Filmmánia: The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford
Spike kritikája következik Jesse James igaz történetéről.
The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford (2007)
“Meghalt 1882. április 3-án
Élt 34 évet, 6 hónapot és 28 napot
Egy gyáva áruló gazfickó lőtte le, aki nem érdemli meg, hogy nevét ide írják.”
Ki a rendező: Andrew Dominik, új-zélandi születésű iró és filmrendező. Hollywoodi pályafutását a Chopper (2000) c. filmjével kezdte, mely Mark Brandon Read ausztrál exbűnöző életét dolgozta fel, főszerepben az alakításáért a Stockholmi Filmfesztivál legjobb szereplő díját elnyerő Eric Bana-val.
2007-ben készült el második nagyjátékfilmje, jelen ismertetőnk tárgya, mely Ron Hansen 1983-ban megjelent azonos című regényén alapul.
Dominik számos díjat nyert (többek között a Chopper-ért 2000-ben elnyerte a legjobb független filmrendezőnek járó díjat, az Inside Film Awards-ot), valamint a legjobb ausztrál rendező díját is.
A Jesse James-ért 2007-ben a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlánjára jelölték, a legjobb rendező díjára is felterjesztették (Film Critics Circle of Australia), továbbá a Western Writers of Amerca is elismerte a legjobb western dráma kategóriában.
Ki játszik benne: A főszerepben Brad Pitt. Gondolom, korunk egyik legnagyobb férfiideálját és egyik legfoglalkoztatottabb illetve legtehetségesebb színészét nem kell különösebben bemutatnom. Az 1980-as évek végén kezdte színészi karrierjét, mikor is olyan híres televíziós sorozatokban szerepelt mint pl. a Dallas, thirtysomething, 21 Jump Street, Growing Pains vagy a Head of the Class. A szakma és Hollywood Ridley Scott kultfilmjében, a Thelma & Louise-ban figyelt fel rá Geena Davis és Susan Sarandon oldalán. A Szenvedélyek viharában c. 1994-es drámában Tristan szerepében Golden Globe-díjra jelölték, majd a 12 majom (1995) végül Oscar-jelölést hozott neki. Láthattuk még az Interjú a vámpírral (1994) c. filmben; David Fincher kultthrillerében, a Hetedikben; a Harcosok klubjában (1999), mely hasonlóan kult státuszba emelkedett; vagy Stephen Soderbergh Ocean’s trilógiájában.
Partnere a filmben, Casey Affleck, Ben Affleck öccse. Színészi debütjére a Majd megdöglik érte (1995) c. filmben került sor Nicole Kidman és Matt Dillon oldalán, de láthattuk az Oscar- és Golden Globe nyertes Good Will Hunting-ban (1997), továbbá szerepelt Soderbergh Ocean’s trilógiájában is. A 2007-es Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című western-drámában nyújtott alakításáért Oscar-és Golden Globe-díjra jelölték a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában.
Mi a sztori: A film Amerika egyik kultikus és legendás személyének, Jesse James-nek (Brad Pitt) utolsó éveit mutatja be, amikor is csatlakozott a bandájához későbbi gyilkosa, Robert Ford. Jesse James konföderációs katonából lett meghasonlott személyiségű törvényenkívüli, aki farmereket, bankokat és vasúttársaságokat zsákmányolt ki, így véve elégtételt az Unión az őt ért sérelmekért. Jesse-t-és bandáját - melynek tagja volt bátyja is, Frank - az 1870-es években óriási tisztelet övezte: egyfajta modernkori Robin Hood-ként teintettek rájuk az emberek. Jesse az Egyesült Államok utolsó karizmatikus, vadnyugati hősét, szabad és sajátságos ideológiájú lázadóját testesítette meg, aki egymaga szolgáltatott igazságot a törvényt semmibe véve. Egyik legnagyobb csodálója, Robert Ford (Casey Affleck), a kissé esetlen és zöldfülű ifjú, aki kiskorától kezdve Jesse-t bálványozva nőtt fel, egy vonatrablás során ismerkedik meg bálványával, majd lassan sikerül a bizalmába férkőznie. A mindenkivel bizalmatlan és távolságtartó Jesse megkedveli a fiút, bár kapcsolatuk nem éppen hullámvölgyektől mentes. Ford kezdeti rajongását a későbbiekben felváltja a félelem és csalódottság, mely Jesse szeszélyes és viharos természetének illetve hangulatváltozásainak tudható be.
