Archívum: 2008. augusztus
Cancel
Jól van emberek, sajnálattal kell közölnöm, de a laptopom három év hűséges szolgálat után meghalt… :((
Meglehetősen kellemetlenül érint a dolog, de azért sem hagyom, hogy elrontsa a fesztiválozást. Képeket továbbra is tudok készíteni, és a már kész filmismertetők sem fognak elveszni. Szept. 7-én megyek haza, akkor folytatjuk!
Filmhírek menni Velence…
Így van, egészen pontosan a 65. Velencei Filmfesztivált célozzuk meg! Kivettem az ez évi szabadságomat, és egy merész gondolattal összekötöttem a kellemeset a hasznossal: kilenc napon keresztül végre kiélhetem a filmmániámat Európa második legnagyobb filmfesztiválján, miközben a munkahelyi robot után pihenhetek végre egyet a lagúnák városában.
Szóval lényeg ami lényeg: ha a technika is úgy akarja, akkor az elkövetkező néhány napban (aug. 28 - szept. 6) fesztiválbeszámolók következnek: remélhetőleg párszor be fogok jelentkezni az aktuális eseményekkel illetve a megtekintett filmekkel kapcsolatban.
Ebből a kínálatból fogok szemezgetni teljes mértékben szubjektív alapon. Mely produkciókra vagyok különösképpen kíváncsi? Íme egy pár cím ízelítőül:
Darren Aronofsky - The Wrestler: Darren Aronofsky két év után ismét a Lidón debütál legújabb filmjével, a The Wrestler-rel (külön örülök ennek a ténynek, mivel 2006-ban ott voltam azon a bizonyos The Fountain premieren, és már akkor egy életreszóló élményt köszönhettem a direktor úrnak). A sportfilmbe oltott dráma főszerepeiben Mickey Rourke, Marisa Tomei és Evan Rachel Wood. Ez kötelező darab lesz.
Takeshi Kitano - Achilles to kame: A japán film fenegyereke, Takeshi Kitano szintén tiszteletét teszi a velencei filmfesztiválon. ‘97-ben egyszer már elhozta innen az Arany Oroszlánt a Hana-Bi című zsarudrámájával. Majd meglátjuk, idén sikerül-e neki. A művészlét nehézségei Kitano szemével. Előzetes errefelé.
Kathryn Bigelow - The Hurt Locker: Mondanak valakinek valamit az olyan thrillerek mint a Holtpont, a Kék acél, a Strange Days - A halál napja vagy az Örvénylő vizeken? Nos, meglepő vagy sem, mindegyik akcióthriller mögött egy bizonyos Kathryn Bigelow nevezetű törékeny(?) hölgyemény áll. Szintén az ő filmje lesz a Hurt Locker című iraki háborús mozi olyan nevekkel mint Ralph Fiennes, Guy Pearce vagy a kiváló David Morse.
Fabrice Du Welz - Vinyan: Egy újabb ígéretesnek tűnő brutálhorror a galloktól. Amíg meg nem érkezik a Martyrs, jó lesz bemelegítésnek. Előzetes itt, képgaléria meg emitt.
Jonathan Demme - Rachel Getting Married: Kapunk egy jóféle keserédes komédiát Hollywood egyik legtehetségesebb fiatal csillaga, Anne Hathaway főszereplésével. A sztori szerint a családjától teljesen elidegenedett leányzó hosszú évek után végre hazatér nővére eljegyzésére. Azonban látogatásával jócskán felborítja a család addigi békés életét, nem kevés humoros és egyben szívszorító pillanatot okozva ezzel. A rendező Jonathan Demme (Philadelphia, A bárányok hallgatnak). Előzetes errefelé.
Miyazaki Hayao - Ponyo on Cliff by the Sea: Azon Miyazaki mester animéje ez, aki korábban már olyan elismert munkákat tett le az asztalra mint a Chihiro szellemországban, a Totoro vagy A vándorló palota. Bár az előzetes alapján a célcsoportot kábé óvodások szintjére lőtték be, sőt általában animéket sem szoktam nézni, mégis - Miyazaki miatt - azt hiszem, be fogom iktatni ezt a darabot.
