The Day The Earth Stood Still trailer

Érdekes lesz majd, ha a remake kapcsán újra köztudatba kerül az ‘51-es sci-fi klasszikus, és bő 50 év távlatából kezdenek majd az emberek véleményt formálni róla. Mert lássuk be, az átlag XXI. századi mozinézőnek (igen, most úgy döntöttem, sznob leszek) nem olyan könnyű megértenie azt, hogy egy robot se nem Terminátor, se nem Wall-E, valamint azt, hogy az idegeneket nem tartja fel se a Fresh Prince, se Mr. Katie Holmes, és az ajtót se nyomja majd mindig Mel Gibson.

YouTube előnézeti kép

Klaatu és Gort látogatásának megfilmesített története ugyanis jóval színesebb, és érdekesebb volt, mint utódainak nagy része az inváziós filmek terén, és nagyapáink idején mondott el olyan dolgokat, amik olyan 20 éve számítanak felkapottnak, és 10 éve közhelynek. Most nincs poszt-világháborús korszak, és nem fújnak a hidegháború szellői sem, de David Scarpa nyilván talált elég történést kis bolygónkon, melyek segítségével aktualizálhatta a történetet. Én amúgy bízom benne, az Utolsó Erőd emlékeim szerint nem volt rossz, és a Scott Derrickson rendező által jegyzett Ördögűzés Emily Rose Üdvéért is jó recenziókat kapott, tehát a stáb egy része kipipálva.

YouTube előnézeti kép

A színészi felhozatal már az előzőeknél nagyobb neveket tartalmaz: Keanu, Connelly, és a jóöreg Cleese mind jó választásnak tűnnek. A költségvetés a trailer alapján meglehetősen magas, tehát sokat remélnek a filmtől, ami az én meglátásom szerint azt is jelenti, hogy az aktualizáláson felül is jelentős eltérések lesznek az eredetitől, és a trailer is ezt erősíti meg. Boldog nem vagyok tőle, de a trailer határozottan tetszik, így már csak azt kell eldöntenem, a várólistára úgy írjam-e fel a filmet, hogy A Nap, Amikor A Föld Megállt, vagy A Nap, Amikor A Föld Elhallgatott?

Címkék: , , , , ,

Jó poszt? Add hozzá a kedvenceidhez (Ctrl+D), vagy oszd meg:

  • RSS
  • del.icio.us
  • Propeller
  • Blogtér
  • Linktér
  • Twitter
  • Netvibes
  • Google Bookmarks
  • Digg
  • Technorati
  • StumbleUpon
  • Facebook
  • MySpace

Nyomtatás Nyomtatás | Küldés e-mailben Küldés e-mailben

Tessék hozzászólni!


Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.

(kötelező)

(kötelező)