Dark Knight-ot akarok!

Pontosítanék: lenyűgöző, feledhetetlen és minőségi Dark Knight élményt szeretnék! Nos ezen kívánságomat mindössze egyetlen – bár nem éppen elhanyagolandó – bibi azért csak beárnyékolja: gyakorlatilag már annyi mindent tudok előre erről a filmről a különböző előzetesek, képek, riportok, kritikák és vélemények garmadájának köszönhetően (pedig még be sem mutatták nálunk, hol van már az az augusztus 7.), hogy rendesen parázok attól, hogy a túlságosan nagy elvárás illetve hype meg fogja ölni a filmélményt. Ráadásul a várakozásokat csak tovább növeli az a tény, hogy a TDK már most a világ legjobb filmje az IMDb-n (9.7/10, 46 915 szavazattal, ki a fene gondolta volna korábban). Sok blockbuster premier nyit egyből a Top 250-ben, de azért ennyire durva átlagot és pozitív kritikaözönt egyik sem szokott produkálni…

Egyébként rengeteg filmmel vagyok úgy, hogy ha tetszik a koncepció, és bejön az előzetes vagy a filmet kísérő marketingkampány, akkor a várakozási index szépen felkúszik jó magasra (jelenleg a Benjamin Button-nal, McCarthy új drámájával meg a The Fall-lal vagyok még így). A probléma viszont az, hogyha túl magasan van az a bizonyos megugrandó léc, akkor annak általában nem lesz jó vége: a várva várt film végre megérkezik kedvenc mozidba, meglesed, majd általában csalódottan távozol, mert valami nagy csodát vártál, pedig a film önmagában nézve nem lenne szar, csak éppen másra számítottál (az akciófilmeknél tipikus példa, hogy atomjó, zúzós trailert vágnak össze, viszont a kész film már sok esetben is leülős). A prekoncepció és a túlságosan nagy várakozás hajlamos megölni a filmélményt. És pontosan ezt gyűlölöm a legjobban.

Legutóbb például a REC-el jártam pórul, dettó ugyanaz a szituáció mint feljebb: nagyon bejött a paráztatásra épülő marketingkampány, illetve az ehhez összevágott előzetes (mely még ma is klasszik!), mindenki istenítette, az IMDB meg a Rotten Tomatoes szinte csak pozitív kritikákkal volt tele, aztán mégis, mikor belelkesülten nekiálltam, már nem ütött akkorát mint kellett volna (elég fura belegondolni, hogy ha soha a büdös életben nem hallok a REC-ről, és úgy nézem meg, akkor talán jobban bejött volna).

Persze a dolog fordítottja is hasonlóan működik. Az elmúlt néhány hónapban látott filmek közül erre talán a Cloverfield a legjobb példa: személy szerint nem túlzottan izgatott fel a produkció köré kanyarított marketinggépezet (JJ Abrams mint adu ász, ki nem szarja le, egyébként sem nézek Lost-ot – gondoltam akkoriban). Viszont amikor egy hideg februári estén pusztán kíváncsiságból ráböktem a moziműsorban a Cloverfield-re, még nem is sejtettem, mennyire jól döntöttem. Életem egyik legkülönlegesebb filmélményében volt részem (elég bizarr, de azt az őrült fps-szerű kemerarángatást az óriási vásznon, meg az ettől rosszul lévő, sorra kisétáló nézőket soha nem fogom már elfelejteni :) ), gyakorlatilag zéró elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatban (amúgy sem vagyok egy nagy szörnyfilm fan), és az összhatás mégis ütött mint a kettőhúsz!

Nos ha visszakanyarodunk a Sötét lovaghoz, akkor láthatjuk, hogy már beindult a kavarás, hogy vajon mi is a gázabb: ha egy kritikus le mer fikázni egy túlhájpolt filmet; vagy az, ha egy produkciót erőteljesen túlértékelnek, pusztán csak azért, hogy összhang legyen a korábbi elvárásokkal. Olyasmi ez mint a pszichológiában a kognitív disszonancia problémája (eh, de hülyén hangzik ez egy filmes blogon :) ), azaz előzetesen azt gondoljuk, kvázi földöntúli csodában lesz részünk, aztán végül kiderül,  hogy mégsem, és e két pont közötti ellentmondást próbáljuk csökkenteni azzal, hogy túlértékeljük saját döntésünket.

