Réz András: Mozibubus
Filmelméleti esszégyűjtemény, amitől furamód mégsem fáradsz le, és nem kívánod pokolba a szerzőt… Mozibubus könyvajánló.
“Egyek voltak a sátor ponyvája alatt: a cirkusz és a film.”
Mindig is bírtam Réz Andrást a maga közvetlen és laza stílusával, és általában egyet is szoktam érteni a filmekről alkotott véleményével (azért csak általában, mert én speciel nem nevezném a United 93-at jelentéktelen, középszerű produkciónak, de hát mint tudjuk, ízlések és pofonok, ugyebár).
Szóval lányeg ami lényeg, emberünknek ez az első filmmel kapcsolatos könyve, ami egyébként azért is meglepő, mert már vagy 20 éve kitartóan osztja az észt filmesztétaként hazánk aprócska médiapocsolyájában.
A Mozibubus gyakorlatilag egy filmelméleti illetve filmtörténeti gondolatokat tartalmazó munka, mely szerencsére a témája ellenére mégsem fullad dögunalomba (már suliban is kirázott a hideg az olyan többszáz oldalas szakkönyvektől, melyekben begyepesedett agyú öregurak magas lóról magyarázzák a nagy semmit). Teljesen könnyen emészthető és izgalmas olvasmányról van szó: meglehetősen gyorsan haladtam vele, úgy két délután alatt kivégeztem az egészet. Ha szerkezetileg tekintünk rá, akkor jól elkülöníthető, rövid esszékből áll, melyek látszólag random módon vannak egymás mellé dobálva (az egyetlen közös nevező, a film illetve a mozi). Az alábbiakban ezen darabkákból válogattam ki néhány érdekesebbet figyelemfelkeltés gyanánt.
Az első filmes pillanatok
Réz - nagyon helyesen - a film születésével indít. Egészen pontosan a világ első nyilvános mozielőadásával: 1895. december 28-án 35 néző koponyánként 1 frankért tekinthette meg a Lumiére-tesók La Sortie de l’Usine Lumière à Lyon című darabját (a youtube-on errefelé csekkolható a másik nagy klasszikussal egyetemben szintén 1895-ből). Megismerhetjük az első filmműfajt, a slapstick comedyt avagy a burleszket, illetve annak kapcsolatát a cirkusz és a klasszikus színészet világával (Chaplin, anyone?), illetve az első kezdetleges filmtrükköket: emlékezetes példa a Lumiére-fivérek rövid szkeccse az automata vágóhíddal (malac be egy hatalmas láda egyik végén, majd pár képkockával később szorgos urak pakolják ki a hurkát a másik oldalon).
James Bond külön fejezetet kapott a Mozibubusban. Megtudhatjuk, hogy az aktuálpolitikai helyzetnek megfelelően hogyan színváltóztak Bond ellenségei az évek folyamán (sárga majd vörös veszedelem, vagy pusztán csak feltétlen világuralomra törő, milliárdos főgonoszok). Na meg persze ha már 007-es, akkor nem maradhatnak ki a Bond csajok és a kötelező high-tech kütyük és kiegészítők sem (amik nem mellékesen mindig is kiváló reklámlehetőséget, ergo szép summát biztosítottak a franchise számára). Réz nagy Bond fan, azonban a könyv tavalyelőtti megjelenésekor még nem látta a Casino Royale-t, így sajnos nem tudhatjuk meg tőle, hogy véleménye szerint mennyire is vált be Daniel Craig Bond-ként (mondjuk azóta már lenyilatkozta az Indexnek).
Budapest mint New York?
Tetszett, ahogy emberünk levezeti, hogy a filmesek a tökéletes illúzió érdekében, földrajzi régiótól függetlenül bármilyen képi világot képesek megteremteni. Így lesz aztán esetünkben Budapestből New York (Hellboy), Los Angeles (A pizzás), München (Max), Berlin (Kémjátszma) vagy akár Buenos Aires (Evita). Abszolút egyetértek azzal az állítással, miszerint egy jól sikerült film képes megdobni egy adott város turisztikai értékét (sőt ahogy Réz fogalmaz: London, Párizs, New York, Tokió, Róma, Barcelona hamarabb van meg filmen mint a valóságban, és egy filmőrült világutazó számára pont ez az élmény adja meg a végső löketet az adott régió felkereséséhez).
