Fincher képregényt adaptál?
Most olvastam a Variety-n, hogy egyik kedvenc rendezőm, David Fincher következő projektje egy eléggé elborultnak tűnő képregényadaptáció lesz. A Black Hole című képregényen alapuló történet egy tizenévesek között szexuális úton terjedő fertőzésről szól, melytől a fiatalok bekattannak és kellően brutálisan gyilkolászni kezdik egymást. Wtf?
2006 márciusában még úgy volt, hogy Roger Avary és Neil Gaiman írja a forgatókönyvet, de azóta kuss van, ráadásul eredetileg másik kedvenc rendezőmet, Alexandre Aja-t kérték fel a rendezésre, szal várjuk még ki ennek a végét. Aja egyébként azért nem tudta vállalni, mert már egy ideje a vérengző halacskáival van elfoglalva.
Még egy nagy név így a végére: a Black Hole producere maga Brad Pitt lesz, bár azt még nem tudni, hogy szerepel-e majd az adaptációban.
Fincher egyébként legközelebb a szintén Brad Pitt fémjelezte The Curious Case of Benjamin Button című produkcióval fog előrukkolni előreláthatólag még idén decemberben. Továbbá egy korábbi interjú alapján ezután egy sci-fi (Rendezvous with Rama) illetve egy újabb sorozatgyilkosos film, a Torso következik. Nagyon helyes, go David go!
Címkék: adaptáció, Black Hole, David FincherTessék hozzászólni!
Figyelj légyszi a következőkre:
1. Próbálj kulturáltan és intelligensen fogalmazni.
2. A filmélményt rontó spoilereket jelezd előre.
3. Lehetőleg maradj a témánál.
4. Csak sima szöveget használj a kommentben.
5. Ne spammelj.




























