Filmmánia: Suspiria (Sóhajok)
Naív kislány balettozik és boszorkányok után nyomoz… Suspiria kritika.
Suspiria (1977)
“The Only Thing More Terrifying Than The Last 12 Minutes Of This Film Are The First 92.”
Ki a rendező: Dario Argento, az olasz származású kultrendező, forgatókönyvíró és producer, a giallo mint filmes műfaj egyik legnevesebb képviselője Fulci, Bava és Lenzi mellett. A Suspiria Dario Argento boszorkányokkal és természetfölötti erőkkel foglalkozó trilógiájának első része (a második az 1980-as Inferno, a harmadik meg a tavaly októberben bemutatott La terza madre).
Ki játszik benne: Jópár számomra tökismeretlen olasz színész, plusz Jessica Harper és Udo Kier.
Mi a sztori: Egy fiatal amerikai leányzó, Suzy Bannion beiratkozik Freiburg egyik híres ballettintézetébe, hogy tökéletesítse tánctudását. Megérkezése után nem sokkal összefut egy csajjal, aki másnap brutális gyilkosság áldozata lesz. És ez még csak a kezdet, az elkövetkező néhány napban Suzy egyre furcsább és bizarabb dolgokat tapasztal a szokatlan hangulatú intézetben…
Értékelés: Lehet most bele fogok taposni pár rajongó lelkivilágába, de ez a film horrornak gyenge. Dario Argento mesterműve lenne ez, mely ráadásul a hetvenes évek egyik alap kulthorrorja - elég jókat hallottam róla korábban is -, szóval gondoltam bepróbálkozom vele, de azt kell mondjam, elég rendesen csalódtam. Félre ne értsetek, nem bántam meg, hogy megnéztem, mivel megvannak a maga pozitívumai (mindjárt kifejtem alább), de alapvetően mégis többre számítottam volna a nagy Dario Argento-tól.
A művészfilm és a horror bizarr keveréke ez, szinte lehetetlen egyetlen zsánerbe bekategorizálni, mivel art filmnek túl horrorisztikus, horrofilmnek viszont túl art, ráadásul tele van meseszerű elemekkel. Nincsen nekem semmi bajom a hibrid filmekkel (lásd El Orfanato, Inland Empire vagy The Fountain), inkább az volt a gáz, hogy úgy ültem le Suspiriát nézni, hogy na akkor most egy fasza vérgőzös, tocsogós kulthorrort fogok látni, és erre mi a helyzet: várok hogy történjen valami, ijesszenek meg, borzasszanak el, sokkoljon a látvány, de hiába, a vége főcím lepereg, én pedig azon morfondírozok, hogy bizonyára rossz dvd-t toltam be, mert ez minden volt csak nem kulthorror! Sorry de a Suspiria egyszerűen nem tudott sokkolni (az miért van, hogy a fentebb említett El Orfanato kevesebb gore-al mégis hatásosabb??). Pedig a tagline szép öles betűkkel hirdeti, hogy az utolsó 12 percnél csak az első 92 perc rémisztőbb. Persze-persze, tessék csak kicserélni a rémisztőbb-et az unalmasabb-bal, akkor igaz az állítás. Valahol olvastam, hogy asszongya, ez egy klasszikus low budget gore movie. Izé, a klasszikus low budget stimmel, nade, hogy gore movie? Rossz helyen tetszik járni kérem szépen, ahhoz vissza kellene utazni az időben egészen pontosan három évet. Ja és szavam ne feledjem, nem azért gyenge horror ez, mert hetvenes évek, meg alacsony költségvetés, meg hogy akkor úgysem lehetett beszaratós ne adj’isten sokkoló horrorokat készíteni. Nem a francot nem lehetett, csekk: a fentebb linkelt Texasi láncfűrészes mészárlás (1974), a The Last House on the Left (1972), az Evil Dead (1981), a Holtak hajnala (1978), a Rémálom az Elm utcában (1984) vagy a Cannibal Holocaust (1980).
A forgatókönyv bizony korántsem erőssége a produkciónak, sőt konkrétan unalmasra és inkoherensre sikeredett, a párbeszédek pedig egyenesen gyerekesek. Az egész szkript arra a hajszálvékony szálra van felfűzve, hogy a főszereplő hamvas leányzónknak fura karakterek és bizarr gyilkoságok szegélyezik útját táncttudásának különösebben ki nem fejtett okból történő fejlesztése közben. Na de komolyan, ennyi beteg karaktert összegyűjteni egyetlen filmben: van itt vak zongorista csávó, kvázimódó germán kiadásban, kőkemény mistress (végig azon csodálkoztam, hogy vajon hol hagyta az ostort meg a bőrmaszkot), furán sóhajtozó minimum százéves mama gyönyörűen kisminkelve, naív iskolatársnők tizenéves kislánykák értelmi szinvonalán. Okés, a korrektség kedvéért azért tegyük hozzá, hogy ez utóbbi speciel nem véletlen: valahol olvastam, hogy Argento eredetileg 12 év alatti kislányokkal akarta eljátszatni a balettintézet nebulóit, azonban ehhez a producer papa és a gyártó stúdió nem járult hozzá, mivel a fiatalkorúak + extrém erőszak kombó kapásból betiltást eredményezett volna. Szóval emberünk kénytelen-kelletlen feltolta a szereplők korhatárát 20 évre, de a szkriptet már nem írta újra, ezért olyan eltúlzottan naívak és gyerekesek a karakterek. Ja és ha már a szkriptről van szó: hogy a fenébe lehet ilyen hülyén befejezni a sztorit, olyan érzésem volt mintha elvágták volna a végét, legalább egy soványka lezáró jelenetet beleapplikálhattak volna a forgatókönyvbe (aki látta, sejtheti miről beszélek).