Jesse az idő haladtával paranoid módon mindenkiben ellenséget lát, és sorra keresi fel egykori bandájának tagjait, hogy megölje őket. Családtagjaikat megfélemlíti és zsarolja, miközben szentül meg van róla győződve, hogy mindenki el akarja őt árulni. Végül már csak Robert és fivére, Charlie marad életben, de a hatóság hamarabb talál rájuk, és megbízza őket azzal a nem mindennapi feladattal, hogy kerítsék kézre egykori bandavezérüket, a legendás rebellist. A két férfi számára nem egyszerű a választás: vagy a börtön vagy Jesse…
Értékelés: Mielőtt belevágnék az értékelésbe, szeretnék némi héttérinformációt megosztani a lelkes mozirajongókkal. Aki nem látta a filmet illetve nem ismeri Jesse James történetét, az a SPOILER-ek miatt ugorja át a következő két bekezdést!
Jesse James valóban Amerika leghírhedtebb banditája volt. Az emberek modernkori igazságosztót láttak benne annak ellenére, hogy 16 ártatlan ember halála száradt a lelkén. A missouri születésű Jesse az amerikai polgárháborúban esett át a tűzkeresztségen, mikor is 1867-ben bátyjával Frank-kel és annak unokafivérével, Cole Younger-rel, mindössze 17 évesen beállt Charles Quantrill “ezredes” szabadcsapatába. A polgárháború tizenéves gerillája a csupa gyilkosokból álló bandában sajáította el a bűnözés legapróbb fortélyait. A háború után a Jesse-hez és Frank-hez hasonlók nem kaptak amnesztiát, sőt, felszólították őket, hogy adják fel magukat. Frank így is tett, míg Jesse a szövetséges katonákkal együtt harcolt tovább Lexingtonnál, majd súlyos sérülést szenvedett, és végül hazamehetett anyja farmjára, ahol aztán szép lassacskán felgyógyult. Úgy határozott, hogy bátyjával Frank-kel, Cole-lal és a Younger-klán másik három tagjával ismét fosztogatni kezdenek, igaz az ellenfeleik immár nem katonákból álltak, hanem bankokból, vasúttársaságokból és gazdag birtokosokból. 1866 februárjában kezdték meg rabló-pályafutásukat. 1876. szeptember 7-én aztán a bandát nagy veszteség érte Northfieldben: a helyi polgárok összefogtak ellenük és többüket megölték, a Younger-fivéreket pedig elfogták. Csak Jesse és Frank menekült meg. Ezután egy ideig álnéven bujkáltak, mígnem végül a további fosztogatások és az újonnan alapított bandába bevett két újonc, Charles-és Robert Ford a bukásukat nem okozta. Miután Charles-t és Robertet elfogták, utóbbi megegyezett a hatóságokkal, hogy büntetlenségéért és 10 ezer dollárért cserébe végez Jesse-vel. Napokig várt a megfelelő alkalomra, hogy Jesse fegyvertelen legyen, majd mikor az az egyik reggel letette fegyverét és hátat fordított neki, Ford orvul hátulról fejbe lőtte. Öt hónappal később, Jesse bátyja önként feladta magát.
