkel kivonul, azonban nem is sejtik, hogy egy az épületben tartókodó new yorki zsaru, egy bizonyos John McClane, egyszemélyes hadjáratba kezdett, hogy kimenekítse feleségét és a többi túszt a bűnözők karmai közül…

Értékelés: Jó sok éve láttam már ezt a filmet, épp ideje volt előszedni. Márcsak azért is, mert nem vagyunk elkényeztetve mostanában minőségi akciókkal, meg egyébként is vágytam egy kis nosztalgiára.
És hát igen, még mindig Bruce a legnagyobb csávó! :) Emberünk ezzel a filmmel (meg az utána következő folytatásokkal) végérvényesen bevonult az akciósztárok panteonjába. Mindenféle klisé és túlzás ellenére (McClain egy koszos trikóban egymaga kinyír egy csapat terroristát) nagyon jól szórakoztam most is, pedig már láttam vagy ötször ezt a filmet. Bruce hihetetlen cool tud lenni, ha akar - mást nem is tudnék elképzelni erre a szerepre! És igen, Simlis és a szende ide vagy oda, a csávó karrierje itt indult be igazán: emberünk a fanyar humorú, életunt, feleségét megmentő new yorki zsaru szerepével (amelynél aztán később kidomborították McClain önpusztító, alkesz, cigifüggő oldalát is…:) ) szó szerint megfogta az isten lábát.

A film igazi klasszikussá vált, és még mai szemmel is simán nézhető. A nyolcvanas években vagyunk, viszont meglepő módon az ekkortájt készült produkciókkal ellentétben a főellenség itt nem orosz, hanem német: konkrétan egy csapat rosszfiú, akik egy “laza” hatszáz millás rablást leplezvén politikai terroristáknak adják ki magukat, és megszállnak egy toronyházat (a sors iróniája, hogy ez a terroristás felütés mostanság aktuálisabb mint valaha, és a producerek még mindig előszeretettel építenek rá - lásd a műfaj egyik alapkövét, a 24-et).
Az unrated változatot néztem, szóval hálistennek nem volt tökörészés a vágóollóval: van itt főbelövéstől kezdve aszfaltba becsapódáson át yippie-kay-jay motherfucker-ig minden ami kell. Viszont most láttam először eredeti nyelven, és bizony be kell vallanom, hogy akármennyire is feliratpárti vagyok, itt tényleg hiányzott a Vass Gábor féle klasszikus szinkron, annyira megszoktam anno. Korábban ugyanis tévén meg videón csak a szinkronos változatokhoz volt szerencsém, és most így eredeti nyelven újranézve, Bruce fiatalkori hangját az istennek nem bírtam megszokni.
Az akciójelenetek zúznak mint állat: az a jelenet, amikor Bruce egy szál tömlőbe kapaszkodva, egészségesen szentségelve leveti magát a Nakatomi-toronyház tetejéről, az még mai szemmel nézve is cool. :) Vagy a film végi robbanást is durván látványosan sikerült megoldaniuk a készítőknek (pedig, még egyszer hangsúlyoznám, ‘88-as filmről van szó, szóval sok high-tech cucc meg számítógép nem igazán állt az effektes stáb illetve McTiernan rendelkezésére).
A Bruce-t támogató mellékszereplők nagyon jól lettek kicastingolva. Először is itt van a főellent alakító Alan Rickman, aki úgy kábé Hollywood egyik leginkább méltatlanul alulértékelt színészzsenije, és aki korántsem akciófilmekkel csinált magának karriert (tessék csak megnézni az eddigi munkásságát). Emberünk Hans Gruber szerepében, ha kell kellően tenyérbemászó és jómodorú úriember, ha meg nem, akkor meg egy hidegvérű, elborult agyú, elmebeteg pszichopata. Komolyan mondom, néhány jelenetben bizony a hideg rázott ki tőle.
Bruce csaja, Bonnie Bedelia is hasonlóan jó választás: nem egy klasszikus értelemben vett szépség, és sokkal természetesebb karakter mint bármely napjainkbeli akciófilmbe beválogatott szöszi a főhős oldalán. De ugyanilyen szimpatikus figura a múltja miatt önmagával vívódó járőr, vagy a limuzinus csávó, akik mind-mind segítenek Bruce barátunknak a rosszfiúk számának redukálásában.
A direktor a nyolvanas-kilencvenes évek egyik legnagyobb akciórendezője, John McTiernan, akinek ez még ugyan csak a harmadik filmje volt, de már itt kellő tapasztalattal rendelkezett (ne felejtsük el, elvégre Svarcit irányította egy évvel korábban a Ragadozóban). Sajnálom, hogy a pasas mostanában eltűnt, mert jelen produkciót leszámítva is voltak király akciófilmjei (többek között a Die Hard harmadik részét is ő dirigálta).

A vágás, az akciójelenetek kivitelezése és a kameramunka végig profi, bár ez utóbbi annyira nem meglepő, hiszen a szakma egyik legjobb operatőre, a holland Jan de Bont felelt érte. Sajnos ő is lecsúszott mostanság, egy időben átnyergelt a rendezésre (több-kevebb sikerrel, lásd Speed és a Tomb Raider Angelina Jolie-val), de már vagy öt éve nem csinált semmi érdemlegeset (elvileg jövőre jön egy újabb produkcióval).
A Drágán add az életed a nyolvanas évek talán legjobb akciófilmje. Minden eksönfetisiszta számára kötelező látnivaló (bár nem hiszem, hogy sokan lennének Magyarországon, akik még nem találkoztak volna ezzel a darabbal legalább egyszer). Mindenféle túlzása és valószerűtlensége ellenére kiemelkedően magas szórakoztatófaktorral rendelkező film, mely máig mérföldkőnek számít az akciófilmek történetében. 8.5/10
Kommentek
6 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: Die Hard (Drágán add az életed)” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.





























Alapfilm szvsz….vagyis nekem klasszikus:) Az első két rész 100 %-os, a másik kettő már gyenge
Alapfilm +1 :).
A másodikkal nekem nem volt bajom, a harmadik - bemutatása idején - az elmegy kategóriába tartozott, azóta úgy zuhant a színvonal, hogy most már jó.
A negyedik pedig nem Die Hard film :).
Alan Rickman MEGARULEZ!
Így van, alapmű! Nekem az első ás a 3-ik rész tetszik a legjobban a sorozatból, a 2-ik nekem gyengus, a 4-ik meg való igaz, hogy nem Die Hard film:)
Szerintem is az 1. meg 3. a legjobb! A második az különleges eset nálam: mikor vagy 10-15 évvel ezelőtt először láttam, nagyon bejött, aztán amikor néhány évvel később újranéztem, akkor már nem ütött akkorát, jócskán megkopott a fénye (vagy az ízlésem változott, franc tudja). Viszont sokatmondó tény, hogy a gyengébb második rész még így is simán földbedöngöli a negyediket meg úgy általában bármelyik mostani hollywoodi tucatakciót!
Nálam is az első és a harmadik jött be leginkább. Nekem a harmadik tetszett jobban. Ennek a humora a legbetegebb és a legizgalmasabb is a 4 közül. Máig szívesen nézem újra és egy halom idézhető jó duma van benne.
A 4-et eléggé kiherélték…