Filmmánia: Casablanca
Emigráns romantika a II. világháború hajnalán Marokkóban… Casablanca kritika.
Casablanca (1942)
“This is the beginning of a beautiful friendship.”
Ki a rendező: A budapesti születésű Kertész Mihály avagy Michael Curtiz, aki 1926-ban az Egyesült Államokba emigrált, majd a Warner Bros. égisze alatt több mint 100 filmet készített Hollywoodban. Az Amerikai Filmakadémia 1944-ben három Oscar-díjjal jutalmazta leghíresebb filmjét - jelen ismertetőnk tárgyát - a Casablanca-át a legjobb rendezés, a legjobb film és a legjobb forgatókönyv kategóriákban.
Ki játszik benne: Humphrey Bogart, Hollywood aranykorának egyik legsikeresebb színésze, akinek hamar védjegyévé váltak a nyers, cinikus és szűkszavú, ugyanakkor rafinált, merész és sármos karakterek. Legismertebb filmjei a Magas Sierra, A máltai sólyom, A félelem órái, Afrika királynője, na és persze a Casablanca. A tekintélyes Amerikai Filmintézet (AFI) hivatalos ranglistája szerint Bogart minden idők legjobb színésze.
A stockholmi születésű színésznő, Ingrid Bergman, aki felváltva játszott svéd és amerikai filmekben. Első sikerét a Casablancával érte el, majd három évvel később már át is vehette a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat a Gázláng című filmben nyújtott alakításáért. 1956-ban illetve 1974-ben további két aranyszobrocskával jutalmazták (Anasztázia illetve a Gyilkosság az Orient Expresszen). A fentebb említett AFI listán Bergman a negyedik helyen áll Katharine Hepburn, Bette Davis és Audrey Hepburn után.
Mi a sztori: A II. világháború hajnalán európaiak ezrei menekültek az öreg kontinensről Amerikába. Útjuk némi kerülővel Marokkón, egészen pontosan Casablancán vezetett keresztül, ahol a szerencsésebbek - amennyiben kellő pénzzel vagy befolyással rendelkeztek - vízumot szereztek, majd indulhattak Lisszabonba, onnan pedig az Újvilágba. A nagy többség azonban Casablancában várakozott…
Értékelés: El se hiszem, végre idáig is eljutottam, sikerült pótolnom ezt a filmtörténeti klasszikust (egyébként is kaptam már a fejemre ezen hiányosságom miatt a kommentekben… ;) ). Nos a napokban kedvező volt a csillagok állása: hirtelen egyszerre lett hangulatom, kedvem illetve időm megtekinteni ezt a filmet, ami már vagy úgy 10 éve szerepelt a kötelezően megnézendők listáján. Pedig, pedig… Pedig hát… :)
Az első dolog, ami most így elsőre beugrik a filmmel kapcsolatban, miközben így egy kellemes délutáni szundikálás után pötyögöm ezen sorokat, hogy a Casablanca máig nem veszített semmit fényéből: ugyanolyan simán nézhető film még mai szemmel is, mint amilyen lehetett a premieren 1942. november 26-án. Ráadásul csak most értettem meg igazán, hogy miért is tanyázik ez a film évek óta az IMDb 10 legjobb filmje között több mint százezer szavazattal, és miért tartják a kritikusok oly fontos és meghatározó filmtörténeti alapműnek (a Rottenen csekély 98%, ami szintén nem túl gyakori arrafelé, de ez már más történet).
Nem is igazán a Casablanca klasszikus értelemben vett romantikus hangulata fogott meg igazán, hanem a mesteri forgatókönyv, ami Humphrey Bogart játéka mellett messze legerősebb eleme az egész filmnek. Elejétől a végig lekötött az izgalmasan, fordulatosan és intelligens módon szőtt cselekmény; rengeteg ismerős részlet köszönt vissza; mosolyogva hallottam újra azokat a forgatókönyíró trió ((Julius J. Epstein, Philip G. Epstein, Howard Koch) által a szereplők szájába adott szövegeket, melyeket máig sokan idézgetnek szerte a világon (emelje fel a kezét, aki nem ismeri a klasszikus “This is the beginning of a beautifui friendship”-et, amit négy évvel ezelőtt még a Sziget Fesztivál szervezői is felhasználtak saját marketingkampányukhoz).
Szóval adott egy kiválóan összerakott forgatókönyv, melyben minden egyes karakter remekül felépített jellemfejlődésen megy át. Először is ugye ott van Rick, akinek összetörték a szívét Párizsban, és aki látszólag cinikus és önző módon csak a saját érdekeit nézi, mégis képes megbocsátani volt kedvesének, újra megtanulja értékelni saját életét, illetve rájön, hogy vannak az érdekeinél fontosabb és nemesebb célok is. A kezdetben semlegesként viselkedő rendőrprefektus szintén színt vall, de akár azt a Victor Laszlo-t is nyugodtan megemlíthetjük, aki miután megbizonyosodik felesége odaadásáról, rájön, hogy csak a nő személyiségéből meríthet igazán erős és bátorságot.