Oshii Mamoru - The Sky Crawlers: Na ez azért már egy fokkal komolyabb mint a fenti Ponyo. A direktor nevéhez fűződik a ‘95-ös cyberpunk remekmű, a Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell) első és második része. Sőt a fene se gondolta volna, de Mamoru volt a rendezője a nyolcvanas évek egyik klasszikus rajzfilmsorozatának, a Nils Holgersson-nak is. Előzetes a filmből itt.
Barbet Schroeder - Inju, la bête dans l’ombre: Khm, ez már első ránézésre is elég betegnek tűnik…:) Kőkemény thriller jól adagolt horrorral, erotikával, szado-mazoval, egy kis kínzással és egyéb perverziókkal fűszerezve. Az iráni-francia direktor korábbi munkáját, a Terror ügyvédjét tavaly a magyar mozik is vetítették. Előzetes itt, honlap emitt.
Ramin Bahrani - Goodbye Solo: Bahrani filmje az általam egyik legjobban várt indie gyögyszem az egész fesztiválon. Valahol Észak-Karolinában egy 70 körüli makacs öregúr, William 1 000 dollárért felbérel egy fiatal szenegáli taxist, hogy kocsikáztassa néhány napig, majd vigye fel egy hegy tetejére, ahonnan két héten belül le szándékszik ugrani. A hosszú út során Solo, a taxis és a vénember között különös barátság szövődik… Bahrani egyébként messze az egyik legtehetségesebb fiatal függetlenfilmes Amerikában: a Man Push Cart című munkája Ebert bácsi szerint 2005. egyik legjobb indie mozija, míg a tavalyi Chop Shop-ot számos kritikus egyenesen a Meirelles féle Isten városához hasonlította.
Guillermo Arriaga - The Burning Plain: Guillermo Arriaga első rendezése ez. Aki nem tudná, az úriember Alejandro González Iñárritu házi forgatókönyvírója volt hosszú éveken át (lásd Babel, 21 gramm, Korcs szerelmek), egészen addig, amíg tavalyelőtt látványosan össze nem balhéztak. Arriaga számára most itt a kiváló lehetőség: bebizonythatja a világ filmrajongói előtt, hogy tud ő boldogulni Iñárritu irányítása nélkül is. Vagy nem. Főszerepben Charlize Theron és Kim Basinger. Képgaléria itt.
* * *
A Wim Wenders vezette zsűri (Valeria Golino olasz színésznő, Lucrecia Martel argentín rendező, Jurij Arabov orosz forgatókönyvíró, Douglas Gordon brit színész, John Landis amerikai rendező-forgatókönyvíró, illetve Johnnie To hongkongi kultrendező) szeptember 6-án ítéli oda a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt.
Jól van, egyelőre ennyi. Amikor ezen sorokat olvassátok, valószínűleg már egy repülőn fogok ülni valahol Dél-Európa felett. Kéz- és lábtörést magamnak, hamarosan jelentkezem!
Filmmánia: Pathology
Boncolás, dugás és halálos játszmák a hullaházban… Spoilerekkel fűszerezett kritika az év egyik legrosszabb filmjéhez.
Pathology (2008)
“No body is safe”
Ki a rendező: A hannoveri születésű Marc Schoelermann, akinek ez az első egész estés játékfilmje. Korábban reklámfilmesként dolgozott illetve rendezett két videoklipet is a Scooternek (<sarcasm> ez aztán a fantasztikus karrier </sarcasm>).
Ki játszik benne: Mindössze két ismertebb névvel (Milo Ventimiglia és Alyssa Milano) találkozhatunk, a többiek maximum sorozatokból lehetnek ismerősek.