Egyébként nagyon látszik az alacsony költségvetés, a trükkök még az adott technikai színvonalhoz képest is gyengék (most komolyan piros temperát használtak vér gyanánt vagy mi?), mikor a hírhedt első gyilkossági jelenetben jól megdöfködik a csaj gumiszívét és lassan szivárog belőle a vörös festék, hát azt a primitív trükköt nem bírtam megállni vigyorgás nélkül… :)
Na de jól van, elég legyen a fikázásból, jöjjenek a pozitívumok, mert szerencsére azok is vannak. Igaz, hogy ezen szürreális, meseszerű filmben a párbeszédeket és a cselekményt egy az egyben a látvány illetve a vizualitás oltárán áldozták fel, de ennek (a fentebb tárgyalt szkript töredezettségét nem számítva) megvan a maga addicionális haszna, történetesen hogy a film képi világa tagadhatatlanul zseniális (tessék csak csekkolni a posztba heggesztett képeket!). Messze ez a látványvilág a legnagyobb erénye az egész filmnek (ha másért nem is, ezért már megérte megnézni!), gondolok itt például az innovatív színhasználatra: Argento folyamatosan az egész film alatt valószerűtlenül kontrasztos, élénk színpalettát használ (főként a vérvörös, az éjkék, a neonzöld és a citromsárga dominál). A film elején a taxiban illetve később az erdőben az árnyékokkal való játék úgy klasszik ahogy van. A táncakadémia épületében a nebulók és az oktatók változatos színű és gyönyörűen berendezett folyosókon és szobákban mászkálnak. A set design garantáltan csillagos ötös. Gyönyörű látvány lehetett ez nagyvásznon az akkori közönség számára, valódi vizuális orgia a szemnek. Az operatőr Luciano Tovoli előtt szintén le a kalappal, gyönyörű és szokatlan beállításokat használ, különösen tetszett az a technikája, ahogy a drámai pillanatok fokozása céljából extrém közeliből hirtelen nagytotálra vált illetve vice versa (pl. halál a téren).
A látvány mellett a filmzene illetve a különleges hangeffektek fogtak még meg. A score nagyon nagy, némileg a Halloween alaptémájára emlékeztetett, bár lehet ezzel csak én vagyok így. A szó szerint kísérteties és hátborzongató kompozíciót egyébként magának Argento-nak illetve a Goblins nevezetű banda tagjainak köszönhetjük (ők egyébként később még jó pár filmen dolgoztak együtt az olasz direktorral).
Szóval ennyi, a pozitívumok nagyjából ki is fújtak, talán még a Suzy Bannion-t alakító Jessica Harper-t emelném ki, de ő, a látványvilág és a zene önmagában sajnos nem tudja megmenteni ezt a középszerű arthorrort, minimum egy épkézláb forgatókönyvet kellett volna összetákolni a készítőknek. Összességében tehát csalódtam a Suspiriában (pedig igazán próbáltam szeretni), lehet az Argento-val való ismerkedést nem itt kellett volna kezdenem (jó, a Profondo rosso-val majd még hamarosan bepróbálkozom). Ez van, erre most csak egy 6/10-est tudok kiosztani.
* * *
Annyi gyönyörű - a film zseniális látványvilágát remekül érzékeltető - képet sikerült összegyűjtenem, hogy egyszerűen nem volt szívem kidobálni őket, ezért most rendhagyó módon következzék még egy mini képgaléria! Tessék klikkolni
Kommentek
Egy hozzászólás ehhez: “Filmmánia: Suspiria (Sóhajok)” Hozzászólok!Tessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.
Ha ezt unalmasnak találtad a Profondo Rosso-n be fogsz halni.
A gore-t hiányoltad, de nem a megfelelő olasz horrorvonulattal próbálkoztál. A Zombie 2-vel kezdődően csekkold Lucio Fulci filmjeit. Koherens sztorit, jó párbeszédeket vagy színészeket ugyan ott sem találsz, de van vér meg belek dögivel, csak úgy hangulatosan :)