Balladák és színművek formájában Jesse legendája tovább élt az emberekben mint az igazságtalan államhatalom által eltaposott modernkori Robin Hood, aki a gazdagoktól rabolt. Viszont azok a valós tények, amelyek nem illettek a népszerűségét erősítő mítoszba - miszerint Jesse nem tett különbséget szegény és gazdag között, több mint egy tucat ártatlan embert ölt meg, és fenyegetésben tartotta a Nyugat nagy részét - nos, azok kimaradtak ezekből a balladákból. Amerikának egy hős kellett - egy legenda, melyet meg is kaptak, csak mindezt úgy, hogy az igazságot jó alaposan elferdítették.
Nos én mint a westernfilmek nagy rajongója, nagy érdeklődéssel tekintettem a Jesse James elé. A film premierje előtt, sok negatív véleményt olvasgattam róla a neten, miszerint Brad Pitt már nem a régi, a világmegmentő tekintet nem áll jól neki, túlságosan unalmas már stb. Szerintem ez egyáltalán nem így van, sőt örömmel láttam, hogy a pozitív kritikákból végül jóval több akadt mint a negatív kicsengésűekből.
Az ún. “new western” korszakát éljük manapság: gondoljunk csak a Vérző olajra, a 3:10 to Yuma-ra, a The Proposition-re, A halott emberre, a Sukiyaki Western Django-ra vagy a Melquiades Estrada három temetésére. A Jesse James-re azonban nem igazán aggatható rá egyértelműen a western mint zsáner, sokkal inkább úgy fogalmaznék, hogy egy western köntösbe bújtatott életrajzi dráma. Ebben a filmben ugyanis nincsenek poros kisvárosok, kihalt utcákon szélgörgetett bokrok, egymással farkasszemet néző cowboyok, vagy teszem azt Sergio Leone féle cserzett arcú marconák, akik Clint Eastwood után szabadon egy pisztolyrántással 5-6 rosszfiút küldenek a másvilágra, miközben a film végén giccsesen belelovagolnak a naplementébe. Viszont vannak helyette többek között formabontó snittek és lenyűgöző trükkök. Ez utóbbit történetesen úgy kell elképzelni, hogy a vászon szélei elhomályosodnak, a jelenet belassul, és a kamera az adott kép közepére fókuszál, miközben a narrátor a karakterről illetve a történetről mesél.
Igen, a filmben narrátor adja elő a történetet, mintegy keretet adva a filmnek az első képkockától az utolsóig, így is erősítve azt a fajta dokumentarista megoldást, amit Kubrick mester is előszeretettel használt filmjeiben: miszerint, hogy egy kivülálló személy nézőpontjából hitelesebben és erőteljesebben éljük át a film történetét és cselekményét. Sokaknak nem nyerte el a tetszését ez a fajta elbeszélésmód, mondván, hogy miért kell valakinek a szánkba rágni mindent, ha egyszer az adott szituációt amúgy is látjuk. Mégis ez a megoldás jobban segít megérteni a történet apró részleteit, a karakter érzelmeit és gondolatmenetét, miközben fokozza az érzelmi töltetet és a nézőben kiváltott hatást is.
A másik, amit mindenképpen meg kell említenem, az az operatőri munka és a szívfájdítóan gyönyörű képek. Roger Deakins nevét nagyon jól jegyezzük meg, mert amit ebben a filmben alkotott, arról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni! Nem véletlen, hogy a film a két Oscar-jelölése közül az egyiket az operatőri munkáért kapta. Deakins-t ezen a filmen kívül összesen már hat (!) alkalommal jelölték Oscarra (Az ember, aki ott se volt; A remény rabjai; a Nem vénnek való vidék; az Ó testvér, merre visz az utad?; a Kundun vagy a Fargo). Hihetetlen precizitással bánik a fényekkel és árnyékokkal, a megvilágítással és a meseszép természeti képekkel. Amikor a film elején a sötétségből előtör a mozdony, és bevilágítja a koromsötét erdőt a vakító lámpáival, miközben kirajzolódnak a fák oltalmában megbújó és támadásra váró banditák, hát azt a jelenetet tanítani kéne (csak ezt a jelenetet többször újranéztem). Ritkán lát a néző ennyire letisztult és gyönyörű képeket, az utóbbi idők egyik leggyönyörűbben fényképezett filmje ez!