Mi a sztori: Miután az orvostanhallgató Ted Gray (Milo Ventimiglia) kiváló eredménnyel diplomázik, bekerül az ország egyik legnevesebb egyetemének patológia kurzusára. Tehetségének és határozottságának köszönhetően meghívást kap egy zárt elitcsoportba, ahol a képzés kiemelkedő gyakornokai dolgoznak. Ted örül ugyan új barátainak, de hamarosan gyanakodni kezd, mivel valami nem stimmel körülöttük. Végül rájön, hogy ő pusztán csak eszköz a titkos éjszakai hullaházi foglalkozások során, ahol a tökéletes gyilkosság kivitelezésében versenyeznek. Ted-et egyre inkább magával rántják az események, azonban ha életben akar maradni, akkor egy lépéssel mindig a többiek előtt kell járnia…
Értékelés: Nos emberek, ez a film - így, ilyen formában - gáz! Ha ezt viccnek szánták, akkor nem volt vicces, ha meg komolyan gondolták, akkor szégyelljék magukat. Pedig nagyon vártam már ezt a thrillert, tavaly még a legjobban várt 30 film közé is bekerült.
Olyan ez kérem, mint az állatorvosi ló, hogy hogyan is nem kéne filmet készíteni. Először is itt van a forgatókönyv, ami már önmagában egy vicc. Halálkomolyan mondom, nem is emlékszem, mikor találkoztam utoljára ennyire borzalmas szkripttel. Pedig az alapötlet nem lett volna rossz (sőt a film még egész jól indult a maga morbid stílusában). Na de így elcseszni valamit. Elkezdik építeni Ted karakterét: ő a jólfésült, szimpatikus csávó, aki imádja a barátnőjét, szeret segíteni az embereken, szaktudását kizárólag az emberiség megsegítésére használja fel (lásd hippokratészi eskü a film elején), aztán a sztori közepén Neveldine-nek és Taylor-nak köszönhetően a karakter valami oknál fogva mégis vesz egy elegáns 180 fokos fordulatot, és a rendező úr lehúzza a WC-n az egészet, amit az első néhány jelenetben felépített.
Emberünk úgy kábé a 15. percben előadja a szentbeszédet, hogy állatok vagyunk, bennünk van az ölés ösztöne, de nem gyilkolunk, mert intelligens és civilizált emberek vagyunk, úgysem úsznánk meg satöbbi-satöbbi, aztán újabb negyedórával később szemrezzenés nélkül hagy meghalni valakit a buszon. Vagy a másik nagy pillanat, amikor a kórházban kínyír egy ember, és még ő érvel azzal, hogy úgyis meghalt volna (hiába szánták annak, ez nem jellemfejlődés, hanem abszolút karaktertől elütő viselkedés mindkét jelenetben). Vagy ilyen dumákat, hogy asszongya: “Az első dugást sosem felejted el. Íme az apám!”. Wtf? Akkor ezt így most hogy? Ilyenek max. gagyi tinivígjátékokban szoktak szerepelni nem egy önmagát valamennyire is komolyan vevő thrillerben (nem is bírtam megállni röhögés nélkül).
Aztán amivel abszolút betelt nálam a pohár, az az egyik jelenet volt a sztori vége felé: amikor Ted a csaját boncolja lágy, szinte már-már simogató kézmozdulatokkal - kiemeli a hölgy szívét, majd szerelmetesen ránéz, miközben szól a romantikus zenei aláfestés. Nos ez kérem szépen, olyan szinten önmaga paródiája volt, hogy még most visszagondolva is rámtör a nevethetnék, pedig elvileg egy drámai jelenet akart lenni. Ha ezt Herr Schoelermann komolyan gondolta, akkor javaslom, hogy gondolkozzon el egy esetleges pályamódosításon, mert ezt a szakmát nem neki találták ki. És akkor még nem is említettem olyan logikai bakikat, hogy vajon a főmocsok hogy a jóistenbe él túl egy olyan robbanást, amiben mindenki azonnal kinyiffan, vagy hogy miként lesz 1 percből 6 és fél perc. De hát ezek már csak apróságok, a fentiekhez képest.
Na de elég legyen a szkript baromságaiból, nézzük a szereplőket! Igazán szólva csak Milo barátunk volt ismerős a castból (ő alakította ugye korábban Sly fiát a Rocky Balboában). Nem állítom, hogy Tobey Maguire-klón barátunk akkora istencsapása lenne mint Hayden Christensen, Orlando Bloom vagy Shia LaBeouf, de hát sajnos nem tudott mit kezdeni azzal a maszlaggal, amit a “tiszteletreméltó” forgatókönyvírók a szájába applikáltak.