Egyébként ha csak a közelmúltba tekintünk vissza, az In Bruges-t is simán idesorolnám: a nyakam le merem tenni, hogy Martin McDonagh filmje az elkövetkező pár évben kimutatható mértékben meg fogja növelni a Belgiumba látogató turisták számát. Persze az tény, hogy az efféle országimázs nem csak pozitív, hanem negatív hatású is lehet: gondolok itt a Motel filmek által lehúzott Szlovákiára, a Borat féle Kazahsztánra (ami mellesleg Románia volt, de ez már más kérdés), vagy nem kell messze menni, a Severance című brit horrorkomédiában mi is megkapjuk a magunkét… :)
Műfaji anomáliák
Az egész könyv talán legértékesebb része, amikor Réz megpróbálja darabjaira szedni az egyes filmes műfajokat, miközben meghatározza a szerzői film és a műfaji film közötti különbséget. Röviden talán úgy lehetne összefoglalni az egészet, hogy a szerzői avagy művészfilm minden esetben felfedező, újító, innovatív és eredeti alkotás, mely az adott rendező személyéhez, személyiségéhez kötődik (számos független vagy indie film ilyen, elég csak megnézni minden évben a Sundance kínálatát). Ezzel szemben a műfaji vagy zsánerfilm mindig egy adott műfaj (akció, horror, krimi, katasztrófa, történelmi, musical, western stb) íratlan és konvencionális szabályait követi.
A műfaji film nem sziklaszilárd és mozdíthatatlan kategória, folyamatosan formálódik, régi műfajok tűnnek el, miközben újak alakulnak ki: Réz példaként a tinihorrort hozza fel mint a paráztató filmek egyik alműfaját (jogosan, a zsáner gyakorlatilag a kilencvenes évek közepe óta létezik, lásd Sikoly), sőt szerintem manapság simán ide lehetne sorolni a kézikamerás fps áldokukat is, melyek ugyan eredetileg az Idegleléshez és a Cannibal Holocausthoz vezethetők vissza, de igazán csak a Cloverfield után szaporodtak el gombamód (lásd REC, Quarantine, Diary of the Dead, Paranormal Activity, Poughkeepsie Tapes stb).
Sőt hogy a képlet még bonyolultabb legyen, a szerzői és a műfaji filmek közötti határok is gyakran elmosódnak. Például, ha engem kérdeztek, az Aronofsky féle Forrás legalább annyira személyes szerzői film, mint amennyire keverednek benne a sci-fi, a kaland vagy a romantikus műfaj különböző stílusjegyei. Ez a méltatlanul alulértékelt mestermunka sajnos pont a téves pozícionálásba bukott bele: a marketingesek nem tudták hová belőni, sci-fi-kalandként hirdették; aki meg erre számítva nézte meg, jó nagyot csalódott benne. De ez már akár egy külön poszt témája is lehetne.
Mik a jelenlegi trendek, és mi várható a jövőben?
Nos, nem meglepő a könyvben leírt állítás, miszerint évek óta érzékelhető tendencia, hogy a moziba járók száma folyamatosan csökken. Na igen, ez utóbbi hatására a stúdiók hajlamosak is szépen bepánikolni (oké, valamilyen szinten érthető, elvégre gazdasági vállalkozásról van szó). Folyamatosan bűnbakokat keresnek, akiket aztán meg is találnak a 890 forintos igénytelen DVD-t vásárlók, meg a warezt, torrentet, fájlcserélőket, ftp szervereket használók képében. Arra persze nem gondolnak, hogy a mozis bevételek csökkenése mögötti egyik ok a Hollywoodból kiáramló szemét is lehet: túlságosan sok manapság a remake, a folytatás (sequel) illetve az előzményfilm (prequel), elönti az celluloidot az igénytelen PG-13-as gagyi (ott tartunk, hogy már azt is megtiszteltetésnek vehetjük, ha egy horror vagy akciófilm R-es besorolást kap), miközben egyre kevesebb teret kapnak az igényes és eredeti darabok.
Persze ne értsétek félre, nyilván nem szándékszom elásni magamat, és nem fogok hangosan lamentálni amellett, hogy milyen szar a világ, hiszen amíg Magyarországon moziba kerülhetnek olyan hollywoodi mestermunkák mint a Nem vénnek való vidék, A faun labirintusa, A sötét lovag vagy a 300, addig semmi nincs veszve. Pusztán csak az a tendencia nem tetszik, hogy rengeteg gagyi áramlik be a mozivászonra, miközben az igényes darabokra hónapokat vagy éveket kell várnunk, már ha egyáltal eljut a magyar mozikba (tessék mondani, az El Orfanato-t bemutatják valaha nálunk?).