Beszéljünk egy kicsit az egyik, ha nem a legfontosabb momentumról, a színészi játékról. Nos Brad Pitt szerintem élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a filmben, és egyáltalán nem éreztem túlzónak a világmegmentő arckifejezéseit. Mindig is szerettem Pitt-et, hiszen a távolba meredő tekintete egyszerre sugall megfejthetetlenséget, szenvedélyt és vadságot, miközben ugyanez elmondható a karaktereiről is. Fantasztikusan hozza a mindenkivel bizalmatlan és távolságtartó Jesse figuráját. Ha kell, akkor rokonszenves, viszont amikor elárulják, előtör belőle az elképesztő düh és őrület, miközben az elmaradhatatlan, önmaga tettétől és személyétől elborzadó Pitt-es mozzanat is megvan. Az arcjátéka tökéletes összhangban van a mozdulataival, csakúgy mint szinte minden filmjében. Nem kell mindig minden színészt a régebbi műveihez, megszemélyesített karaktereihez hasonlítgatni. Mindegyik film egy megismételhetetlen szerep, egy lemásolhatatlan alakítás. Pitt olyan mint a jó bor, az idővel egyre “zamatosabbá” válik, és ez a filmjeiben is tetten érhető. Nagyon érik már neki egy Oscar, és Casey Affleck helyett inkább őt kellett volna Oscarra illetve Golden Globe-ra jelölni, vagy legalábbis szerintem.
A film másik szereplője tehát, Casey Affleck, aki 33 éves színész létére szinte az ismeretlenből tört elő, hiszen a Gone Baby Gone-t kivéve eddig komolyabb moviekban nem láthattuk. Remekül hozta a kezdetben esetlen, de önmagával szemben mindig határozott Ford figuráját. A sunyi, ravasz, tenyérbemászó arckifejezése nagyon hiteles volt, bár úgy éreztem, hogy a sok fogpasztareklám-vigyor mellett nem igazán tudott annyit letenni az asztalra mint idősebb és tapasztaltabb társa. Olvastam olyan hozzászólást, hogy ebben a filmben Pitt végre megmutatja, hogy színész - nos erre inkább nem reagálnék semmit, mint ahogy arra sem, hogy Casey lemosta őt a vászonról. Persze ízlések és pofonok, mindenkinek megvan a véleménye, amit tiszteletben is tartok, de szerintem Pitt jobban brillírozott mint Affleck. Sokat gondolkoztam azon, hogy akkor most ki is a film valódi főszereplője, aztán arra jutottam, hogy bizony Ford karaktere talán még hangsúlyosabb is mint Jesse-é. Az egyetlen indok, amiért Casey-t jobban kedvelhették a kritikusok, az a karakteréből és a vásznon eltöltött hosszabb időből adódik. Pitt nem kapott olyan teret a kibontakozásra mint fiatalabb társa. Nálam egyértelműen utóbbi a nyerő, de tény és való, hogy Affleck is rendkívül tehetséges. Ezzel a filmmel belépett a legnagyobbak közé, és remélem, hogy még sok hasonló alakítást fogunk tőle látni. Számos kiaknázatlan lehetőség rejlik még benne. De ami késik, az nem múlik, ugyebár.
Amiről még nem ejtetem szót, az a számos független avagy artfilmekre hajazó rendezői megoldás. A karakterek arcán feltűnően sok a közeli, de ugyanígy jellemző a távolba révedő tekintet vagy a szavak nélküli színészi játék. A történetvezetés is inkább művészfilmre emlékeztet, mintsem akcióval teli westenre. Dráma ez valójában, megspékelve egy kis westernes feeling-gel, nyakonöntve egy jó adag művészfilmes megoldással, no és persze életrajzi elemekkel.