Egyébként érdemes elolvasni a fentebb linkelt két írást, mivel mindegyikben van igazság. Ugyanis valóban “kissé” erős olyat leírni, hogy Nolan filmjét a képzelőerő meg a vizualitás teljes hiánya jellemzi, miközben hamar unalomba fullad az egész (jelentem, nem láttam a filmet, de ez már pusztán a trailer megtekintése alapján is baromságnak tűnik). Közben a másik oldalon meg olyanokat hangoztatnak (tessék csak átböngészni az IMDb-s kommenteket!), hogy asszongya “Amazing. Phenomenal. History making. Awe inspiring.”, “This… this piece of art… its PHENOMENAL!! From the scale, to the acting, the atmosphere, the music, the action, it’s all art. I have not experienced this level of greatness in the cinema for a long time“, “It was an epic like Heat, The Godfather saga and Scarface among others“, “Not just a superhero movie, but an accomplishment in cinema history“, “DARK KNIGHT: An Instant Classic”, “The best film of 2008 so far. A masterpiece“, satöbbi-satöbbi, végeláthatatlanságig lehetne sorolni az efféle véleményeket, tele van velük az egész IMDb. Ez a fajta, igen brutálisan túlpörgetett hype (nem is emlékszem, mikor övezett utoljára ekkora kultusz egy olyan filmet, amit még csak néhány napja mutattak be a tengerentúlon) már-már félelmetes. Mindenesetre remélem igazuk van, és tényleg isten film lesz a TDK, bár azért a Keresztapával összehasonlítani elég durva szvsz (ha majd 10 év múlva is benne lesz a Top 5-ben, akkor mondhatjuk rá, hogy filmtörténeti alapmű).

A tragikus hirtelenséggel elhunyt Heath Ledger alakítása a másik kérdéses dolog. Ledger korosztályának egyik legtehetségesebb színésze volt (lásd Brokeback Mountain), és már csak azért is nagyon-nagyon kiváncsi vagyok rá, mert akik látták a filmet, azok egyöntetűen az ő teljesítményét emelik ki, még azok is, akik egyébként nem istenítik a TDK-t (a Rolling Stone neves kritikusa, Pete Travers például egyenesen posztumusz Oscarról beszél). Pedig ha visszaemlékszem, két évvel ezelőtt eléggé szkeptikus voltam, amikor meghallottam a hírt, hogy Ledger fogja játszani Jokert. Nem megfelelő választásnak tartottam arra a szerepre, amit Jack Nicholson egyszer már zseniálisan vászonra vitt. Persze itt lehetne vitatkozni arról, hogy Jack mennyire vette komolyan a figurát, és mennyire nem: én speciel nem értek egyet az olyan állításokkal, miszerint végigbohóckodta volna az egészet (bocsi, de az Cesar Romero volt). Jack már 1989-ben is egy hátborzongatóan pszichopata állatot alakított, tény, hogy Napier őrült személyiségébe belekevert jópár morbidul komikus elemet (Haven’t you ever heard of the healing power of laughter?), ami némileg oldotta a Burton féle sötét hangulatot, de ettől még nem éreztem komolytalan paródiának (sőt Nicholson máig egyik legjobb alakítását nyújtotta abban a filmben).

Mégis amikor ezek fényében megláttam az első képet és az első trailert Ledger-rel, rendesen lehidaltam, és rá kellett döbbennem, hogy mekkorát tévedtem, amikor anno úgy gondoltam, hogy Ledgert félrecastingolták. Bevallom, engem már azzal a bizonyos két perces előzetessel megvettek kilóra, és csak még jobban felcsigáztak, hogy vajon Ledger mit is lesz majd képes kihozni Joker karakteréből.

Szóval lényeg ami lényeg, fogalmam sincs, hogy 2008. augusztus 7-én milyen élménnyel fogok majd távozni a hűs moziteremből (remélem úgy, hogy a TDK az év legjobb filmje), de az tény, hogy a következő blockbusternél már igyekszem majd óvatosabbnak lenni. Ha decemberben kijön a Benjamin Button, akkor ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy egyetlen egy kritikát sem fogok róla elolvasni, amíg meg nem néztem a kész filmet… :)

Update: Végre megnéztem a Dark Knight-ot, és minden korábbi várakozásomat felülmúlta! Bővebben itt.

Címkék: , , , , , ,

9 hozzászólás

Szólj hozzá