Egyébként csak úgy mellékesen jegyezném meg, hogy - amint Réz is kiemeli -a forgalmazók is felelőesek a kialakult helyzetért: egyre több és több produkció kerül be az országba (néha úgy érzem, minőségi szelekció nélkül), egyre kevesebb idő telik el a mozibemutató és a DVD megjelenés időpontja között (míg korábban egy év volt a két időpont között, addigra ez a rés lecsökkent 3-4 hónapra), a box office teljesítmény után minél hamarabb kell a DVD értékesítésből befolyó lóvé stb. Nem csoda, ha a megnövekedett kínálat, a gyors DVD megjelenések és az árak csökkenése miatt egyre többen a házimozizás felé fordulnak. Nem is beszélve olyan apróságokról, hogy az otthoni DVD-zés esetében nem pofáznak a hátad mögött, nincs mobilcsörgés, nem lóg bele a langaléta csávó feje a vászonba, olyan ételt-italt fogyasztasz, amilyet csak akarsz, nincs negyedórányi reklám, nem fázol meg a túlkalibrált légkonditól, nem ront be a takarítóbridág a film vége előtt 5 perccel, nincs szitkozódás a túl nagy vagy túl kicsi hangerő miatt, a végefőcímnél percekig üldögélhetsz a sötétben, senki nem fog zavarni, nem nyomják fel egyből a villanyt stb. Persze ezek mind szép és jó dolgok, de el kell ismeni, hogy a mozit mint közösségi élményt még így is nagyon nehéz überelni (kiváló példa erre a legutóbbi ilyen élményem).
Réz szerint egyébként a jövőben várható, hogy egyre több mozi áll majd át a sokkal jobb minőségű digitális vetítésre (a rongyosra játszott szalagok kora lejáróban), a kínálat nőni fog, a mozik akár a netről is lehúzhatják majd az aznapi programot (kópiák költsége kilőve). Egyre inkább el fognak terjedni a HD készülékek és az ehhez kapcsolódó nagyfelbontású DVD-k (ma már tudjuk, a csatát a Blu-ray nyerte a HD-DVD-vel szemben). A tendencia jól érzékelhető: a technológiához szükséges lejátszók ára folyamatosan csökken (már 100 rugó környékén be lehet újítani egy márkás BD kompatibilis cuccot). És akkor még nem is beszéltünk az olyan, egyre inkább terjedő megoldásokról mint az internetes videotéka vagy az IPTV!
Érdemes elolvasni a könyvet?
Nos, filmőrülteknek mindenképpen megér egy próbát. Lehet rá mondani, hogy lájtos és könnyen felejthető a tartalma (a Libri.hu-n írta rosszmájúan valaki, hogy a mesternek biztos pénzre volt szüksége karácsony tájékán, lol), a Mozibubus mégis tömve van filmtörténeti érdekességekkel, hasznos információkkal, érdekfeszítő eszmefuttatásokkal, illetve érthető és világosan megfogalmazott filmes gondolatokkal. Na és persze mindez Réz úr utánozhatatlan stílusában tálalva (az NC-17 filmekben megeshet, hogy “mocskosan beszélnek, piálnak, és abált szalonnát zabálnak pipafüst mellett”… :) ).
Részletek letölthetők az egyes fejezetekből a hivatalos oldalon.
Réz András: Mozibubus, Réz És Társa Kiadó, 2006., 224 oldal.
Címkék: filmelmélet, filmtörténet, könyvajánló, Mozibubus, Réz András
Kommentek
2 hozzászólás ehhez: “Réz András: Mozibubus” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Karácsonyra kaptam, nekem nem tetszett, valahogy nem fogott meg, kevés volt benne az info, de rizsa az töménytelen mennyiségben volt.
Szintén Karácsonyra kaptam Joe Esterhas konyvét, az Ördögi ulcs Hollywoodhoz, na az jobban bejött
Jó hogy említed ezt az Eszterhas könyvet, egy ideje már szemezgetek vele, csak még nem jutottam el odáig, hogy bele is kezdjek:)