Nos a fentiekből talán az olvasható ki, hogy a film tökéletes, bár mint tudjuk, ilyen nem létezik, hiszen semmi sem lehet az, maximum csak nagyon közel lehet hozzá. Szóval negatívumnak talán a Ford-Jesse duó egyenetlen ábrázolású kapcsolatát tudnám felhozni, illetve, hogy néhol erőltetetté válik a film. Jesse karakterét jobban kidomborítottam volna, mivel úgy éreztem, hogy Ford személye túlságosan domináns. Nem nagy hibák ezek, de egy kis odafigyeléssel ki lehetett volna őket küszöbölni.
A Jesse James az utóbbi évek egyik legjobb westernje. Hiteles életrajz korhű tálalásban fantasztikus operatőri munkával, és minderre csak hab a tortán Pitt és Affleck színészi játéka. Volt korábban némi fenntartásom a filmmel kapcsolatban, de a megtekintése után minden kételyem eloszlott. Aki zsákszámra hulló rosszfiúkra, fantasztikusan megkoreografált tűzpárbajokra és happy endre számít, az igencsak csalódni fog, viszont ha a kedves néző egy westernbőrbe bújtatott remek életrajzi drámára kíváncsi némi művészfilmes beütéssel, akkor a megoldás a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford.
Az idei év egyik legnagyobb meglepetése, és szerintem legjobban sikerült darabja. Mindenképpen érdemes megtekinteni! 9/10
Pozitívumok:
- hiteles életrajzi film
- fantasztikus operatőri munka
- kiváló színészi játék
Negatívumok:
- a Ford-Jesse kapcsolat egyenetlen ábrázolása
- helyenként vontatott
- Jesse karakterét jobban kidomboríthatták volna
Kommentek
13 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Alapfilm, nekem is nagyon bejött! Talán azért csalódhattak benne sokan, mert a 3:10 to Yuma után mindenki westernre számított, pedig a Jesse James nem az, inkább egy életrajzi dráma, ahogy Spike is írta.
Egyébként Hollywood egyik legnagyobb szégyene, hogy Roger Deakins-t a 33 éves pályafutása alatt mindvégig mellőzték az Oscar-átadón! Shame on them
Westerként volt behrangozva, de messze nem hasonlít a jó kis western filmekre, a lassússága meg… hát egy ilyen hosszúságú filmnél nem előny. Nekem nem tetszett, inkább megnézném helyette újra a Mackenna aranyát vagy a Hét mesterlövészt, azok igazi westernek
Jaja, A hét mesterlövész is nagy klasszik!
Koimbrával értek egyet, ez számomra élvezhetetlen volt az operatőr ténykedését kivéve, ami tényleg fantasztikus és le a kalappal Deakins előtt. De színészek már nem a legjobb formájukat hozzák, a film pedig mondjuk ki, rémunalmas. Régen szenvedtem ennyire és régen vártam ennyire egy alkotás végét.
Szép írás lett, gratula - sajnos a filmet még nem láttad de bepótolom.
Köszi kompi. Tegyél vele egy próbát, tényleg remek film!
Szertintem Casey a Gone Baby Gonért jobban megérdemelte volna az Oscar jelölést..
húh de régen voltam itt is aktív…:)
van mit bepótolni.
idézném: Az idei év egyik legnagyobb meglepetése, és szerintem legjobban sikerült darabja.
Maximálisan egyetértek:)
a film valódi főszereplőjéről alkotott eszmefuttatásod teljesen jogos, és egyben érdekes kérdések sorát is elindíthatja bennünk…
fényképezés, és színész játék egyszerűen csúdálatos, míg maga a tálalás se piskóta..érdemtelenül maradt díj nélkül az idei oscaron például, hogy csak egyet említsek.