A két főszereplő, Humphrey Bogart és Ingrid Bergman végig lenyűgözően alakít, minden egyes közös jelenetükben vibrál a levegő közöttük. Ső ha már színészi teljesítmény, akkor különösen Bogart-tól hidaltam le: profi módon hozza a látszólag cinikus, kőkemény üzletembert, akinél csak a pénz meg a befolyás számít. Mégis a külső álarc mögött, valahol mélyen, egy alapvetően szentimentális én rejtőzik, mely hajlamos a gyengék oldalára állni, ha úgy hozza a sors. A forgatókönyvíróknak felejthetetlen karaktert sikerült megalkotniuk Rick Blaine személyében: többször is elmosolyodtam a pasas szenvtelen fejjel előadott ironikus beszólásain (Csaj: “Látom ma este?”, Rick: “Ilyen előre nem tervezek!”, vagy a másik klasszikus, jóember sajnálkozik a bárban: “Az a két szegény német futár…”, Rick: “Mázlisták! Tegnap csak futárok voltak, ma viszont már dicsőséges halottak!”). Bogartnak az alakításáért simán kijárt volna egy Oscar (jelölték is, de végül Paul Lukas orozta el előle a díjat az Őrség a Rajnán című filmben nyújtott teljesítményének köszönhetően).
Egyébként az egész film mélyen háborúellenes: miközben néztem, pont azon filóztam, hogy a negyvenes évek elején vajon hogy a fenébe adhatták ezt le a germánoknál, aztán persze kiderült, hogy sehogy: 1942-ben a cenzorok kapásból betiltották az akkori Németországban, mondván, hogy a sztori náciellenes propaganda. A háború végeztével engedélyezték ugyan a bemutatását, de így is kábé 20 percet kivágtak az eredeti változatból (Strasser tábornok karaktere meg az összes nácizmusra utaló jelenet egy az egyben ment a kukába), vagy az is jellemző, hogy a cseh származású ellenállóból, Victor Laszlo-ból hirtelen Victor Larsen, atomfizikus lett. A vágatlan és cenzúrázatlan változat végül csak a hetvenes években kerülhetett a nagyközönség elé.
A történet vége szerintem eléggé kiszámítható, vagy legalábbis minimum sejthető - még az egyszeri filmrajongó számára is. Bár ezt nem igazán tudom negatívumként felróni, mivel annyi film (Brazil; Harry és Sally; Játszd újra, Sam; Simpson-család - tessék csak megnézni a tekintélyes listát) utalt már vissza arra a bizonyos zárójelenetre illetve magára a filmre, hogy szerintem az is tudja, hogyan végződik a Casablanca, aki még soha életében nem látta.
A technikai kivitelezés persze kezdetleges, konkrétan a háttérvetítések voltak mai szemmel nézve viccesek (Bogart meg Bergman autókáznak, és a tájat mögéjük vetítik, ilyesmik), vagy akár a lövöldözős jeleneteket is említhetném. Bár tegyük gyorsan hozzá, amit lehetett, azt azért igyekeztek kihozni a negyvenes évek technikájából (a film elején az animáció például teljesen korrekt).
Szóval lényeg, ami lényeg, a Casablanca minden fenti “kötekedés” ellenére igazi mestermunka, melynek sikerült kiállnia az idő próbáját, és melynek méltán ott a helye a filmtörténelem legnagyobb klasszikusai között (az pedig, hogy egy honfitársunk rendezte, csak hab a tortán). A valaha készült egyik legmeghatározottb filmalkotás, melynek megtekintése minden valamirevaló cinephil számára kötelező! 10/10
Címkék: 10/10, Casablanca, Humphrey Bogart, Ingrid Bergman, Michael Curtiz
Kommentek
5 hozzászólás ehhez: “Filmmánia: Casablanca” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Szégyen, de sajnos még nem láttam :(
Vedd fel a listádra, és nézdd meg, tényleg alapfilm!
Így van, alapmű! A romantikus filmek legszebben szárnyaló és legérettebb darabja, melyen nem fog az idő vasfoga! Azt, meg hogy honfitársunk rendezte már nem is említem, hogy mennyire illenék megnézni mindenkinek, kortól nemtől függetlenül. Az egyik legnagyobb filmtörténeti klasszikus, ha valamire, hát erre a filmre méltán aggadhatóó az “örökzöld” titulus. A vala készült legjobb amerikai filmnek tartják, nem véletlenül.
Mindenki számára kötelező, kihagyhatatlan filmremek!
UI: Szép, részletes kritika, grat érte! Végre a Film, amiről ilyen szép kritikát írtak. A sok csihi-puhi között ilyet se sűrűn láttam, az biztos. Már csak ezért is emelem a kalapomat:)
Örökzöld és kihagyhatatlan. köszi
Tényleg fantasztikus film, különösen azzal a megállapítással értek egyet ami bennem is megfogalmazódott már a film nézése közben: akár ma is készülhetett volna. Tényleg örökzöld klasszikus. Bogartról pedig már elmondtatok mindent. Elképesztően nagyot alakít és ezzel nincs egyedül. Az összes karakter zseniálisan megírt és megformált.