A többi szereplő még felejtősebb, egyébként is testhezálló, igazi B-kategóriás színészeknek való munkát kaptak: boncoltak, piáltak, dugtak vagy egymást fikázták a vásznon. Sajnos elég gáz volt látni, hogy Alyssa Milano hová süllyedt (jó, nem mintha olyan magasról koppant volna, de azért mégis). Egyedül talán csak a főellent alakító Michael Weston-t emelném ki, az ő játéka volt a legjobb az egész bagázsból (már amennyire ilyen feltételek között lehet legjobbnak lenni). Csak mellékesen jegyezném meg, hogy Weston egyébként sem tehetségtelen hülyegyerek, a Sírhant Művekben egyszer már lekanyarított egy emlékezetes epizódszerepet (ő volt az a bizonyos őrült stoppos).
Emlékszem korábban számos kritikus megemlítette, hogy mennyire gore-ral teli ez a film. Nos akkor lehet, hogy én rossz fillmet néztem, de az À l’intérieur-ök vagy a Fűrészek korában ez a fajta naturalizmus szinte már semmiség (ha többé-kevésbé elviseled Jigsaw szadista munkásságát, akkor ezt is simán túl fogod élni!).
Nagy csalódás a Pathology, a REC és a WAZ mellett idén már a harmadik (bár ha összehasonlítjuk, Balagueró filmje még mindig messze jobb mint ez a hullaházas baromság vagy az a pelenkás Hetedik próbálkozás). Soha többet ilyet mégegyszer! Marc Schoelermann illetve a mélyen tisztelt forgatókönyvíró duó meg büntetésből nézzen egy héten keresztül Kis Vukot! 3/10
A Life Misunderestimated
Két újabb poszter a George W. Bush életéről szóló biopic-hez (katt a nagyobb mérethez). A rendező Oliver Stone, további infók itt.
Dennis Lehane: Vihar-sziget (Shutter Island)
Skizofrénia, sokkterápia és lobotómia egy isten háta mögötti intézetben… Vihar-sziget könyvajánló.
“Teddy Daniels apja halász volt.”
Nos, emberek, íme az év könyve! Hogy hogy kerül ez ide a Filmhírekre? Úgy kérem szépen, hogy - mint azt minden tájékozott filmrajongó tudja - Scorsese mester éppen ebből forgat filmet idén, nem is akármilyen szereplőgárdával (többek között Mr. DiCaprio-val). Na de erről majd később.
Annak ellenére, hogy mindkét Lehane-adaptációt láttam már filmen, mégis ez lenne az első könyvélményem ettől a massachusetts-i születésű írótehetségtől. Sőt nem is akármilyen könyvélményem: jól beleválaszottam ugyanis a közepébe, és jelentem alássan, hogy a Vihar-szigetnek sikerült elég rendesen fejbekólintania. Meg merem kockázatatni, hogy talán ez lenne az eddigi legjobb Lehane-sztori, legalábbis azok közül, amikhez idáig szerencsém volt (pedig a Titokzatos folyó is elég rendesen hazavágott anno). Ezek után határozottan be kell vizsgálnom Mr. Lehane teljes életművét!
Mi a sztori?
Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró és frissen kinevezett társa, Chuck Aule 1954-ben egy isten háta mögötti szigetre érkezik, mivel az ottani szövetségi fegy- és elmegyógyintézetként működő Ashecliffe Intézetből megszökött egy Rachel Solando nevezetű, különösen veszélyes ápolt. A bökkenő csak az, hogy a törékeny hölgyemény eltűnésének körülményei finoman szólva is különösek: kilép a kívülről kulcsra zárt szobájából éjfél tájékán, kicselez négy belső ellenőrzőpontot és a környék összes ápolóját, átmászik az elektromos vezetékkel megerősített falon, majd nyomtalanul felszívódik egy zsebkendőnyi méretű szigeten. Ez márpedig testvérek között szólva is lehetetlen. Ahogy Daniels egyre jobban beleássa magát az ügybe, rájön, hogy a különösen veszélyes elmebetegeket ápoló intézetben náci emberkísérletekkel és tiltott agyműtétekkel foglalkoznak… Tovább»