Az unalom faktorhoz annyit tudnék megemlíteni, hogy sajnos ez most tényleg benne van a pakliban. Minden ember más. ÉS nem mindenki tudja szeretni, elviselni, a jó hosszú lefolyású darabokat. Örömmel jelentem én igen:)
ÉS most már harmadszori nézés után mondhatom, nálam 10es csont nélkül, és az év legjobbja lett a VO-t is letasztítva. Ki hitte volna.
Eredetiben a legjobb, de a szinkronja se olyan rossz szerintem. A lényeg, hogy ezt “with subtitle” látni kell. Vagy valami ilyesmi:) Köszöntem.
Ja, a Hideg nyomonban ezerszer jobb volt Casey szvsz
Köszi Jamesb, hogy eme kritikámat is kitetted:bow:
Kelemenmarc, Koimbra: Így van, ezzel teljesen egyetértek:)
inmfc: Köszi, egyetértek veled:)
Vvega: “De színészek már nem a legjobb formájukat hozzák,…” Sokan vélekedtek így a filmről, azon belül is főleg Brad-ről, de szvsz pont a színészi játék az, amibe ennél az alkotásnál nem lehet belekötni! Pitt-re, mintha csak ráöntötték volna Jesse szerepét, és ez elmondható Casey-ről, ami a saját karakterét illeti. Sőt. A mellékszereplők és egyéb statisták is igen hitelesen játszottak.
“…a film pedig mondjuk ki, rémunalmas. Régen szenvedtem ennyire és régen vártam ennyire egy alkotás végét.”
Persze, hogy a legtöbben csalódnak, hiszen a western, mint műfaj már nem ugyan azt a megnevezést takarja, mint a régi nagy klasszikusoknál. A film vontatottab és egysíkúbb annak, aki valódi cowboy-movie-t akar látni, de ez egy életrajzi dráma, művészfilmes tradíciókkal, ergo evidens, hogy nem olyan addiktív, mint teszem azt a Hét mesterlövész. Ez egy új műfaj, ún. new-western, aminek a legkiválóbb referenciamunkái a Vérző olaj, a 3:10 to Yuma, és a Jesse James.
UI: Ha már western, és főleg klasszik, nálam az örök favorit a Jó a Rossz és a Csúf! Nem csak Leone legjobb és legérettebb filmjének tartom, hanem úgy cuzamme a legkiválóbbnak is, a műfaja legfényesebb glóriájának. Érdemes megnézni az értékelését mind a Rotten-en, mint pedig az IMDB-n. Mindent ver! Nem hiűába nyilatkozott úgy róla Tarantino, hogy a létező legjobban megrendezett film. A végső pisztolypárbajnál szóló zene pedig egyszerűen mindent magasan ver! Imádom. Megyek is, megnézem megint, ha már így szóba hoztam:)
Ez egy jó ötlet, lehet, hogy én is újranézem, de nálam a Volt egyszer egy vadnyugat is van olyan jó, mint A jó, a rossz és a csúf :)
A Vérző olajat és a Yumát imádom, szóval nem azért nem tetszett, mert lassú. Legyen lassú, nem is várja tőle senki, hogy MTV fordulatszámon pörögjön. De ez a film számomra egyszerűen nem működött, nem tudott megérinteni és emiatt vált érdektelenné/unalmassá.
VVega: Na látod, akkor jó hogy szóba hoztam:) A Volt egyszer egy vadnyugat is nagy favorit!
Értelek, semmi baj. A véleményedet tiszteletben tartom:bow: Kell egy szikra, hogy az a valami avagy valaki megérintsen, ahogyan te is írtad, ezzel teljesen egyetértek:)
Nekem is A Volt egyszer egy vadnyugat, a jó, a rossz és a csúf, a hétmesterlövész és hasonló művek jelentik a western-t. Pont ezért csalódtam nagyot a börtönvonat Yumávan.